Gyártási év: 2010 | Adásnap: 2010. március 21.
Időpont: 17:40:44 | Időtartam: 00:25:07 | Forrás: M1 | ID: 963678
NAVA műfaj: ismeretterjesztő / oktató műsor
Főcím: Magyarország történeteMűsorújság szerinti cím: Magyarország története - 28. rész: A szabadságharcEpizódcím: A szabadságharcEpizódszám: 28.
Műsorújság adatai: 28. rész: Az 1848-49-es szabadságharc
1848-49 hősies és torokszorító, megdöbbentő és keserű történetei kerülnek bemutatásra a sorozat 28. adásában. Felkeressük Gábor Áron kézdivásárhelyi ágyúöntő műhelyének a helyét; Vácott a barokk hídnál lefolytatott csata félszemű hőséről mesélünk, majd fejet hajtunk a szabadságharc női honvédtisztjeinek a sírjánál. Kossuth karosszékében a trónfosztásra, a Redoute épületének hűlt helyén pedig az értelmetlen pusztításra emlékeztetünk. Egy rendkívül izgalmas nyomozásban feltárjuk Petőfi egyetlen hiteles fotójának a történetét, és természetesen felkeressük a világosi fegyverletétel, és az aradi kivégzések helyszínét is.

A nagyívű sorozat 46 részben dogozza fel Magyarország történetét. A Magyar Televízió izgalmas szellemi kalandot kínál, nem iskolás ízű ismereteket. Történész szakértőik és Nagy György műsorvezető segítségével felfedezővé akarják tenni a Nézőt, hogy ő maga csodálkozzon rá azokra a tényekre, amelyeket esetleg már korábban is ismert, de valahogy nem is gondolt rájuk tudatosan.

Alkotók:
M. Nagy Richárd - rendező
Varga Zs. Csaba - rendező
Nagy György - forgatókönyvíró
Reich László - operatőr
Ángyán András - operatőr
Szobrász András - operatőr
Nemescsói Tamás - operatőr
Kilián Attila - operatőr
Véber Franciska - szerkesztő
Nagy György - műsorvezető
Műsorszolgáltatói ismertető:
Tartalom:
1848-49 hősies és torokszorító, megdöbbentő és keserű történetei kerülnek bemutatásra a sorozat 28. adásában. Felkeressük Gábor Áron kézdivásárhelyi ágyúöntő műhelyének a helyét; Vácott a barokk hídnál lefolytatott csata félszemű hőséről mesélünk, majd fejet hajtunk a szabadságharc női honvédtisztjeinek a sírjánál. Kossuth karosszékében a trónfosztásra, a Redoute épületének hűlt helyén pedig az értelmetlen pusztításra emlékeztetünk. Egy rendkívül izgalmas nyomozásban feltárjuk Petőfi egyetlen hiteles fotójának a történetét, és természetesen felkeressük a világosi fegyverletétel, és az aradi kivégzések helyszínét is.

Szerzők és alkotók:
Ángyán András, Operatőr
Darázs Erzsébet, Zenei szerkesztő
Hábermann Jenő, Producer
Horváth Attila, Gyártásvezető
Nagy György, Forgatókönyvíró
Nagy György, Műsorvezető
Nagy Richárd, M., Rendező
Reich László, Operatőr
Szirmai Béla, Operatőr
Szobrász András, Operatőr
Torma Galina, Rendező munkatársa
Vajkai Ervin, Gyártásvezető
Varga Cs.Zsolt, Rendező
Varga Cs.Zsolt, Operatőr
Véber Franciska, Szerkesztő

