Gyártási év: 1970 | Adásnap: 2014. október 20.
Időpont: 16:19:05 | Időtartam: 01:17:43 | Forrás: M3 Anno | ID: 1988532
NAVA műfaj: portré
Főcím: Antonius és Gugyerák+-
Műsorújság szerinti cím: Antonius és Gugyerák
Műsorújság adatai: (fekete-fehér, magyar portréfilm, 77 perc, 1970) (12) Portréfilm Bárdy Györgyről Kettős portré Bárdy Györgyről: a tragédiában és komédiában egyaránt kiváló vígszínházi színészről, és a legendás kabaréfigura, a félhülye Gugyerák alakítójáról. Közreműködõk: Palásthy György (rendező); Ruttkai Éva (színész); Házy Erzsébet (színész); Darvas Iván (színész); Tomanek Nándor (színész); Greguss Zoltán (színész); Verebély Iván (színész); Kenyeres Gábor (operatőr);
Műsorszolgáltatói ismertető:
1. adás: M1, 1970-04-11

Ugye mindannyian emlékszünk Gugyerákra? Aki mégsem, az most megismerkedhet a Bárdy György formálta kissé flúgos alakkal abban a szórakoztató összeállításban, melyben a komoly és vígjátéki szerepekben feltűnő Bárdy György számtalan arca feltűnik. Bárdy György táncol, intrikál, még operát is énekel - talán régi vágya volt, mígnem valóban eljutunk Antoniustól Gugyerákig.

A műsor rövid tartalma: Pesti Színház bejárata, bejárat mellett plakát, Bárdy megnézi. Furcsa pár c. színműből részlet. Színpadon Bárdy György és Tomanek Nándor. Gugyerák (Bárdy György) a színfalak mögül figyeli az előadást Tomanek és Bárdy meghajolnak a közönség előtt, majd Bárdy kirohan Gugyerákhz. Bárdy meghajol közönség előtt, Gugyerák tapsol, fiatalember lép Gugyerákhoz magával cipeli. Bárdy György a Pesti Színház bejáratnál idegesen topog. Vannak még kísértetek c. darab első felvonása folyik, Bárdy helyett Gugyerák a színpadon, Bárdy kihívja Gugyerákot, majd ő megy a színpadra. Gugyerák és Bárdy beszélget. II.felv.: Gugyerák és Bárdy beszélget. Opera paródia. Valahol Európában c. filmből részlet. Gugyerák és Bárdy beszélget. Szerelem Óh c. színműből részlet. III.felv.: Szerelem Óh c. színműből részlet. Gugyerák jelenet. Schiller: A kesztyű rajz, alatta Bárdy hangja. Karinthy Frigyes: Két verssor között c. novelláját elmondja Bárdy. Bárdy és Gugyerák jelenet. Könnyű kis gyilkosság c. TV filmből részlet. Bárdy és Gugyerák jelenet. Mesélj a nőkről - duett, melyet Bárdy saját magával ad elő. Gugyerák és Bárdy jelenet.

Szerzők és alkotók:
Bartos Pál, Hangmérnök
Blum Tamás, Zenei szerkesztő
Blum Tamás, vezényel
Buzáné Fábri Éva, Szerkesztő
Csikesz Gyula, Fővilágosító
Csomós Mihályné, Ruhakivitelező
Csomós Mihályné, Jelmeztervező
Dékány György, Vágó
Farkas László, Felvételvezető
Finta Zoltán, Rendező munkatársa
Hamala Irén, Koreográfus
Jánosa Lajos, Díszlettervező
Kakuszi Imre, Rendező munkatársa
Katona Klári, Zenei szerkesztő
Kenyeres Gábor, Vezető operatőr
Kerpel Ágnes, Gyártásvezető
Paál Franciska, Maszkmester
Palásthy György, Rendező
Palásthy György, Forgatókönyvíró
Pethő László, Koreográfus
Szalay József, Építész
Zórád Ernő, Grafika

Produkció előadóművészei:
Bárdy György
Darvas Iván
Fővárosi Operettszínház Tánckara
Greguss Zoltán
Hankó Elemér
Házy Erzsébet
Magyar Állami Operaház Balettkara
Magyar Állami Operaház Énekkara
Magyar Állami Operaház Zenekara
Ruttkai Éva
Stúdió 11 együttes
Tomanek Nándor
Verdes Tamás
Verebélyi Iván
Zentay Ferenc

Zeneművek adatai:
Egressy Béni - Erkel Ferenc: Bordal
Salvadore Cammarano - Giuseppe Verdi: Coro degli zingari, Cigánykórus
Giuseppe Giacosa - Giacomo Puccini: E lucevan le stelle, Levélária
Michel Carre - Charles Gounod: Faust
Petőfi Sándor - Kacsóh Pongrác: Francia királylány dala (Házy Erzsébet)
Gyere könnyíts hát a lelkeden (Darvas Iván, Bárdy György)
Giuseppe Giacosa - Giacomo Puccini: La Boheme, Bohémélet (Házy Erzsébet, Bárdy György)
Francesco Maria Piave - Giuseppe Verdi: La donna e mobile, Az aszony ingatag
Philippe Gille - Leo Delibes: Lakme (Házy Erzsébet)
Giuseppe Giacosa - Giacomo Puccini: Madama Butterfly, Pillangókisasszony (Házy Erzsébet)
Egressy Béni - Erkel Ferenc: Meghalt a cselszövő
Hajnal István - Ullmann Ottó: Mesélj a nőkről
Ludovic Halévy - Georges Bizet: Toreador, en garde, Escamillo belépője

