Gyártási év: 1972 | Adásnap: 2014. május 26.
Időpont: 16:14:55 | Időtartam: 00:49:59 | Forrás: M3 Anno | ID: 1884576
NAVA műfaj: beszélgetés, interjú, vita
Főcím: Családi kör+-
Műsorújság szerinti cím: Családi kör
Műsorújság adatai: (12) 1972 Nekem is van saját életem A mai adásban a családon belüli szövevényes kapcsolatok lesznek középpontban, amelyektől nem lehet elkülönülni. Mindenkinek lehet saját eléte, de ezt a másik fél néha nehezen tudja feldolgozni, különösen akkor, ha egy nő akar kitörni sztereotíp szerepköréből. Rendezte: Palásthy György Főszereplők: Gálvölgyi János,Hámori Ildikó,Székhelyi József,Koncz Gábor,Bakó Márta,Hacser Józsa,Szabó Gyula,Venczel Vera,Simon Péter,László Zsuzsa,Dobránszky Zoltán
Műsorszolgáltatói ismertető:
1. adás:
M1 - 1972-03-02

Ismétlés:
M3 - 2014-05-26

Műsorújság: A mai adásban a családon belüli szövevényes kapcsolatok lesznek középpontban, amelyektől nem lehet elkülönülni. Mindenkinek lehet saját eléte, de ezt a másik fél néha nehezen tudja feldolgozni, különösen akkor, ha egy nő akar kitörni sztereotíp szerepköréből.

Tartalom: Felirat: Janikovszky Éva: A lemez két oldala. A fenti írását Gálvölgyi János adja elő (a személyiség megvalósításáról). Kelemen Endre a fentikből levonja azt a következtetést, hogy napjainkban a nők helyzete más, s ebből adódik saját énjének kibontakoztatási vágya. A családon belüli szövevényes kapcsolatok vannak, s nem lehet elkülönülni. Felirat: Nekem is van saját életem. Kelemen Endre a továbbiakban felhívja a figyelmet, hogy a fenti téma lesz a műsor programja, a személyiség érvényesítése, az erre való törekvések családi vonatkozásban. Jelenet a Balogh családban (Koncz Gábor és Hámori Ildikó): az asszony bálba akar menni, míg a férj disznótorba. Végül egymás személyre vetik a múltat, a gyereknevelést, a lemondást. Kelemen Endre a látottak alapján szól az egymás iránti bizalomról, a válások elkerüléséről. Jelenet a közértben (Venczel Vera és Simon Péter), ahol az ifjú pár összetalálkozik, s kiderül, hogy a férj várja osztályvezetőját, az asszony pedig kóruspróbát akar tartani. Vita támad kettőjük között, végül minden vendég egyszerre érkezik. Kelemen Endre a fentiek alapján szól a személyiség szabadságáról, Sartre idézetet ismertet Az én szabadságom - a másik szabadságáig terjed. Kelemen Endre és Ranschburg Jenő pszichológus a fenti filozófiának helytelenségéről beszélgetnek. Ugyanis csak a magányos ember szabad, de az ember közösségi lény, szüksége van a másikra, természetesen a férfi és a nő külön szerepkörével együtt. Jelenet: az esztergaműhelyben (Szabó Gyula, később Hacser Józa és László Zsuzsa), amikor a férj három napos jutalomüdülésben részesül feleségével együtt. A nagymama éppen kórházban van, nem tudják mit tegyenek. Kelemen Endre a fentiekről szólva a több lehetőség megoldásra hívja fel a figyelmet. Idős néni törött lábával a kórházban várja a fiatalokat, akik jönnek.

Címadat: 56. rész Nekem is van saját életem

Eredeti gyártási év: 1972

Szerzők és alkotók:
Bakos Tamás, Gyártásvezető
Forgács Ottó, Operatőr
Herczeg László, Zenei szerkesztő
Kardos István, Forgatókönyvíró
Korbely Lajos, Hangmérnök
László Jánosné, Szerkesztő
Mészáros Kati, Vágó
Nagy Sándor, Díszlettervező
Palásthy György, Rendező
Schmidt István, Fővilágosító
Tamási János, Rendező munkatársa

Produkció előadóművészei:
Bakó Márta
Dobránszky Zoltán
Gálvölgyi János
Hacser Józsa
Hámori Ildikó
Koncz Gábor
László Zsuzsa
Simon Péter
Szabó Gyula
Székhelyi József
Venczel Vera

