Korlátozott tartalom. Kérjük fáradjon be egy NAVA-pontba a teljes videó megtekintéséhez. A NAVA-pontok listáját ITT tekintheti meg.

Idézet a műsorból.
Fabula
Gyártási év: 0000 | Adásnap: 2014. július 09.
Időpont: 11:38:53 | Időtartam: 00:47:42 | Forrás: M3 Anno | ID: 1914324
Nava műfaj: ismeretterjesztő / oktató műsor 47 perc (Korhatár-besorolás: 6 )
Címek Főcím: Fabula+-
Műsorújság szerinti cím: Fabula
Műsorújság adatai: 1971 A tükör "Te, cicus, egyszer át kellene menni a tükrön, a tükörbeli házba. Csodálatos lehet ott! Tegyük fel, cicus, hogy át lehet oda menni!" - tűnődik Alice, szobájukban a tükör előtt. S hogy átjut-e a tükörbeli házba, s érdemes-e átlápnünk vele, arra Arany János, Szabó Lőrinc, Kölcsey Ferenc és Weörös Sándor segítségével keressük a választ. Főszereplők: Venczel Vera,Egri István,Latinovits Zoltán,Mensáros László,Járay Ferenc
Műsorszolgáltatói ismertető:
1. adás:
M1 - 1972-02-19

Ismétlés:
M3 - 2014-07-09

Műsorújság: Te, cicus, egyszer át kellene menni a tükrön, a tükörbeli házba. Csodálatos lehet ott! Tegyük fel, cicus, hogy át lehet oda menni! - tűnődik Alice, szobájukban a tükör előtt. S hogy átjut-e a tükörbeli házba, s érdemes-e átlápnünk vele, arra Arany János, Szabó Lőrinc, Kölcsey Ferenc és Weörös Sándor segítségével keressük a választ. Közreműködik: Egri István, Latinovits Zoltán, Mensáros László és Venczel Vera

Tartalom: Vargha Balázs és a gyerekek.
1.Kölcsey Ferenc: Tükör vagyok c. verse - elmondja Latinovits Zoltán.
Vargha Balázs és a gyerekek. Közben: szemek - szuperközeli.
2.Bethlen Miklós önéletírásából részlet - előadja: Egri István és Járay Ferenc.
Vargha Balázs és a gyerekek.
Lewis Carrol: Túl a tükrön c. müvéből részlet - elmondja Venczel Vera.
Vargha Balázs és a gyerekek. II. felvonás: Vargha Balázs és a gyerekek.
1.Weöres Sándor: A királylány és a visszhang c. verse - előadjaVenczel Vera, közremüködnek a gyerekek.
Vargha Balázs magyaráz. Visszaforgatott filmfelvételek. Vargha Balázs és a gyerekek.
2.Szabó Lőrinc: A tükör vallomása c. verse - elmondja Latinovits Zoltán, Vargha Balázs magyaráz.
3.Arany János: Vojtina ars poeticája, részlet, elmondja: Mensáros László. Vargha Balázs és a gyerekek játszanak.
3.Szabó Lőrinc verse - elmondja: Latinovits Zoltán. Gyerekarcok - közeli.

Alcím: 10. rész A tükör

Eredeti gyártási év: 1971

Szerzők és alkotók:
Farkas Ferenc, Fővilágosító
Finta György, Gyártásvezető
Káplár Ferenc, Operatőr
Karátsony Gabriella, Vágó
Kocsis Mária, Díszlettervező
Szabó Attila, Rendező
Szabó Márta, Szerkesztő
Vámos Sándor, Műszaki vezető
Vargha Balázs, Műsorvezető
Vargha Balázs, Forgatókönyvíró