Irodalmi művek:
Friedrich Schiller: A kesztyű, színmű
Karinthy Ferenc: Jelbeszéd, novella
William Shakespeare: Julius Caesar, dráma
M.Schisgall: Szerelem, ó!, színmű (Ruttkai Éva, Bárdy György)
Eduardo de Filippo: Vannak még kísértetek, színmű (Greguss Zoltán, Bárdy György)
Neil Simon: Furcsa pár, színmű (Tomanek Nándor, Bárdy György)
Teljes leirat:
- Temetni jöttem Caesart,
nem dicsérni.
A rossz, mit ember tesz, túléli őt,
a jó gyakorta sírba száll vele.
Ez legyen Caesar sorsa is.
A nemes Brutus mondá,
hogy Caesar nagyra vágyott.
Ha ez való, úgy súlyos bűne volt
és Caesar érte súlyosan lakolt meg.
Barátom volt ő, hozzám hű, igaz.
De Brutus mondja,
hogy nagyokra tört,
s Brutus derék, becsületes férfiú.
Még tegnap hasztalan dacolt vala
Caesarral a világ,
ma itt hever,
s nincs oly szegény, ki bókolna neki.
Ezen palástot mind ösméritek.
Emlékszem, hogy felvevé először.
Egy nyári este volt az sátorában.
Aznap veré meg a nerviusokat.
Nézzétek itt járt Cassius vasa.
S, mily rést csinált
a fondor Casca itt?
E helyt a kedvelt Brutus döfte át.
Ez mindenek közt a
legfájóbb döfés volt.
Akkor megszakadt nagy szíve,
s arcát elfödvén palásttal,
Pompeius oszlop alján,
na Caesar elesett.
Ide nézzetek!
Itt fekszik ő maga,
sebekkel rakva, áruló kezektől.
Jézus, Mária!
Mi ez?
- A lekaszabolt hős utolsó sóhaja
a golyók előtt.
- Kicsoda maga?
- Hátha ragaszkodik a tiketthöz
és szükségeltetik a bemutatkozás
eszközlése:
Gugyerák Lajos ly-nal,
aprokszimatíve.
- Mit keres itt?
- Az ügyelő kartárs állított
a kultúrfrontnak erre a szakaszára
leginkább.
- És ez a tábla?
- Ez már a saját iniciatívámból
kifolyólag,
ugye kik kell segíteni
a dolgozókat.
- Micsoda?
- Egy művész, nem művész, ugye?
Tetszik tudni kitől idéztem
gyöngébbek kedvéből kifolyólag ugye?
Rómeó és Júlia az kettő,
Háború és béke, az is kettő.
Trisztán és Izolda, az is kettő,
Hacsek és Sajó, az is kettő, és hát
nem utolsó sorban ugye
Antóniusz és Gugyerák, az is kettő.
(zene)
- Már vártam ezt.
(Nevetés.)
- Mit?
- Hogy az idegeidre menjek.
- Nem mondtam, hogy az
idegeimre mentél.
- Ne lovagolj a szavakon, azt
mondtad, idegesítelek.
- Azt, hogy idegesítesz, azt te
mondtad és nem én.
- Hát akkor mit mondtál?
- Mindegy és abszolúte nem számít.
- Hát nem is, de az, hogy én miképpen
értelmezem a szavaidat, az számít.
- Nem az számít, hogy te miképpen
értelmezed a szavaimat,
hanem, hogy én mit mondtam, te.
Na elég, na ne idegesíts.
- Na tessék, most te mondtad.
(Nevetés.)
- Nem bírom elhinni, Félix,
hogy mi már így beszélünk egymással.
Két hete, mikor összeköltöztünk,
két elvált férfi.
- Pardon, én még nem váltam el.
(Nevetés.)
- Azt hittük, hogy segítünk egymáson,
hogy enyhítjük egymás fájdalmát
és tessék, idáig jutottunk.
- Bocsáss meg öregem,
nem tudom, hogy mi van veled.
- Csak ne duzzogj, ne duzzogj.
Akkor már inkább vesszünk össze,
abban te maradsz alul,
ha duzzogsz, akkor én.
- Igaz, mindaz, amit rólam
elmondtál, igaz.
- Ne hagyd rám.
Ne hagyd rám ilyen gyorsan.
Nincs mindig igazam.
Néha neked van igazad.
- Ebben is igazad van.
(Nevetés,)
Ez is egy rossz tulajdonságom,
mindig azt hiszem,
hogy a másiknak van igaza.
- Ebben az esetben tényleg
nem neked volt igazad,
hanem nekem!
- Na most már légy szíves
menj ám le rólam!
(Nevetés.)
- Úristen most meg megsértődik,
ez rosszabb, mint amikor duzzogsz.
- Tudom, hogy lehet az, hogy akármit
csinálok, rossz?
- Miért nem vágtad oda?
- Hát mert nem.
Néha egészen elborul az agyam.
- Hát akkor miért nem vágod oda
azt a vacak csészét?
- Mert uralkodtam magamon.
- Minek?
- Hogyhogy minek?
- Hát, ha már egyszer dühbe
gurultál, s oda akartad vágni azt a
rohadt csészét, akkor mi a
nyavalyának uralkodtál magadon?
- Mert rájöttem arra, hogy a dühömnek
úgy se használ, csak egy csészét
törtem volna össze, azért.
- Honnan tudod, mi használ
a dühödnek?
Hátha egy vacak csésze árán,
te volnál
a világ legboldogabb
embere!
Hát ne méricskélj folyton,
nem vagy te számológép,
hagyd el magad egyszer, ne azt tedd,
amit az eszed súg,
hanem, amit jól esne megtenni.
Rajta rúgj be, vadulj meg!
Törd össze ezt a rohadt szobabútort,
vagy legalább ezt a vacak csészét!
(Összetörik a csésze.)
(Nevetés.)
- Jaj, a porcom.
- Most melyik?
- Nekem minden hirtelen
mozdulat megárt.
- Tudod mit, költözz be
egy szekrénybe.
Az ennivalót leteszem az ajtaja elé,
az újságot becsúsztatom a résen,
és te végre biztonságban leszel.
- Emiatt a porc miatt hagytam
abba a golfozást is.
Jaj, te van egy hasmelegítő a házban?
(Nevetés.)
- Úristen egy üres csészét, legalább
kávé lett volna benne.
- Ne bánts, hát mit csináljak?
Olyan könnyen sebezhető
vagyok, mint egy pille,
hát ilyennek sikerültem.
- Mi az, sírunk, sírunk?
Vigyázz, nehogy a lehulló könnyeidtől
még jobban fölázzon a porc.
- Egyszer kérlek, csak átkeféltem
a hajamat, akarod hallani mi történt?
- Nem!
Tele van a világ elvált férfiakkal
és én pont ezt a selyemhernyót
csíptem fel.
(Nevetés.)
Na mindegy, kifoghattam volna egy
rosszabbat is.
- Az biztos, sokkal rosszabbat.
- Sokkal, hát ezt nem mondanám.
- Képzelj el valakit, aki csak
sírni tud, csak nyafog,
csak a vállporca laza, nekem vannak
építő jellegű
megnyilvánulásaim is, nem?
Főzök, takarítok, gondodat
viselem, tudod,
hogy mennyi pénzt
takarítottunk meg?
- Hogyne tudnám, esténként
ezt szoktuk összeadni.
- Na, hát azért mulatunk is
néha-néha, nem?
- Ugyan min?
Csak nem a tv-re gondolsz?
(Nevetés.)
- Nem, arra nem, de mást is
csinálunk nem?
- Mi mást?
- Jaj te, hát gondolkozz.
- Mondd Félix, miután megvacsoráztunk
és te elmosogattad az edényt,
(Nevetés.)
aztán kimostad a mosogatót,
(Nevetés.)
aztán kimostad a mosogató rongyot,
(Nevetés.)
ezután szoktunk még valamit
csinálni, Félix?
- Hát bizony öregem, olvasunk,
beszélgetünk.
- Igen, én olvasok és te beszélsz.
(Nevetés.)
Én dolgozni próbálok és te beszélsz.
Én beülök a kádba, lefekszem
aludni és te
beszélsz, beszélsz, beszélsz.
- Most mi a bajod, túl sokat
beszélek?
- Nem, hanem az, hogy lassanként
már kezdek odafigyelni.
- Miért nem szólsz rám,
hogy fogjam be a szám?
Tudod, hogy nem vagyok érzékeny.
(Nevetés.)
- Nézd öregem, félreértesz engem.
Én tulajdonképpen nagyon
boldog vagyok,
amikor esténként részletesen
megvitatjuk a másnap esti vacsorát,
de hát azért gondolkozz Félix,
hát az éjszakának van valami
másféle rendeltetése is, Félix.
- Például?
- Nézd öregem, én a közeli napokban,
nem tudok valamilyen
rugalmas szerkezetű anyaggal
közeli érintkezésre jutni,
akkor én, fiam bedilizek.
- Jaj, te nőt akarsz.
- Hát, ha már ilyen kerek
perec kimondtad, azt!
(Nevetés.)
Te mulatságos, nekem hetek óta
eszembe sem jutnak a nők.
- Én ezen nem tudok nevetni!
- Pedig furcsa, amíg Francissal
boldogan éltünk,
én minden nőnek utána bámultam.
Rossz földalattira szálltam, a két