Produkció közreműködői:
Dr. Ranschburg Jenő, pszichológus
Kápolnási Kornélia
Kelemen Endre, műsorvezető
Teljes leirat:
- Van, akinek kedvenc lemezeit a rádió közvetíti.
De a többségnek mégis magának kell gondoskodni a közvetítésről.
A lemez egyik oldala. Előadja a férj, egy kertvendéglőben, ahova vacsora után egy üveg sörre hívta meg a feleségét.
- Ez jól esett ez a pohár sör, ebben a kutya melegben.
Meg ez a jó levegő...
Látod milyen bolondok vagyunk, állandóan otthon ülünk, nézzük a tévét, ki sem mozdulunk a lakásból, amikor itt van a közelben ez a remek kis kerthelység.
Ezekkel a gyönyörű platánfákkal.
Akkor gesztenyefák, hát most nem mindegy? Na!
Nézd, tudom, hogy spórolnunk kell, de azért egy-egy pohár sört megengedhetünk magunknak, nem?
Elvégre megdolgozunk érte.
Erről jut eszembe, tudod ki hívott ma föl?
A Tóth Miska.
Meséltem neked róla, együtt kézilabdáztam vele.
Ide figyelj! Azt mondta a Tóth Miska nekem, aki különben nagy fejes a szövetkezet központjában, hogy menjek át hozzájuk. Hagyjam már a fenébe ezt az egész nyomorult vállalatot.
Ötszázzal több lenne az alapom, na nem rögtön, egy fél éven belül.
Erre rájön még a prémcsim, havi nyolcszázzal megugranék.
Önálló munkakör, lezser bejárás.
És két éven belül garantált perspektíva állna előttem.
Na, mit szólsz?
Szívem, hát nem ezért hívtalak meg sörözni.
Azért hívtalak meg sörözni, mert gondoltam, hogy neked is jól esik egy pohár sör ebben a pokoli melegben.
Igen tudom, tudom, hogy kinek az ösztöndíjasa voltam.
Nem kell, hogy engem állandóan kioktassál. Azt is tudom, hogy kinek mivel tartozom.
Bár más is tudná, hogy nekem mivel tartozik, akkor nem dolgoznék üzemmérnök létemre technikusi beosztásban.
Vörös Jóska az... hát nagyon rendes velem a Vörös Jóska, de én ennél a vállalatnál akkor is egy nagy nulla vagyok.
A lakást. Igen a lakást is a vállalattól kaptuk. De miért?
Hát ajándékba kaptuk? Másfél szoba egy üzemmérnöknek egy pici gyerekkel, hát ez ajándék?
Különben azt mondja a Miska, hogy a lakást is nagyobbra cserélhetnénk két éven belül.
De mondok neked mást.
Kocsira is összejönne a pénz.
Ide figyelj, a Miska megígérte nekem, hogy szerez külön munkát.
Azzal rengeteget kereshetnék. Te, ott arrafelé úgy nőnek ki a földből a házak, mint gomba az erdőben. A nyaralók.
Na, ezek a nyaralók persze nem ingyen vannak.
Hogy merre van a szövetkezet?
Na hát látod, ez az, ami egy kicsit messze van.
Kívül esik a városon, a domb túlsó oldalán.
Hát akkor két óra szívem. Két óra.
Én teszem meg azt a két órát.
Nem te teszed meg. És ha meglesz a kocsink, akkor pedig 20 perc.
Azt hittem, hogy örülni fogsz.
Nem tudom miért kell állandóan ilyen savanyú képet vágnod.
Hol van az előírva szívem, hogy nekünk egy munkahelyen kell dolgoznunk?
Hogyhogy mi lesz Zsoltikával, amikor te délutános vagy?
Ja értem már...
...értem már, szóval te félsz, hogy amikor délutános vagy, akkor is neked kell majd reggel vinni a gyereket a bölcsödébe.
Hát de bocsáss meg, ez azért nem lehet szempont a férjed jövőjével kapcsolatban.
Más asszony az boldog lenne, ha a férje előtt ilyen lehetőségek állnának.
Más asszony az mindenféle áldozatot meghozna, hogyha a férje végre érvényesülhetne.
De nem, te nem! Csak te vagy ilyen önző, hogy állandóan csak magadra gondolsz, folyton csak magadra!
Fizetek!
- A lemez másik oldala. Előadja ugyanaz a férj, egy év múlva a kertvendéglőben, ahova vacsora után egy üveg sörre hívta meg a feleségét.
- Jól esett ez a pohár sör. Meg egyáltalán itt egy kicsit üldögélni.
Végre hűvösebb van. Ja!
Hát szívem, én gondolkoztam ezen a dolgon, amit mondtál.
Én egész nap ezen gondolkoztam.
Nézd, nagyon szép dolog, hogy felfigyeltek rád, hogy ki akarnak téged emelni.
Hát kit emeljenek ki, ha nem téged? Megérdemled.
Szakközépben érettségiztél, több éves üzemi gyakorlatod van.
Persze én tudom, hogy ebben a nőpolitika meg az ifjúságpolitika is közrejátszik, de mindegy. Én igazán örülök ennek, csak azt nem tudom, hogy mondd, te végiggondoltad ezt az egészet?
Mert nézd, igent mondani valamire, ami legyezgeti a hiúságunkat, az nagyon könnyű dolog, de aztán becsülettel helytállni, na az a kemény dió, látod?
De most miért vágsz ilyen savanyú képet? Hát szívem, te elsősorban nekem a feleségem vagy és anya.
Egy ilyen fontos döntést meg kell beszélni férjnek és feleségnek, mielőtt hűbelebalázs módjára belevágnál.
Dehogy akarom elvenni a kedved.
Szívem én ismerlek, én nagyon jól ismerlek téged. Tudom, hogy te nagyon könnyen lelkesedsz mindenért, aztán ugyanolyan könnyen lehervadsz. Én csak a csalódástól szeretnélek téged megóvni.
Nézd, ez nagyon gyönyörű dolog, hogy a Balázs elvtárs megígérte neked, hogy üzemmérnök is lehetsz.
Csak ne felejtsd el, hogy ilyennel szokták etetni az embereket, amikor nincs ki a statisztikájuk, és kell nekik egy-két palimadár.
Hát te az üzemben káder utánpótlásnak számítasz, de nekem szívem, nekem a feleségem vagy és Zsoltikának pedig az édesanyja.
Ne kezdj el sírni, ne kezdj el sírni!
Én nem mondtam, hogy te erre nem gondolsz, én azt mondtam, hogy erre is gondolnod kell.
Na, nézzük csak! Ugye azt mondod, hogy ősszel indul ez a tanfolyam az üzemben.
Mégpedig ott tartják ugye bent az üzemben.
Hát eddig te akár délelőttös voltál, akár délutános, reggel elvitted a gyereket a bölcsödébe és amikor délelőttös voltál, akkor haza is hoztad.
Addig én bent maradhattam túlórázni, maszekolni.
Tudod, hogy nálunk mennyi most a túlóra?
Most nem mondhatom azt a kollegáimnak, hogy "gyerekek, én most nem túlórázok, mert el kell mennem a gyerekért a bölcsödébe, mert a feleségem továbbtanul". Hát nem hagyom magam kiröhögtetni.
Ide figyelj, ne felejtsd el, hogy ha te tanfolyamra jársz, akkor téged beraknak állandó délelőttösnek. Délután ott van a tanfolyam, tehát nem tudsz elmenni a gyerekért a bölcsödébe.
