Gyártási év: 1983 | Adásnap: 2014. május 07.
Időpont: 17:05:09 | Időtartam: 00:46:59 | Forrás: M3 Anno | ID: 1867512
NAVA műfaj: beszélgetés, interjú, vita
Főcím: Családi körEpizódcím: Ne láss!+-
Műsorújság szerinti cím: Családi kör
Műsorújság adatai: (12) 1983 Ne láss! Ezúttal egy család kritikus életszakaszáról szól a sorozat, amelynek első részéből megismerhetjük Évát, az anyát, Zoltánt, az apát s három gyermeküket.A gyerekek előbb tudják meg, mint anyjuk: Zoltán beleszeretett egy fiatal kolléganőjébe. Most mit tegyenek? Rendezte: Palásthy György, Tamási János Főszereplők: Balázs Péter,Ábel Anita,Varga Mária,Karczag Ferenc,Tahi József,Ferenczy Krisztina,Tál Marianna,Reviczky Gábor,Képessy József,Horváth Gyula,Simon Péter,Horesnyi László,Dévai Balázs,Pethes Csaba,Venczel Vera,Mécs Károly
Műsorszolgáltatói ismertető:
Első adás: 1984-03-02
Műsorcím: Családi kör
Alcím: 115. rész Ne láss! I. rész
Eredeti gyártási év: 1983

Tartalom:
Az adás elején Kelemen Endre bevezetőjét láthatjuk, az induló három részes, folytatásos történethez. Beszél az epizódok sugárzási idejéről, tartalmáról s a japán mauzóleum homlokzatát díszítő híres három majomról. Utána fotót láthatunk egy buddhista szentélyről és egy épületcsoportról, a három híres majom, figyelemre méltó intelmet sugall: Ne szólj! Ne Hallj! Ne láss! A film első részében megismerjük a középpontban álló családot, a tanárnő anyát Évát, a filmes apát Zoltán, s a három gyereküket, Katit, Ferit és Sárit. A gyerekek előbb tudják meg, mint anyja, Zoltán beleszeretett egy fiatal kolléganőjébe Jutkába. Kati vállalja beszél apjával. A film után Kelemen Endre választás elé állítja Ranschburg Jenőt, mit gondol a nézők kivel azonosulnak inkább az első rész után, a férjjel, a feleséggel vagy Jutkával a filmvágó kislánnyal? Ranschburg Jenő a házasságról beszél, az emberi kapcsolat és a háromszög értékrendjéről a társadalomban, majd szól a háromszög kapcsolatokról, s a munkahelyi kapcsolatteremtésről. Kelemen Endre az adás végén elmondja, hogy a válás és a gyerek témája jön a következő műsorban, majd ezután elbúcsúzik.

Szerzők és alkotók:
1. Erdélyi György, Fővilágosító
2. Forgács Ottó, Operatőr
3. Galambos Károly, Hangmérnök
4. Gimes Katalin, B., Szerkesztő
5. Győri Magda, Rendező munkatársa
6. Herczeg László, Zenei szerkesztő
7. Kardos István, Forgatókönyvíró
8. Kelemen Endre, Műsorvezető
9. Mészáros Katalin, Vágó
10. Mishina Sándor, Gyártásvezető
11. Nagy D. Tibor, Felvételvezető
12. Nagy Sándor, Díszlettervező
13. Palásthy György, Rendező
14. Rónaháti Sándor, Kameramann
15. Tamási János, Rendező

Produkció előadóművészei:
1. Ábel Anita
2. Balázs Péter
3. Dévai Balázs
4. Ferenczi Krisztina
5. Horesnyi László
6. Horváth Gyula
7. Karczag Ferenc
8. Képessy József
9. Mécs Károly
10. Pethes Csaba
11. Reviczky Gábor
12. Simon Péter
13. Tahi József
14. Tál Marianna
15. Varga Mária
16. Venczel Vera
Teljes leirat:
- Kedves nézőink! Az elmúlt tíz
esztendő során
a Családi körben már előfordult
néhányszor,
hogy folytatásos történetet
dolgoztunk fel műsorainkban,
és az a tapasztalatunk,
hogy nézőink szívesen fogadták ezeket
a kis sorozatokat,
de sokan kifogásolták, hogy
túlságosan sok idő telt el
az egyes epizódok bemutatása között.
Most ismét egy sorozat, egy
egybefüggő történet feldolgozására
vállalkoztunk,
és ma este meg is kezdjük az első
epizód sugárzását.
Az egyes részek között most nem
tartunk olyan hosszú szünetet, időt,
hanem kéthetenként kerülnek
képernyőre az egyes epizódok.
Reméljük, így kedves nézőink jobban
emlékezetükben tudják tartani a
történetet,
és előbb megtudják majd a folytatást
és természetesen a befejezést is.
A mostani történet középpontjában egy
család élete áll,
pontosabban egy család életének
mintegy háromnegyed évbe sűrített
eseménye, sorsdöntő eseménye,
amely próbára teszi a szülők,
Éva és Zoltán emberi kapcsolatait,
és próbára teszi a szülők és a
gyerekek kapcsolatát,
kapcsolatot Katival, Sárival és
Ferivel.
Az egyes epizódok címe így
hangzik:
Ne láss!, Ne hallj!, Ne szólj!
Ennek a három felszólításnak az
eredete messzire vezet,
bár gondolom, sokan ismerik.
A tizenhetedik században Japánban
a Tukogawa főúri család
Nikko városában építette fel azt a
csodálatos buddhista szentélyt
és épületcsoportot, amelyet
összefoglaló néven
Nikko Mauzóleumnak neveznek.
Itt a Szent Ló istállójának keleti
homlokzatát díszíti az a 3 híres
majom,
amely figyelemreméltó intelmet
sugall.
