Rondó - Vagyok, aki vagyok...
Gyártási év: 2014 | Adásnap: 2014. július 24.
Időpont: 12:31:36 | Időtartam: 00:26:12 | Forrás: M1 | ID: 1923726
Nava műfaj: nemzetiségi / kisebbségi műsor 26 perc (Korhatár-besorolás: korhatár nélkül )
Címek Főcím: RondóEpizódcím: Vagyok, aki vagyok...+-
Műsorújság szerinti cím: Rondó
Műsorújság adatai: (nincs kh.) Feliratozva a Teletext 111. oldalán.
Fő leírás:
- Trojan Tünde, előadóművész portréja
Műsorszolgáltatói ismertető:
Műsorcím: Rondó
Alcím: VAGYOK, AKI VAGYOK - 2014. július 24-i adás

Tartalom:
TROJAN TÜNDE lengyel származású előadóművész a krakkói Jagelló Egyetem lengyel-színház szakán diplomázott. Aktív tagja a magyarországi lengyel kulturális, nemzetiségi színházi életnek, a Magyar Rádió lengyel nemzetiségi műsorának munkatársa, s mindemellett még a Zorncia Bolgár Hagyományőrző Táncegyüttes tagja is.... Csak néhány szelet Tünde mindennapjaiból.

Szerzők és alkotók:
1. Agárdi Elektra, Felelős szerkesztő
2. Boda János, Felvételvezető
3. Bolega Gábor, Technikus
4. Kele Andor, Operatőr
5. Kósa László, Hangmérnök
6. Pálosi Ervin, Gyártásvezető
7. Pászti Rita, Szerkesztő
8. Pászti Rita, Rendező
9. Sebők György, Zenei szerkesztő
10. Szédely Szilárd, Vágó