Ez az egyik.
A másik pedig, mondd...
...ki fog főzni? Tudom, hát mindent meg lehet oldani, persze.
Én majd elmegyek a gyerekért a bölcsödébe, rohanok a munkahelyemről, közben bevásárolok, mosok, főzök, takarítok, megfőzöm a vacsorát, mire a feleségem hazajön a tanfolyamról.
A gyereket megfürdetem, megetetem, lefektetem, lemegyek a patyolatba, kitakarítok, mert valakinek majd ki kell takarítani szívem.
Hát ha te délelőtt dolgozol, délután tanfolyamon vagy, hát akkor ki takarítson? Majd én takarítok, ugye?
Patyolatba viszek, patyolatba járok, gyereket viszek, hát én, na...
...látod, hogy nevetsz. Ugye hogy nevetsz? Hát most beláttad végre, hogy milyen képtelenség ez az egész.
Na, látod?
Mi az, hogy nem ezen nevetsz?
Hát akkor min nevetsz?
- Gondolom Nézőinknek ismerős ez a szöveg, ez az örökzöld sláger, amit a lemezről hallottak. Mert sok családban előfordul, hogy úgy forgatják a lemezt, ahogy éppen erre szükség van.
Könnyen megértjük a feleség helyzetét és el tudjuk képzelni, hogy min nevet.
De bármilyen furcsán is hangzik, kedves Nézőink, ez a nevetés egy nagy vívmány, egy történelmi termék.
Egy új jelenség.
Képzeljék csak el, hogy úgy 40-50 évvel ezelőtt, mert volna egy feleség odaállni a férj elé, és akár csak keserűen is nevetni akkor, amikor a férje a családi és háztartási kötelességekre, feladatokra figyelmeztette.
Vagy egyáltalán ebből a társadalmi rétegből mert volna egy asszony odalépni a férjéhez és azt mondani, hogy ő tovább szeretne tanulni a munkahelye mellett és majd művezetőként szeretne dolgozni.
A régi hagyományos nagycsaládokban a függetlenséget, a családban a döntési jogot csak a férfiaknak biztosították.
De kötelességből, feladatból jutott mindenkinek bőven.
Minél nagyobb volt a család, annál több.
Nézzék meg kérem ezt a családfát!
Ez nagyon jól ábrázolja a nagycsaládok szerteágazó kapcsolatrendszerét.
Itt alul a gyökereket a két nagyszülő házaspár jelképezi.
Ebből nőnek ki a gyerekek ágai, a mama, a papa.
És ebből újabb ágak, férjek, feleségek, gyerekek, unokatestvérek, sógorok és így tovább.
De mennyit vállalhat egy házaspár, az egész nagycsalád terheiből?
És vajon egyáltalán számon lehet-e tartani mindenki életét?
Vagy például el lehet-e különülni ebben a szövevényes, ránk nehezedő hálórendszerben?
Pedig az elkülönülési és a függetlenedési törekvések, vágyak az emberi fejlődés természetes velejárói.
Műsorunknak is ezt a címet adtuk, mert jó lenne tisztázni a kérdést.
Mit jelent a saját élet joga?
Biztosan jelent függetlenedési vágyat, önállósági törekvést.
A személyiség érvényesítését.
De biztosan jelenti azt is, hogy a saját élet élése minden ember számára más és mást jelent.
Nézzünk meg most egy esetet a sok közül!
- Szia anyus! Te már itthon vagy?
- A főnököm hazahozott a kocsiján.
- Észre se vetted a táviratot?
- Milyen táviratot?
- A levélszekrényben volt.
"Szombat hajnalban vágunk.
Péntek este gyertek! Csók: Guszti"
- Hol a demizson?
- Fogalmam sincs.
- Itt volt. Te mostad ki utoljára.
Tudod, amiben a szörp volt.
- Hát az biztos, hogy én mostam ki, itt más nem mosogat.
- Egy demizson nem tud csak úgy eltűnni. Gyerekek hol vannak?
- Moziban.
- Mibe visszük a bort?
Ez mi?
- Ruha.
- Neked?
- Tetszik?
- Elég vékony.
Ebbe akarsz jönni a disznóölésre?
- Nem, ebbe bálba akarok menni.
- Jó. Majd fölveszel valami vastagot a derekadra. Sálat, vagy valamit hozzál! Emlékszel, tavaly is hogy panaszkodtál, hogy fölfáztál a teknő mellett.
Egy demizson nem tud csak úgy eltűnni...
- Miért kell nekünk minden évben disznóölésre menni?
- Hát minden évben le szoktunk menni Gusztiékhoz.
Összejön az egész család.
Mint egy második karácsony, olyan ez a mi családunkban.
Hát tudod nagyon jól.
Eddig még mindig ott voltunk.
- Eddig is utáltam az egészet.
Tudod, hogy nem bírom a vért!
- Majd elfordítod a fejed!
- És befogom a fülemet meg az orromat!
Meg befogom a gyerekekét is.
Hogy ne lássanak ne halljanak semmit.
Hogy ne lássák, hogy a részeges apjuk a szeszkazán bátyjával megvadul pár korty pálinkától.
- Úgy csinálsz, mintha minden nap részegen támolyognék haza.
- Az eszedbe se jut, hogy nekem esetleg más programom van?
- Mi van neked?
- Farsangi bál lesz a gyárban.
Szombat este. Tessék, te is meg vagy hívva.
- Bálba?
Na ne röhögtess!
Szóval oda készül ez a ruha, mi?
- Képzeld!
- Majd meglesznek nélkülünk is.
Ha meg Gusztiéknál fölveszed este, akkor te leszel a bálkirálynő.
- Egy disznóölésen?
Ilyen kedvességek is csak neked tudnak az eszedbe jutni.
- Én nem tudom mi bajod van, hogy egyszerre büdös a disznótor.
A bátyám szeszkazán, én meg...
...na ebből elég! Péntek este utazunk! Kész!
És ha nem adod elő a demizsont...
- Még a végén meg is pofozol azért a nyavalyás demizsonért!
- De tényleg! Úgy megörültem ennek a táviratnak!
Olyan jól elterveztem!
Szabad szombatosok vagyunk.
Mi is, a gyerekek is. Úgyhogy péntek délután mehetünk is az első vonattal.
Kicsit...
...elengedem magam, kikapcsolódok.
Mi bajod van?
- Én is megörültem ennek a báli meghívónak.
Én is elhatároztam, hogy jól fogom magam érezni.
Kikapcsolódom és elengedem magam.
- Nélkülem?
- Ha velem jössz, akkor veled, ha nem jössz, akkor meg nélküled.
- Hogy képzeled te a világot?
Egy asszony a férje nélkül bálba?
Én meg röhögtessem ki magam az egész család előtt, hogy a saját feleségemnek se tudok parancsolni?
- Épp eleget parancsoltál már.
- Szóval nem akarsz jönni a disznóölésre.
- Megmondtam már, bálba akarok menni.
- Bálba?
Mit keresünk mi ott? Az én koromban meg a te korodban.
- Miért az én koromban meg a te korodban már nem lehet emberek közé járni?
Már nem lehet beszélgetni és jól érezni magunkat?
Csak kocsmába járni piálni meg disznóölésre?