Produkció közreműködői:
Hermann Róbert, történész szakértő
Teljes leirat:
1848 októbere fordulópontja volt
az 1848-49-es forradalom és
szabadságharc történetének, hiszen
az uralkodó okt. 3-án feloszlatta
a magyar országgyűlést, és
Magyarországot a hadi törvények
alá rendelte. V. Ferdinánd király
és császár személye egyfajta
akadálya a Magyarország elleni
fellépésnek, hiszen ő volt az,
aki szentesítette az áprilisi
törvényeket, és ezért úgy döntenek
az osztrák politikusok, hogy
lemondatják a trónról,
amelyre már több mint 250 éve nem
volt példa Habsburg-ház történetében
és helyébe az ifjú Ferenc Józsefet
ültetik, akit viszont nem köt
az a királyi eskü, amit V. Ferdinánd
letett a magyar Alkotmányra,
az áprilisi törvényekre. A magyar
végrehajtó hatalom élén is változás
történik. Batthyány Lajos lemond a
miniszterelnöki pozíciójáról,
és a helyét egy kollektív kormány
veszi át: az Országos Honvédelmi
Bizottmány, amelynek a dolga nem
csupán a hadsereg szervezése,
hanem be kell indítani
a haditermelést is,
tehát az ágyúgyártást,
a fegyvergyártást, a lőszergyártást,
Erre viszont Budapest és a nagyobb
magyar ipari városok nem elegendőek,
pl. Erdélyben egy regionális bázis
is létrejön, Székelyföldön,
Háromszék területén, amelynek
a legismertebb alakja Gábor Áron,
a székely ágyúöntő mester.
Aki októberben a székely nemzeti
gyűlésen felvetette, hogy
ágyúkat kellene önteni.
De mint megvalósíthatatlant,
elvetették az ötletét.
Amikor azonban egy hónap múlva
Puchner császári tábornok feltétel
nélküli megadásra szólította
fel Sepsiszentgyörgyöt,
a fegyverek hiánya miatt már
a megadáson gondolkodó népgyűlésen
Gábor Áron újra előállt az ötletével.
Felajánlotta, hogy a fülei hámorban
ágyúkat gyárt, és ha a próbalövéssel
nem talál célba, akkor ő is a maga
által gyártott ágyú
elé áll céltáblának.
Szavait a székelyek hatalmas
lelkesedéssel fogadták,
ahogy az egykorú beszámolók írják.
A hagyomány szerint 313 templomi
harangot ajánlottak fel beolvasztásra
a székely települések, hogy Bodvajon
kiönthessék az első ágyúkat.
Ilyen 6 fontosokat,amelyeket először
november 30-án, a hídvégi
ütközetben használtak,
és a segítségükkel
meg is nyerték a csatát.
A meglepődött császári tábornok,
Puchner, a naplója szerint azt hitte,
hogy a magyarokat francia tüzérség
támogatja, hiszen máshonnan
hogyan juthattak volna ágyúkhoz.
A bodvaji kohót azonban az osztrák
hadsereg 1848 decemberében feldúlta,
ezért Gábor Áron itt,
Kézdivásárhelyen folytatta
az ágyúöntést, Thuróczy Mózes
rézműves műhelyében,
ahol 180-an dolgoztak, és egy félév
alatt összesen 64 ágyú készült
a háromszéki harangokból.
Amikor 1849. július 2-án
a székely honvéd csapatok Köbösnél
megütköztek az Erdélybe özönlő
oroszokkal, Gábor Áron
irányította a tüzérséget.
Két lovat is kilőttek alóla.
A végzetét egy ágyú okozta.
Eltalálták egy 6 fontos ágyúgolyóval.
De a csata közben titokban tartották
a halálát, és a nevében adták ki
a tüzérségi parancsokat.
A harcok után itt, Eresztevényben,
a református templom kertjében
temették el.
1848. december közepén megindult
a császári haderők összpontosított
támadása Magyarország ellen, Perczel
hadtestének a december 30-i Móri
vereség után január elején fel
kellett adnia a fővárost is.