Az egyik majom a fülét, a másik a
száját,
a harmadik a szemét fogja be.
A három majom egy sajátos
filozófiát hirdet.
Ne hallj, ne szólj, ne láss rosszat.
De igaz-e ez a filozófia napjainkban?
Követhető-e ez az erkölcsi
felfogás, nézet
az emberi kapcsolatokban, és vajon
Éva és Zoltán házasságában
meddig lehet eltussolni, elkendőzni
a konfliktusokat?
Meddig terjedhet a tolerancia,
a türelem, a tűrés?
Meddig kell tekintettel lenni a
gyerekekre
egy konfliktusos házasságban?
Ezekre a kérdésekre szeretnénk
példákat bemutatni
és választ keresni a most induló
háromrészes sorozatunkban.
És kezdjük akkor mindjárt az első
epizóddal.
Ez a helyszín Éva munkahelye,
az iskola.
Ugyanis a feleség, Éva pedagógus,
történelem tanár.
Ebben az osztályban tanít, ahova ma
kivételesen látogatók is érkeztek.
- A feudális gazdasági és társadalmi
rend bomlása Itáliában kezdődött.
Itt vehetjük észre először azokat a
jelenségeket,
amelyeket később a kapitalizmusban
viszontláthatunk.
Itt kezdődött meg a feltörekvő
polgárság világnézetét képviselő
új szellemi irányzat kialakulása,
a humanizmus.
A humanizmus egyik fő központjává
Firenze városa vált.
Firenzében született Niccoló
Macchiavelli 1469-ben
és 1527-ben meghalt. Az újkori
államelmélet egyik megalapozója.
Fő műve a Fejedelem.
A humanisták azt állították, hogy az
embereknek joguk van
a földi örömök élvezéséhez,
a humanista irodalom
első nagy képviselői Dante,
Petrarca és Boccaccio.
A humanizmusban készült szobrok és
festmények fő készítői Raffaello,
Leonardo Da Vinci és Michelangelo.
- Elég, jeles!
Nagyon szépen készültél!
Nézzétek meg a táblán ezeket az
arcképeket!
Egy nehéz történelmi kor kimagasló
személyiségei ők.
Macchiavelli, Montesquieu,
Fráter György.
Ezek a férfiak azzal, hogy akár
száz arcot öltöttek magukra,
a korszak szükségszerű
követelményeinek tettek eleget.
Politikai eszméikhez formálták
magukat.
Az egyéniség szabad szárnyalásának
századai ezek.
Az egyéniség összetettsége az,
amely a felvillanó lehetőségek közül
valóságot tud teremteni. Csak ezek a
kemény, kulturált emberek oldották
és oldhatták meg a történelmi
feladatokat.
Minden ember külön egyéniség.
Vannak emberek, kivételes emberek,
akiknek szűk az adott társadalom
szabta határ.
Kiszakítják, valahol kitörnek a
körből.
A társadalom minden ember számára
sok lehetőséget hord magában.
És ők választani tudnak a
lehetőségek közül.
De minden társadalomban más és más
az egyéniség kifejlesztésének
lehetősége.
Arra is szükség van, hogy minden
ember tartsa tiszteletben
a másik egyéniségét, hogy megértő
és toleráns legyen a másik iránt,
mert minden ember csak addig a
pontig szabad,
míg nem zavarja meg szabadságával
a másik ember ugyanilyen szabadságát.
(csengő)
- Gyerekek, kimehettek!
Iszunk egy kávét, aztán majd
megbeszéljük a dolgokat.
- Hogy ment, Évám?
Remélem, nem dobtad be a köreidet.
- De!
Azt hiszem, a bizottság és az a diri
teljesen összetört.
- Ki fog rúgni, már a múltkor is
figyelmeztetett.
Miért adod ki magad mindenki előtt?
Így nem fogsz semmire se menni.
- Menni? Hova?
Értsd meg, nekem szükségem van a
körökre,
és szeretném másokkal is
megértetni a lényegüket.
- Még mielőtt bármiféle szócséplésbe
kezdenék,
szeretném elmondani, hogy nekem a
szemlélet nem tetszik.
Nem a személyiség határozza meg a
történelmet,
hanem a néptömegek határozzák meg a
személyiségek szerepét.
- Sajnos az órán elhangzottak
szubjektivista szemléletet sugallnak
A kartársnő nem veszi figyelembe
az objektív törvényszerűségeket.
- Sajnos.
- Sajnos elsikkad a mozgatóerő, az
osztályharc.
És hol marad a nép tudatos, aktív
történelmi tevékenysége?
- És hogy volt az a kitérés a
személyiség kiélésének a
lehetőségeiről?
Talán itt és most élheti ki az
egyéniségét szabadon?
- Kérem, mondja meg a feleségemnek,
ha kijön az igazgatótól,
hívjon vissza! Igen, köszönöm!
- Szevasztok!
- Szevasz!
- Na, milyen volt a tegnapi buli?
- Jó.
Mondhatni nagyon jó.
Te miért nem jöttél?
- Hova? Diszkóba? A nejemmel?
- Más nő nincs a világon?
A jobb kamionsofőr minden városban
tart egy jó nőt.
- Hát, én nem vagyok kamionos.
- Sajnos én sem.
- Vigyázz, el ne rontsanak téged is!
Addig hallgatja az ember az ilyen
történeteket,
míg végül maga is rossz fát tesz
a tűzre.
- Ugyan! Van is nekem időm ilyen
hülyeségekre!
- Igazad van, Zolikám!
Ami pedig téged illet, fiacskám,
szeretem az ilyen nagypofájú
alakokat.
Aztán ha kirúgja őket a feleségük,
nem találnak még egy hordót sem,
amibe belebújhatnának.