Én már nem vehetek fel egy divatos ruhát, csak mindig köténybe járni, mintha éppen most hagytam volna abba a mosogatást?
- Kinek akarod te fölvenni ezt a ruhát?
Csak hallgatom, hallgatom. Aztán rájövök, hogy nem is a disznótor a rossz, hanem a bál, ami...
- Ami?
Tudom min jár a piszkos fantáziád.
- Hetek óta figyellek.
De nem szóltam, mert nem tudtam rájönni, hogy mi bajod van.
- És most már rájöttél, igaz?
- Ki miatt akarsz te annyira a bálba menni?
A Gulyás miatt, mi? Persze!
Mondta nekem a Szalai, hogy addig őgyeleg a művezető úr, amíg a gépedhez nem kerül. Neki készül ez a ruha, nem nekem.
- Annak készül, aki észreveszi.
Aki nem vágja a fejemhez, hogy már öreg vagyok bálba menni.
Aki azon kívül, hogy mi lesz a vacsora, azt is megkérdezi, hogy hogy érzem magam.
- Szeretőd van, te?
- Ha hozzám mersz nyúlni, én nem tudom, mit csinálok.
- Arra válaszolj, amit kérdeztem.
Szeretőd van?
- Nem, még nincs.
- Mi az, hogy még nincs? Lesz?
- De ha így folytatod, akkor az is lesz.
- Mi az, ha így folytatod?
Hát olyan rosszul élünk mi?
Eliszom a keresetemet? Ütlek-verlek titeket?
Éheztetlek? Rongyokba járatlak?
Mi bajod van az életünkkel?
- Amikor hozzád mentem, minden olyan jó volt.
Mindent együtt csináltunk, együtt találtunk ki.
Kirándulni jártunk meg bálba.
Emlékszel mennyit táncoltunk?
Most meg megölnél egy bál miatt.
Aztán jöttek a gyerekek.
És te olyan egyszerűen hagytam rám az egészet, mintha megbeszéltük volna, hogy én most bezárkózom ide az egy szobakonyhába 5-6 évre a gyerekekkel.
Hogy én nem járok sehova, csak csinálom a háztartást.
Te meg eljársz a haverokkal sörözni, meccsre vasárnap.
Mindenfelé.
És nem furcsa, hogy csak olyan helyre szeretsz járni, ahová asszonyok nem járnak.
Vagy ahova én nem szeretek járni.
Aztán a gyerekek már nagyobbak lettek, de én még mindig ugyanúgy élek, mint amikor kicsik voltak.
Azzal a különbséggel, hogy most megint dolgozom a gyárban.
Ez az egyetlen hely, ahová járok.
Néha belenézek egy újságba, vagy egy képeslapba, nézem a frizurákat, az új divatot, a krémeket...
...aztán arra gondolok, hogy kinek, minek?
Fogom a kötényem és megyek mosogatni.
Ez az életem.
Amikor megállt mellettem az a férfi, és kérdezett valamit, akkor azt hittem, hogy nem hozzám beszél.
Halk volt és udvarias.
Úgy beszélt hozzám, mintha nő lennék.
Érted?
Pedig a fejem be volt kötve és olajos volt a ruhám.
Aztán, amikor a gyárkapuban megvárt, akkor rájöttem, hogy nem vehetem fel másnap ugyanazt a ruhát, mert ezt már látta és nem akartam, hogy azt gondolja, hogy ez az egy rongyom van.
Mondd én...
...én egyszerűen hülye vagyok...
...hogy én még tényleg nem vagyok olyan öreg?
Hát nekem is van saját életem.
Miért ne élhetném?
Miért kell nekem oda járni, ahová én nem szeretek?
Miért kell nekem mindenről lemondanom?
Ami nekem is jó lenne.
- Az a pasas telebeszélte a fejedet, ennyi az egész. Te meg elfelejtetted, hogy két nagy gyereked van.
De belőlem nem fogtok bolondot csinálni, ne reménykedj!
Dolgozom, mint egy állat a családomért, a feleségem meg illegeti magát a gép mellett valami hülye előtt.
Tőlem ki kérdezi meg, hogy hogy érzem magam, mihez van kedvem?
Igaz, hogy amikor összeházasodtunk, jobban bírtuk.
Gyerek se volt, fiatalok voltunk.
NE ugrálhatunk ennyi évi házasság után a diszkóban.
Nézd meg hogy nézek ki! Neked se használtak az évek.
Az a fontos, hogy együtt vagyunk, nem?
Nézz körül! Akikkel haverkodtunk 10-15 évvel ezelőtt, az mind elvált. Mi meg együtt vagyunk. Olyan rossz volt a mi életünk?
Nem vitás, keményen kellett dolgozni neked is, nekem is.
Hát én nem szoptathattam a gyereket!
És nem mosogattál annyit.
Csak vacsorát kellett adni.
Igaz, hogy nekem nincs autóm, mint a művezető úrnak.
Újabban már haza is hoz, mi?
Hogy rajtam röhögjön az egész ház.
Az anyakönyvvezető előtt azt fogadtad, hogy jóban-rosszban kitartasz mellettem.
Hányszor volt...
...amikor éjjel oda akartam bújni hozzád.
Hányszor volt?
Mindig azt mondtad, hogy nem érzed jól magad meg nyugtalan vagy a gyerek miatt.
Hányszor, áh...
Mert én nem tudok olyan művelten dumálni.
Meg a hajadat dicsérni, mint az a hülye.
De ide figyelj Teri! Egyet mondok neked.
Nekem sincs külön életem, de neked sincs.
Ha nem jössz, hát ne gyere.
De akkor ne csodálkozz semmin, ami ezután következik.
- Ez a házaspár válaszúthoz érkezett.
Merre tovább? Nem vitatkoznak már, de dönteniük kell.
Tovább nem élhetnek úgy, ahogy eddig, látszólag kiegyensúlyozottan, látszólag békességben.
Sokan talán azt gondolják most Önök közül, hogy Balogék házassága válságba került és fel fog bomlani.
De kérem, ne következtessenek túl korán.
A "nekem is van saját életem" feszültségének nem egyetlen levezetési módja a válás.
Egy házasság sokkal többet kibír, mint azt gondolnánk.
Ugyanis a házastársak között, még számos olyan kapcsolat van, amely erősebb, mint a meglazult szerelem szálai.
Én azt hiszem, hogy a bizalommal még ebben az esetben is élni lehet és helyre lehetne állítani az emberi kapcsolatokat.
Érdekes megfigyelni, hogy az önállóság érdekében végzett kitörési kísérletek mikor válnak nagy konfliktusokká.
A fiatal nők a házasságban a gyermek születéséig számos szép, emberi kapcsolatot tudnak fenntartani a családon kívül is.
Meg tudják valósítani önálló törekvésüket, mint természetes életmódot.
Azután a gyermek születésével és gondozásával járó örömök kárpótolják őket a visszazártságért a családban.
De egy új szakasz kezdődik a nők életében, körülbelül 25 év és 35 év között, amikor még megszűnik a gyermek közvetlen gondozása, ellátása, túlvannak a gyesen, és tulajdonképpen már előteremtették a család szükséges anyagi feltételeit. Megvan a lakás, a bútor, háztartási gépek és így tovább.
És ekkor hirtelen, robbanásszerűen elkezdődik megvalósulni ez a kitörési vágy.