Produkció előadóművészei:
Egri István
Járay Ferenc
Latinovits Zoltán
Mensáros László
Venczel Vera
Teljes leirat:
Műsorunk főszereplője a tükör.
Mindenekelőtt a tükör illedelmesen bemutatkozik.
Első szava természetesen ez lesz:
"tükör vagyok".
- Tükör vagyok, de nem szobád falán.
Forrás vagyok, de nem zöld fák alatt, Ablak vagyok, de nem látsz rajtam által, Csillag vagyok, de nincsen kék egem.
Mint barna felhőn múló vész után Boltos szivárvány nyugoszik fölöttem.
Nincs ajkam, és mégis mosolygok én, Nincs szavam, mégis kérlelni tudlak, Esőzöm, égek, bíztatok, fenyítek.
- Kölcsey Ferenc versét hallottátok.
Értettétek?
- Nem.
- Nem, ugye?
Mi ez a tükör, amiről a vers szól?
Találós verset hallottatok.
És, hogy ha egy találós vers úgy kezdődik, hogy tükör vagyok, akkor biztos, hogy nem tükörről van szó.
Ablak vagyok, biztos hogy nem ablakról, forrás vagyok, biztos, hogy nem forrásról, hanem valami harmadik, vagy negyedikről, amely ablak is, forrás is, tükör is.
Mi lehet ez?
- Biztos egy olyan dolog, amibe ha belelát az ember, akkor mondjuk csak saját magát látja, de a másik ember lelkét, és érzületeit nem.
- Hát, valahogy errefelé halad a gondolatmenet, ez a tükör a lélek tükre...
- A szem.
- A szem! Ezt szokták mondani.
De milyen furcsa ez a tükör!
Mindenki más láthat téged, figyelheti a szemedet, megpróbálhat megérteni téged a szemedből, csak te magad nem láthatod magadat úgy, ahogy vagy, mert ha tükörbe nézel, és figyeled a tükörképedet, akkor egy figyelő kép néz vissza rád, tehát, nem természetes az arcod, ha tükörbe nézel, hanem a figyelő arcod van csak, a többit, amit mások láthatnak, azt nem láthatod.
Odamész a tükörhöz, nyújtod neki a kezedet, és visszanyújtja a jobb kezedhöz egy bal kezet, nem tudsz vele kezet fogni.
Sőt! Gyere csak ide! Ha egy derékszögű tükörpárhoz odanyújtod a kezedet, akkor egyszerre négy kéz nyúlik, egy valóságos, és három tükörkép, és már nem is tudsz kiigazodni a tükörben.
Foglalj helyet!
Mondanak a tükörről sok rosszat is.
Hogy hiúságra kapatja a lányokat, hogy ha sokat belenéznek, pedig ha formánkat, ábrázatunkat, szeplőinket, és pattanásainkat meg akarjuk ismerni, akkor mégis csak tükörbe kell néznünk.
Egy 300 évvel ezelőtt élt erdélyi úr Bethlen Miklós, nagyon szép az Önéletírása, ő is tükörbe nézett, úgy írta le formáját, ábrázatát.
(zene)
- Termetem sem hosszú, sem kurta, hanem tisztességes középaránt való volt, ábrázatom hosszúka, piros.
Ifjúságomban elég szemet szúrt, elég az, férfi ábrázatban sokaknál volt szebb és vénségemig is tartott, sokaknak csudájára.
Hajam, szemöldököm, bajuszom, szakállam fekete, vagy setét gesztenyeszín volt.
Lassú és késő őszülésem volt, már 67. esztendőben járok, mégis bajuszomnak, szakállamnak fele ősz, a hajamban pedig talán huszonöt szál sem fehér, sőt megfigyeltem ezelőtt huszonkét esztendővel, a bajuszomban néha egy-két szál ha fehéredni kezdett, egy kis idő múlva megsárgult, és visszafeketedett, úgyhogy az urak még rám fogták, hogy a szép ifjú feleségem tépi ki, és pedig bizony én soha efféle bolondságot nem követtem el, sem hajam, sem bajusz szakállammal.
Szemem felette fekete és fényes volt, akármely sólyom szeménél nem alábbvaló, leánynak sokat ért volna, és jó erős látású is volt, élesen messze, akármi apró tárgyat is jól láttam, horgast, egyenest, rútat, szépet, igen megkülönböztető szemem volt, az emberek csudálták.
Ötvennégy esztendős koromban mégis elkezdtem okulárral élni, nem a szükség miatt, hanem azt hallottam, hogy az ember szeme így tovább tart.
Most ugyan vénségemben anélkül sem írást, sem olvasást nem követhetek, de avval akármely apró írást, kivált nappal, igen jól látok.
Orrom nem a felette való nagy orrokféle volt ugyan, de nagyocska, sasorr.
(nevetés) Igen. Gyermeki csintalanság miatt való esés egy kicsinyded a hegyét meglaposította volt, de minden dísztelenítés nélkül.
Fülem nagyocska, de nem is mód nélkül való, és felette jól hallok, mely sokszor az álmomat is elbontotta.