Görgey seregének az a feladat jutott,
hogy a Felvidékre próbálja maga után
csalni a császári főerők egy részét,
mindaddig, amíg a déli magyar erőket
sikerül a Tisza mellett
összpontosítani.
Január végére ezt a feladatot
nagyjából sikerül teljesíteni,
sőt, megállították a felső Tisza
mentén Slik hadtestét,
úgy tűnt tehát, hogy eljön
a magyar ellentámadás ideje,
azonban hiába voltak a hadszíntér
egészét tekintve a honvéderők
fölényben, a február 26-27-i kápolnai
csatában a magyar hadsereg
vereséget szenvedett, nem utolsó
sorban azért, mert a haderő
nagy részét nem sikerült időben
megérkeztetni a csatamezőre.
Ebben a csatában tűnt ki a honvédek
között a tiroli vadász zászlóalj
egyik tagja, Lebstück Mária,
a később közismertté vált
Mária főhadnagy is.
Milyen furcsa, hogy emlékművet
csak a harcokban elesett férfiaknak
emelt az utókor. Ez a budai vár
visszavételének tiszteletére
állított szobor pl. kifejezetten
azt illusztrálja, hogy a magyar nők
koszorút helyeznek el a hős férfiak
lábához. Pedig a szabadságharcban
az úgymond gyengébb nem képviselői
gyakran nagyon is férfias dolgokat
csináltak.
Voltak, akik karddal a kezükben
vettek részt a harcokban,
mint pl. Nyári Mari, vagy Viola Anna.
Sőt, sokan még tiszti rangot is
kaptak.
Főhadnagy lett pl. a harcok során
elesett, férje ruhájában tovább
küzdő Bányai Júlia, és a Gyulán
elfogott és a börtönben
öngyilkosságot elkövető
Fifner Paulina is.
De talán a legismertebb női
honvédtiszt az a zágrábi születésű
Lebstück Mária, aki már a
bécsi forradalomban is harcolt
a barikádokon, aztán férfi ruhában
Lebstück Károly néven honvédnek
állt,
és az emlékiratai szerint Dembinszky
tábornok a kápolnai csatatéren
léptette elő hadnaggyá. Buda
ostrománál pedig már főhadnagyként
harcolt. Sok nevezetes csatában vett
részt, többször megsebesült,
aztán felfedve az inkognitóját,
tábori esküvőt kötött
Jónák József tüzérkapitánnyal.
De a párjával együtt maradtak
a honvédseregben. A fegyverletétel
után mindkettőjüket fogságba
vetették, és a férje meghalt
a börtönben. Mária a fiát is
a cellában szülte meg. Kiszabadulva,
itt, Újpesten élt és halt meg,
koldusszegényen. A sírja csak
azóta vált igazi zarándokhellyé,
hogy a halála után 50 évvel Huszka
Jenőnek és Szilágyi Lászlónak
megtetszett Lebstück Mária
története, és operettet írtak belőle.
Bizony, ő Mária főhadnagy.
A kápolnai csatát követően
Windischgrdtz olyan hadi jelentést
küldött Olmützbe a császári udvarhoz,
amelyből azt a következtetést vonták
le, mintha a magyar szabadságharc
leverése csak napok kérdése lenne.
Ennek köszönhetően I. Ferenc József
és Schwarzenberg miniszterelnök
úgy döntöttek, hogy feloszlatják
a birodalmi gyűlést, és ők maguk
adnak erőszakolt alkotmányt
a birodalom egészének.
Ennek az alkotmánynak a hatálya
kiterjedt volna Magyarországra is,
és ebben az alkotmányban
részekre szabdalták az országot,
tehát leválasztották Erdélyt,
Horvátországot, Szlavóniát,
a Vajdaságot. Amikor Kossuth
erről március közepén értesült,
őszintén felháborodott, és úgy
döntött, hogy itt az ideje szakítani
Ausztriával. Április 7-én tárgyalt is
Görgeyvel, ill. a többi tábornokkal
arról, hogy mit szólnának egy
ilyen válasz nyilatkozathoz.
Ezt a karosszéket már több mint