Hányszor halljuk, hogy mindenünk megvan, mégsem vagyunk boldogok.
Ez talán azért is van így, mert hiányzik valami egyensúly.
Egyensúly a saját élet élése, és a közös élet öröme között.
De ez a kitörési vágy az önálló élet iránt a férfiakra is igaz.
Nagyon sok családban a kezdeti évek a család anyagi javainak előteremtése tulajdonképpen egy ilyen zártságra, szorított életre kényszeríti a férfiakat és ez természetesen kihat a saját élet élésére is.
És ilyenkor, ha a hagyományos normákkal ellentétben nem tisztázzák egymás közt és önmaguk számára,hogy kinek mit jelent a saját élet joga, hogy mit engedhetnek meg egymásnak, akkor a kis dolgokból is nagy feszültségek támadhatnak.
- Bocsánat!
- Szia!
- Hát te?
Hogy kerülsz te ide?
Arról volt szó, hogy ma én vásárolok.
- Igen, de tulajdonképpen én meglepetésnek szántam.
- Hűha! Ez aztán tényleg meglepetés, nem is olcsó.
- Megéri! Te mit vettél?
Mi ez a sok édesség? Már elmúlt Mikulás.
- Ez az én meglepetésem. Jóval olcsóbb persze, mint a tiéd, de azért ez is megéri.
- Irma néninek vettél valamit?
- Volt egy lyukas órám, hazaszaladtam, megfőztem neki és nekünk is vettem vacsorát.
- Kávé van otthon?
- Van.
Miért, jön valaki?
- De jön ám! Méghozzá nemsokára.
- Akkor gyere, mert én is várok valakit.
De most már ki vele! Ki a látogató?
- Titok!
- Titok ide, titok oda a konyhában fogtok ülni, mert hozzám is jönnek.
- Kik jönnek?
- A tanítványaim. A 4/B.
- Hányan?
- Az egész osztály.
- Hát akkor menjetek ti ki a konyhába.
- És a zongorával mi lesz?
Azt is kivigyük?
- Mi az, már megint zongorázni fogtok?
- És énekelni, készülünk a kórus versenyre. Mi az, hogy megint?
- Az, hogy a múltkor is odacsődítetted az egész társaságot, én pedig mehettem ki a rajzaimmal a konyhába.
- Nem mindegy annak a dugattyúnak, vagy minek, hogy hol rajzolják?
- Jó, tegyük fel, hogy a dugattyúnak mindegy, de az osztályvezetőmet csak nem fogadhatom a konyhában, vagy szerinted ez is mindegy?
- Te meghívtad az osztályvezetődet?
Pont ma?
- Ő ajánlotta fel, hogy eljön konzultációra. Pont ma.
- Hát akkor gyere, hányra mondta?
- Fél 6 és 6 között.
- Gyere, mindjárt 5 óra.
- Mit gondolsz alszik?
- Mindenképpen be kell menni a telefonért.
- Te vagy? Te vagy az, Évike?
- Csókolom Irma néni! Hazajöttünk.
- Milyen idő van kint?
- Olyan mint tegnap. Lassan tavaszodik.
Kivihetem a telefont, Irma néni?
- Hát persze, hogy ki Évikém!
- Aztán majd hozom a vacsorát.
- Jó.
- Megint énekelni fogunk, nem baj Irma néni?
- Dehogy baj, hát én úgy szeretem hallgatni, amikor énekelnek a gyerekek.
Hát valamikor én is tagja voltam a templomi kórusnak Pesterzsébeten, tudod?
De a mi kántorunknak olyan hangja volt, hogy kihallatszott egészen a HÉV megállóig.
- Tetszett mesélni.
- Tényleg? Azt hittem, hogy még nem meséltem.
- Na mondd a számot!
- Milyen számot?
- Hát az osztályvezetődét, fel kell hívni, nem?
- Miért kéne felhívni?
- Hát azt mondtad, hogy a konyhába nem viheted és ebben egyetértünk.
Akkor fel kell hívni, hogy máskor jöjjön, nem?
Talán még elkapjuk otthon.
- Ide hallgass!
Akár elkapjuk, akár nem, én nem fogom fölhívni és nem fogom lemondani.
Ide fog jönni és világos, hogy nem a konyhában fogok beszélgetni.
- Hanem hol? Irma néninél?
- Nem. Itt ebben a szobában.
- Ti lesztek az ötödik és hatodik szólam?
Így gondoltad?
- Nem. Egyáltalán nem így gondoltam.
Úgy gondolom, hogy a mai kóruséneklés elmarad.
- Miért marad el, ha szabad kérdeznem?
- Mert mint már említettem volt, a főnököm meglátogat és elbeszélget velem az új konstrukció ügyében.
És én nem vagyok hajlandó lemondani ezt a megbeszélést még a te kedvedért sem.
- De hát mondjak le én?
- Igen, pontosan így gondoltam.
- Én pedig másképp gondoltam.
- Jó-jó.
Akkor most üljünk le és tárgyaljuk meg, hogy melyikünknek fontosabb ez az összejövetel.
Világos, hogy az enyém fontosabb.
Vagy ezt is másképp gondolod?
- Miért lenne fontosabb neked a mai összejövetel, mint nekem?
- Könyörgök először is azért, mert ez az osztályvezetőm első látogatása.
Végre felfigyeltek rám.
És nemcsak a konstrukcióm érdekli, hanem én is.
Szeretne velem is elbeszélgetni, emberileg. Megismerni a munkámat, a körülményeimet, a terveimet.
Másodszor is.
Ez nemcsak nekem szól ez a látogatás, hanem neked is.
Közös családi érdek, hogy idejön.
Ha úgy tetszik a jövőnk, a sorsunk függhet ettől a találkozástól.
Meggyőztelek végre?
- Egyáltalán nem.
- Tehát te azt mondod, hogy itt 6-8 gyerek kornyikál, az pontosan olyan fontos, mint az én új konstrukcióm sorsa?
- Legalább olyan fontos.
- Na ne viccelj!
Tudod egyáltalán, hogy mennyit ér ez az új konstrukció?
116 milliót. 116 és hat nulla.
És az, hogy dó, ré, mi, fá az szerinted pontosan ugyanennyit ér?
Ha te nem ma este beszélsz az osztályvezetőddel a jövődről, vagy jó, a jövőnkről, hanem mondjuk holnap vagy holnap után, attól a jövőnk még ugyanolyan lesz.
De ha én ma este nem tartok próbát, akkor valószínűleg nem jutunk be a kerületi döntőbe.
És a gyerekeket nagyon nagy csalódás éri. Pénzben kis sem lehet fejezni, hogy mekkora.
És még valamit szeretnék mondani, vedd tudomásul egyszer s mindenkorra, hogy az én munkám is van olyan fontos, mint a tiéd.
És most kérlek, bár már azt hiszem késő, próbáld meg felhívni az osztályvezetődet!
- Na én is mondok neked valamit, egyszer és mindenkorra, ha úgy tetszik.
Amikor összeházasodtunk, megállapodtunk, hogy egyikünk sem csinál olyasmit, ami korlátozza a másik szabadságát, amelyről elismertük kölcsönösen, hogy létezik, hogy van.
- Olyan precíz vagy, mint az eltartási szerződés Irma nénivel.
- Igen. Ebben a családban én vagyok az érzéketlen precíz, te pedig az érző humanista. Ez azonban nem változtat a lényegen.
Nem korlátozzuk egymás szabadságát és önállóságát.
- Ez azt jelenti, hogy én tartsam tiszteletben a te szabadságodat és önállóságodat, igaz?