Produkció előadóművészei:
1. Rusz Milán, színész
2. Troján Tünde, előadóművész

Produkció közreműködői:
Troján Tünde, előadóművész
Teljes leirat:
- Trojan Tünde.
Kettes pont. Sok mindent csinálok.
Verseket mondok, gyerekekkel
foglalkozom.
(zene)
Én Magyarországon születtem, magyar
édesanyám van, az édesapám lengyel,
de lengyel állampolgár vagyok mind
a mai napig,
nem vagyok magyar állampolgár.
Úgyhogy én ilyen kettős identitású
vagyok,
és itt lengyel nemzetiségiként
fogadnak el,
vagy úgy gondolkoznak rólam,
de ha kimegyek Lengyelországba,
ott rögtön magyar leszek.
Az édesapám nagyon határozottan
bevitte ezt a lengyel vonalat a
családba,
az igaz ugyan, hogy nem tőle tanultam
meg lengyelül,
hanem kint az egyetemen, de a lengyel
irodalom szeretetét,
meg egyáltalán a lengyelség iránti
szeretetet azt tőle tanultam.
Mert otthon mindig voltak könyvek,
nem lengyel nyelvűek,
hanem lengyel irodalom magyar
nyelven, és ő arra nagyon ügyelt,
az egy egész polc volt, hogy ott
mindig legyen olyan irodalom,
amit lefordítottak.
Ez a lengyel irodalom, ez mégis
valahogy úgy már egész kicsi kortól
ott megjelent, vagy lengyel meséket
kaptam, amiket lefordítottak.
Akkor így még elég sok mese került
Magyarországon a könyvesboltokba,
lengyel mese, úgyhogy szerintem ezt
én tőle kaptam.
Amíg egyetemre jártam, addig mindig
ilyen szorongás volt bennem,
hogy nem tudtam, hogy melyik út
az enyém,
vagy melyik nemzet az enyém.
De aztán... aztán ez így letisztult,
most kettő van,
és az egyiket ezért szeretem,
a másikat meg másért.
Vagy az egyiket azért nem szeretem,
vagy a negatív tulajdonságait látom
magamban,
és a másikat meg másért kedvelem.
Van szerintem egy ilyen lengyel
öszvér tulajdonság,
hogy már akkor is úgy legyen,
hogyha hülyeség,
tehát hogy ezek ilyen nagyon érdekes
dolgok,
ezt a lengyelek talán nem is veszik
észre,
de ha az ember kicsit külsős, mert
félig azért külsős vagyok,
akkor észreveszem ezeket a dolgokat,
és bennem is van.
Tehát akkor is megyek egy úton,
amikor már nem kéne,
és tudom, hogy hülyeség, de én
elindultam,
és akkor végigmegyek rajta.
És ez egy olyan tulajdonság, amit
nem szeretek.
Azt mondanám, hogy a magyarokból
meg a pesszimizmus,
de ritkán vagyok pesszimista,
de azért van ilyen,
kicsit ilyen depresszióra hajló...
azt talán nem mondanám mégse,
de hogy van egy ilyen negatívum,
amit így nem szeretek magamban,
hogy rám omlik, én azért alapvetően
szeretem megoldani a dolgokat.
A családnak a lengyel részében vannak
rutén bojárok is, tehát voltak,
és amikor nem akar valami megoldódni,
akkor így ezt elővesszük,
ezt az ágat, és az meg nem engedi az
ilyen szorongásos nem tudom mit,
hanem az ilyen kemény, úgyhogy ez
sokszor megment.
Szerintem.
A színház az mindig nagyon fontos
volt,
én színház szakon végeztem kint
Lengyelországban,
a Jagello egyetemen,
és ott elméletet tanultunk leginkább,
de volt egy úgynevezett
workshop része is,
amikor elsajátítottuk a színház,
a színjátszás fortélyait.
(zene)
Hazajöttem, és akkor ez úgy alakult
aztán,
hogy egy könyvtárban kezdtem el
dolgozni, Füzesabonyban,
és ott gyerekekkel gyerek színjátszó
csoportot csináltam,
azok voltak az első gyerek
színjátszó csoportjaim.
- Jacus vagyok. Ebben az erdőben
mindenkinek be kell mutatkoznom?
Már annyira unom.
- Hát mindenkinek nem,
de én vagyok Páfrányvirág.
- Nagyon szeretem a gyerekeket,
az ő világukat,
szeretek a játszótársuk lenni,
merthogy befogadnak engem,
tehát úgy tudok velük beszélgetni,
hogy nem érzik azt,
hogy én felnőtt vagyok, aki valami
felsőbb hatalom,
hanem így társak vagyunk, vagy együtt
megyünk egy darabka úton,
és szeretem a világukat, mert
akárhányszor van valami,
mondjuk negatívabb hangulatban
vagyok, és akkor velük találkozom,
akkor ők mindig képesek arra, hogy
engem ebből a hangulatból
valahogyan kilökjenek, vagy
kidobjanak.
Úgyhogy a gyerekek azok nagyon
különlegesek egyébként is,
különleges a látásmódjuk, olyasmire
tudják felhívni a figyelmet,