másfél évszázada nem mozdították el
a helyéről a hagyomány szerint.
Kossuth Lajos ült benne utoljára,
mégpedig egy rendkívüli
országgyűlés alkalmával.
Történt ugyanis, hogy az 1849 telén
Budáról Debrecenbe menekülő kormány
a református kollégiumot jelölte ki
a képviselői ülések helyszínéül.
Április 14-én azonban olyan
horderejű döntésre készültek,
amely ügyben az országgyűlés két
háza már napok óta nem tudott
megegyezni. Ezért úgy határoztak,
hogy együttes ülést tartanak,
méghozzá nyilvánosan. Ehhez azonban
szűk volt a református kollégium
imaterme. Így a nagy templomot
jelölték ki a nép részvételével
megtartott országgyűlési tanácskozás
helyszínéül. A zsúfolásig megtelt
templomban aztán a néphangulat
eloszlatta az aggodalmaskodó
honatyák fenntartásait, és kimondták,
hogy a Magyarországon már több
mint három évszázada uralkodó
Habsburg-ház "ezennel trónvesztetnek,
kirekesztetnek és száműzetnek,
a nemzet nevében nyilváníttatik".
A határozatot nem is szavazással,
hanem közfelkiáltással fogadták el,
bár egyes történészek szerint ez
megkérdőjelezi az esemény
közjogi legitimitását. A mindezt
írásba foglaló Függetlenségi
Nyilatkozatot pedig öt nappal később
fogadta el az országgyűlés.
1849. márciusa alapvető fordulatot
hozott a szabadságharc katonai
történetében. Március közepére,
lényegében a forradalom első
évfordulójára Bem tábornoknak
sikerült felszabadítania Erdély
nagy részét és kiűzni onnan az
osztrák és orosz csapatokat,
majd pedig ezzel egy időben a Perczel
Mór vezette délvidéki magyar erők
megkezdték a délvidék
visszafoglalását.
Nagyjából ezzel egy időben Görgey
Artúr tábornok vette át a magyar
fősereg vezetését, és megkezdte
azt a hadjáratot, amelyet dicsőséges
tavaszi hadjáratként ismerünk.
Három gyönyörű ütközetben
és csatában a magyar hadsereg
lett az első szakasz győztese,
április 2-án Hatvannál,
4-én Tápióbicskénél,
6-án pedig Isaszegnél. A tavaszi
hadjárat második szakaszának
a haditerve a komáromi erőd
felszabadítását tűzte ki célul,
ezt 1849. április 26-án egy óriási
csatában sikerült végrehajtani.
Kézenfekvő lehetett volna az ellenség
üldözése, de ugyanilyen kézenfekvő
volt az, hogy a továbbra is
osztrák kézen lévő budai erődöt
próbálják meg felszabadítani.
Május 4-én érkezett meg Buda alá
a Görgey vezette fősereg, körbevették
az erődöt. Az ostrom összesen
17 napig tartott. Május 21-ére
sikerült a honvédeknek rohammal
bevenni Buda várát. Az ostromban
elesett a várparancsnok, Hentzi
tábornok, ill. a helyettese, aki
a Lánchidat megpróbálta
felrobbantani, de sikertelenül:
ő maga esett ennek áldozatul.
Nemcsak az ostromlóknak
és az ostromlottaknak voltak
súlyos veszteségeik, hanem a
polgári lakosságnak, sőt, a civil
rendeltetésű épületeknek is.
Pl. itt, a mostani Pesti Vígadó
helyén állt az a Redoute nevű
épület, amelyet elsősorban
tánc- és koncertteremnek épített
1833-ban Pollack Mihály.
A gyönyörű épület sorsát
azonban megpecsételte,
hogy 1848. július 11-én
országgyűlést tartottak nagytermében.
Azt a bizonyos országgyűlést, amelyen
a híres megajánlási beszédében
itt érezte úgy Kossuth, mintha Isten
a kezébe adta volna a nemzetet
felébresztő tárogatót, mire
a képviselők egy emberként
szavazták meg a 200 ezer fős