szép lábacska kopogott előttem.
De mióta szakítottunk, mintha
nem is volnának nők ezen Földön.
- Hát öregem, válassz!
Vagy vásárlok néhány színes magazint,
(Nevetés.)
vagy fölveszem a telefont!
- Mit mondtál?
- Azt, hogy a tiednél szívesebben
hallgatnék egy magasabb
fekvésű hangot.
- Te kalandot akarsz?
- Azt!
- Hát neked szabad.
- Neked nem?
- Én még nős vagyok.
- Legfeljebb letérsz az igaz útról,
aztán úgyis elváltok.
- Nem az tart vissza, hanem tudod
még nem érzem azt a
bizonyos bizsergést, érted?
- Nem!
Nézd, néha nekem is hosszúak
az esték és
akkor én is szívesen elmennék
valahova,
de mi csak néhány hete szakítottunk,
hát adj egy kis időt, öregem.
- Öregem, én nem tudok várni,
hát mit akarok én?
Két lánnyal vacsorázni.
Neked semmi más dolgod,
mint eszel és beszélsz. Úgyis mindig
eszel és beszélsz.
- Na de miért kellek ehhez én?
- Azért öregem, mert a vacsora után
följövünk ide, és te véletlenül
éppen nagymosást csinálsz,
akkor nekem...
(Nevetés.)
...szóval lehervadok, na.
(Nevetés.)
- Majd beveszek egy altatót
és lefekszem.
- Miért fekszel le altatóval, mikor
lefekhetsz egy nővel?
- Te ezt nem érted.
(Nevetés.)
Nálam egy ilyen kaland,
lelki meghasonlást idézne elő.
Nézd, hát hogy magyarázzam
meg neked?
Na, rászokom.
- Ne rögtön ilyen tragikusan.
- Mit akarsz?
- Följövünk ide, ti ketten szépen
kimentek a konyhába, és te bemutatod,
hogy csinálod a macesz gombócokat.
(Nevetés.)
Neked is sokkal jobb,
mint hajnalig ülni az ágyban, és
a feleséged nevét beírni
a keresztrejtvény minden
hét betűs szavába.
- Na jó, de hát kit hívjak föl?
Én csak egyetlen nőt ismerek,
a titkárnőmet, aki utál.
- Ezt bízd rám.
Itt a házban lakik két nő, angolok,
testvérek, csinosak,
az egyik özvegy, a másik elvált
és imádnak hancúrozni.
- Honnan tudod?
- Egyszer kifogtam velük
egy rövidzárlatot a liftben.
(Nevetés.)
Már régen fölhívtam volna őket csak
nem tudtam eldönteni melyiket.
Ez is meg van oldva.
- Legalább csinosak?
- A tied nagyon.
- És melyik az enyém?
- Hát, az elvált.
- Hát, miért pont azt kapom?
- Kapod az özvegyet.
(Nevetés.)
- Az se kell, öregem,
az egyik se kell.
Az egészet kizárólag a te
kedvedért csinálom.
- Öregem, azt kapod, amelyiket
akarod, beülünk,
rámutatsz, ez lesz. Én csak
egy női nevetést akarok hallani.
- Na jó, legyen neked.
- Ne csak nekem legyen,
ígérd meg, hogy te is jól
fogsz mulatni!
- Jó, megígérem.
- Nem így, még egyszer.
- Megígérem, jó?
(Nevetés.)
- Nincs izé, taxira 1,50,
meg nincs notesz.
- Nem lesz notesz.
- És nem fogod mind a kettőt,
Francisnak szólítani.
- Nem, miért?
- Mert nem ez a nevük.
Ez a feleséged neve.
Az egyik Cecilie,
a másik Gvendolin,
na és nincs nyögés, nyafogás,
tenger mormolása.
(Nevetés.)
- Majd az elejétől végéig
mosolyogni fogok.
- Jó és nincs múlt, nincs volt,
csak a jelen.
- És a jövő.
- Ez az Félix, ez az a szó,
amire hetek óta várok.
Hova visszük őket?
- Vinni, minek?
- Enni, eszegetni, vacsorázgatni.
- Vendéglőbe négy személy,
tudod, hogy mibe kerül?
- Majd a mosáson lespóroljuk.
(Nevetés.)
Ezentúl vasárnap nem
veszünk föl zoknit.
- Na, de hát ez kidobott pénz,
Oszkár.
- Öregem, valamit mégis csak
kell a szájukba dugni.
(Nevetés.)
- Itt lesz a vacsora.
- Itt?
- Megfőzöm.
Az 40-50 dollár tiszta haszon,
öregem.
- Az nem jó, öregem.
- Miért?
- Lerohad a hangulat, ha te
kint ücsörögsz a konyhában.
- Hát ettől ne félj, hát én
mindent előre megcsinálok,
csak a krumplit kell feltennem,
aztán szabad vagyok.
- Íme az új Félix, hát ez csodálatos.
Te ravasz kutya, te kinek
telefonálsz, hm?
- Francisnak, te van egy isteni
hasé receptje,
visítani fognak a lányok.
(Nevetés, taps.)
(Taps.)
- Mit keres itt, megint
botrányt akar?
- Dehogyis, kérem sőt kvázi
ellenkezőleg.
- Majdnem elfelejtettem a szöveget.
- Ugyanúgy, mint minálunk a csősz,
mikor meglátta a tóba fürödni
a jegyző szeretőjét
anyapucérul, értjük?
- Várjon.
(Taps.)
- Mit akar?
- Egy kis szocialista összeköttetést.
- Nem értem.
- Hát azért méltóztattam ide fáradni,
hogy a magyarázatot kvázi
tudatosítsam
a művész kartárs fele, értjük?
- Egy szót se értek.
- Függöny elé, gyorsan!
- Jövök már!
- Hogy volt, hé!
- Végeztél Gyurikám,
akkor gyerünk gyorsan, ami belefér,
gyere, gyorsan!
- Ne ráncigáljon, felhúzkodjuk
itten a dolgokat.
- Majd a kocsiban átöltözünk,
20 perc múlva
itt vagy megint, gyere gyorsan.
- Itt a félreértés esete forog körül.
- Gyurikám, ne viccelj már, gyere!
- Mindjárt kiáltok.
- Még csak az kéne,
kíméld a hangodat, egy este
két darab van.
- Nincs két darab, itt csak egy
darab van,
és az én vagyok, Lajoskám.
- Na, jó, itt van a bajuszod,
így ni!
Nagyszerű, rögtön hozom
vissza, gyere!
Ma este a másik
színházban is játszol.
Öltözködj Gyurikám,
ne kéresd magad!
Akarsz szöveg emlékeztetőt?
- Ha én aztat elmondom a
Matyákék Icukájának.
Na, halljuk aztat a sóderot!
- Na.
Vannak még kísértetek című darab.
Rafael, a házmester megmutatja
a házat az új lakónak,
aki annak ellenére költözik oda,
hogy a házban kísértetek vannak.
Na öltözködj, ne aludj!
- Kísértetek vannak a házban?
- Ezt beszélik. Akarod a végszavakat?
- Nekem teljesen mindegy.
- Ha valamire nem emlékszel,
akkor támaszkodj a súgóra, jó?
- A súgóra támaszkodjak?
Hova megyünk?
- Úristen, most csöngetnek
harmadszor.
- Na mi van?
- Azt mondják, hogy a művész úr
már egy perccel ezelőtt
rendben megérkezett
- Megérkeztem?
- Rendben.
- De hát én itt vagyok, nem mondta?
- De igen, csak nem hitték el,
de azt mondták,
hogy már a színpadon is van.
- Hallotta ezt a nevet, Gugyerák?
- Gugyerák, soha az életemben.
- Szóljon rögtön át,
állítsák le az előadást!
Valaki visszaél a nevemmel,
megyek én is, hívjon taxit.
- Igenis.
- Rafael, Rafael!
(Súgja)
- Isten hozta nagyságos úr.
(Hangosabban)
Isten hozta nagyságos úr.
- Isten hozta nagyságos uram!
- Hova az ördögbe tegyem
ezt a tyúkot?
Mondtam a feleségemnek,
hogy vágjuk le
és együk meg, de nem, sopánkodott,
nem, nem úgy a szívemhez nőtt,
mint valami kis kutya.
- Kivisszük az erkélyre.
- Jó, de vágja le ennek a
dögnek a szárnyát, mert elröpül.
- Gyere te pipike.
(Súgja)
- Nagyságos úr kérem, ez megdöglött.
- Nagyságos úr kérem, ez megdöglött!
- Hogy megdöglött?
Abban a pillanatban ahogy beléptem
ebbe a házba.
Ez rossz jel.
- Ne tessék úgy a szívére venni,
nagyságos úr, kérem! Túlságosan meg
tetszett szorítani
a fejét a hóna alatt,
attól fulladott meg.
- Nézze, az lehetséges,
de ez a dög úgy ordított
nekem az egész úton, idegesített,
úgy ordított, mint egy opera énekes.
- Akkor elvihetem,
nagyságos úr kérem?
- El, minek, hová?
- Meg tetszene enni
egy döglött tyúkot?
- Miért, maga talán élve eszi?
- Én nem, de hát a nagyságos úr
mégis csak ugye.
Tudom én aztat, az urak,
ha nem lássák,
hogy frissen van levágva, a világ
minden kincséért
meg nem eszik a tyúkot.
- Igen, abban az esetben,