Az alsó állam éle hosszúcska volt, mely miatt az alsó rend fogam küljebb volt a felső rendnél, emiatt a fogam maga pusztította el egymást, ifjanta fájt is.
Mm. Karjaim a termetemhez képest felette hosszúak voltak, nálamnál sokkal magasabbaknál is ritkán volt mása.
Ahhoz képest kezem, és körmeim szép hosszúak.
Derekam vékony, csukahasú, kezem, lábam száraz, mint a szarvasnak, mondani csak bőr, és csont.
Nagy temérdek vastag erekből, inakból állott a testem, mégis az orcám, nyakam, torkom, combjaim, szép húsosak, teljesek voltak. Jó gyalog, és nem kérkedem vele egyáltalán, de jó könnyű és kemény merő derekú, meglehetősen szép lovas voltam.
Erőm is az én termetemhez képest nagyobb volt, mintsem ember külső, és első tekintettel gondolhatta volna, kivált a karjaimban voltam nagy erejű.
Írhatnám próbáit, de hiábavalóságokkal kérkedni és papírosat tölteni nem akarok.
Talán ez is sok.
(taps, nevetés)
- Azt hiszem, hogy nem volt ez sok, még tovább is elhallgattam volna Bethlen Miklós súlyos, és mégis tréfás mondatait.
De ti vajon milyen jellemképet adnátok magatokról a tükörből?
Vegyétek föl, ott van mellettetek a tükör.
Egy kicsit csavarjuk meg a föladatot.
Be voltatok avatva annyiban, hogy a szüleitek fényképét kértük.
De hogy, miért kértük, azt nem tudtátok.
Hát, most megmondom.
A szülők saját tükörképüket nézhetik a gyerekekben, és a gyerekek saját tükörképüket nézhetik a szüleikben, hiába, végzetesen hasonlítunk, két szülőnkből vagyunk összerakva.
Próbáljatok úgy tükörbe nézni, hogy megfigyelitek, mit örököltetek apátoktól, anyátoktól?
Külsőre, mozgásra, jellemvonásra, gondolkozásra, hajlamokra.
Amit csak tudtok, mondjátok el!
- Elkezded, Lajos?
- El. Én leginkább anyukámra hasonlítok, mert azt sokan mondogatják, hogy az orrom, a fülem, a szemem az őrá hasonlít, de vidámságban inkább apukámra, mert az szokott olyan jókat nevetni, mint én.
És vannak testvéreim, de azok nem ugyanolyanok, mint én, egyáltalán nem hasonlítanak énrám azok. Én vagyok a legvidámabb a családban.
- Mariann!
- Hát, én külsőleg édesanyámra, csak az orrom a hajam hasonlít, és talán az, hogy a jó kedélyem, édesapámra hát, főleg a testalkatom, a szemem hasonlít.
Az is, hogy takarékos vagyok, olyan mint édesapám, és hát, én apukám is szigorú, de hamar feloldódik, és hamar nevet.
És talán még az is, hogy ha valahova el kell mennie, akkor jó sokáig készülődik, aztán el is késik általában.
- Kiss Pista?
- Én külsőleg nem hasonlítok egyik szüleimre se, mivel a hajam is egészen más, mint apunak.
Apunak koromfekete haja van, anyunak meg szőke, nekem inkább barnás. Ezért aztán otthon anyuékkal sokat vitatkozunk, apu mindig állítja, hogy őrá hasonlítok, anyu állítja, hogy őrá.
A szomszédok meg mondják, hogy egyáltalán senkire, talán inkább a nagyapámra.
Őt fényképről láttam egyszer, és inkább őrá hasonlítok.
Belső tulajdonságaimra inkább apura, mivel őtőle örököltem a nagy vitatkozási vágyamat, amivel elég sokszor vitatkozunk apuval. Általában a tévéről, meg a rádiótól, könyvekről, moziról.
- És ki szokott győzni?
- Általában apu, mivel idősebb lévén ő teszi le a végén a pontot a vitára, de anyu nem szereti így ha vitatkozunk, és megjegyzi, hogy hagyjuk abba, mert ennek úgyse lesz jó vége.
Hát, a vidámságomat anyutól örököltem, vele szoktunk sokat nevetni mindenen.
- Kati!
- Hát, én azt hiszem, hogy inkább a mamámra hasonlítok természetben.
Arcra, arcra szintén, a testalkatom apué. És ahogy a természetben anyura ütöttem, ez nagyban elősegíti azt, hogy hát, ilyen ellentétek alakultak néha kisebbek, mivel mind a kettőnknek az a jó tulajdonsága, hogy amit egyszer kimondunk, azt nem engedünk belőle.
Tehát, annak, abból senkinek nem engedünk, és az mindig úgy van jól.
És ez mind a kettőnknél megvan, és ilyenkor apunak kell igazságot tenni.
- Igazságot tenni.
- És különben az érdeklődési köröm apura hasonlít, úgy könyveket szoktunk megvitatni, általában mindig egymás után olvassuk el az összes könyvet.
- Egymás kezéből kapkodjátok ki.
- Igen.
- Nálunk is úgy van.