amit az ember már elfelejtett.
Lengyelországban van egy ilyen
legenda, hogy minden Szent János
éjjel
nyílik a páfrány virága, különleges
harangvirágot hoz,
és aki azt megtalálja, annak mindene
van, ami szem-szájnak ingere,
csakhogy egyedül kell neki ezzel
a sok boldogsággal megbirkóznia.
Az miért nem jó, ha nekem mindenem
megvan, arany meg mindenféle,
és az az enyém, az miért nem jó?
- Mert pénzzel nem lehet barátságokat
venni.
- Na, például pénzzel nem lehet
barátságot venni.
Meg mit nem lehet még venni?
- Hátha például most
a szüleid ott vannak és betegek,
te meg ott a gazdag házban egyedül.
- És nem segítesz rajtuk, igaz?
- Igen.
- És ezt elképzelitek, hogy ilyet
tudnátok csinálni?
- Nem.
- Nem, soha, ugye?
Alapvetően ezek jó gyerekek.
Tehát itt ebben a közegben
nagyon jól megértjük egymást,
és partnerek vagyunk, ami fontos,
ezt ők elmondták egy ilyen
beszélgetés kapcsán,
hogy ez a legjobb, hogy én nekik
a társuk vagyok,
és nem a tanárnő vagy a nem tudom,
színjátszó csoport vezetője,
hanem a társuk. Ők nagyon sok
energiát adnak,
van, amikor olyan fáradt vagyok így
szerdán, és eljövök kettő órára,
és amikor innen kimegyek, akkor
megzuhanyoztatom a lelkemet,
mert olyan jó dolgokat tudnak
kitalálni,
hogy kavicsot adnak ajándékba,
amit találtak az úton,
vagy elmondanak egy történetet,
vagy megbeszélik velem
a kis rejtett dolgaikat, és ez jó.
(zene)
Igazából én a szép színházat
szeretem,
és ez nem csak az esztétikájára
vonatkozik,
hanem így a belső tartalmára is.
Az az előadás, amit Rusz Milánnal
létrehoztunk,
és a Jelenlét fesztiválon
bemutattunk,
az tulajdonképpen egy emlékest volt,
Wislawa Szymborska Nobel-díjas
költőnő
és Andrzej Szczeklik orvosprofesszor
tulajdonképpen ők voltak a két alak,
akik az apropóját adták, mert nagyon
különös módon egymás után haltak meg.
Tehát ismerték egymást, kezelőorvosa
volt az Andrzej Szczeklik professzor,
aki egyébként szívspecialista volt
Wislawa Szymborskának,
és talán két nap eltéréssel
haltak meg,
és szerettem volna megmutatni őket,
vagy bemutatni őket.
Az est úgy állt össze, hogy
Szymborska versei,
amelyeket párhuzamba állítottam
Szczeklik professzor Katharszisz című
könyvéből vett idézetekkel.
És erre partnert találtam Rusz Milán
személyében,
kiderült, hogy annál is kellemesebb
számára ez a felkérés,
mert az ő családjában is van orvos,
és ebből egyértelműen kiderült,
hogy az orvoslás tudománya és
a művészet milyen közel állnak
egymáshoz.
- Kopogtatok a kő ajtaján.
Én vagyok az, eressz be!
Be akarok bensődbe lépni,
és körülnézni ott,
belélegezni téged.
- Menj innen, szól a kő.
Zárva vagyok, nincsen rés rajtam.
Ha darabokra törnek is, zárva
leszünk, nem lesz rés rajtunk.
Homokká morzsolódva sem eresztünk be
senkit.
- Kopogtatok a kő ajtaján.
Én vagyok az. Eressz be!
Csupán kíváncsiság vezet,
egyetlen esélye az élet. Be akarom
járni a palotádat,
majd a levél és vízcsepp belsejét.
Nincs sok időm e feladatra,
halandóságom indítson meg téged!
- Kőből vagyok! - szól a kő.
Arra hívattam, komoly maradjak.
Menj innen!
Nincs nevetőizmom.
- Kopogtatok a kő ajtaján.
Én vagyok az! Eressz be...
Tudom, nagy, üres termek tátonganak
benned,
sosem látottak, hasztalanul szépek,
senkinek léptét soha nem
visszhangzók.
Valld be, magad se tudsz róluk sokat.
- Üres, nagy termek - szól a kő.
De nincs bennük számodra hely,
meglehet szépek,
de a te szegényes érzékeid föl
nem érik.
Megismerhetsz, de meg sosem
tapasztalsz.
Egész külsőmmel feléd fordulok,
egész bensőmmel elfordulok tőled.
- Szymborskát nagyon szeretem,
őróla már esett szó.
Neki nagyon sok versét is mondtam,
a lengyelek közül,
aztán nagyon-nagyon szeretem
Zbigniew Herbertet,
ő sem annyira ismert Magyarországon,
de az ő versei, illetőleg az ő
szövegei is nagyon különlegesek.
"Ez csak igen ritkán történik.
A Föld tengelye csikorogva megáll.
S vele áll minden, a viharok,
a hajók,
és a völgyekben legelésző felhők.
Minden.
Még a lovak is mozdulatlanná
dermednek a földeken,