hogyha az elhalálozás oka ismeretlen.
- Igen, hogyha ismeretlen.
(Nevetés.)
Na de izé.
- Igen, hát nézze,
ez a szárnyas önhibáján kívül,
levegő hiány következtében
fulladt meg.
Holnap tyúklevest eszünk!
(Nevetés.)
- Jó étvágyat.
- Na adja ide, kiakasztom ezt a dögöt
az erkélyre.
(Súgja)
- Gugyerák!
Jöjjön ki!
(Dobogva elindul.)
- Feltűnés nélkül!
(Nevetés.)
- Kicsoda maga?
- Gugyerák Lajos.
- Ly-nal mi? Ezért még számolunk.
- Ha a közönség ebből
észre vesz valamit, akkor olyan
botrány lesz, de olyan,
amilyen még nem volt,
ebben a színházban!
- Na, azért valami különbség talán
van közöttünk, nem gondolod?
- Igen, igen, de úgy kell játszanod,
mintha a Gugyerák lennél.
Nem szabad,
hogy észrevegyék a cserét.
Na, kész vagy?
- Rafael?
Rafael?
- Tessék parancsolni, nagyságos uram!
- Tessék, üljön le, Rafael!
- Köszönöm, nagyságos uram.
- Rafael, én nem vagyok kérem őrült.
- Nagyságos uram, ki mondta ezt?
- Nézze, én ismerem ennek
a háznak a titkát,
helyesebben mondva, legendáját,
amit a nép képzelete épített.
A kísértetek, a szellemek,
a hangok, a zajok, a láncok,
a füst,
a páncélos lovag...
(Nevetés.)
...meg az ezüst láncfej.
(Nevetés.)
- Azt a sok hülyeséget,
amit az emberek összebeszélnek,
de maga ember a talpán és ha
megértjük egymást,
én nem fogom sajnálni a pénzt,
- Nagyon helyes, nagyságos uram,
mert, hogy én lennék megbizonyítani,
hogy vigyázzak,
meg, hogy figyelmeztessem
a nagyságos urat,
hogy el ne tessék szíves mulasztani
semmit se.
Első szabály:
megmutatni a szembelakóknak,
hogy a házban emberek laknak.
Minden reggel és este egy-egy órára
meg tetszik jelenni
a palota valamennyi erkélyén.
68 darab erkély van.
(Nevetés.)
- Már ettől elfáradunk estig.
- Az lehetséges.
Reggel a palota négy oldalán,
legalább két vagy három erkélyen
ki tetszik szíves porolni,
négy vagy öt darab szőnyeget, ugye.
Az emberek figyeljenek föl a zajra,
nézzenek ide, és nyugodjanak meg.
- Hát igen, ezt a tulajdonos
velem is közölte,
csak hogy nekem nincs ám
ennyi szőnyegem.
- Majd tetszik látni,
majd kikölcsönözni.
Egy szőnyeget ki lehet porolni
12 erkélyen is.
- Mondja kérem, okvetlenül szőnyegnek
kell annak lenni?
Hát nem lenne jobb
például egy felöltő?
- Mondjuk rája. Na most akkor,
ki tetszik menni az erkélyre,
akkor tessék fütyölni, meg kacagni,
dalolni, mókázni,
szóval tessék, vígan lenni,
hogy az emberek lássák aztat,
hogy a nagyságos úr, boldog itten.
(Nevetés.)
- Hülyének fognak nézni.
(Nevetés.)
- Mondja kérem, ön tulajdonképpen,
mi történik itt?
Mit látott, mit hallott?
- Én nem akarom befolyásolni
a nagyságos urat,
de ami itten éjszaka lenni szok...
(Nevetés.)
...aztat tartja a legenda, hogy a
kisasszony,
aki szerette a spanyol grandot,
vagyis, hát a spanyol grand
szerette őtet, egyszóval, szóval,
összeszűrték a levet.
- Miféle levet?
(Nevetés.)
- Hát csak így szokjuk mondani.
- De mit szoktak így mondani?
- Hát aztat hát.
(Nevetés.)
Szóval, hogy a kisasszonnyal
baj volt,
mert, hogy össze édesedett,
ugye egy másik illetővel is,
egy nagyon elegáns páncélos lovaggal.
Aztán, amikor a grand
megszimmantotta a dolgot.
- Mit csinált?
(Nevetés. )
- Megszimmantotta a dolgot.
- Akkor mit csinált?
- Akkor ez a Rodrigos Los de Dios
úgy megsértődött, hogy befalaztatta
a szerelmeseket.
(Nevetés.)
Abba a szobába,
ahol rajtakapta őket a gyalázaton.
- És az a szoba itt van a palotában?
- Itt van ebben a lakásban.
(Nevetés.)
Csak nem tudhassuk melyik, értjük?
- Lehet, hogy, jaj, hogy éppen ez az?
De, nem, nem, nem nem valószínű,
hát annyi szoba van itt.
- Nem tudhassuk abban a korban
mi volt a szokás, ugye?
- Maga most el akar menni?
- Hát ez mostan már
a nagyságos úr lakása, vagyis, hogy a
nagyságos úrnak
tetszik szíves itten lakni.
- Persze, persze,
tudni illik, izé.
Ezt a,
ezt a kanárit szerettem volna
kitenni az erkélyre.
- Jó, biztos van ottan egy szög.
(Nevetés.)
(Nevetés.)
- Juj, nagyságos úr, kérem,
majd elfelejtettem.
- Micsodát?
- Hát a legfontosabb,
amit el kell mondanom és eztet
teljes felelősséggel mondom.
Itten egyes holmik egyszerűen
eltűnnek.
Kint tetszik hagyni
például egy kalapot,
már többé sose tetszik szíves látni.
Zsebkendő, nyakkendő,
meg egyéb holmik,
úgy eltűnik egyszerűen,
mint a kámfor,
de legfőképpen az ennivaló.
(Nevetés.)
Na, szóval csak azért mondom,
ugye, hogyha előadná magát
valami ilyesmi, eltűnik
valami értékes holmi,
nehogy bejelentést tessék tenni a
rendőrségen, nehogy aztán
valami kalamajka legyen.
(Nevetés.)
Mert még meg tetszik járni,
mert itten kísértetekről van szó,
szellemekről.
Hogy azok a szellemek hogy tudnak
rágni vágni, csípni,
ütni, harapni, mikor tetszik
szíves lemenni a lépcsőn, ugye,
egyszer csak egy nagy rúgást
tetszik szíves érezni hátulról,
fejjel neki a falnak, onnantól meg
vissza, mint a labda.
Na látja, azért mondom, ugye, hogy ha
előadná magát valamilyen lopás..
(Nevetés.)
...illetve eltűnés, ugye,
szóval, nehogy be tessék szíves
jelenteni a rendőrségen,
mert abból semmi jó,
nem sülhet kifele.
Nahát, akkor meg tetszik
engedni mostan már,
már sok szerencsét a nagyságos úrnak!
(Nevetés.)
Az úrnak, hát.
Nagyon sok szerencsét, úrnak hát.
(Nevetés.)
(Taps.)
(Kopogás.)
- Szabad!
- Csak én vagyok, Gugyerák.
- Mit akar?
- Nem akarom
a zavartalanság látszatját költeni,
a művész kartársba ugye,
ha zavarok, csak tessék szíves
nyugodtan megmondani, ugye.
Emberek vagyunk, nem igaz?
- Engem néha elfog a bizonytalanság.
- Az ember két lábon járó állat,
tetszik szíves tudni kitől
idéztem, ugye?
Gyöngébbek kedve miatt.
- Miért éppen énhozzám jött?
Annyi színész van még rajtam kívül.
- Mert az én alkatomhoz az a
művész kartárs
áll a legközelebb maximum.
- Igazán nagyon kedves,
miről van szó?
- Egy kis szocialista összeköttetés,
ahogy mondtam a közelmúltban, értjük?
- Protekció.
- Mondhatjuk így is.
Tetszik tudni a foglalkoztatási
volumenem, elérte a nulla pontot.
- Szóval kitették az állásából?
- Mondhatjuk így is.
- Hol volt alkalmazásban?
- Először ugye a nehézipar
irányába vettük a fordulást,
hogy a vas és acél országa legyünk,
leginkább ugye, tetszik emlékezni
még anno, ugye a személyi
kulturális időkre?
- Mi volt a foglalkozása?
- Az országnak szüksége volt
ugye kemény munkás kézre,
nem válogattunk a munka dandárjába,
vezérigazgató voltam, leginkább.
- Hol?
- Ahol lehetett, kézről-kézre adtak,
végül, de nem utolsó sorban a könnyű
ipar problematikája került
a bal profilomba, persze
vezetői szinten,
és nem szájtáti módon.
Alkotó energiáimat mégis
legfőképp a szolgálat vette igényben.
- Titkos szolgálat?
- Boy szolgálat,
és én, a szakma avatott speciálista,
mégis az utca frontjára kerültem,
arccal a kijárat felé. Így vettünk
aztán irányt a kultúrára, ugye.
- Tehát mégis mi akar lenni?
- Önkritikus vagy filmrendező.
Holejzantsz.
- De van magának egyáltalán