De hátha én is szabad akarok lenni, erre nem gondolsz?
- Ez szemrehányás akar lenni?
- Egyáltalán.
Az egymás szabadságának kölcsönös tiszteletben tartása jegyében mentünk bele ebbe az eltartási szerződésbe, olyan feltétellel, hogy amíg nem leszünk teljes jogú birtokosai a lakásnak, addig nem lehet gyerekünk.
- Ez volt az egyetlen lehetőség, hogy lakáshoz jussunk.
- És tiszteletben tartottuk egymás szabadságát akkor is, amikor téged Pestre hívtak a tervezőintézetbe, mert persze azonnal elfogadtuk a meghívást, én pedig visszautasítottam a sárvári zeneiskola igazgatói állását és azóta is általános iskolában tanítok.
- Itt kórust is vezetsz.
- Ha éppen van szabad tanterem, vagy a KISZ klubban nincs valami rendezvény, mint például most.
Igen, kórust vezetek, itt.
Irma néni hajdani ebédlőjében.
Ha éppen nem jön valami magas látogató, aki a közös jövőnket fogja egyengetni.
Hát milyen szabadságom van nekem?
- Most mit csináljak?
Menjek át és fojtsam meg az Irma nénit, hogy végre lakáshoz jussunk és gyerekünk lehessen?
És jöhessenek a kórus tagok és az osztályvezetőm és mindenki?
És miből fogunk megélni?
A te fizetésedből? Nem drágám, nem.
Abból, amíg itt mutáló hangú gyerekek kornyikálnak, addig én a konyhában egy hokedlin kushadva összerajzolok.
Ez is az én szabadságomhoz tartozik, drágám.
És egyáltalán, én elismerem az egyenjogúságot, és nem követelem meg, mint más férfiak, hogy mire hazajövök, legyen vasalt ingem, tiszta legyen a lakás, vacsorám legyen.
Hanem ha úgy adódik és előbb érek haza, akkor megcsinálom én.
Hát hol az én szabadságom?
- Nekem saját életem van és azt akarom élni.
- De nekem is van saját életem, én meg azt akarom élni.
(csengő)
- Csókolom!
- Jó estét kívánok!
- Furcsa estéje lesz bizony Évának, Péternek és nem különben a tervezőintézet vezetőjének és a gyerekeknek is.
"Hát milyen az én szabadságom?" Kérdezte a feleség a férjétől.
És Péter ezt kérdezte Évától, "hát mit ér az én szabadságom?".
A két kérdés így egymás mellé állítva valami egészen más feszültséget takar, mint az eddigiek.
Fiatal és elsősorban értelmiségi családokban ott ahol a nők önálló szakmával és önálló hivatással rendelkeznek, gyakran vallják a következőt.
Te is szabad vagy, én is szabad vagyok.
Te is független vagy, én is az vagyok.
És eszerint élnek.
De aztán később rájönnek arra, hogy nem tudják kialakítani a párkapcsolathoz, a családi élethez szükséges szolidaritást, türelmet, megértést.
Nem tudják vállalni egymást, nem tudják biztosítani egymásnak időnként a szükséges engedményeket.
És egyszer csak megindul közöttük valami rivalizálás, versengés.
Hogy kinek a szabadideje, kinek a munkája fontosabb előbbre valóbb.
És ha szembenéznek önmagukkal, akkor rádöbbennek arra, hogy mit ér az ő szabadságuk.
A híres francia író, filozófusnak, Jean-Paul Sartre-nak van egy szellemes gondolata.
Ranschburg Jenő pszichológus szerint összekapcsolható-e ez a sartre-i gondolat műsorunk alaptémájával, hogy "nekem is van saját életem".
- Hát ez az én szabadságom a mások szabadságáig terjed gondolat ez nagyon szép, igai filozófushoz illő. És hogyha az ember logikailag továbbgondolja, akkor lényegében azt jelenti, hogy csak a magányos ember teljesen szabad.
Abban a pillanatban, hogy az ember, aki társas lény és kötődik valakihez, kapcsolata lesz, akkor a szabadságom véget ér egy bizonyos határon, azon a határon, ahol a másik fél szabadsága kezdődik.
Én azonban nem egészen így látom ezt a dolgot.
Én azt hiszem, hogy az a tény, hogy társas lények vagyunk természetesség teszi azt a vállalást, hogy társunk legyen.
Többek között házastársunk legyen.
Ennek következtében nem a szabadságunk megsértése az, hogyha a szabadságunk más lesz.
Másképpen alakul akkor, hogyha együtt élünk valakivel.
Ennek a szabadságnak a megsérülése tulajdonképpen abból a furcsaságból adódik és most már áttérnék a pszichológus nyelvre, abból a furcsaságból adódik, hogy az ember a házasság kötése előtt is egy csomó szerepnek, viselkedésnek a hordozója.
Én, beszéljünk a férfiról, hiszen nekem így egyszerűbb, én nekem az, hogy férfi vagyok azt jelenti, hogy barát vagyok, munkatárs vagyok, kolléga vagyok, egy csomó szerepet viszek az életemben.
És ezen felül például fia is vagyok valakinek.
Na most megnősülök. Ehhez a szerepnyalábhoz egy új szerep társul.
Egyszerre csak még egy szerepem van, férj lettem.
És ez az új szerep valahol ütközni fog a régebbi szerepeimmel.
Azzal például, hogy barát vagyok.
Mert a barátaimmal van egy olyan szokásom, hogy minden héten egyszer találkozom, este elmegyünk sörözni, és éjfélig sörözünk. Igen ám, de mint férj, ez már a férji szereppel ez már akadályoztatva van. A feleség úgy érzi, hogy ezt nekem nem lenne szabad megtennem.
Vagy az, hogy én minden héten kétszer elmegyek az édesanyámhoz, mert segítek apámnak tüzelőt felhordani a pincéből.
Igen ám, de ez az időpont már a férji szerepemmel nem olyan jól egyeztethető össze.
Tehát ütközni kezdenek a szerepkörök egymással.
És ekkor jelenik meg az a gondolat, hogy a szabadságomban sérülök akkor, ha megnősülök, vagy akkor ha mint nő, férjhez megyek.
Én azonban úgy látom, hogy a házasságkötés az egyezmény.
És ebben az egyezményben, ha ezt valóban tudatosan végrehajtják, a tudatosság alatt megbeszélést, és nagyon őszinte és nagyon nyílt megbeszélését és megszervezését értem a jövőnek, akkor ez nem a szabadság sérülése, hanem az új kettőnk közös szabadságának közös elrendezésévé válik. Sajnos azonban ez nem szokott megtörténni.
Többek között azért nem, ez már szinte közhely, mert az első időszakban a szerelem ezeket a szerepizéket.
Tehát ki gondol ilyenkor arra?
Szerelmes vagyok, nősülök, férjhez megyek, boldogok leszünk, minden gyönyörű.
