Ridikül
Gyártási év: 2014 | Adásnap: 2014. április 08.
Időpont: 17:32:58 | Időtartam: 00:52:10 | Forrás: M1 | ID: 1835670
Nava műfaj: talkshow 52 perc (Korhatár-besorolás: 12 )
Címek Főcím: Ridikül+-
Műsorújság szerinti cím: Ridikül
Műsorújság adatai: (12) Női talkshow Feliratozva a Teletext 111. oldalán. (45 perc) Egy ridikülbe minden belefér és egy hölgy mindent bele is tesz! Ezt a nők tudják, a férfiak elviselik. De mi is pontosan egy ilyen táska tartalma? Az M1-en szinte bármi lehet, ami az embereket érdekli. Párválasztás, gyermekvállalás, kapcsolati problémák, pénzügyek, az egészség megőrzése, betegségek, komoly és vidám témák naponta meg- és kibeszélve a stúdióban ülő ismert hölgyekkel. Ez a RIDIKÜL Jakupcsek Gabriellával. Nem túl komoly, de nem is felszínes. Egy igazi beszélgetés, naponta az M1-en.
Műsorszolgáltatói ismertető:
Tartalom
Nem divat manapság a hűség. Könnyen dobunk el mindent: háztartási gépet, munkát, barátságokat, szerelmet, álmokat...
Közben pedig arra vágyunk, hogy kitartsanak mellettünk.
Mennyire vagyunk hűségesek?
A világ megváltozott s mi is változunk, szabadabbak lettünk és el is tudjuk dönteni, hogy mihez vagyunk hűségesek. Ezt a témát járják körül mai vendégeink: Venczel Vera,Hűvösvölgyi Ildikó,Pap Vera és Román Sándor koreográfus,táncművész

Szerzők és alkotók
1. Barta Bea kreatív producer
2. Blázy András Főgyártásvezető
3. Bus Tibor Fővilágosító
4. Fekete Lajos Műszaki vezető
5. Fodor Imre Produkciós vezető
6. Hajdú Tibor Operatőr
7. Halkó Gabriella Producer
8. Hujber Balázs Díszlettervező
9. Jakupcsek Gabriella Műsorvezető
10. K.Nagy Lajos Operatőr
11. Koltai Judit Szerkesztő
12. Kovács Gabriella Rendező
13. Kovács László Főgyártásvezető
14. Makkos Zsolt Gyártásvezető
15. Mliner László Gyártási összekötő
16. Nyitrai Kata Főszerkesztő
17. Oláh Zoltán Vezető operatőr
18. P. Kovács Gyula Vágó
19. Pallaghy Koppány Operatőr
20. Patz Bence Hangmérnök
21. Schmidt Antal Operatőr
22. Szabó Gábor Gyártásvezető
23. Szathmári Zoltán Operatőr
24. Takács Zsolt Operatőr
25. Tréznik László Vágó
26. Varga Krisztina Felelős szerkesztő

Produkció közreműködői
1. Hűvösvölgyi Ildikó vendég, színész
2. Pap Vera vendég, színész
3. Román Sándor vendég, táncművész, koreográfus
4. Venczel Vera vendég, színész
Teljes leirat:
- Sok szeretettel köszöntök
mindenkit!
Ez itt a Ridikül, jelentős női
túlerővel.
Mai témánk egyszerű, mégis
bonyolult, a hűség.
Akik ma megtiszteltek bennünket
jelenlétükkel:
Venczel Vera Jászai Mari-díjas
színésznő, érdemes művész.
Ő is hűséges alkat. Színésznőnek
készült.
Már gyerekkorában is járt a
Vígszínházban,
és egész pályája során hű maradt a
Pannónia utcai művészbejáróhoz.
Második férjével 42 éve él
házasságban.
Hűvösvölgyi Ildikó színművésznő.
A Magyar Köztársasági Érdemrend
Lovagkeresztje kitüntetettje.
Igazán hűséges típus.
1974-ben tette be a lábát a
Madách Színházba,
férjével az év decemberében
ismerkedtek meg.
És 1977 óta laknak ugyanabban a
lakásban.
Pap Vera Kossuth-díjas színművész.
A főiskolán Horvai István tanítványa
volt,
Várkonyi Zoltán hívta a
Vígszínházhoz,
és Kapás Dezső rendezésében kapta
első főszerepét, az Üvegcipő Irmáját.
Azóta is hűséges a teátrumhoz,
de nem csak ahhoz.
Több, mint 15 éve van együtt
férjével.
A beszélgetést terelgeti
Jakupcsek Gabriella.
Ő azt tartja a hűségről, hogy már
az nagy dolog, ha valaki
megfogalmazza magának, hogy mihez
szeretne hűséges lenni.
Hölgyeim, parancsoljanak!
- Jó napot kívánok. Nehéz dolog a
hűségről beszélni
egy olyan társadalomban, ahol éppen
mindent eldobunk.
Eldobjuk a robotgépet, eldobjuk a
szerelmet, a munkát, az autót,
hogyha éppen arról van szó.
Mégis nagyon szeretnénk,
hogyha kitartanának mellettünk,
mert hogy szeretjük a hűség szót.
Csak ízlelgetjük, mert nem tudom,
hogy hogyan tudjuk még használni.
Szóval kezdjük a gyerekkorban.
Mert az ember a gyerekkori álmaihoz
valamilyen módon azért ragaszkodik.
Mennyi az, ami nektek megvalósult
a gyerekkori álmotokból? Vera.