kritikusi vagy filmrendezői
képesítése?
- Nekem világnézetem van, értjük?
- Az önmagában nem elég.
- Fejleszthessük is,
aztán majd belegyüvünk, nem igaz?
- De mégis miből gondolja maga,
ha nehéziparban nem felelt meg,
a könnyűiparban nem felelt meg,
a szolgálattól is elbocsátották,
akkor a kultúrában
mégis hogy felelne meg?
- Abból, hogy a kultúrából
még senkit se, nem bocsátottak el.
A káder nem vész el, csak át lesz
irányítva a kultúrában!
Tetszik tudni, kitől voltam
szíves idézni, ugye?
- Na és, mondjuk, ha filmrendező
lenne, mondjuk,
mégis milyen filmeket csinálna?
- Antilektujális, csakis.
A közönség uszálya, az ki
lesz belőle kapcsolva, ugye.
- Talán van már valami konkrét terve
és valami jó sztori, cselekmény?
- Cselekményt, aztat nem alkalmazunk.
Az ideológia bele lesz táplálva
a cellulóz szalagban, ugye.
- Na, de mégis miről szólna?
Hát valamiről csak szólna, nem?
- Hát, ha már ennyire
a művész kartárs érdektelenségre
fulladt a dolog,
akkor talán fölolvasnám a
forgatókönyvet, ugye.
Persze csak spontánul, ugye
és összegezve, leginkább.
Ami a helyfoglalást illeti, talán
le is ülhetnék, nem?
- Hát persze.
Maga írta a forgatókönyvet is, ugye?
- Idegenből elszakadt
ötletek alapján.
Nem szégyen az, ugye?
Első jelenés:
a hullámok az Atlanti óceán
partjait nyaldossák.
Ezt, tehát úgy értjük,
hogy koprodukció.
Már nem a nyaldosás, hanem
az óceán, értjük?
Csocsoszán elvtársné egyszerű
japán dolgozó
egy szerda reggel észreveszi,
hogy imperialista hajók közelednek a
nyaldosott partok irányába.
(Ének:)
Lásd mily szép nap végre,
füstfelleg száll a légbe,
ott a távoli
láthatáron,
hajó jön
a habzó áron.
- Ha férfilelkedet egy
hölgyre föltevéd,
az üdvösségedet könnyelműn tépi szét.
Hazug szemében hord
mosolyt és átkozott könyűt,
míg az szívedbe vágyat olt,
ez égő sebet üt.
Gondold meg és igyál,
örökké a világ nem áll,
eloszlik mint a buborék,
marad, mi volt, a puszta lét,
marad mi volt, a puszta lét.
(kórus)
- Gondold meg és igyál,
Örökké a világ sem áll,
eloszlik mint a buborék,
marad, mi volt, a puszta lét,
marad mi volt, a puszta lét.
- Japánok! Itt vannak a hadihajók!
- Torreádor, légy bátor,
torreádor, torreádor.
Gondold meg, gondold meg,
jól hős csatár
Hogy két szép szemsugár
Szerelmi üdvre vár, Torreádor,
Szerelmi üdvre vár.
(kórus)
- Torreádor, légy bátor
torreádor, torreádor.
Gondold meg, gondold meg
jól, hős csatár
Hogy két szép szemsugár
Szerelmi üdvre vár, Torreádor,
Szerelmi üdvre vár.
(férfikar)
- Bátran küzd seregünk, hogyha kell,
szívünket diadal tölti el.
Ránk ősök katona-lelke száll,
így rövid a harc, és győzelem vár!
Így rövid a harc, így rövid a harc,
és győzelem vár!
Így rövid a harc, így rövid a harc,
és vár győzelem!
- Hová sietsz, leányka,
pária lánya, mondd?
Holdvilágos ég borult rám,
halvány sugárka volt.
Holdvilágos ég,
halvány sugárka volt.
- Az asszony ingatag,
úgy hajlik, mint a nád,
és hálót vet ki rád
könnyelmű szívvel.
Mindegy, ha víg kacaj
csendül az ajkán,
vagy könnyez csalfán,
csábít és színlel.
ne higgy a nőnek, ne hallgass rája,
hazug a szája, bármit is mond.
Bármit is mond.
Bármit mond!
És most tűzd karod karomba.
- Én szót fogadok.
- Szeretsz-e mondd.
- Kívánlak.
- Szeretlek, ó.
Nagyon.
(zene)
(kórus)
- Tűnik az égről a zordon felleg,
Fönn a hegyormon a hajnal ébred,
Mintha a bánatos özvegy a fátyolt
elveti, s int neki újra az élet!
Már hív a munka,
rajta, kopácsolj!
Vándor cigánylegény
ha megpihen az úton,
vándor cigánylegény
ha megpihen az úton,
Ki az, akit karjába zár?
Ki az, ki gondját elűzi csókkal?
A szép cigányleány!
- Ó csak ne volnék gyönge leányka,
akit a szellőtől is óvnak.
Bárcsak rohannék én a csatába,
hangjára a trombitaszónak.
Tra-ra, tra-ra, mily szép a kürt,
Mikor a bősz csatába küld,
S mennek előre, mennek előre
a legények!
(Zene.)
- Az óra elszállt,
síromnak éje rémít,
síromnak éje rémít,
jaj, meg kell halnom,
bár úgy vágyom élni.
Úgy vágyom élni.
- Meghalt a cselszövő,
nem dúl a rút viszály,
országunk élni fog,
mert László nagy király.
Hűségnek győzedelmét
halljad, nagyvilág!
Egymásra leltek újra,
nemzet és király.
Meghalt a cselszövő,
nem dúl a rút viszály,
országunk élni fog,
mert László nagy király.
Hűségnek győzedelmét
halljad, nagyvilág!
Éljen országunk,
a hős magyar király!
Éljen László, éljen László király!
Éljen László, éljen László király!
Éljen soká, éljen soká,
éljen soká, soká, soká!
- És a hullámok tovább nyaldossák
az Atlanti-óceán partjait.
Vége van neki.
Milyen?
Megpályázhatnák egy fesztiválot?
- Nézze, én nem értek a
forgatókönyvekhez,
így hát.
- Én nem kívánok az önzetlenség
előtérbe állításával
presszót gyakorolni.
Pedig szeressük, igaz?
Viszont az anyagi érdekeltség révén,
adminisztratíve bevonhatnám
egy főszerepben a művész
kartársat, értjük?
- Köszönöm, nem vállalom.
- Miért?
Nagyon mélyen szántó tálentumot
fokoz a szerep helyenként, leginkább.
- Akkor sem vállalom, elegem van
az intrikus szerepekből.
- Micsodábul?
- Abból, hogy mindig
ellenszenves figurákat játszom.
- Hát valakinek
aztat is föl köll vállalni,
abból okul a dolgozó, ha láthassa,
mikor az ellenség berakja a kezét.
- Okuljon másból.
Idenézzen, látja mi ez?
- Katula.
- Úgy van, skatula.
S, tudja, ki van benne?
Én.
Idenézzen.
Mint ellenség, mint gyilkos,
párbajhős, szélhámos,
zsaroló, markecoló,
rabló török, ellenforradalmár,
fehérorosz, és ha már rossz ember
nem volt a darabban,
akkor a vérengző farkast játszottam.
- Ez így nagyon megnyerő
antipraktikus ábrázattal
tetszik szíves itten rendülközni.
- Ezzel kezdődött,
mindjárt a háború után.
A valahol Európában című filmmel.
Fiatal voltam és lelkes. Megkaptam
az első fasiszta szerepet.
- Éhesek voltunk, loptunk,
nem csináltunk semmi rosszat.
- Nem csináltunk semmi rosszat?
Na majd én kiverem belőletek.
Piszkos, csirkefogó, gazemberek.
Majd egy pár pofon
megoldja a nyelveteket.
- Ugyan, kérlek, hagyd a fenébe.
Mégis csak gyerekek.
- De finnyásak lettünk, főhadnagy úr.
- Többi hol van?
- Csak hárman vagyunk.
- A Vanda, az hová lett?
- Milyen Vanda?
- Nem mondod meg?
- Nem tudom, nem tudom.
(Zene.)
- Ülünk a...
(Dörömbölés.)
- Ki az?
- Nyisd ki!
(Részegen dalolgat.)
- Mi az, már megint ittál?
- Megint.
Elmegyünk.
- Elmenni? Te hülye.
Maradunk, öregem, maradunk.
Naftalinba tesszük a szép uniformist,
nehogy beleessen a moly.
- Naftalin, naftalin.
- Te a tieddel mit csináltál?
- Benzinbe mártottam.
- Disznó.
- Elég volt.
Elég volt!
Mindenből elég volt.
A vitézségből, az uniformisból,
bátorságból.
Elég volt, elég volt.
(Sír.)
- Olyan nagy sikerem volt, hogy
ettől kezdve csak fasisztákat
meg ellenforradalmárokat játszottam.
Szinte már üdülésnek számított,
ha véletlenül csak egyszerű
szélhámost,
vagy civil gyilkos alakítottam.
- Mindig csak a fasisztika,
ganszter, meg a gyilok?
- Volt egy nagyon szép