- Ez sajnos igaz.
Ki vagyok rúgva.
Végleg és visszavonhatatlanul.
Áramszünet volt a hivatalban és
előbb jött haza,
minden józan emberi számítást
áthúzott.
(telefoncsöngés)
- Halló, igen? Zoltán, hívat a főnök!
- Mi a fene?
(kopogás)
- Gyere csak, Zolikám, gyere!
- Szervusz, főnök!
- Te, szervusz! Megbeszélünk már
néhány dolgot.
Egy sorozatot tervezek a türelemről,
a társadalmi toleranciáról,
és természetesen az intoleranciáról.
8-10 adásról lenne szó,
egyenként 20-25 percesek,
fekete-fehérben.
Zolikám, írj már egy tervezetet!
8-10 oldal elég lesz,
főleg az elvtelen mindent elfogadás
ellen szólna a sorozat.
Próbáld meg, hogy filozófiai
módszerekkel is körülugrálni, jó?
Rád gondoltam ezzel a munkával,
legalább egy kicsit összeszeded magad
Olyan fáradt és szétszórt vagy
mostanában,
csak nincs valami baj?
- Nem, nem, csak azon gondolkodtam,
hogy inkább több riportot csinálnék
és kevesebb magyarázatot,
hogy beszéljenek a riportok
önmagukért.
- Nézd, én néhány megközelítési
szempontot én is kidolgoztam.
Nem kötelező felhasználni, de azért
olvasd el,
és egyeztesd az elképzeléseiddel, jó?
Szeretném, ha 1-2 értelmiségi is
megszólalna.
Orvos, tanár, mérnök, tudod, hogy
van.
Köszönöm előre is!
- Én köszönöm! Szervusz!
- Szervusz!
- Megyünk?
- Mit akart? Valami munka?
A sorozat a türelemről?
- Ezt honnan tudod?
- Már másnak is ajánlgatta.
A szokásos dolog. Mindig kitalál
valami hülyeséget,
és valakivel megcsináltatja.
- Nem érdektelen a dolog,
valami jót is ki lehet hozni.
- Ugyan! A türelem?
- Igen. Az áldozatvállalás,
a megértés, a lemondás,
az emberi kapcsolatok minősége.
- Ha ennyire izgat a dolog,
akkor az anyaggyűjtést nyugodtan
elkezdheted nálam is.
Kérdezz meg például,
hogy mi a fenéért vagyok veled olyan
türelmes!
Hogy miért fogadlak el így,
ahogy vagy.
Hogy miért bujkálok veled mindenki
elől,
hogy miért vagyok olyan türelmes,
amikor tudom,
hogy eszed ágában sincs elválni!
- Most nem erről van szó.
- Érdekes felfedezést tehetnél egy
velem való beszélgetésben.
Remek interjút adnék neked.
Miért vállaltad el? Te riporter vagy,
nem filozófus.
- A főnök szelíden figyelmeztetett,
hogy szedjem össze magam.
Az utóbbi időben 2 anyagomat
visszaadták,
már nem nagyon ugrálhatok.
Azt kell csinálnom, amit adnak.
- Emlékszel, mit mondtál tavaly
karácsonykor?
Hogy ebben az évben mindent
rendezel magad körül.
A rend helyett meg egyre nagyobb
a zűrzavar.
Én se leszek fiatalabb. Felnőtt ember
vagy, döntsél végre!
- Értsd meg, hogy nagyon sok ember
kötődik hozzánk.
Egyszerűbben: nagyon sok emberről
kell gondoskodnom.
Most a feleségemről ne beszéljünk,
de mi a fenét mondok a gyerekeknek?
Hogy beleszerettem valakibe és
elhagyom az anyjukat és őket?
Ezenkívül semmi kedvem elhagyni a
gyerekeket.
A házasságomat is miattuk elviseltem
úgy, ahogy eddig is.
Ha együtt élünk, akkor is kötődöm
a gyerekekhez.
Tudom, hogy ez meglehetősen aljas
álláspont veled szemben,
de hát te szabad vagy, a saját
akaratodból vagy velem, nem?
És ezenkívül ahogy mondani szoktad,
a türelmed végtelen.
- Aljas vagy! Nagyon jól tudod, hogy
mit ér az én türelmem
és főleg a szabadságom. Az nem
megoldás, hogy lecsukod a szemed
és a világra hagyod, hogy ide-oda
vezessen.
Egy ilyen kapcsolatban nem csak te
vállalsz, nem csak te kockáztatsz.
- Jó, jó, nem én rontottam el az
életedet.
- Ki mondta, hogy az én életem el van
rontva?
És ha így is lenne, te lennél az
utolsó, akivel ezt közölném.
- Jó, hagyjuk ezt. Minek itt
vádaskodni?
- Azt hiszem, én vagyok a világ
legtürelmesebb szeretője,
aki már igazán nem is reménykedhet
abban,
hogy valaha a feleséged is lehet.
Én csodálkozom rajta a legjobban, ha
arra gondolok,
hogy néhány hónapja még milyen
vidáman ficánkoltam
ebben a cseppet sem nekem való
szerepkörben.
Őszintén elfog a kétségbeesés.
Fiatal lánykoromban olvastam egy
könyvet,
egy kínai mandarinról szólt, akinek
volt vagy hat felesége.
Ez a mandarin életvidám, élni tudó
ember volt.
- És persze gazdag.
- Igen, gazdag, életvidám,
életszerető férfi volt. És én mégis
gyűlöltem, amikor olvastam.
Megalázta a nőket. Akibe
beleszeretett,
azt feleségül vette, a régieknek új
sorszámot adott,
aztán új kalandokra indult.
De igazán a feleségekre haragudtam,
akik mindent tűrtek szótlanul.