Csak körülbelül néhány hónap, esetleg egy év elteltével, amikor az ilyenfajta mindent elnyomó, óriási, lángoló szerelem törvényszerűen csökkenni, enyhülni kezd, akkor jelennek meg ezek a problémák, amik igazából már kezdettől jelen voltak, csak eddig elnyomta őket ez az érzelem.
Ha ezt a kezdet kezdetétől beszélik meg, ha a kezdet kezdetétől tekintetbe veszik, hogy a jövőben ezek a problémák föl fognak merülni, és ebben minden kendőzés nélkül nyílt egyezkedés történik, akkor a problémák java része elkerülhető.
Persze ehhez sok minden tartozik.
Mindenekelőtt az, és tudják én gyermekpszichológus vagyok, most megint gyerekközpontú szeretnék lenni egy kicsit, az hogy a házasságra is nevelni kell az embert és sajnos ez nem nagyon történik meg.
Pedig arra, hogy valaki jó házastárs legyen, jó férj legyen, vagy jó feleség, erre lehet nevelni az embereket.
Azt mondják a pszichológiában, hogy a családnak két funkciója van.
Az egyik funkciója a szocializáció, erről a Családi kör sokat beszélt már.
Hogyan kell egy gyereket nevelni?
De van egy másik nagyon fontos funkciója is, és ez az, hogy az ember kint az életben számtalan sérülés áldozata, sok-sok sérülés éri. Rengeteg feszültségre és energiára van szüksége.
A család az az arkhimédészi pont, ahol ezeket kipihenheti, ahol új energiákat gyűjthet, amivel megint kitörhet az életbe és megint kezdheti az élet nagyon pozitív értelembe vett küzdelmeit.
Sajnos a család egyre kevesebbet teljesít tapasztalataim szerint ebből az utóbbi funkcióból, pedig ennek a szerepe, ennek az itt jelentkező feladatok egyre nagyobbak lesznek, és lassanként túlnőnek a szocializációs feladaton is.
Én, a gyermekpszichológus mondom ezt, pedig...
...talán az ellenkezőjét várnák tőlem. De erre tudok bizonyítékot is mondani.
Elsősorban azt, hogy a gyerekeink nagyon gyorsan nőnek.
Sokkal hamarabb kikerülnek a szülői felügyelet alól ma, mint 15, 20 vagy 40 évvel ezelőtt.
A másik pedig az, hogy amennyire tapasztalom, a régi nagy rokonsági meg baráti hálók vagy hálózatok, amelyek egy-egy családot körülvettek, ezek fokozatosan beszűkülnek.
Vagyis egyre nagyobb feladata van a családnak, mint kettősnek, mint férjnek és mint feleségnek.
És egyre kevesebbszer beszél egymással ma a férj és feleség úgy, mint férj és feleség.
Érdemes megfigyelnünk, és én a Nézőknek is szívből ajánlanám, hogy önmagukat is figyeljék meg, amikor egymással beszélnek az eltöltött kommunikációs idő, ahogy mi ezt hívni szoktuk, 90 százalékban a gyerekről való beszélgetésben telik el.
A maradék 10 százalék általában az anyagi kérdések tisztázása.
Na most ez a gyerekről való beszélgetés az első pillanattól fogva rettentő pozitívan hangzik, ilyen sokat beszélnek a gyerekről a szülők.
Pedig én ezt komoly negatívumnak ítélem.
A férfinak és a nőnek, ha egymással házasságot kötnek, akkor vállalniuk kell a házastársi szerepet is.
Egymással, mint házastársakkal is kommunikáljanak, beszéljenek és vállalják azt a szerepet, amely ezzel együtt jár.
Én ezt korántsem érzem, ha szabadon választott házasságról van szó és nem úgy mint régen, ahol különféle erőszak és presszió játszhatott ebben szerepet, ezt nem érzem a szabadság sérülésének, sőt egy átformált, kettőnk számára közösen vállalt és ilyen értelemben talán magasabb rendű szabadság, mint az egyén szabadsága.
- Ne legyünk elfogultak szép nemünk iránt, ebben a szerepben a házastársak közül talán nem több szabadság adódik a férfi számára?
- Hát hagyományosan feltétlenül.
A hagyományos férfi és nő szerepkörében a házasság sokkal több lehetőséget adott a férfinak, mint nőnek.
Elsősorban valami hallgatólagos egyezmény alapján.
A férfi szerepköre nyilvánvalóan egy ilyen házon kívüli szerepkör volt egyébként is, ő volt az, aki eltartotta a családot, még az asszony ennek érzelmi stabilitásáról gondoskodott otthon.
Na most odakint az élet nagy színtereinek és küzdelmeinek a terén ott különféle vannak kisebb vagy nagyobb kalandok és egyebek, és ez inkább belefért a férj szerepkörébe, a nőébe sokkal kevésbé.
Ezt azt hiszem mindenki tudja.
Én azt hiszem, nem úgy kellene most gondolkodnunk, hogy mondjuk meg, tőlem semmiképp ne várják, hogy én most megmondjam azt, hogy azonos jogai vannak ilyen szempontból a nőnek meg a férfinak. Én azt hiszem, hogy rendkívül fontos az új házasságban, a szocialista házasságban ha úgy tetszik, hogy azért a férfi férfi és a nő nő maradjon benne.
A nő a saját igényrendszerét, mint nő fogalmazza meg és ne mérje hozzá a férfiéhoz, minthogy a férfi se a nőéhez.
A saját igényrendszere a maga nőiségéből adódik és nem abból vonhatjuk le azt a következtetést, hogy megfelelők-e a jogaim, hogy van-e annyi, mint a férfinak.
Hanem abból a borzasztó egyszerű tényből, hogy a magam számára elegendő-e.
Hogy össze tudom-e egyeztetni a partneremével és mi ketten együtt így vinni tudjuk-e az életünket, ahogy csináljuk.
Abban a pillanatban, ahogy méricskélni kezdem, hogy őneki ott egy kicsikét több van, mind férfi-nő, mind bármilyen más viszonylatban, akár testvérkapcsolatok viszonylatában is, súlyos negatívumot jelent.
Én feltétlenül itt mindig József Attilát idézném, a Thomas Mann üdvözlésében, hogy mi férfiak férfiak maradjunk, és nők a nők. Szabadok, kedvesek s mind ember.
Mert az egyre kevesebb.
- Gyere!
- Na mi az? Megadták?
- 21.
Nyert.
- Hadd látom.
- Megadták öregem.
- Kösz Lalikám! Ez rendes dolog volt.
- Én csak javasoltam, ne nekem köszönd, a szakszervezetnek.
- A szakszervezetnek is köszönöm.
Erre bedobunk egy korsó sört, mi?
- Hát azt a beutaló nélkül is bedobjuk.
- Akkor ma kettőt. Telefonálhatok?
Az asszonnyal közlöm a jó hírt.
- Három perc.
- Egy is elég.
Csak a rossz hírt magyarázzák hosszan a jóhoz nem kell körítés.
- Te...
...hát én ezt még mindig nem tudom elhinni!