- Nagyon sok könyvet hoz haza, és hogy ha ellopom tőle, akkor nem tudja bevinni az irodába, a buszon nem tudja olvasni, és olyankor persze egy kicsit dühös.
- Gábor?
- Hát, én a mamámra is és a papámra is egyformán hasonlítok. Csak nagymamám szerint hasonlítok az ő férjére, a nagypapámra.
De hát, ezt minden nagyszülő mondja.
Egy-két fénykép van csak a nagyapámról, ami ezt igazolni tudja, és hasonlítok is egy kicsit rá.
- És a gondolkozásodban?
- Hát, ott is megoszlik mindkét téren, mert mamámban, a mamához, ahhoz abban hasonlítok, hogy én is szeretek vitatkozni, és hogy ha valamit elhatározok, abból nem engedek, a papámmal meg nagyon sokféle téren vitatkozunk, és ő is elég hirtelen haragú, én is az vagyok, és a papám is szeret mindenkit megbírálni, és önmagát is, és én is gyakran foglalkozom avval, hogy megkritizálok másokat.
És ilyenkor sem engedek a saját véleményemből, hogy ha meggyőznek se.
Ez egy elég rossz tulajdonság.
- Persze, én azt hiszem, hogy ez a vitatkozó kedv, ez az életkorotokhoz is jobban hozzáillik, nem is annyira a jellemetekhez.
Most kezdetek olyan vitatkozókká válni, nem? Nem gondolod?
- Hát, lehet. Mert azelőtt nem vitatkoztam ennyit.
De most már egyre jobban, szóval.
- Itt az ideje.
- Szóval, amikor érzem, hogy valamiben másnak nincs igaza, akkor vitatkozom, és nem hagyom magam a vitából elterelni.
- Géza?
- Hát, az arcom inkább a mamámra hasonlít, ugyanolyan szép szemem van, mint a mamámnak.
Magasabb vagyok mind a két szülőmnél, ez a mai korban ez nem új dolog. A természetemben, hát a mamámtól abban különbözünk, hogy én sokkal csökönyösebb vagyok, és makacsabb néha, és én szeretek nagyon vitatkozni, olyan határozott vagyok néha, mint a papám.
Az érdeklődésem a művészetekben, és az irodalomban is, biztos ami nekem tetszik, a szüleimnek nem.
Hatalmas szakadékok tátonganak itt ilyen téren.
- És kihez szeretnél hasonlítani?
- Szüleim közül? Hát mamámhoz inkább.
Mert most hasonlítok a papámra, és inkább a mamámra szeretnék.
- Köszönöm a nyilatkozatokat.
Tegyétek el a tükröket.
Amit most elmondtatok, az prózai önarckép volt, akárcsak a Bethlen Miklósé.
Ha tükörbe nézel, nemcsak az ábrázatodat látod, az arcképedet, hanem a világot is.
Egy másik világot.
Gyerekkorunkban azt játszottuk, hogy tükröt tettünk az állunk alá, kimentünk az udvarra, és ott óriási lábakkal sétáltunk a semmibe a felhős tavaszi égbolt végtelenjében.
Valahogy így. Itt persze a stúdió égboltját látjuk, a reflektorokkal.
De töprengtünk azon, vajon hogy lehet, hogy itt van egy másik világ, amiben sétálni lehet? Olyasféle problémáink voltak, mint Alice-nak.
Ismeritek Alice regényét a Csodaországban?
Hát, ez egy másik regény, "Túl a tükrön", az a címe.
Szintén Carroll írta.
Alice azon töpreng, hogy vajon az a szoba, ami a kandalló fölött lévő tükörben látszik, az milyen titkokat rejt még?
Vajon mi lehet még annak a szobának, annak a másik szobának a falán túl?
Végére kellene ennek járni.
Egyedül van otthon.
Kivel közölhetné tapasztalatait, és gondolatait?
A kis fekete cicával.
- Ha rendes leszel, és figyelsz, elmondom neked, milyen az a másik ház, a tükörben.
Mindent elmondok róla.
Először is, ott van egy szoba.
Látod? Egészen olyan, mint a mi szobánk, de minden megfordítva benne.
Fölállok a karosszékre, végig tudom nézni az egész tükörbeli szobát, csak éppen a kandalló belsejébe nem látok bele.
Az ottani kandallóba.
Jaj, ha egyszer odaláthatnék!
Rettentően szeretném tudni, hogy azok raknak-e tüzet télen?
Biztosan raknak, mert néha, mikor a mi kandallónk füstöl, akkor ott abban a szobában is füst van. Ebből az egyből gondolom, hogy náluk is fűtenek.
És a könyveik?
Azok egészen olyanok, mint a mi könyveink. Ugyanazok.
Csak a szavak mind megfordítva rajtuk. Tudom, mert odatartottam nekik a tükörhöz egy könyvet, és akkor ott is ugyanúgy odatartották ugyanazt a könyvet.
Hogy tetszik neked ez a tükörbeli ház?
Azt is szeretném tudni, hogy van-e náluk tej?
De az is lehet, hogy a tükörbeli tejet nem lehet meginni.
És a folyosó, nézd csak cicus!