újonchadsereg felállításához
szükséges összeget. Hentzi osztrák
generális ezek után a honvédsereg
által bekerített budai várból
1849. május 13-án éjszaka
bosszúból rommá lövette a Redoute
épületét, ahol egy évvel korábban
a számára oly ellenszenves
országgyűlés ülésezett.
És tette ezt annak ellenére, hogy
az ostrom előtt Görgey külön megkérte
őt, felszólította arra, hogy
a semmiféle katonai célponttal
nem szolgáló Pestet ne lövesse.
Hentzi mégis folyamatosan ágyúzta
a védtelen várost, és a céltalan
rombolásnak áldozatul esett
az egész Duna parti épületsor.
A szabadságharc leverése után
1852-ben a magyarok megalázásának
részeként Ferenc József
személyes parancsára itt,
a budavári Szent György téren
az itt elesett Hentzi tiszteletére
egy emlékművet emeltek, amely
a budapestiek folyamatos tiltakozása
ellenére 1899-ig itt maradt a helyén.
Akkor azonban a dörzsölt fővárosiak
egy kérvényt adtak be az uralkodóhoz,
miszerint nagyon szeretnének szobrot
állítani a megölt Erzsébet királyné
emlékére, történetesen éppen itt,
a Hentzi-emlékmű helyére. Ferenc
József erre nem mondhatott nemet.
És bár Erzsébet királyné szobrát
aztán a pesti oldalon állították fel,
a nevét viselő híd lábánál,
de a gyűlölt Hentzi-emlékművet
végre elszállíthatták, és néhány
máig megmaradt és múzeumokban
látható mellékalak kivételével
1918-ban nagy lelkesedéssel
darabokra törték, és beolvasztották.
Buda visszavétele után úgy tűnt,
hogy az ország felszabadítása
már csak hetek kérdése, ahhoz
azonban, hogy ez a teljes
felszabadulás megvalósulhasson,
arra lett volna szükség,
hogy az erőviszonyok ne boruljanak
fel, márpedig ezek az erőviszonyok
felborultak, hiszen éppen Buda
visszavételének a napján, május 21-én
találkozott Varsóban I. Ferenc József
császár és I. Miklós cár, és a cár
megígérte a császárnak, hogy
a magyar szabadságharc leverésére
egy 200 ezer fős csapatot küld
Magyarországra. Ez önmagában
nagyobb volt, mint amekkora
a legnagyobb honvédsereg,
és nagyobb volt, mint a
Magyarországon beavatkozó
királyi haderő. Erdélyben Bem
tábornok megpróbált gerillaharcot
folytatni az oroszokkal és
az osztrákokkal szemben,
és ezt viszonylag sikerrel is tette,
gyakorlatilag minden egyes ütközetet
elveszített, azonban mindig sikerült
rákényszerítenie az akaratát
az ellenségre. Az erdélyi hadjárat
legismertebb ütközete
az 1849. július 31-i segesvári
ütközet volt, nem annyira a vereség
méretei, vagy a dolog jelentősége
miatt, hanem azért, mert a forradalom
és szabadságharc emblematikus
figurája, Petőfi Sándor honvéd őrnagy
ebben az ütközetben tűnt el
nyomtalanul. Még az a szerencse,
hogy ha a sírját nem is ismerjük,
a hiteles arcmását ma is
megtekinthetjük.
Amikor 1868-ban meghalt Szendrey
Júlia, a hagyatékában találtak
egy elfeketedett ezüstlemezt, ami
valamikor egy fényképlemez lehetett,
de már csak egy árnyék látszódott
rajta. A lemez később Petőfi fiától,
Zoltántól, egy Beliczai Imre
nevű orvoshoz került.
Ő pedig Doktor Albert fotóssal
készíttetett erről a dagerrotípiáról
egy reprodukciót. De annyira rossz
volt a kép minősége, hogy Beliczai
el is feledkezett róla. Csak egy
levelet írt az egyik barátjának
arról, hogy talált ugyan egy Petőfi
dagerrotípiát, de már gyakorlatilag