A legutálatosabb a második feleség
volt.
Meg se próbálta, hogy megváltoztassa
a sorsát.
Mostanában átvillant rajtam,
hogy pontosan olyan vagyok, mint az
a szerencsétlen asszony,
a második számú.
Szánni való mellékszereplő egy vacak
bohózatban.
- Még mindig jobb egy bohózatban
szerepelni, mint egy tragédiában.
- Szia, apa!
- Szia!
- Szia, apa!
- Szia!
Anyátok?
- Túlórázik.
Valami versenyre készíti fel
őket.
- Verseny? Minek mindig versenyezni?
- Jó estét!
- Szervusztok!
- Szervusz! Éppen készen vagyunk.
- Mit fizetnek neked ezért?
- Miért?
- Hogy még késő este is ezekkel a
hülyékkel foglalkozol.
- Ezek a legjobb tanítványaim,
tanulmányi versenyre készülnek.
Nagyon szívesen foglalkozom velük,
természetesen ingyen.
- Én százszor megmondtam már neked,
hogy itthon nyugalmat akarok!
Elég nekem a bolondok háza bent.
Nem hogy még itthon is alkalmazkodni
késő este különböző kamaszokhoz, akik
itt pótolják mindazt,
amit odabent az iskolában
elmulasztottak.
- Mi bajod? Történt valami?
- Mi van, te meg mit piszmogsz itt?
- Bejöttem két perc alá.
Hat másodpercre vagyok az
Európa csúcstól.
- Igen? Gratulálok!
- Európában csak négyen tudnak
ennyit, meg én.
Szóval öten vagyunk.
- Ez a gyerek maga elé tűzött egy
célt és most elérte.
Megvalósította az álmait.
- Helyes.
- Ma szakfelügyelet volt nálam.
Egy bizottság, meg az igazgató.
- Nem érdekelnek az iskolai dolgok,
különösen evés közben nem.
- Rám támadtak, minden szavamat
ellenem fordították.
- Mondom, hogy nem érdekel!
Én sem traktállak azokkal a
rémtörténetekkel,
ami nálunk a stúdióban történik, és
ugyanerre kérlek téged is!
- Tanácsot akartam kérni.
- Nem adhatok tanácsot olyan ügyben,
amihez nem értek! És hulla fáradt
vagyok, ma is millió dolgom volt.
- Időnként minden mondatunk
felbosszantja a másikat.
- Nagyon szépen kérlek, ne
csinálj jelenetet!
Az ember egyszerűen rossz kedvű,
te meg azonnal drámát csinálsz
belőle!
- Történt valami?
- Hallgatlak, Éva!
- Szeretném végre tisztázni,
hogy már második éve nem kaptam
osztályt, pedig minden évben kértem.
- Tudom.
De nézd, neked is tudomásul kell
venni azt,
hogy nálunk most több a tanár, és
nem lehet mindenki osztályfőnök.
Légy türelemmel 1-2 évig.
- Tavaly megígérted, hogy idén lesz.
Jövőre is mások kapják az induló
osztályokat.
Értsd meg, nekem szükségem van arra
hogy 20-25 gyerekért külön feleljek.
Amikor tavaly azt mondtad...
- Fölösleges, hogy engem emlékeztess!
Nagyon jól tudom, hogy miről volt
szó.
Az iskola vezetésének is az volt a
véleménye,
hogy várj még 1-2 évig. Mindenki
nagyon jól emlékszik
a három évvel ezelőtt érettségizett
osztályodra.
- Emlékszik? Mi volt a baj velük?
- A tanulásukkal semmi.
A szellemükkel!
Furcsa egy társaság volt, furcsa!
- Nem tudom, mit jelent, hogy furcsa.
- Azt jelenti, hogy mindenen
vitatkoztak,
soha nem értettek az első
szóból,
csak egyetlen egy céljuk volt, hogy
mások legyenek, mint a többiek.
Hát, azok is voltak! Igen, főleg itt,
gondolkodásban!
- Hárman országos tanulmányi
versenyt nyertek,
felvételi nélkül rögtön egyetemre
kerültek.
- Eszük volt, én nem vitatom. Talán
több is a kelleténél,
hisz még arra is rá tudtak téged
venni,
hogy akkor is védjed őket, amikor
már a napnál világosabb volt,
hogy nincs igazuk!
- Nem emlékszem ilyen esetre.
Nagyon kérlek,
teljesítsd a kérésemet! Szeretnék
megint osztályt kapni.
- Nézd, igazán sajnálom, Éva,
de én elígértem az induló osztályokat
- Akkor elmegyek ebből az iskolából.
Osztályfőnök szeretnék lenni,
keresek magamnak olyan iskolát,
ahol ezt természetesnek tekintik.
- És mondd, tárgyaltál már
valakivel?
Azt hittem, hogy megérted
a problémámat.
- Ne kapkodj, Éva! Majd visszatérünk
erre a kérdésre.
Hisz mi mindig megegyeztünk,
nem igaz?
- Szegény pasas! Ennek aztán
rendesen kijutott.
- Lehet, hogy minden szava hazugság.
Könnyfakasztó történetek
az antidemokratikus igazgatóról, de
egy szó se a laza munkafegyelemről.
Ismerem ezeket!
- Cinikus vagy.
Tele vagy előítéletekkel!
- Én csak józan vagyok,
hat éve csinálom nap, mint nap.
- Ez az ember nem panaszkodott,
nem vádaskodott. Egyetlen szóval sem
állította, hogy ő maga hibátlan.
Téged az idegesít, hogy van
önérzete.
- Hagyjátok már abba! Inkább nézzük
meg újra. Kapcsold be!