Mikor így nyitva van az ajtó, akkor egészen jól be lehet kukucskálni az ő folyosójukra, az is pontosan olyan, mint a mi folyosónk, ameddig csak belátunk.
De biztos, hogy azon túl már egészen más.
Te! Egyszer át kellene menni a tükrön, a tükörbeli házba.
Csudálatos lehet ott! Tegyük fel cicus, hogy át lehet oda menni.
Tegyük fel, hogy a tükör olyan lágy, mint a fátyol.
És át is lehet menni rajta.
Te! Csakugyan már olyan csak, mint a felhő.
Alice már ott állt a kandalló párkányán, bár azt sem tudta, hogy került oda, és a tükör csakugyan olvadni kezdett, mint valami ezüst felhő.
A következő pillanatban Alice már túl volt a tükrön, és leugrott a kandalló párkányáról, be a tükörszobába.
(zene)
- Eltűnt Alice. Átlépett a tükrön túli világba. Utána tudnánk menni?
Nem ajánlanám, mert összetörne a tükör és összevágnánk magunkat, de képzeletben követhetjük.
Gondoljátok el, miféle csodák vártak rá a tükrön túli világban és mondjátok el amit képzeltek!
- Amikor továbbment, akkor találkozott egy fogsorral.
Elcsodálkozott és megkérdezte, hogy hát, te ki vagy?
"Atyuka né agyok, öh, kagyok", válaszolt.
Nagyon elcsodálkozott és kérte, hogy mondja rendesen.
Én a Fakutya vagyok.
Valóban, Alice-nak eszébe ötlött, hogy a múltkor, amikor a Csodaországban jártak, ott találkozott a Fakutyával.
Kereste a királynőt, de az nem volt ott. Aztán továbbment, ott találkozott a kismalaccal.
- Ja, te puskázol a Csodaország regényből.
Ki folytatná?
- Én, amikor Csodaországban jártam, akkor mindenekelőtt meglátogattam egy könyvtárat, de elmesélték róla, hogy fölülről kezdték el építeni, és nem fejezték be.
Tehát, alja nem volt az épületnek, nehogy egy esetleges árvíz kárt tehessen benne, hogy elmossa esetleg az alját. De itt még a könyvek is nagyon csodálatosak voltak, mivel már rájöttek arra, hogy úgyis mindenki a könyveknek a végét nézi meg először és így aztán visszafelé nyomtatták az egész könyvet és ott tették össze.
- Van is ilyen könyv. A héber és arab könyveket visszafele nyomtatják.
Hát, nagyon sokféleképpen meg lehet fordítani a világot, ahogy ti elképzeltétek, mert hiszen a tükör ugye, tudjuk, hogy fordít.
Hát, megfordítja az írást is.
Tehát, megfordítja a képzeletünket is és tótágast álló világ lesz belőle.
De én valahogy kételkedem benne, hogy a tükör csakugyan fordít-e.
Eszter, tartsd oda a tükörhöz ezt a tükörírást, és nézzétek meg a tükörben.
Megfordult?
- Nem.
- Nem. Itt is így olvashatom, hogy tükör és itt is így olvashatom.
Most fordítsd meg!
Most itt is megfordítva van, és itt is megfordítva van.
Vajon mi lehet ennek a magyarázata?
Kati?
- Az, hogy amikor odatartotta az üveget a tükör elé, akkor én az üveg másik oldalát láttam, és hogy ha egy papírt tartok oda, akkor azt így nézem és itt a tükör és azért látom.
- Szóval, a tükörnek tulajdonképpen a fordított írást mutattam és azt láttam itt egyenesen.
De ha az ember elkezd belegondolni a tükörnek ezekbe a furcsaságaiba, mindjárt ott találja magát a végtelen térben, mert ha két egymással párhuzamos tükör közé lépsz, vagy egy olyan szobában vagy, ahol az egymással szemben lévő falon tükör van, akkor rögtön ott van a végtelen.
Nem tudom nektek, ti hogy vagytok vele, de engem gyerekkoromban mindig nagyon érdekelt a végtelen.
Volt egy könyvünk, a Filléres könyvtár egyik kötete, azon nagyapó állt és mutatott egy könyvet a gyerekeknek, a könyvön is nagyapó állt és mutatott egy könyvet a gyerekeknek.
Azon a könyvön is egy nagyapó állt, és mutatott egy könyvet a gyerekeknek és igaz, hogy ez a könyv, már a címlapon is nagyon gyöngén látszott, de mégis, ha elkezdtem képzelni, rögtön ott voltam a végtelenedik nagyapónál, aki még mindig tartja a könyvet, és arra még mindig rá van rajzolva egy nagyapó.
A végtelenbe pillanthatunk bele az elektronikus tükörrel is, a monitorral. Kinyújtom a kezemet és kezek végtelen, hosszú sora látszik és a hangom is visszhangos lesz az elektronikától.
"Végtelen barlang és visszhang".
Weöres Sándor versét mondjuk el, A királylány és a visszhang.