hasznavehetetlen. A dagerrotípiai
eljárásról ugyanis tudni kell,
hogy nincs negatív. A pozitív kép
rögtön az ezüstlemezen keletkezik,
nem lehet sokszorosítani, és
ugyanúgy oxidálódik, mint az ezüst
ékszerek. Ezek után a lemez
évtizedekre eltűnt.
De 1948-ban, a centenáriumi
ünnepségek kapcsán Rózsa György
kutató nyomára jutott annak,
hogy valahol a Beliczai családnál
létezik egy Petőfi dagerrotípia.
És a Beliczai család egyik idős
tagjának rémlett is, mintha
a nagypapa mondta volna,
hogy kallódik valahol egy Petőfi
fénykép, de hogy hol, azt nem tudja.
Nosza, feltúrtak pincét, padlást,
és a sok lim-lom alól előkerült
egy kb. 7x10 centis kis lapocska,
de az ezüst felület teljesen feketére
oxidálódott, úgyhogy csak annyi volt
biztos, hogy egy dagerrotip képet
találtak. A Nemzeti Múzeumban
megpróbálták restaurálni,
de reménytelennek tűnt a vállalkozás,
úgyhogy félretették a lemezt.
Újabb évek teltek el, közben
a lemez minősége tovább romlott,
amikor 1956-ban Escher Károly
fotóművész jelentkezett a múzeum
vezetőjénél, hogy ő megpróbálkozna
a fekete lemezen lévő kép
láthatóvá tételével. Hát ha
valóban Petőfit ábrázolja.
A múzeum vezetői vacilláltak, pedig
tudhatták, hogy ha valóban Petőfit
ábrázolja a lemez, akkor ez egy
óriási felfedezés, ugyanis a költő
arcát addig csak rajzokról
és festményekről ismerték.
Végül Escher megkaphatta
restaurálásra a lemezt,
alkohollal lemosta, és 1%-os
ciánkáli-fürdőbe tette,
ahogyan a régi könyvek
javasolták, de csak 5 percre.
Ha túl korán veszi ki a képet,
akkor halvány marad,
ha túl későn, akkor meg
visszafeketedik.
Volt hát miért aggódni, de a kísérlet
sikerült. És több mint 100 évvel
Petőfi halála után valóban láthatóvá
vált az egyetlen fénykép,
ami a költőről készült.
Itt van, ebben a dobozban.
Most néhány percre óvatosan
kinyitjuk, de nem szabad nagy fényt
kapnia, hiszen könnyen tovább romlana
az állapota. Ezek után már szorgos
levéltári kutatással kiderítették,
hogy Petőfi barátja, Egressy Gábor
színész 1843-44-ben Párizsból
hozott magával egy ős
fényképezőgépet. És ahogy a fia,
Egressy Ákos írta évtizedekkel
később: "atyám Petőfit is rávette
egyetlenegyszer a pózra,
de többször nem állt kötélnek.
Nem szerette magát képmásoltatni".
Hát persze. Az idealizált
portrérajzokhoz és festményekhez
szokott, meglehetősen hiú
Petőfinek egyáltalán nem tetszett
ez a korszellemhez képest
brutálisan őszinte fénykép.
Egyszerűen eldugta. És mire
a halála után Júlia megtalálta,
addigra már úgy megfeketedett,
hogy az özvegy maga sem ismerte fel,
hogy kit ábrázol ez az
eloxidálódott ezüstlemez.
Még szerencse, hogy nem a szemétbe
dobta, hanem csak a kacatok közé.
Így maradt ránk Petőfi
egyetlen hiteles fényképe.
1849. augusztus elején Szeged
környékén sikerült összpontosítani
a honvédsereg főerőit, és mindenki
abban reménykedett, hogy ezzel
azt erővel meglehet állítani Haynau
táborszernagy Szeged felé előretörő
csapatait. Azonban az új, kinevezett
fővezér, Dembinszky altábornagy
nem ezzel próbálkozott,
hanem visszavonta a seregét,
nem a kormány új székhelye, a magyar
kézen lévő Arad, hanem az osztrák
kézen lévő Temesvár felé. Időközben
Görgey erői viszont megérkeztek
Arad környékére, és Görgey őszintén
csodálkozott, hogy hol vannak