- Ha az igazgatónk a képen azt
mondja, hogy piros,
akkor eleve elvárja mindenkitől,
hogy a kékre pirosat mondjon.
Így van az igazsággal is, abból is
csak egy létezik, az ő igazsága.
Senkire sincs tekintettel.
- Azért még nem kell feladnia a
hivatását.
- Lehet, de nekem ebből elegem volt,
úgy döntöttem, hogy elmegyek.
- Ez az utolsó mondat?
- Igen.
Ez a rövid beszélgetés jelzi a
helyzet komolyságát.
Ez legalább kimondja, amire gondol.
Na, menjünk tovább!
- Megparancsolta az úr Ádámnak és
Évának,
hogy ne egyenek az Édenkert közepén
álló fáról.
Nem mondta el nekik, miért döntött
így.
És semmilyen további információval
nem látta el őket.
Ádám és Éva ezek után természetesen
evett a fáról,
és Isten megbüntette őket.
Jogosan, véleményem szerint.
- Ez úgy beszél, mint egy pap.
- Pedig szerintem életében nem volt
templomban.
- Figyeljetek, most jövök én!
Ebben a történetben Isten büntetése
intoleráns.
Nem volt képes elviselni, hogy az
első emberpár
más logika szerint cselekedjék, mint
ő,
de legfőképp azt nem tudta
elviselni,
hogy nem teljesítették a parancsát.
Szerintem Isten akkor lett volna
toleráns,
ha előbb pontosan megállapította
volna,
hogy miért nem teljesítették a
kiadott parancsot,
és ennek nyomán egy más, megfelelő
módszert választott volna.
De Isten büntetett ahelyett, hogy
pontos és részletes információkkal
rávette volna Ádámot és Évát az
együttműködésre.
Az úristen rossz vezetői metódust
használt.
Mi erről a véleménye?
- Állj le!
Hosszú, nyakatekert ez a kérdés.
Rövidebben kell megfogalmazni.
- Ritkán áll undorítóbb pasas a
kamerám előtt.
Úgy vezeti azt a szerencsétlen
intézetet, mintha az övé lenne,
mintha ő teremtette volna.
Az volna az igazán érdekes infó, ha
a partnerei is elmondanák,
hogy mit gondolnak róla!
Aki kinevezte, vagy egy másik
intézet igazgatója, nem?
- Most ezt a riportot csináljuk.
- Vegyetek fel még anyagokat.
Kérdezzetek meg másokat, akik
szeretik, azokat.
- Hát olyanok nincsenek.
- Félnek tőle. Ráfogtuk valakire a
kamerát, már menekült is.
- Valaki egyszer csak kinyitja
a száját.
- Hagyjuk ezt most a fenébe, igen?
Nem azért mentünk oda,
hogy igazságot tegyünk a zsarnok és
népe között!
Láttátok a beosztottakat is, de
gondolom,
az igazgató élete sem fenékig
tejfel.
- Te megőrültél! Miért néznétek
szótlanul,
hogy egy cezaromániás hülye
össze-vissza dumáljon,
és még ártatlan képpel Istent is
belekeverje a dolgaiba?
Erre az igazgatóra egy csomó embert
rábíztak, fiatal kutatókat.
Egyáltalán nem mindegy, hogy milyen
embereket nevel belőlük.
- Rajtam nem múlik, én csak belenézek
a kamerába,
aztán fölveszem, amit Zoli mond.
Na, szevasztok!
- Szevasz!
- Hát, kimehetünk még egyszer
abba az intézetbe.
Hátha igazad van és tényleg nem
szabad feladni.
- Itt vacsorázol?
- Nem.
- Miért?
- Mert ha telerakom magam és otthon
is vacsora vár,
és ha naponta kétszer vacsorázom,
akkor nem férek be a szobába.
- Melyikbe?
- Egyikbe se.
- Úgy öltözködöl, mintha menekülnél.
Hova rohansz?
- A barátnőmhöz. Szevasz!
- Csak azt sajnálom, hogy eddig
vártam.
Ha nem kapok osztályt, tényleg
elmegyek innen.
- Hová?
Azt hiszed, egyszerű átmenni egyik
iskolából a másikba?
Ugyan! Ha engem kirúgnának, én
térdig koptathatnám a lábamat,
amíg egy tisztességes, normális
állást találnék.
A jó állások elkeltek, azokat vagy
betöltötték,
vagy pedig megszüntették.
Azt persze tényleg nem értem, hogy
miért olyan nagy ügy,
hogy te egy osztályt kapjál.
Ha örülnél neki...
Szerintem nagyon sok kollégád boldog
lenne,
ha megszabadulhatna az osztályától.
- Ez nem igaz.
- Na jó, nagyon tisztességes, hogy
véded őket,
én csak azt mondom, hogy előbb
nyugodtan gondolkozz,
és csak aztán döntsél.
- Már döntöttem.
- Igen?
Mi lenne, hogy ha egyszer engem is
bevonnál a döntéseidbe?
- Százszor megkértél, hogy kíméljelek
meg a munkahelyi problémáimtól.
- Nekem egyáltalán nem közömbös, hogy
hol dolgozol
és hogy hogy érzed magad,
én csak arra kérlek, hogy próbálj egy
kicsit alkalmazkodni.
Nem kell ilyen tragikusan felfogni
ezt az egészet.
Nézd a dolgok másik oldalát, hogy
egy osztály gondjával kevesebb van
a nyakadban.
Attól még marad neked a szakkör, meg
tanulmányi versenyekre való készítés,
természetesen társadalmi munkában.
- Jó, hogy azt nem tanácsolod,
hogy kérjek bocsánatot. Ezzel az
erővel azt is megtehetném.
A baj az, hogy nem is akarsz
megérteni.
Régen mindig beleélted magad más
gondjaiba.