Venczel Vera a királylány, mi adjuk az ő versmondásához a visszhangot.
De előbb próbáljuk ki, hogy hogy is csináljuk a visszhangot!
- Gyönyörű.
- Akkor ti azt mondjátok, gyönyörű-rű-rű, gyönyörű.
(együtt)
- Gyönyörű-rű-rű, gyönyörű.
- És ha azt mondja, hogy...
- Szomorú.
- Akkor ti azt mondjátok...
(együtt)
- Szomorú-rú-rú, szomorú.
- Kezdhetjük a verset.
- Mély barlang
- Barlang-lang-lang, barlang.
Hegy alatt hideg ér
- Hideg ér-ér-ér, hideg ér.
Mi ül a köveden?
- Köveden-den-den, köveden.
Denevér!
- Denevér-vér-vér, denevér.
Nagy kövek erdeje, ne ijessz, a szívem szomorú.
Szomorú-rú-rú, szomorú.
Hegyi víz.
- Hegyi víz-víz-víz, hegyi víz.
Tükröd ne mutasd, arcom halavány.
Halavány-vány-vány, halavány.
Csupa bú!
Csupa bú-bú-bú, csupa bú.
- A verset az előbb, amit Venczel Vera mondott, visszhangosítva hallottátok.
A visszhang is valami olyan, mint a tükör, de szerintem jobban hasonlít a tükörhöz, a visszafelé forgatott magnetofonszalag.
Hangosztály, ezt a mondatot kérem visszafelé forgatva!
(érthetetlen mondat) Értelmetlen szöveg volt, de mondhatnék olyan szöveget, amelyik értelmesen hangzik visszafelé?
- Igen, igen.
- Például?
- Géza kék az ég.
- Igen.
- Vagy indul a görög aludni.
(visszafelé) Indul a görög aludni.
Érthető volt a szöveg, de mégis más volt a hanglejtése, mert a magyar hanglejtés ereszkedő, tehát, ha visszafelé forgatom, akkor emelkedő lesz és gyorsuló.
Filmen is csináltak ilyen trükköket, hogy megfordítva játszottak le jeleneteket, és akkor nézzétek meg itt a monitoron, hogy milyen furcsa dolog lett belőle.
(zene) (nevetés) Pardon!
Ugyanez ruhástól.
Képzeljétek el, hogy életetek filmjét visszafelé forgatva látjátok.
Egy napotokat, vagy egy ebédeteket, vagy akár az egészet.
Mi lenne akkor? Mondjátok el!
- Egészben jobb lenne, hát...
- Mondd el, hogy mit látnál a filmen, visszafelé forgatva!
- Látnám például, hogy hazajövök az iskolából, illetve éppen megyek, jövök haza az iskolából, aztán...
- De hátrafelé jössz.
- Hátrafelé. Leülök ebédelni.
Eszem a...
- Nem jó. Nem jó.
- Este fölkelek az ágyból.
- Ez az. Este fölkelek az ágyból.
Így kezdődik.
- Akkor leszedem az asztalt.
- Aztán leülök a vacsorához.
- Előbb leszedem az asztalt.
- Hát, én hozok be, hozok be a konyhából piszkos edényeket.
Aztán a piszkos edényekre?
- Rakjuk ki az ételt.
- Piszkos edényekről, megjelenik az étel és én fölkanalazom.
Be a szájamba, egészen addig, míg a tányér egészen tiszta lesz.
- Pontosan fordítva.
- Pont fordítva.
- Pont fordítva!
- Igen.
- Dehogy. Hát, a piszkos...
- Nem!
A piszkos edénybe...
Ja, igen! Igen, igen, igen.
- A szánkról kiadni.
- A szánkból, a szánkból...
- Kijön az étel, utána az anyuka kiveszi tányérból és tiszta lesz a tányér.
- Igen.
- Utána a mama kiviszi a főzött ételt, utána rárakja a gázra, a gáz ég, és utána elalszik.
- És kihűl.
- Nyers lesz az étel.
- Nyers lesz az étel, igen.
- Utána a mama pucolja az ételt, utána teljesen...
- Visszaviszi a spejzba.
- Pucolatlan lesz, pucolatlan lesz.
- Lemegy helyette vásárolni.
- Visszaviszi a spejzba.
- És lemegy vásárolni.
- Visszakapja érte a pénzt.
Eladja, eladja az ételt a közértben, és az egész életed, most már nagy vonásokban?
- Visszafelé.
- Először meghalunk.
- 14 év múlva születünk meg.
- Először föltámadunk.
- Például utána kicsik leszünk.
- Elvesztem a ráncaimat, visszajön a festék a hajamba. Aztán?
- Fiatalos lesz.
- Utána fiatalabb leszek, gimnáziumba járok, általános iskolába járok, utána óvodába, bölcsődébe, aztán sírok. Végül megszületek.
- Először még nagyon sok mindent elfelejtesz.
- Aztán kapom a tejbegrízt.
- Aztán elfelejtesz beszélni.
- Igen.
- Elkezdek járni.
- Elfelejtek ülni.
- Aztán kapom a tejbepapit.
- A végén mutatják a mamámat, amikor ilyen nagy a hasa.
- Aki nem szédült még bele az oda-vissza tükrözésekbe, a dupla fordításokba, az most figyeljen. Nehéz vers következik.
Aki itt áll, a tükör előtt, Szabó Lőrinc és ott, láthatatlanul a szerelmese, akivel vitatkozik és közben megszólaltatja a tükröt.
- Azt mondta, hogy hű, s igaz, mint a tükör.