a többiek, majd pedig augusztus
10-éről 11-ére virradó éjszaka
megérkezett a hír, hogy a magyar
fősereget Temesvárnál súlyos vereség
érte. Kossuth és a magyar kormány
nagy része ezek után lemondott,
Görgeyre ruházták a teljhatalmat,
aki mást nem nagyon tehetett,
minthogy felajánlotta a feltétel
nélküli fegyverletételt az őt üldöző
orosz hadsereg parancsnokának,
amelyre aztán 1849. augusztus 13-án
a világosi vár alatt, a szőlősi
mezőn került sor.
A világosi kastély úrnője,
Bohusné Szőgyény Antónia,
aki egyébként Görgey unokatestvére
volt, és akinek szép szobra is áll
a világosi kastélykertben, naplót
vezetett ezekről a napokról.
Ebből tudjuk, hogy augusztus 12-én
a kastélyba érkező Frolov
vezérkari főnök aznap déltájban tanúk
nélkül állapodott meg Görgeyvel
a feltétel nélküli fegyverletétel
részleteiről.
Ellentétben a szép legendával,
amely szerint ezen az asztalon
írták volna alá az erről szóló
okmányt, és erre még egy réztábla is
emlékeztet, bármilyen
hihetetlenül hangzik,
de a világosi fegyverletételről
nem született írásbeli megállapodás.
Délután a katonai vezetők kijöttek
ide Világostól tizenegynéhány
km-nyire a szőlősi mezőre
a csapatokhoz, hogy eligazítást
adjanak a másnapi fegyverletételről.
Ekkor játszódtak le azok a megható
jelenetek, amelyeket Bohusné
így ír le a naplójában:
"Némely ezred elégeté pompás
zászlaját, mások széjjelvagdosták,
és a darabjait, mint ereklyéket,
eloszták maguk között.
Vén huszárok lelőtték a lovaikat,
és eltörték a fegyvereiket.
Csupán a tiszteknek hagyatott meg
a kardjuk, amit ők jó jelnek véltek,
de kb. 10 nap múlva Gyulán
tőlük is elvették a fegyvert.
Mielőtt Görgey a táborba indult,
pár percig beszélt velem - írja
Bohusné -, s ekkor történt,
hogy azt mondta nekem:
most még haragudni fog rám a nemzet,
de három hét múlva, bizton tudom,
kézet csókol majd nekem."
Hiú remény volt. Az oroszok
lovagiassága csak Görgey
életének a megmentéséhez volt elég.
Ha nem is három hét múlva,
de kétszer három héttel Világos után
pedig nem kézcsók következett,
hanem Arad.
1849. augusztus végére valamennyi
mozgó haderő megadta magát,
és szeptemberben és októberben
az elődök is kapituláltak.
Ezek után mindenki abban
reménykedett, hogy amnesztiában
részesítik a szabadságharc
résztvevőit, azonban nem ez történt.
Az oroszok kiadták hadifoglyaikat
az osztrákoknak, és Haynau,
az osztrák fővezér elhatározta,
hogy valamennyi olyan volt
honvédtisztet, akik korábban
a császári hadseregben szolgáltak,
hadbíróság elé állítja,
és halálra ítélteti.
Azt követően, hogy Damjanich
augusztus 17-én átadta az Aradi várat
az oroszoknak, rövid időn belül
kiderült, hogy Aradot a katonai
számonkérés központjául szánják
az osztrákok. Az aradi kivégzések
már augusztus 22-én, Ormai Norbert
ezredes, Kossuth segédtisztje
felakasztásával elkezdődtek.
Folytatódott a sor az 1848 okt. 6-i
bécsi forradalomra, az udvar
ijedt menekülésére, meg Latour
meggyilkolására emlékeztető
bosszúálló időzítéssel
1849. október 6-án a 13 tábornokkal.
Ill. csak 12-en voltak tábornokok,
de Lázár Vilmos ezredest is
tábornokként kezelték,
mert ő is önálló
seregtestet irányított.
Tizenhármuk közül négyen, név
szerint Kiss Ernő, Lázár Vilmos,