lírai szerepem is.
- És pediglen?
- Erdész voltam.
Erdő, fák,
virágok, csönd,
nyugalom.
- Na és a szerelem?
- Micsoda?
- Szerelem. Tetszik
szíves tudni, mi az?
- Hát.
- Erről jut az apropómban,
engemet már régen fikszírozik egy
problema leginkább,
miszerint, hogy a színpadon igazából
pusziszkodnak-e
a színházi dolgozók egymással?
Vagy csak úgy tessék-lássék
a gázsiért,
amúgy szájtáti módon, értjük?
- Nem az a lényeg Gugyerák elvtárs.
- Hát micsoda a lényeg?
- Az, hogy én a szerelmes
jelenetekben is negatív vagyok.
- És ez mibe szok megnyilvánulni,
ha nem vagyok indiszkriminált?
- Abban, hogy például eladom
a feleségemet.
- Megjegyezni kívánom, hogy az ötlet,
mint olyan nem rossz.
Megfordult már a fejemben
nekem is,
a hitvesem őnagyságával kapcsolatba.
Én speciál áremelésen alul
odaadnám cserébe a nagyság Icukáért.
No de a szerelem.
- Az szerelem.
Szerelem, ó.
(Hajó kűrt szól.)
(Vonatzakatolás.)
- Megint kezded?
- Ne, ne várj. Semmi értelme
az egésznek, hadd legyek.
Áh!
- Erre még bőven ráérsz.
Nem szégyenled magad?
Én szégyenlem, hogy osztálytársad
voltam a Poliardon.
- Kérdezd meg tőlem Milt,
miben hiszek én?
- Miben hiszel Harry?
- Semmiben sem hiszek Milt.
- Semmiben?
- Semmiben.
- Ez borzalmas. Hát mindketten
egy startvonalról indultunk.
Sőt, neked még ott volt az a pénz is,
amit az öregeid rád hagytak.
- Ez igaz, az öregeim csakugyan
hagytak rám néhány
rongyos ezrest, de soha
nem éltem velük.
Ne felejtsd el,
a nagyszüleim neveltek.
Pokol volt a gyerekkorom,
maga a pokol.
- Pokol, éltél volna két hétig
az én öregeimmel,
akkor meg tudod, mi az igazi pokol.
Nyolc éves koromig
nem járhattam iskolába.
Nem volt egy pár cipőm,
amit fölvegyek.
Az volt a szerencsém,
hogy az alattunk lakó
kisfiút elütötte egy fagylaltos
kocsi, és megkaptam a cipőjét.
De az olyan szűk volt,
hogy nem tudtam járni benne.
Különleges osztályba raktak,
a nyomorék gyerekek közé.
- Mi ebben a rossz? Engem a
nagyszüleim ki szoktak zárni.
Látni sem bírtak, mert az apámra
emlékeztettem őket.
Emlékszem egy ízben szörnyű
hóviharban jöttem haza az iskolából,
az ajtó zárva. Elkezdtem kopogtatni.
Dörömböltem,
nevettek, kinevettek. Képzeld
csak el, azt a hosszú, vézna
kölyköt abban a szörnyű hóviharban.
Nincs rajta egyéb, csak egy
elnyűtt, vékony kiskabát és
a fején sapka helyett papírzacskó,
és dörömböl és kiabál,
"engedjenek be,
engedjenek be, kérem!"
- Paradicsom, paradicsom
az én gyerekkoromhoz képest.
Képzeld csak el, sötét éjszaka,
kint dühöng a szél.
Egy kicsiny, rosszul táplált fiúcska
ül a kihűlt petróleum kályha mellett
és a hintalovát eteti
egy darabka kenyérrel,
amelyet a vacsoránál csent el.
A szülők marakodnak: "Ha itt
nem tetszik, mehetsz a fenébe!"
- ordít az apa. "Nekem mondod,
hogy menjek a fenébe?
- üvölt az anya, és vad, hisztériás
dühvel felkapja a fiúcska hintalovát
és apához vágja. Az apa leguggol,
a játék darabokra törik a falon,
a kisfiú lerogy a szétzúzott
hintalovához,
az egyetlen dologhoz, amit
egész életében szeretett,
és halkan zokog.
- Vertek téged valaha?
- Vertek.
- Mivel?
- Bot, szíj, autóemelő.
- Lánc?
- Milyen vastag?
- Mint a csuklóm!
- Mit kaptál reggelire?
- Otthon?
- Otthon.
- Egy pohárba 2/3-ad víz, 1/3-ad tej.
- Én kávézaccot kaptam.
- Cukorral?
- Üresen, minden nélkül, mint
a zabkását.
- Megcsókolt téged valaha
is az anyád?
- Egyetlen egyszer, amikor a fejemet
hirtelen odadugtam az ajka
és a Clark Gable fényképe közé.
- Na látod,
hát nekem még ennyi sem jutott.
- Milyen ajándékokat
kaptál karácsonyra?
- Ajándékokat, 5 éves koromban kaptam
egy doboz kekszet a nagyszüleimtől
és minden karácsonyra kaptam egy
szem kekszet.
- Nem tudod milyen boldog
kölyök voltál.
- Háztartási keksz volt!
- Pszt, pszt!
- Mit akar?
- Bocsánat, hogy közbevetem,
de hát itten szerelem lett beígérve
a dolgozónak leginkább.
- Most jön.
- Ki ez a pasas?
- Egy rajongó.
- Gratulálok, hát akkor folytassuk.
- Jó, akkor lebukok a mélybe és
gyühet a szerelem, értjük?
- Kérdezd meg Harry, miben hiszek!
- Miben hiszel, Milt?
- A szerelemben hiszek, Harry.
- A szerelemben?
- A szerelemben, de nincs
ehhez hasonló a világon.
Egyik pillanatban lent vagy
a csatornában,
másik pillanatban fönn,
a felhők fölött.
Bizony, elhiszed Harry, hogy ma
szerelmesebb vagyok,
mint az esküvőm napján!
- Ne mond?
- Bizony. De a feleségem
nem akar elválni.
- Nézd, itt a képe.
- A feleségedé?
- Nem, ez az a lány,
akit el akarok venni.
Linda, szép.
Ugye? Nézd Harry bármit tesz,
csupa báj, csupa kellem.
Nézd a szemét, nézd a száját,
nézd ezt a igéző, buja
keleties, szűziességet.
Te nem tudod milyen kínszenvedés ez.
- Hát akkor miért nem válsz el?
- De ezt beszélnem kellene Elennel,
de te nem ismered Elent.
Nem akar elválni, mindent
megpróbáltam,
ezerszer végiggondoltam, Lindával
másról sem beszélünk,
míg erre ő nem akar elválni.
Csak egy segítene, ha ő maga
akarna elválni,
ha találna valakit,
aki, ha találna vala...
- Harry.
- Ühüm, nem.
- Édes pajtikám, öreg cimborám.
- Nem, nem, nem, nem.
Ilyesmit ne is kérjél tőlem.
- Harry.
Ezt kapom, amiért megmentettem
az életedet, és a hála?
- Nem, akkor sem.
- Hát csak annyit kérek,
hogy találkozzunk.
- Nem!
- Oké, végül is szíved joga.
(Vonatzakatolás.)
- Ne, ne, ne! Milt nem szabad!
Megőrültél, ne, Milt!
- Hagyd abba rögtön!
- Hát meddig bírom én ezt, Milt?
Hogy az egyikkel élek és
a másikat szeretem.
- Ezt nem gondolhatod komolyan.
- Nem bírok enni, nem bírok aludni,
nem bírok dolgozni.
- És a szerelem?
Persze, az amiről egy perccel
ezelőtt beszéltél.
- Linda.
- Pontosan, Linda.
- Találkozz vele.
- Lindával?
- Nem, Elennel.
Te Elen csodálatos lány.
Biztos, hogy megértenétek egymást,
Elen rengeteget olvas és
fest és gitározik.
- Klasszikus vagy flamenco?
- Micsoda?
- Hát a gitáron klasszikust
játszik vagy flamenkót?
- Nem is tudom.
- Ír flamenkót?
- Jól játszik, akármit,
de nagyon jól játszik, te
és olvas, rengeteget olvas, te.
Olyan könyveket is, amelyekről
soha életemben nem hallottam.
Nagy, nehéz,
vastag, bőrkötéses
könyveket is.
- Hát jó, rendben van,
találkozom vele,
de ennél többet ne is kérjél.
(Hajókürt hallatszik.)
- Maradj a közelben,
mindjárt összehozlak benneteket.
(Hajókürt hallatszik.)
- Elen, hol voltál,
már nyugtalankodtam.
Nem fogod elhinni, mi történt,
egy régi barátommal
találkoztam össze,
Harry Borlinnel. Emlékszel, amikor
Harry Borlinről meséltem neked?
Szobatársak voltunk a Poliárdon,
remek egy hely, bizony.
Jaj, szeretném, ha Harry is
látná milyen szerencsés pasas vagyok.
Így ni, irtó muris dolog volt,
ide jöttem, hogy veled találkozzam,
ő meg itt állt.
Te, emlékszel miket meséltem
Harry Borlinről?
A legjobb fej volt
az egész poliátszon.
Így ni, csodálatosan
gitározik, bizony.
Most beteg, szeretetre
volna szüksége,
életcélra.
(Köp.)
Köszönöm szépen.