mint egy félbehagyott sakkjátszma
figurái.
Egy perc... s a világ újra megmozdul.
Az óceán vizet nyel és okád,
füstölögnek a völgyek,
a lovak fekete mezőről fehér
mezőre lépnek,
messze hallik a levegőnek csapódó
levegő csattogása."
Akit nagyon szeretek, és nagyon
régóta szeretem,
a Slawomir Mrozek, mert ő megfogalmaz
olyan gondolatokat,
amik aktuálisak abszolút. Ez nagyon
érdekes dolog,
mert Lengyelországban jelenleg
nem túlságosan kedvelt szerző.
Mondhatnám azt is, hogy alig mutatják
be a darabjait.
De én meg akárhányszor az ő szövegét
a kezembe veszem,
vagy vele kapcsolatban találok
valamit,
vagy színdarab, itt Magyarországon
még mindig nagyon népszerű,
tehát azért időről időre bemutatnak
Mrozek darabokat,
de én akárhányszor a kezembe veszek
egyet, akkor mindig kiderül,
hogy ez itt most, ebben a pillanatban
aktuális számunkra,
és innentől kezdve nekem olyan író,
aki egyszerűen nem mehet ki
a divatból.
"Hívatott az elnök, és azt kérdezte:
- Hány kiló maga?
- Nem tudom, úgy nyolcvan valahány
kiló lehetek.
- Túl sok. Művészeti estet rendezünk,
és megígértem a feleségemnek,
hogy szerzek neki egy csontvázat
a haláltánchoz.
- És ha tangót járnék?
- Haláltánc kell.
A feleségem egy bécsi útján látta.
Egy kabaréban adták, és nagyon
tetszett neki.
- Tangót... bármikor. Örömmel.
- Fogyjon le!
Megígértem, hogy igyekezni fogok.
Kemény edzésprogramot vezettem be,
sör csak állóbüfében,
mert az ülő életmódtól hízik az
ember.
Minden héten egyszer sportfogadás,
és este hideg víz az ágyba,
az ellenállóképesség növelésére. Ha
nagyon fázom, átköltözöm a díványra.
Ami az étkezést illeti, kevesebb
kalória és szénhidrát,
és több egyszerű étel, mint a
rántott hús és a csülök.
Egy idő múlva az elnök
felülvizsgálatra hívatott.
Megtapogatott, és savanyú képet
vágott.
- Ez magának csontváz?
Ilyen hájjal fiam,
maga lépjen fel a... Hattyúk tavában,
de ne a haláltáncban!
Fogyjon le, vagy megharagszom.
Láttam, hogy ennek fele sem tréfa.
Hazamentem és általános böjtöt
kezdtem.
Kenyér és víz és más semmi.
Amikor már eléggé lefogytam,
teljesen legyöngülve
elvonszoltam magam az elnökhöz.
- Igen, igen, pompás csontváz -
bólintott az elnök.
- De már késő. A feleségem
megváltoztatta az elképzelését.
Bejrútban járt, és látott egy
hastáncost.
Nagyon megtetszett neki. A haláltánc
törölve, hastáncot csinálunk.
- Velem mi lesz?
- Maga nem jó erre.
A könyvelőt bíztuk meg, 101 kiló
élősúly.
Művészi szempontból igaza volt..."
(zene)
A természetet egyre jobban szeretem,
amíg kertes házban laktam,
addig sokat nem törődtem vele,
mindig utáltam,
hogy a kertben kellett dolgozni,
mert a nagymamám nagyon igényelte,
hogy segítsünk a kerti munkákban.
De amióta nem lakom kertes házban,
és ez már elég régóta van,
mert tulajdonképpen Lengyelországban
sem laktam kertes házban,
azóta nagyon szeretem a természetet.
Tehát azóta a természet számomra
valami olyasmi, amiben én
újratöltődöm.
Rá tudok csodálkozni a fákra,
a virágokra, hogy milyen gyönyörűek.
Ha kirándulni vágyom, vagy
a természetbe vágyom,
akkor gyakran Dobogókőre szoktam
kimenni,
és ott az nagyon... az egy ilyen
szabadságérzetet ad,
hogy a lelked... nem tudom,
megnyílik.
Ott valahogy úgy érzed, hogy
minden megoldódik,
nincsenek problémák, és hogy te
valahol ennek a része vagy,
vagy ilyen békés szimbiózisban
tudsz élni a világgal.
"Ha nincs isten, az ember nem tehet
meg bármit,
hisz őrzőjévé válik testvérének,
és nem szomoríthatja el testvérét
a hírrel, hogy nincs isten."
(zene)
Az a ház, amiben most lakom,
az egy régi ház,
de van egy ecetfa az udvaron,
és azon mindig vannak galambok,
és hajnalban pedig énekelnek a rigók,
gyönyörű szépen énekelnek,
úgyhogy azzal ébred az ember,
úgyhogy egyáltalán nem tűnik
az ennyire sűrűnek vagy ennyire
zaklatottnak.
(zene)
A belvárosi élet érdekes kettősséget
eredményez bennem,
mert én egyik oldalról úgy érzem
néha, hogy elegem van,
hogy nagyon fullasztó, hogy nagyon
sok minden van, hogy zaj van,