Te utáltad ezt a tulajdonságod, de én
szerettem.
- Örülök, hogy kinőttem belőle.
- Ma már azzal is beérném,
ha csak valamit megéreznél a
dolgaimból.
Régen mindig azzal dicsekedtem a
barátnőimnek,
hogy mi ismerjük egymást, figyelünk
egymásra,
értjük egymás jelzéseit, korrigáljuk
a félreértéseket,
de te megváltoztál, egészen más
lettél.
- Az ember nem lehet mindig egyforma.
Szembe kell néznünk azzal a ténnyel,
hogy a mi házasságunk se
mintaházasság.
Hanem csak olyan, mint a többi. Se
jobb, se rosszabb.
- Ezt légy szíves mindenek előtt írd
alá!
Ebben az áll, hogy a saját
felelősségedre nyilatkoztál.
- Majd engedélyt kérek magamtól.
- Köszönöm!
Biztos, hogy jól meggondoltad? Nem
szeretném,
ha kellemetlenségeid lennének
belőle, ez így tisztességes,
ezt előre megmondom.
- Nem vagyok már gyerek.
- Na jó.
- Még soha semmi hasznod nem volt
belőle,
hogyha túl sokat jártattad a szád.
- Hát akkor kezdjük! Kapcsoljatok be,
gyerekek!
- Felvétel!
Mondjuk azzal kezdjed, amit az
ünnepségről mondtál.
- Csapó 13!
Tessék!
- Úgy volt, hogy a Kutatóintézet
fennállásának jubileumára rendezett
ünnepség megszervezése az én dolgom.
Arról is szó volt eredetileg,
hogy kapok segítséget. Megterveztem,
szóltam néhány kollégának,
szóval megterveztük, kigondoltuk,
felkészültünk néhány cikkel,
tanulmánnyal, fotóanyaggal. Nagyon
lelkes voltam,
hiszen ez volt életem első igazán
önálló ténykedése
aztán az egyik nap az igazgató úr
behívott az irodába.
Elkérte tőlem az anyagot,
aztán legalább 1 hétig hallgatott
a dologról.
Sürgetett az idő, hát rákérdeztem,
erre a kezembe nyomott egy gépelt
paksamétát, az ő gyűjteményét,
hogy azt használjuk fel, semmi mást.
Az első pillanatban vissza akartam
adni,
de aztán erőt vettem magamon.
Biztos voltak bennem előítéletek
az anyaggal szemben, de egyáltalán
nem tetszett a dolog.
Másnap bementem hozzá és
megmondtam neki,
hogy ha ezt akarja, akkor keressen
másik munkatársat.
Alig tudta fékezni magát, majd
felrobbant.
A legrosszabb a fellelkesített
kollégákkal való elszámolás volt.
Néztek rám, mint a hülyére, hiszen
hónapok óta fanatizáltam őket,
dolgoztak, kutattak, írtak, bújták
a szakkönyveket,
én meg egyik napról a másikra
lemondom az egészet.
- Kifutott az anyag, új kazettát!
- Ott megy apa! Gyere, leszállunk!
- Hol?
- Láttam, még megtaláljuk!
(zene)
- Megjegyezzük a rendszámát?
- Nem.
- Nem szeretnék igazságtalan se lenni
vele.
Nem azért, mert a helyettese vagyok,
de ennek az embernek valódi
érdeme is van.
Nem érdemtelenül lett igazgató.
Mégis azt hiszem, hátha
szembesül a munkatársai véleményével,
többek között akár az enyémmel is.
- Tamás könnyen beszél,
független ember.
- Na jó gyerekek,
akkor próbáljuk valami rendszert
teremteni.
- Kezdhetjük!
- Helyes!
- Ha megengedi, először
általánosságban fogalmaznék meg
néhány problémát.
- Jó, jó! Felvétel mehet?
Akkor tessék, felvétel indít!
- Csapó 18!
- Tessék!
- Lehet bárki, egy kolléganője,
vagy egy jó ismerőse.
Még jó, hogy nem rohantatok rögtön
anyához.
- Én megmondom anyának!
- Majd jól szájon váglak!
Nem kell rögtön pánikot kelteni,
lehet, csak a szemetek káprázott.
- Tíz méterre voltunk tőlük, azért
hülyék sem vagyunk!
- Na jó, ezt akkor sem lehet csak így
megmondani anyának!
- Írjunk egy névtelen levelet!
- Névtelen levelet csak a legaljasabb
emberek írnak.
Mindenfélét kitalálnak valakiről,
aztán leírják
és bedobják a levelesládába.
- Akkor telefonon.
- Á, hülye vagy!
- Anya sose fogja megtudni,
csak azért, mert mi nem tudtuk neki
megmondani!
- És mi van, ha elválnak?
- Én nem bocsátanám meg a férjemnek,
az biztos!
- Akkor mi lesz velünk?
- Majd elosztanak minket.
- Hármat kétfelé?
De én nem akarom, hogy elosszanak
bennünket!
- Akkor tartsd a szád! Lehet, hogy
nem is komoly, csak egy futó kaland.
- Milyen kaland?
- Futó.
Az azt jelenti, hogy egyszer
találkoznak és kész.
- Apa csókolgatta azt a nőt, meg
vigasztalta!
Egyáltalán nem látszott futónak.
- Majd én beszélek apával.
- Mi is beszélünk.
- Ti nem beszéltek senkivel. Majd én.
- De mikor?
- Még nem tudom.
- Na, ez a rész ott rendben van,
a másikra majd még visszatérünk.
Minden esetre többet ne forgassatok
hozzá.
Ennyi éppen elég volt.
- Ezzel mi legyen?
Azért kibontjuk?
- Tedd vissza a jégre.
Hadd hűljön még egy darabig.