Beszélj magadról, felelj neki, tükör!
Elkapom arcod és a pillanat szeszélyét, minden mozdulatodat, mint mély eget a mély tenger színe, befogadlak, mint senki sohase.
Hívlak, jössz, eldobsz, és várlak megint, és szeretlek a parancsod szerint, sírok, ha sírsz, ha ragyogsz, ragyogok, néma barátod, rabszolgád vagyok, alázatos és bizalmas barát, aki nem kér semmit, csak néz, s imád, és nem akar lenni, csak általad, csak az árnyéka annak, ami vagy.
Azt mondja, hogy hű, s igaz, mint a tükör.
Szólj még magadról, felelj neki, tükör!
Égsz, átgyúlok és hideg maradok, sírsz, visszasírok, s mégis hazudok, szolgádnak hiszel s nincs hozzád közöm, felszínem ábránd, mélységem közöny.
Tükör vagyok, nem sejted, mily csodás, megfoghatatlan, tiszta látomás, mert látomásod is visszaverem, nem érezlek, nincs emlékezetem.
Agyonlőheted előttem magad, kihullsz belőlem, mint a pillanat, kihullsz, nyomtalan, üresen, bután, mint az öröklétből a földi árny.
- Két dolgon gondolkozhatsz el Szabó Lőrinc verse után.
Az egyik, hogy hogy is vagy az eszményképeddel, vagy ahogy szoktátok mondani, a példaképeddel.
Rajonghatsz valakiért, utánozhatod a hajviseletét, a kézmozdulatát, az írását, mégse lehetsz tökéletes tükörképe. Az ő élete is más, meg a te életed is.
A másik, amin még gondolkozhatsz, hogy a művészet se lehet tükörszerű másolata a valóságnak.
Bámulsz egy festőt, hogy milyen gyönyörűen kipingálta a nyúlnak minden szőre-szálát a csendéleten?
Vagy a hamvát a szőlőbogyónak?
Ez még nem a művészet.
Tükör a művész agya, de valami egészen különleges tükör, amely hitelesen, de mégis másképpen ábrázolja a világot.
Erre tanít bennünket Arany János, a Vojtina ars poétikájában.
- Győzz meg, hogy ami látszik, az való, akkor neved költő lesz, nem csaló.
Itt a különbség, hogy e látszatot igaz nélkül meg nem csinálhatod.
Csakhogy nem ami rész szerint igaz, olyan kell, mi egészben s mindig az.
S amit tapasztalsz, a konkrét igaz, neked valóság, egyszersmind nem az.
Vásár az élet.
A földnek lakosa lót-fut, könyökli egymást, és tapossa, ad-vesz, civódik, káromol, kacag.
Por, sár megöl, megfojt a hagyma-szag.
S ha kételkednél, hogy mindez való, lépen bök egy rúd, feltaszít a ló.
Mit gondolsz? Ha énekbe öntenéd úgy, mint van, e sok mozgó pecsenyét, Ha e vásárból egy karéjt levágva beléilleszthetnéd a dalvilágba.
Mit gondolsz, nyerne a költő vele, hogy ily igazzal zsúfolá tele?
Hogy macskástul-ebestül átvevé azt, aminek árnyéka az övé?
Állok Dunánk szélén, a pesti parton.
Előttem a kép, színdús üde karton.
Felleg s hegy által a menny kékje csorba, a nap most száll le a Városmajorba, Büszkén a Gellért hordja bársonyát, s fején, mint gondot, az új koronát.
Lenn a Tabánban egy toronytető gombjának fénye majdnem égető.
Míg fönt a Mátyás ódon temploma szürkén sötétlik, múlt idők roma.
És hosszú rendje apró sűrű háznak fehérlik sorba, mint gyepen a vásznak.
Alant a zölden tiszta nagy folyam, mint egy smaragd tó bércek közt, olyan.
Meg nem legyinti szellő, s fecske szárnya, csak mélyén lüktet forradalmas árja.
Felszíne tükör, és abban, miképp tündéri álom, az előbbi kép tisztára mosdva, felfordítva ring, mint lenge kárpit, a merő fal ing.
Ábrándos lelkem a hullámba mélyed, vágyban elúszva búvárlom a mélyet.
Itt, itt a nimfák! Itt a cháriszok!
Az utcán por, bűz, német szó, piszok.
Nem a való hát, annak égi mása lesz, amitől függ az ének varázsa.
E hűtlen hívség, mely szebbít, nagyít, sulykot, bizony, nem egyszer elhajít.
Ez alkonysugár, mely az árnyakat, e köd, mely nőtteti a tárgyakat, e fénytörődés átlátszó habon, e zöld, esős lég egy május napon, ez önmagánál szebb, dicsőbb természet, egyszóval, a költészet.
- Mennyi minden volt ebben a rövid versben.
Az embernek az az érzése néha, hogy egy-egy nagy műben, mint a "Háború és béke", minden benne van. Abból nem maradt ki semmi.
Az egész világ benne van.
Sőt, nekünk is van egy ilyen versünk, Arany János töredékes verse, a "Bolond Istók", amiből mindössze két ének készült el, de nekem mindig az az érzésem, hogy nincs a világon semmi, ami abban benne ne volna.