Légy kedves hozzá,
poklokon ment keresztül,
szegény feje.
Így, jó sötétre, így ni.
(Köp.)
Valósággal izgalmas keleties
jellege lesz ettől a szemednek.
Így ni, légy kedves hozzá,
Elen, szeretném, ha megismerkednétek.
Csodálatos vagy, gyönyörű
vagy Elen, gyönyörű!
Na gyere, szeretném, hogyha
megismerkednétek.
- Ugyan miért?
- Miért ne, hát ott vár.
- Hadd várjon, beszélnem kell veled,
amit mondani akarok,
néhány perc csupán vagy alig több.
Az éjjel egy óra után jöttél haza.
Szivi, hát tudod mi van,
jöttek az ügyfelek,
ott volt a góré is, szóval.
- Mit?
- Ez az igazság, szivi.
- Nem éreznék semmi elégtételt,
ha bebizonyítanám, hogy hazudtál,
tehát maradjunk ennyiben.
Szeretnék neked megmutatni valamit!
Az éjjel csináltam, amíg
te távol voltál.
Hadd magyarázzam meg.
Ezek a fekete függőleges vonalak
házasságunk 5 esztendejét
osztják be hónapokra. A kék
függőleges vonalak
a hónapokat hetekre.
Na már most, valahányszor a
piros vízszintes vonal
metzi a kék függőleges vonalat,
ez jelz
a szexuális érintkezések
számát,
adott hét napos időszakban.
- Szivi, erről később.
- Nem miért, mindig azt mondod
később!
Ez a kedvelt szórakozásod.
Ma este nem!
Mind ezt addig kell elmondanom,
amíg elmondhatom.
Szeretném folytatni, ha megengeded.
Na már most ezen a grafikonon
jól látható,
házasságunk kezdetén a piros
vízszintes vonal
hányszor metszi a kék függőleges
vonalat, olykor hetenként
14-15-ször is és hogyan csökken
fokozatosan az érintkezések száma,
másfél évvel ezelőttig,
amikor is hírtelen végük szakad.
Az utolsó Június 23.án,
Nővéred esküvőjén éjszakáján,
és ettől a naptól fogva, a piros
vízszintes vonal,
egyszer sem metszi a
kék függőleges vonalat!
Egyetlen egyszer sem.
Nincs több mondanivalóm itt!
Ha egy házasságban ilyen előfordult,
azt nem lehet elkenni.
Te pedig el akarod kenni.
- Szivi, te most dühös vagy rám?
- Nem az a kérdés, hogy
én dühős vagyok-e vagy sem.
Ezen már régen túl vagyunk.
- Mégis szeretnék valamit
megkérdezni, szivi.
Te úgy véled, hogy a házasságunk
csődbe jutott?
- Igen, úgy.
- Gondoltam, hogy ez van mögötte.
Nos mielőtt beleegyezel a válásba.
- Nincs válás.
- Nincs?
- Nincs, hibáztunk,
de jóvá kell tennünk.
- Civilizált emberek módjára
kell viselkednünk, ugye?
- Nincs szándékomba
másként viselkedni.
- Szivi, szeretném, ha megismerkednél
a barátommal.
- Tudom a kötelességem.
- Légy kedves hozzá és
ha kedves vagy vele, az olyan,
mintha hozzám lennél kedves.
Érted?
- Értettem.
- Na, nincs több mondanivalód?
- Nincs.
- Csakhogy megértjük egymást.
Harry, Harry!
Ez ő, Harry Borlin.
Elen Manvil.
Elen Manvil.
(Vonatzakatolás.)
Harry Borlin, a legkedvesebb
osztálytársam,
a legkedvesebb feleségem.
(Vonatzakatolás.)
Évek óta várok erre.
Tudjátok mit?
Most itt hagylak benneteket,
hogy jól össze ismerkedjetek,
jó? rögtön visszajövök. Jaj Harry
pénz nélkül jöttem el hazulról,
nem tudnál nekem egy ötöst,
éppen csak addig.
- Elég lesz?
- Persze.
Beszélgessetek, rögtön visszajövök,
kedvelni fogjátok egymást, biztosan.
Viszlát.
- Na, na, viselkedjünk!
- Hát maga mit keres itt?
- Gondoltam a lelkiállapot
dekadenciája miatt,
nem hagyhatom magára
művész kartárst, ugye?
- Hogyhogy?
- Hát, nehogy valami
meggondolatlanságra tessék
szíves vetemedni,
ugye a negatívumok miatt értjük.
- Nagyon kedves, de nekem ma este még
föllépésem van.
- Ha kulturális föllépésről
van szó, akkor még nem lépek le.
- Nekem olyan föllépésem van,
ahol a függöny előtt kell
valamit előadnom, és most már
valóban sietek.
- Hát igen, tőlem mehetünk.
Csak ne túl gyorsan, értjük?
(Zene.)
- Oroszlán ketrece kapuinál
üle Ferenc király,
a viadalt nézve.
Körülötte az országnagyok,
s a magas karzaton ragyog
a hölgyek szép fűzére.
Int a király, s egy kapu tátva áll.
S, kijön egy oroszlán,
lassan lépteit osztván.
Nesztelenül tekint körül,
hosszat ásít, torkát tátja,
sörényét rázza,
nyújtózik egy percig,
aztán lefekszik.
S, int újra a király ujja.
Másik kapu fordul,
s egy tigris mordul, ront a
porondra, nagyot ugorva.
Az oroszlánt meglátva szörnyűt
ordít, és megáll.
Veti farkát hátra, aztán
fölemelve karikát csinál,
tajtékzik nyelve. Az oroszlánt
félve járja körül,
zihálva, morogva, oldalt kerül,
aztán a porba melléje ül.
S ujjával megint a király egyet int.
A kétszer nyílott ketrec erre
két leopárdot hány ki egyszerre.
Mindkettő vérszomjasan, egyenest
a tigrisre rohan.
Felszökik az, szeme vérbe forogván.
Ordít az oroszlán, s föláll.
Csönd lesz köröskörül,
és mind elhallgat, lihegve ül,
s néz vérszemet a macskafajzat.
Ekkor az erkély szélről,
egy kesztyű esik le gyönge kézből,
s ott feküdött a tigris
és oroszlán között.
S Don Orge lovagnak tréfálva
mond ily szókat,
hölgye a szép Kunigund.
"Lovag, ha szerelme oly hő
és tiszta, mint annyi ízben esküvé,
szálljon le, s hozza e
kesztyűt vissza."
Föláll a levente, siet lefele.
Odamegy a porond közepére,
léptét nyugodtan mérve.
S, hol a szörnyek ziháltak együtt,
merész fogással felvette a kesztyűt.
Megfagy láttán a nézők vére,
s, hogy az erkélyre visszatér-e
csodálja minden ajk és szem.
S Kunigund néz rája szerelmesen,
s szeméből édes ígéret csordul,
de a lovag sarkon fordul,
a kesztyűt szeme közé dobja:
"Nem kérek hölgy, a jutalomból!"
S, otthagyja nyomban.
- Két verssor között -
Karinthy Frigyes novellája.
- Most itt vagyok.
Az a súlyos, meleg vérhullám, ami
imént egy másodperccel
a fejembe zúdult, hirtelen
visszahúzódott most
és most nagyon halovány
és nyugodt lehetek.
Két másodpercet fel kell
osztanom három részre:
lassan és erősen oda kell
mennem a kör közepére,
kicsit balra az egyik párductól
és inkább az oroszlán felé
most lassan le kell hajolnom,
egy nyugodt, egyszerű ívben,
két ujjal felveszem a kesztyűt,
megfordulok és
ugyanolyan léptekkel
ó, ez a legfontosabb!
Ugyanolyan léptekkel
visszamegyek a rácsig.
Egészen bizonyos vagyok és világosan
látom, hogy nem bánthatnak.
A sárga lompos és szennyes
oroszlánfej most közelről néz rám:
csipás, hunyorgó szemei vannak
és a vörös pofája csupa ránc.
Rám néz.
Ha egyetlen lépésem fél
milliméternyivel
gyorsabbá válnék a másiknál:
ha egy másodperccel hamarabb
fordulnék meg
s hajszálnyit rándulna kezem
vagy a szemem akkorát rebbenne,
mint egy szúnyog szárnyának csapása:
úgy robbanna rám,
mint kipattant acélrugó
s egyetlen harapással
szétmorzsolná a fejem.
De én ezt tudom.
Szegény, ostoba, ostoba oroszlán!
Én ezt tudom.
Most fölveszem a kesztyűt:
egészen lassan és nyugodtan.
A szemeimet mereven le kell
szegeznem a porondra
és ugyanolyan mozdulattal kell,
hogy visszalendüljek.
Fekete bőrkesztyű, három gombbal.
Ismerlek, parfümöd orromba csap,
tudom, milyen parfüm:
coeur de Jeanette.
Most háttal vagyok a
másik párducnak és néz.
Még lassabban kell mennem,
mint ahogy elhatároztam,
mert bársonyos talpát egy lágy,
egy gondolatnyi,