Na de ezt most már nem csinálhatják vissza?
- Ezt már nem. Rajta van minden aláírás, minden pecsét.
Most már ha akarjuk ha nem, ezt a hármas ünnepet a vállalati üdülőben töltjük.
- Mi az, hogy akarjuk?
- És jövőre külföldre megyünk.
- Na, egyelőre most csak örüljünk ennek.
Miért? Te is segítettél neki, amikor fürdőszobát épített a lakásában.
- Nem azért javasolt, az biztos.
Meg különben is a szakszervezet döntött.
- Mindegy. Akárki javasolta, jól csinálta.
Istenem, 3 nap, amikor végre úrnak érzem magam.
Amikor engem szolgálnak ki.
Nincs mosogatás, főzés, takarítás.
- Egy nagyot lélegzünk.
- Ránk fér.
- Mit gondolsz? A gyereknek külön szobát adnak?
- Na ne viccelj!
Majd betesznek egy kempingágyat, vagy egy díványt.
Miért? Nem vagyunk mi nászutasok.
- Kár.
- Ó, de fölvág valaki!
- Nem azért mondom, de szegény anyám a legjobbkor törte el a lábát.
- Jaj, ne beszélj bolondokat!
- Komolyan mondom!
Most itthon lenne, ugrana ez az egész. Nem hagyhatnánk itt 3 napra egyedül.
- Miért? Mielőtt indulunk, bemegyünk a kórházba és megmondjuk, hogy elutazunk.
Legalább tudja, hogy miért nem látogatjuk 3 nap alatt.
- Segítsek?
- Most már...
- Gyere csak, na!
- Sütök neki rácsos tésztát, azt nagyon szereti.
- Majd viszünk narancsot.
- Óriási szenzációm van!
- Nekem is!
- Várjál, várjál! Hadd mondja előbb a gyerek. Nem látod?
Szétpukkad a szenzációtól.
- Na halljuk!
- A nagyi holnap után kijöhet a kórházból.
- Honnan veszed ezt?
- Ki mondta?
- Suli után bementem a kórházba és képzeljétek a nagyi nem volt az ágyában.
A dokival sétált a folyosón.
Azzal a csinos fiatallal.
Járógipszet kapott és nem mondom, hogy ugrált vele, de egészen jól bicegett. A doki meg minden lépés után dicsérte, hogy "jól van Zoltán néni, nagyon jó Zoltán néni, csak bátran Zoltán néni".
- Elég legyen!
- Na!
- Ha egyszer elkezdi nem tudja abbahagyni.
Ki mondta, hogy holnap után kijöhet?
- A doki mondta.
- Neked?
- Igenis nekem.
Mert amikor láttam, hogy biceg a nagyi és dicséri a doki, odamentem és mondtam ha már ilyen jól tud járni, nyugodtan haza is jöhet.
És erre azt mondta a doki nekem, hogy mondd meg a szüleidnek, hogy a nagymama holnap után már annyira fog tudni járni, hogy valóban haza lehet vinni.
Na és mi a te szenzációd?
- Most már semmi.
- Veszekedtetek?
- Mi? Áh, ugyan dehogy!
- Akkor mi baja van?
- Mi baja van?
Évek óta könyörgünk egy beutalóért a vállalati üdülőbe.
A hármas ünnepre most végre megkaptuk.
- Ez a szenzáció?
- Miért nem az?
- Persze ha itthon van a nagyi, ugrott az egész, mi?
- Hát igen.
Bizony ugrott.
- Hagyd már ezt a rakodást!
Ülj le!
Gyere beszéljük meg ezt a dolgot!
- Ugyan már!
Mi van itt még megbeszélnivaló?
- Szerinted ez már eldőlt?
Ez már végleges?
- Miért, hát szerinted nem?
- Nem.
És ha...
...megbeszélnénk az orvossal, hogy tartsa még bent egy hétig?
Egyetlen hétről van szó.
Nem létezik, hogy nem teszi meg, ha elmondjuk neki, hogy...
- Ha elmondjuk?
Ki?
Ki mondja el?
- Hát eddig is te beszéltél vele.
- Hát most nem fogok.
Hogyne!
Hogy én legyek a gonosz meny.
Aki az anyósát kórházban akarja tartani.
- Ugyan!
Nem erről van szó.
- Hát persze.
Persze, hogy nem erről van szó.
Arról van szó, hogy itthon maradunk, mint mindig.
És ki sem mozdulunk.
Hogy három napi nem is fogunk találkozni, mert ki se jövök a konyhából.
Hogy annyit mosogatok, hogy már a tányérok is unják.
Erről van szó.
- Hát én nem akarom véglegesen a kórházban tartani, csak egy hétig.
Hogy egyszer, egyetlen egyszer az életünkben elmehessünk pihenni.
Jó levegőt szívni. Sétálni a hegyekben.
Kicsit kialudni magunkat.
Hát nem érdemeljük meg azt a nyavalyás 3 napot sem?
Mit akarsz?
- Semmit.
- Menj tanulni! Rád fér!
- Már a szobába se jöhetek be?
- Valamiről beszélgetünk az apáddal.
- Valamiről?
Nagyiról beszéltetek, igaz?
Hallgatóztam.
- Na és?
Van valami észrevételed?
Szokásos pimasz megjegyzés.
Mondd nyugodtan, a pofonhoz is fáradt vagyok.
- Ti nem láttátok a nagyi arcát, hogy mennyire igyekezett, hogy járni tudjon.
És gondoljatok arra, hogy majd én üdülni akarok menni a férjemmel, akkor én is bent hagyjalak titeket a kórházban?
- Milyen ostoba voltam, hogy egy pillanatra elhittem, hogy nekem is jár 3 nap.
Arra mertem gondolni, hogy nekem is van saját életem.
Hogy egyszer én is dönthetek valamiben.
És nem a körülmények kényszerítenek.
Hogy elutazunk.
Na nem messze persze.
És pihenünk.
- Én még nem adtam föl.
Nekünk jogunk van erre a 3 napra.
És azzal nem vádolhat senki, hogy hálátlan lennék az anyámmal.
Mi nem járunk sehova. Minden karácsonykor és szilveszterkor és minden ünnepnap itthon vagyunk.
Mert vigyázni kell rá, meg főzni kell neki.
És mi becsülettel teljesítjük ezt hosszú évek óta.
Hát csak jár nekünk egyszer ebben a rohadt életben 3 nap szabadság!
- Holnap után kijöhet.
- Holnap bemegyek az orvoshoz és beszélek vele.
- Bizony nehéz helyzet ez.
Mi nem tudjuk, hogy hogy döntenek, csipán csak találgatjuk.
Ezért kommentár helyett néhány kérdést fogalmazhatunk meg töprengésként önmagunk számára.
Vajon helyes-e továbbra is kórházban tartani a lábadozó nagymamát?
Vagy vágyaink és elképzeléseink ellenére hazahozni őt?
Nem lehetne megkérni a kislányt, Katit, hogy maradjon még 3 napig a nagymamával otthon?
Vagy megbeszélni a nagymamával, hogy áldozzon még 3 napot a kórházban arra, hogy a gyerekek elutazhassanak?
Vajon a házaspárnak van-e joga arra, hogy 3 napig a saját életét élje?
És egyáltalán mennyire mondhatunk le saját életünkről, vágyainkról a család javára?
Mi a megoldás?
- Csak óvatosan!
Nagyon jó!
Csak így tovább!
Szép lassan.
Csak óvatosan, szépen lassan!
...
Több

Személyek

10:18:38

dr. Ranschburg Jenő

Kiemelt részek

09:45:12

Családi kör

09:46:25

Janikovszky Éva: A lemez két oldala

©Nemzeti Audiovizuális Archívum, 2017