- Szia, apa!
- Mi van? Mit csinálsz itt?
- Rád vártam.
- Miért nem alszol?
- Apa, beszélni szeretnék veled.
- Holnap.
Halálosan fáradt vagyok,
rengeteg dolgom volt.
- Valamit el kell mondanom!
- Mi történt?
- A kicsik megláttak.
- Kit? Hol?
- Téged, meg azt a nőt az autóban.
Szóval tudják, hogy nőd van.
- Tudom, kedves nézőink, hogy egy
sorozat első epizódjának végén
nem a műsorvezetőre kíváncsiak,
inkább a történet folytatására,
de engedjék meg, hogy néhány
gondolatot,
amelyek már talán önökben felmerül,
itt, régi pszichológusunkkal,
Dr. Ranschburg Jenővel megbeszéljünk.
Egy választás elé szeretnélek
állítani mindenek előtt.
Mit gondolsz, a nézők kivel
azonosulnak inkább
az első rész után? A férjjel,
a feleséggel, vagy Jutkával,
a vágó kislánnyal?
- A kérdés nagyon nehéz és engedd
meg akkor inkább, hogy úgy feleljek,
hogyan szeretném én. Én azt
szeretném,
hogyha a nézők a házassággal
azonosulnának.
Adott esetben tehát Évával és
Zoltánnal.
Ez nem azonos a kérdéseddel, mert a
kérdés úgy hangzott,
hogy válasszunk Zoltán, Éva és Jutka
között.
Én azonban úgy gondolom, az lenne
igazán a helyes,
ha a nézők velem együtt Zoltánnak és
Évának szurkolok ebben a csatában,
ami itt zajlik. Végeredményben mi egy
különlegesen előnyös helyzetben
vagyunk,
mert elolvastuk a forgatókönyvet
és tudjuk, hogy mi a folytatás.
Ezt nem áruljuk el, de a nézőt azt
hiszem, nem is ez érdekli igazán,
sokkal inkább az, hogy az életünk
tele van Évákkal,
Jutkákkal, Zoltánokkal, ahol már mi,
Bandikám,
mi sem vagyunk beavatottak, mi sem
tudjuk,
hogy mi lesz ezeknek az Éváknak,
Zoltánoknak és Jutkáknak a sorsa.
Én úgy gondolom, hogy a nézőt
általában az Évák,
Zoltánok és Jutkák sorsa érdekli.
Kedves nézők! A házasság a
legszemélyesebb kapcsolatok egyike,
mégis van itt valami, ami túlmutat
azon,
hogy milyen személyiség Zoltán, és
milyen személyiségű Jutka vagy Éva.
Minden házasság és minden emberi
kapcsolat
a társadalom keretein belül fut le,
zajlik le,
és egy ilyen háromszögnek, hiszen
itt klasszikus háromszögről van szó,
egy ilyennek a sorsa igen jelentős
mértékben függ attól is,
hogy a társadalom milyen értéket
tulajdonít a házasságnak.
A társadalom, amelyben ez a háromszög
éppen élet-halál harcát vívja,
mi adott esetben elég pesszimisták
vagyunk
a mi magyar társadalmi értékrendünket
illetően.
A magam részéről úgy látom, hogy a
házasság messze nem hordozója
olyan értéknek, amely komoly jövőt
jósolhatna
egy ilyen háromszög csatájában a
házasság megőrzésének
és megmaradásának. A mai magyar
ember általában ostobának tartja
azt a negyven éves férfit, aki egy
ilyen lehetőséget kihagy az életéből.
Tekintetbe sem veszik nagyon sokszor
és nagyon sokan
azokat az értékeket, amelyek adott
esetben a házasság mellett szólnának.
Ilyen elcsépelt frázisokra gondolok
és merem vállalni,
és merem kimondani, mint a kölcsönös
felelősségvállalás, a hűség,
és egy csomó olyan kategória, amikről
egyre kevesebbet beszélünk,
egyre inkább zavarba jövünk, amikor
kimondjuk,
mert ósdiknak, elavultaknak és
elévülteknek érezzük őket,
holott ezek azok a kategóriák, amik
egy ilyen háromszög harcában
a házasság megmaradása, a család
megőrzése mellett döntik el
a csata sorsát. Nos, adott esetben
tehát a házasság kevésbé érték ma
Magyarországon, mint amilyen értéket,
ha szabad mondanom,
ez valóban képvisel, és ennek
következtében
rossz a prognózisa, rossz a jóslása
egy-egy ilyen szituációnak,
mint amit most önöknek a Családi kör
műsorában is megmutattunk,
és ez az oka annak, hogy bizony a
válások száma Magyarországon
igen magas.
- Most azon túl, hogy magas a válások
száma, a statisztikák azt is mutatják
hogy a házastársak közötti
hűtlenségben a munkahely
döntő szerepet játszik, tehát a
munkahely rosszul befolyásolja
a házassági kapcsolatokat, meg a
házasságról alkotott véleményt is.
- A statisztikai adatok valóban azt
mutatják,
hogy a munkahelynek valamiféle
mágikus jelentősége van abban,
hogy a párkapcsolatok háromszög
kapcsolatokká egészülnek ki.
Én azonban úgy vélem, hogy ez
pusztán kényszerhelyzetből adódik.
Abból ugyanis, hogy miközben az ember
lassanként megöregszik,
vagy óvatosabban úgy fogalmaznám,
hogy idősebbé válik,
lassanként viselkedései, emberi
kapcsolatai meghatározott területekre
szűkülnek be.
Egy negyven éves ember teljes
pontossággal tudja,
hogy reggel hány órakor kel, milyen
útvonalon megy a munkahelyére,
aznap kikkel fog találkozni, és
lassanként két kezén meg tudja
számolni
azokat az embereket, akikkel
rendszeresen kapcsolatot tart.