egy nesztelen árnyalattal
beljebb húzta
s fényes agát karmait könnyedén
felemelte a levegőbe.
A következő másodpercben,
ha addig tudom még akarni,
tudom akarni ezzel a feszüléssel ezt
a halálfekete csöndet köröskörül,
ha a második páholy ötödik
fülkéjében az a fiatal,
cataniai leány nyitott, eltorzult
szájával addig el nem ordítja magát,
ha meg nem botlom ebbe a kis
halomba, itt a lábam előtt.
Ha ő felsége el nem ereszti
azt a bársonybojtot,
amit görcsösen megragadott a kezével,
amikor lejöttem ide,
akkor én a következő másodpercben
a rácsnál leszek.
Lassan, nyugodtan megyek
fel a lépcsőn.
Zavaros ordítozások süvöltöznek,
tolakodnak köröskörül.
Mutatnom is kell,
milyen nyugodt vagyok.
Mi ez? Csönd van belül.
Ezek itt ordítoznak körülöttem.
Nyitott, nyirkos szájakat látok,
olyanok, mint a sír
és kezek hadonásznak a levegőben,
de nem hallok egy szót se.
Itt van a kezemben a kesztyű
és a zavargó hangok közepett enyhén,
fájdalmas lendüléssel lódul neki
lelkemnek
a Coeur de Jeanette álmatag illata.
Odafönt, a lépcsősikátor tetején
nyüzsgő, tarka gombolyag közepén,
kipirult arccal, félig nyitott
ajakkal vár rám az asszony:
viszem a kesztyűt.
Vajon mit kellene tenni most?
Talán letérdelni előtte és
megcsókolni
fekete szoknyája
szegélyét és zokogni,
itt, a nyüzsgő, gomolygó, kavargó,
ostoba sok ember előtt,
mintha egyedül volnánk.
Vagy szótlanul átadni néki téged,
fekete kesztyű, fekete lobogó
és visszatérni szótalan
a párducok közzé és lefeküdni.
Vagy megcsókolni kesztyűtlen kezét,
mint mikor egyedül ültünk
a páholy enyhe homályán,
régen... régen... tegnap.
Meg akart ölni. Tudtam már rég,
mosolyogtam rajta.
Megölhetett volna szerelemmel is,
de neki így kellett. Nyugtalan,
húsos kezeivel bele akart
nyúlni a végzetembe.
Végzetembe, mely úgy zeng most felém,
mint távoli tengerek zenéje.
Ostoba, senki. Asszony.
Én a mélységből jövők,
a végtelen csöndből,
az ismeretlen küszöbéről jövők,
ismeretlen vizek felől,
és ő vonagló vággyal,
apró dobogásokkal,
kinyújtott, kurta karokkal vár engem
odafönt a lépcsősikátor tetején.
Meg akar csókolni engem.
Át akar fonni a karjaival.
Meleg akar lenni hozzám,
fülledt, szorongó hőséget
akar belém nyomni,
belém, aki a süket nyugalom
jégbarlangjából buktam föl ide.
Milyen nevetséges.
Ki ez az asszony?
Mit akar eltorzult arcával,
lázas szemeivel?
Én amonnan jövök. Mi ez a fekete,
forró, erős szagú
és vonagló patkány itt a kezembe?
Vágjátok a képébe a cudarnak!
Meg akart ölni!
Ostoba asszony. Nem kell a jutalom.
(Taps.)
- Nos a zenekar készen van,
most azonnal el tetszik kezdeni?
- Mit?
- Hát az éneket.
- Milyen éneket,
én nem tudok énekelni.
- A művész úr testvéröccsével
már megbeszéltük.
- Testvéröcsémmel?
- Igen.
- Kérem, én még soha életemben
nem énekeltem közönség előtt.
- Hát a kedves testvéröccse szerint,
ön már sokszor énekelt
a tv darabokban.
- Igazán, például?
- A teljesen könnyű kis gyilkosság.
No, nem emlékszünk?
Kihagy a memoárunk?
(Ének:)
"- Egy vallomással tartozol nekem,
a vallomásod őszinte legyen.
Ne nézz rám úgy, mint egy idegen.
Na gyere könnyíts, hát a lelkeden,
gyere könnyíts hát a lelkeden,
énekelj, énekelj nekem!
Énekelj, énekelj nekem!
- Ártatlanul gyanúsítasz,
bármivel vádolsz, úgysem igaz.
Te rajtad kívül
számomra nincsen más.
Nyomomban jársz, utánam kérdezel,
kutatni kár, mit nem követtem el,
ártatlanul gyanúsítasz,
tévúton jársz, csak ez az igaz.
Én rajtam kívül
számodra nincsen más."
- Hogy mer maga az én nevemben
bármit is elvállalni?
És, hogy meri azt mondani,
hogy a testvéröcsém?
- Bocsánatot kívánok, én nem
szeretnék a lónak
a túlsó végletébe esni,
de eztet a testvér dolgot,
nem én találtam kifele.
- Hanem?
- Hát a feltűnés mentes
hasonlatosság miatt egyeztem
beléje, ugye.
Megjegyzendő, énnekem is
elég kellemetlen,
hogyha művész kartársat beleképzelik
a családomban,
inkluzíve, ugye?
- Talán szégyenli?
- Hát aztat nem mondtam, de azért
az önéletrajzomban nem írnám beléje.
Mán így a származás miatt, értjük?
- Miért, maga honnan származik?
- A Gugyerákok, ugye ly-nal,
leginkább a természettudományos
világkép talaján állva,
Darwin elvtársból kifolyólag,
a majmoktól származnak és eztet még
egyik személyzeti kultusz
idején sem tagadtuk meg,
hozzávetőlegesen.
- Kedves közönségünk,
most egy duett következik!
Előadja: Bárdy György.
(Taps.)
- Gugyerák Lajos ly-nal!
- Mesélj a nőkről.
- Mesélj a nőkről.
- Mesélj a nőkről.
- Mesélj a nőkről.
Mi az ami téged is, engem is vonz?
- Ha az Éva, a Gina, a Bardot,
vagy a Koncz.
Mesélj a nőkről, mesélj a nőkről.
- A nő.
Mind felejthetetlen,
a szőke, a bronz.
- Például Edit.
- Gimnazista, karcsú, szőke, szelíd.
- Ó, az első szerelem.
- Judit. Tánc közben, ha adott
egy-egy puszit.
- De csókot sohasem. Dóra.
- Rögtön eltűnt másnap virradóra,
- Ma sem értem, hogy miért.
Amál. Mindig tudta
hány lépés a határ.
- Ma Svédországban él.
És jött egy Mariann,
Imádtuk mindannyian.
De ő csak engem akart.
Még ma is tart,
Ha nem jön Anni.
- Ő tudott csak édes csókot adni.
Vajon tényleg szeretett?
Jolán. Kedvesebb volt számára
egy volán Hatvan éves lehetett.
Kinga. Mindig visszajött,
akár az inga.
Pedig sokszor elhagyott.
Bea.
- Kedvence a gin volt, nem a tea.
De mást is megivott.
És jött egy Izabell,
Éreztük szeretni kell.
De ő csak engem akart.
- Engem akart.
- Még ma is tart,
ha nem jön Rita.
- Kreolbőrű, mint egy szenyorita.
Olyan temperamentumos.
Ágnes. Vonzott, mint egy
jó elektromágnes.
Soha nem volt zárlatos.
- Emmi. Mégis máshoz akart
férjhez menni.
Ó, a legszebb pillanat.
Csilla. El nem fogyott ajkáról
a trilla
- Meg a subi dubidi dá.
És jött egy Vivien,
azt mondtam: Merci bien!
Mert ő is engem akart.
- Engem akart.
Még ma is tart.
- Ha nem jön Ő.
- Ha nem jön ő.
- Az igazi Nő.
- Az igazi Nő.
- Hogy ki az a nő?
- Hogy kicsoda az a hölgy?
- A következő!
- Éva, Olga, Nóra, Dóra,
Éva, Olga, Nóra, Dóra,
Éva, Olga, Nóra, Dóra,
- Következő.
- Vilma, Ilma, Iza, Ili,
Mimi, Ica, Juli, Cili.
Erzsi, Ildi, Kriszta, Teri,
Éva, Kati, Márta, Zsuzsa,
Teri, Böbe, Viki, Lia.
Éva, Olga, Nóra, Dóra,
- És a következő.
A következő, következő,
a következő, következő,
a következő.
- Csak egyetlen lépést,
ha lehetne, arrébb.
- Eltekintve az intolenciárul
leginkább.
- Bocsánat.
Kérem szépen szabadna
egy autogramot?
- Ha lehetne a művészúrtól.
- Köszönöm szépen.
- Jaj, nagyon szépen köszönöm.
- Mutasd csak!
- Mi ez?
- Gugyerák Lajos, ly-nal?
- Pedig megesküdtem volna rá,
hogy a Bárdy volt.
(Zene.)
...
Több

Személyek

09:50:02

Bárdy György

09:58:20

Tomanek Nándor, színművész

10:08:42

Greguss Zoltán, színművész

10:18:46

Házy Erzsébet, operaénekes

10:44:55

Ruttkai Éva, színésznő

10:48:03

Darvas Iván, színművész

Kiemelt részek

09:52:17

Antonius és Gugyerák

10:49:27

Friedrich Schiller: A kesztyű (színmű)