gróf Dessewffy Arisztid és Schweidel
József úgymond kegyelemből
lőpor és golyó, kilencen pedig
kötél általi halálra lettek ítélve.
Így halt meg Pöltenberg Ernő,
Török Ignác, Láhner György,
Knézic Károly, Nagy Sándor József,
gróf Leiningen-Westerburg Károly,
Aulich Lajos, Damjanich János,
és gróf Vécsey Károly.
Vécsey tábornokot, aki korábban
császári kamarás volt, és még
a saját apja is szigorú
büntetést kért a fiára,
Haynau utasítására az utolsónak
hagyták, hogy még a többiek
haláltusájának a végignézése is
külön büntetés legyen neki.
Később, október 25-én agyonlőtték
Kazinczy Lajos ezredest,
akit a 14. aradi vértanúként
szoktak emlegetni.
És erre a sorsra szánták a legendás
Lenkei tábornokot is.
Ő azonban a börtönben
megtébolyodott, és néhány
hónappal később az aradi
kazamatában halt meg.
Még 1850. márciusában is születtek
hadbírósági ítéletek Aradon.
Nem véletlen, hogy Kossuth azon
a fonográfhengeren, amely megőrzi
a hangját, Aradot a magyar
Golgotának nevezte.
"Engem, ki nem borulhatok le
a magyar Golgota porába,
engem október 6. térdeimre borulva
fog hontalanságom remetelakában
látni..."
A széles körben elterjedt legenda
szerint az aradi 13 kivégzésének
az előestéjén az osztrák börtönőrök
vidám sörözéssel múlatták az időt,
és emiatt régi szokás, hogy erre
emlékezve magyar ember sörrel
nem koccint. Bár egyesek szerint
ez a nemzeti fogadalom csak 150 évig
volt érvényes. A kutatók azonban
egybehangzóan azt állítják,
hogy a legenda forrására
semmiféle bizonyíték nincs.
Sőt, még azt is feltételezik,
hogy mindössze a konkurens
borkereskedők találták ki az egészet,
hogy a sört amolyan nemzetietlen
italnak tüntessék fel.
1849. augusztusa és októbere után,
tehát a szabadságharc katonai
megtorlása és veresége után sokakban
felvetődött a kérdés: érdemes volt-e
egyáltalán belekezdeni
a forradalomba, a szabadságharcba,
és ezek a kérdések nem egészen
jogosulatlanok, hiszen az ország
valóban óriási anyagi és élő erőket
áldozott erre a küzdelemre,
és a vége egy teljes
katonai vereség volt.
Azonban ha a mérleget meg akarjuk
vonni, akkor nemcsak ezt kell
figyelembe vennünk, hanem azt is,
hogy a magyar reformellenzék
1847-48-as követelései lényegében
megvalósultak, tehát meglett
a jobbágyfelszabadítás, a törvény
előtti egyenlőség, a közteherviselés,
még ha nem is egészen azon
a módon, ahogy ezt elképzelték.
Ami vereséget szenvedett az az ország
és Ausztria közjogi viszonyának
az újragondolása volt, azonban
ez a vereség is csak időleges volt,
hiszen 1867-ben, 18 évvel a vereség
után az uralkodó és az osztrák
kormányzat kénytelen volt elismerni
a magyar felfogás jogosságát,
és megadni Magyarország
belkormányzati önállóságát.
Ennyiből tehát úgy ítélhetjük meg,
hogy 1848-49 a katonai vereség
ellenére végső soron a 19. századi
magyar történelem egyik
sikertörténete volt, amely
éppen a kiegyezéssel érte el
azt a mértéket, amely lehetővé tette
a magyarországi polgári átalakulás
megvalósulását.
...
Több
Földrajzi név:
Magyarország

Személyek

12:46:07

Petőfi Sándor (daguerrotípia)

Kiemelt részek

12:37:28

Magyar királyság, 1849

13:45:22

Magyarország története

12:35:07

Lebstück Mária portréja

12:54:42

Debreceni Nagytemplom

©Nemzeti Audiovizuális Archívum, 2017