hogy sok az autó, másik oldalról
viszont szeretem,
mert mindenhova el lehet jutni
gyalog például.
Nagyon sokat gyalogolok, úgyhogy
a "hová" nekem,
az útjaim leginkább visznek,
azt gyalogszerrel teszem meg,
és különféle utakat találok ki
magamnak, hogy ne legyen unalmas.
(zene)
Istennel való kapcsolatom nagyon
bensőséges,
igazából azt hiszem, hogy azon túl,
hogy én járok templomba,
tehát úgymond gyakorló katolikus
vagyok,
de szerintem ez ennél több, ennek
mélyebb rétegei vannak.
Ezekről nem is tud az ember úgy
beszélni,
hogy ez milyen nagyon különös
kapcsolat,
én azt gondolom, hogy enélkül
nehéz lenne.
Sokszor nagyon nehéz lenne, és
sokszor nem is tudnám megoldani a
problémáimat.
(zene)
Nagyon szeretem az állatokat,
egyre jobban,
nem akarok olyan csúnya dolgokat
mondani,
mint amit a Bernard Shaw mondott,
hogy minél inkább megismerem az
embereket,
annál jobban szeretem az állatokat.
Bár néha ez is megfordul a fejemben.
Nagyon szeretem a macskákat.
A macskák a kedvencek.
Tehát igazából az ő individuális
megjelenésük,
és egyáltalán, a világhoz való
viszonyuk nagyon vonzó.
És az is egy különleges dolog, ezt
éppen múltkor egy kolléganőm mondta,
hogy milyen érdekes, hogy vannak
a macskák, és vannak a nagymacskák,
és ez egy picikében leképezése
ugyanannak.
De mind a kettő tökéletes.
(zene)
A bolgárokkal való ismeretségem
nagyon régi,
azt hiszem, 96-ra eredeztethető,
amikor megismertem Rónai Tányát,
aki a bolgár közösségnek egy aktív
tagja,
és vele kezdődött el a barátság,
ami aztán odáig vezetett,
hogy meghívott egy bába napra,
amit nem is tudtam,
hogy van ilyen, bába nap.
Meghívott és azt mondta,
van egy együttesük, és nézzem meg
őket.
És akkor megnéztem, nekem nagyon
megtetszett,
és nagyon régóta szerettem volna
bolgár táncokat tanulni,
és akkor egy alkalommal beugróként
fölléptem,
és azóta szoktam velük együtt
énekelni,
nagyon szeretem a bolgár népdalokat,
és nagyon szeretem továbbra is
a bolgár táncokat,
és Bulgáriát, mert gyakran járunk ki
Bulgáriába,
tehát fesztiválokra, azt is nagyon
szeretem,
és ez egy nagyon vonzó világ
számomra,
mert ott nagyon jól érzem magam,
tehát egyáltalán a Balkánon
nagyon jól érzem magam, úgyhogy
lehet, valahol előző életemben
ott élhettem, de bármelyik országba
megyek el oda,
ott nagyon szabadnak és nagyon
elfogadottnak érzem magam.
(zene)
Azt találnám ideálisnak, hogyha több
országban is élhetnék.
Van, aki ezt meg tudja valósítani,
sajnos ez nekem még nem sikerült,
tehát hogy bizonyos évszakokat, vagy
az évnek bizonyos szakaszait
azt máshol tölthetném.
És mondjuk Lengyelországnak is van
tengere, bár az ugye hideg,
Bulgáriának a tengere meleg és
nagyon kellemes,
de egy tengerparti hely mindenképpen
nagyon jó lenne.
Tehát hogyha én ott tudnék élni,
minden évben három hónapot,
azt nagyon szeretném.
(zene)
"Oly boldog volt ez a nap.
Korán felszállt a köd. Kint dolgoztam
a kertben.
A kolibrik megálltak a loncvirág
fölött.
Nem volt a Földön semmi, amire
vágytam volna.
Nem ismertem senkit, akit érdemes
lett volna irigyelni.
Ami rossz történt, elfeledtem.
Nem szégyenkeztem a gondolattól,
hogy vagyok, aki vagyok.
Nem éreztem fizikai fájdalmat.
Felegyenesedvén kék tengert láttam,
s rajta vitorlát."
Mi a három kívánságom?
Hát az első kívánságom az az
egészség,
tehát egészséget kívánok magamnak
meg a családnak is.
Az nagyon fontos, és úgy gondolom,
hogy ha az van,
akkor minden más is könnyebben jön.
Én így gondolom.
A második az, hogy...
szeretnék minél több színházi
dolgot csinálni,
ez egy ilyen második, a harmadik az
titkos. Azt nem mondhatom meg.
Az egy ilyen... azt nem
mondhatom meg.
(zene)
...
Több

Személyek

07:07:52

Trojan Tünde, előadóművész

Kiemelt részek

07:07:44

Rondó: Vagyok, aki vagyok...

07:20:48

Slawomir Mrozek: A művészet áldozata (fordította: Körner Gábor)

07:19:03

Zbgniew Herbert: Amikor megáll a világ (fordította: Gömöri György)

07:30:56

Czeslaw Milosz: Ajándék (fordította: Gömöri György)