És szoktunk is ilyet játszani, hogy beszélgetünk akármiről, na, hol van ez a Bolond Istókban?
És akkor meg kell mondani, hogy hol van a Bolond Istókban.
És el merném veletek is játszani ezt a játékot.
Kérdezzetek!
Kérdezzetek akármit, persze hát, nem olyat, amit azóta találtak ki, mert ez a vers a XIX. század közepén játszódik, de remélem, hogy mindenre tudok idézetet mondani a Bolond Istókból.
Tessék kérdezni!
- Például díszletek vannak benne?
- Díszlet? Hát, persze hogy van, mert Bolond Istók elmegy színésznek, vándorszínésznek, mert otthagyja a debreceni kollégiumot, és akkor ő csinálja a díszleteket.
Itt írja Arany János, hogy:
"Ő általában hasznossá tevé magát, a fúró, és festék körül, az a paraszt ház függöny már övé, az erdőt is kifoldá emberül".
Tessék!
- Tanulásról ír?
- A tanulásról, hát arról rengeteget, mert Bolond Istók bekukkantott Debrecenbe, vagyis a Debreceni Kollégiumban kezdett tanulni, és ott hát, egész hosszan, de csak annyit olvasok belőle, ami talán titeket is érdekel.
"Történelemből ha micskét tanult is, meg elfelejté a vizsgálatig, mert a fonal, ha oly hosszúra nyúlt is, nem az volt, mi szellemnek mondatik, de a föld minden évszáma királya, meg a tanító körmönfont irálya".
És a természettudományok, azok se járnak jól:
"Szerette volna ő ismerni, oh nagy Természet, alkotó kezed művét!
Keresve, hol szűzen található vagy, erdők virágát és a bérc kövét, de a padokban ah, szánni való agy!
Magolni kelle kő, virág nevét, s ha kézről-kézre járt valami ásvány, brúgó darabbá vált körutazásán".
A brúgó az a kollégiumi kenyér volt.
- Például magyarokról, évszázados hagyomány az, hogy jókat esznek, a pogácsa, ez egy magyar étel.
Benne van?
- Pogácsa! Azt hiszem, sok étellel együtt van benne, mégpedig az első énekben, ahol egy keresztelőt akarnak tartani.
"A csősz pedig komákat hívogasson, a komaság majd sütni-főzni fog, kinek lepénye lesz, kinek kalácsa, lesz csőröge, tésztasulyom, pogácsa".
- És részegeskedésről ír?
- Részegeskedés! Úgy berúg a keresztmama, hogy a végén azt sem tudja, hogy kicsoda, és hol jár.
Mégpedig éppen a pogácsás rész folytatása ez:
"A csősz helyeslé a lepényt, kalácsot, bélest, pogácsát, sulymot, csőrögét, szintúgy nyelé a jóízű tanácsot.
De nem felejtve szalmás üvegét, komámasszonnyal addig áldomásolt belőle, míg elérték fenekét.
Akkor találós ésszel Erzsi néne egyet lök a dolgon. Na! Menni kéne."
- A szerelem ebben a műben is megtalálható?
- Hát, persze! Hát, mégpedig úgy, hogy a szubrettbe szerelmes, a színtársulat szubrettjébe.
"Oly korba volt, midőn az ifjú ember az első nőszemélyhez, kit talál, hajlik zománcos, tiszta érzelemmel, előtte az tündérkép, ideál.
Még jó, ha hozzá közelítni sem mer, úgy, bár kegyetlen, szent fénykörbe áll.
Ellenben Istók az olcsó kegyet megutálá, mint borban a legyet".
- Tubákolásról van szó?
- Megfogtál Éva, mert pipa van, bagórágás van azt tudom, de ez a szippantós tubák, ez nincsen.
Hát, minden még a Bolond Istókban sem lehet benne.
Szabó Lőrinc furcsa feleletet ad arra a mindenre, ami egy versbe belefér.
A versben, amit hallani fogtok, arra szólít föl, hogy képzeletben folytassátok a verset, legyetek ti is költők.
- De ne higgyétek, hogy amit ma itt elmesélek, mindig volt, s mindig így, állandóan!
Heteket, éveket tol össze a vers, s az emlékezet olyan percekre veti sugarát, amelyek kiugranak.
Óh, tovább, sokkal tovább, s tán mindig, csak gyerek világa volt még, s tán máig se lett egyéb az a szív, s az a tükrös ész, mit a véletlen jelenetezés hol itt villant meg, hol amott.
Csak a mozgása hű, s az összkép színpada, mert hogy mondjak el mindent, napra nap hány szál szövődött, és mennyi szakadt, s ami pezsdült, hogy ült nyomtalan el, s búvópatakként hogy tört újra fel?
A szín forog, és amit elhagyok, egészítse ki a ti álmotok.
(zene)
...
Több
Tezaurus:
tükör

Személyek

05:04:54

Latinovits Zoltán

05:09:21

Egri István

05:23:19

Venczel Vera

05:40:24

Mensáros László

Kiemelt részek

05:04:04

Fabula