Végeredményben tehát úgy vélem,
arról van szó,
hogy a negyven éves kor táján az
ember számára
a kapcsolatteremtésnek csaknem
egyetlen lehetősége a munkahelyen
adódik.
- Pedig a munkahelyi
kapcsolatteremtés azért
nem annyira elfogadott, mint esetleg
azt gondolnánk,
és mégis vállalják. A munkahelyen
falazni kell,
a munkahelyen szerepet kell
játszani,
el kell tűntetni ezeknek a
kapcsolatoknak az árulkodó jeleit.
Mégis miért vállalják ezt az
emberek?
- Nézd, én úgy vélem, hogy ahhoz a
játszmához,
amely egy ilyen illegális kapcsolat
köré fonódik,
ezek a titkolózások is
hozzátartoznak.
Tapasztalataim azt mutatják, hogy a
titkolózással együtt
ezek nyílt ügyek egy-egy munkahelyen
belül,
és egészben ez úgy kerek, hogy
közben titkolják azt,
amit valójában mindenki tud.
Van itt azonban egy hihetetlen
fontos dolog,
és ez a negyven évvel, az életkorral
kapcsolatos tényező.
Kicsit zavarban vagyok, mert esetleg
a nézőknek az is eszébe juthat,
hogy mi hány esztendősek vagyunk,
komolyra fogva azonban a szót, én
úgy vélem,
hogy az, amit a köznyelv kapuzárási
problémának nevez,
ami férfiaknál és nőknél is
időnként meg szokott jelenni,
mint egy ilyen mindennapi journal
kategória,
nem annyira döntő probléma itt, mint
egy másik tényező,
ami azért ezzel szorosan
összefügg.
Arról van szó, hogy nem csak a mi
játékunk, amit a nézők most látnak,
készült forgatókönyv alapján.
Egy kicsit mindannyiunk élete egy
forgatókönyvhöz hasonlít.
Ebben a forgatókönyvben meg vannak
írva dialógusaink,
meg vannak írva a kapcsolatunk
felvételének módjai,
nem egyszer még a rendezői utasítások
is ott valahol megtalálhatók
a viselkedésünkkel kapcsolatban.
Nos, az ilyen egyéni forgatókönyvek,
amelyek igen fontos szerepet
játszanak az ember életében, sokszor
szoktuk mi ezeket sorskönyveknek is
nevezni,
ezek a sorskönyvek negyven éves kor
táján különös dolgot mutatnak.
Vegyünk egy olyan helyzetet, amelyik
sok szempontból hasonlít
a mi házaspárunk, Zoltán és Éva
helyzetéhez.
Két fiatal összeházasodik. Ma
Magyarországon a házaspárok
kilencven százaléka nulláról
indul, ahogy mondani szokták.
Semmijük sincs, tanulmányaiknak a
közepe táján vannak,
albérletben, vagy a szülőknél
laknak nehéz körülmények között.
Keményen dolgoznak, közben azonban
megszületnek a gyerekek is,
általában az szokott történni, hogy
az asszony sorozatban hozza
az áldozatokat, feláldozza saját
esetleg vaskosabb tehetségét,
a férje kétesebb tehetsége kedvéért.
Ő mos, főz, takarít,
ellátja a gyerekeket, közben a férfi
éjjel-nappal dolgozik és tanul,
eltelnek az évek, elérkezik a
negyven, negyvenötödik esztendő,
és a férfi szinte törvényszerűen
karriert csinál, a szó legszebb,
legigazabb értelmében csinálja
ezt a karriert.
Igazgató lesz, főmérnök lesz,
befolyásos vezető ember lesz,
és az asszony meg nem több, mint
egy szerény, csendes segítőtárs.
Borzasztó fontos dolog ez, de a
forgatókönyvnek abban a részében,
abban a felvonásban, amely most
következik,
már nem lesz igazi partner a férfi
számára.
Kedves nézők, biztos mindannyian
ismerik a régi slágert,
amelyik a nő vonatkozásában úgy szól,
hogy "új műsorhoz új férfi kell".
Nos, a valóságban ennek fordítottját
gyakrabban tapasztaljuk, azt,
hogy kezdődik az új műsor, a
reprezentatív vezetői szerepkör
felvonása a negyven-negyvenöt éves
férfi számára,
és ehhez az új műsorhoz egy új nő
kell,
aki ezt a reprezentatív részét az
életnek tudja végigkísérni a férfi
mellett.
Nehogy azt higgyék, hogy ez
szükségszerű!
A tapasztalatok mutatják, hogy ez így
van.
A valóság az, hogy ilyen körülmények
között mindaz,
amiről az előbb említést tettem,
a hűség,
a kölcsönös felelősségvállalás
lehetővé teszi,
hogy az ember ne az ilyen előre
megírt forgatókönyv alapján döntsön,
és vezesse az életét. A valóságban
azonban sajnos
nagyon sokszor a forgatókönyv
pompázatosnak tűnő lehetőségei
elcsábítják azt a negyven-negyvenöt
éves férfit,
aki ebbe a helyzetbe belekerül.
Nem a csinos titkárnő csábít.
A körülmények, a lehetőségek,
a forgatókönyv,
amelyik eljutott ehhez a felvonáshoz.
- Köszönöm szépen a beszélgetést,
és kérlek, hogy a következő műsor
után is állj rendelkezésünkre,
amikor is a válás és a gyermek
témájáról szeretnénk beszélgetni.
...
Több

Személyek

11:11:09

Kelemen Endre, Ranschburg Jenő

Kiemelt részek

10:38:08

Családi kör: Ne láss!

©Nemzeti Audiovizuális Archívum, 2017