- Hát... viszonylag megvalósult, mert
én bohóc akartam lenni,
ugye az apukám elvitt a Fővárosi
Nagycirkuszba,
és ott beleszerettem a bohócba,
és tulajdonképpen emellett
kitartottam volna, hogyha... ugye az
apu azt akarta, hogy
mindenképpen legyen valami
tisztességes szakmája a gyereknek...
- Ezzel egy finomított bohóc
szakmára...
- Valami olyasmire gondolt, úgyhogy
nővérem vegyésznek tanult,
minden áron azt akarta, hogy én is
vegyész legyek,
hát legalább, vagy minimum vegyész.
Nem tudom, hogy egyéb
tervei voltak-e. És hát így aztán
elküldött gimnáziumba,
és gimnázium után derült ki, hogy
végül is mégis színész leszek,
és nem... bohóc. Mert az
artistaképzőbe már
lehetett volna menni érettségi előtt,
és tornász voltam, tehát tudtam
testileg is valamilyen úton-módon
ügyesnek kell lenni.
De az apu erről hallani se akart,
mert azt mondta, hogy
minimum érettségi a kezedben, utána
azt csinálsz, amit akarsz.
- És utána tényleg hagyta is, hogy
azt csinálj, amit akarsz?
- Igen. Akkor már nem volt nagyon
más választása, mert
beadtam a felvételi lapomat a
Színművészeti Főiskolára
és akkor felvettek rögtön.
- Téged elsőre fölvettek?
- Engem elsőre fölvettek.
- Vera! Gyerekkori álmokból mi
teljesült?
- Édesapám szeretett volna színész
lenni, csak mi már
mind a hárman megvoltunk öcsémmel,
húgommal együtt,
és szóba se jöhetett. De viszont
mindig vitt magával, és
ő verseket tanított nekem.
Valahogy így indult.
És tulajdonképpen én végig
támogatást kaptam a szüleimtől,
az egész családomtól. De anyukám
annyit mondott, hogy azért
jó lenne, ha máshová is beadnám a
papíromat, mert akkor lehetett,
ha valaki művészeti egyetemre vagy
főiskolára akkor még nem került be,
de én azt mondtam, hogy én nem
szeretném elvenni valakinek a helyét,
aki oda szeretne menni, egy
bölcsészkarra vagy ilyen helyre,
és engem is fölvettek elsőre.
- Szerencsétek van. Már olyan, hogy
nem csak szerencsétek van,
tehetségetek is nyilvánvaló, de
a szerencse azért,
mert nem kellett plusz köröket futni
az életben legalább az elején. Nem?
- És az álom rögtön ott volt.
- Igen. Tehát hogy rögtön
a sínen kellett haladni. Ildikó!
- De, hogy tapos közbeszóljon.
Szerintem ez azért van, mert engem is
elsőre vettek föl...
- Tényleg?
- Igen. Mert hogy mi
naiv alkat voltunk. És ezzel a
kislányos alkattal nem szoktak
sokáig várni, mert nekünk akkor...
- Ja. Az lehet.
Mert kifuttok az időből.
- Ez így van.
- Már bocsánat, hát ez így van.
- Mert négy év múlva,
amikor én odakerültem a...
először is én odamentem
a Verusék nyakára.Ugye így kezdődött.
- Bizony, bizony.
A sarkunkban voltak, igen.
- Hát ők akkor még gyönyörű,
hamvas fiatal naivák voltak,
Kútvölgyi is, ő is,
és én jöttem, mint új naiva.
De aztán négy év múlva jött
az Eszenyi Enikő...
- Mint új naiva.
- Mint új naiva, tehát én is ott
álltam, és gyakorlatilag
ennek az alkatnak, ami mi vagyunk,
ez sajnos ez egy...
és utána vagy tudsz váltani,
vagy nem.
- Viszont ebből nehezebb váltani.
Már bocsánat.
- Hát karakterben nagyon nehéz,
de muszáj.
- Igen, azért azt elmondanám, hogy
én egy kicsi faluban nőttem föl,
Őrszentmiklóson, és én tudtam,
hogy színpadon leszek,
de hogy milyen formában a színpadon,
azt azért akkor még nem tudtam.
Hála istennek az anyukám meg az
apukám észrevette, hogy én
muzikális vagyok, nagyon szép hangom
volt, és zongorázni taníttattak,
a nővéremet, Katinkát meg hegedülni,
és hát nagyon nagy áldozatok árán
bevittek minket Budapestre.
Mondjuk Őrszentmiklós,
ma Őrbottyánnak hívják, Veresegyház
mellett van.
Nincs messze, 35 kilométer, de azért
a vicinálissal azért
csak kellett mindig, és emlékszem,
hogy ott gyakoroltam a..
egy kottán gyakoroltam, mert hát
azért olyan nagyon gyakorolni
nem szerettem. De aztán végül is
a konzervatóriumba kerültem
zongora szakra. Már az maga csoda
volt, hogy egy falusi kislányt
fölvesznek oda, amikor Ránki Dezső,
Kocsis Zoltán és az a
nagy generáció indult. És aztán
16 éves koromban
fölvettem az ének szakot is, mert
akkor már elkezdhettem énekelni,
és közben a Pinceszínházban is
játszottam, Keleti Pista bácsi...
- Az kiderült, hogy a színházhoz,
a szakmátokhoz
vitathatatlanul hűségesek vagytok.
Sőt azt mondom, hogy még
az épülethez is. Ugye?
- Miközben én végig azt éreztem, hogy
a... az, hogy az ember mit ad,
vagy mit csinál, az nem feltétlenül
épülethez kötődő.
- De látod, mégis a helynek szelleme
van.
- Igen.
- Tehát ez a ti esetetekben
a Vígszínház, ilyen... hát most ki
hány éve van ott? Tényleg.
Hány éve vagy ott?
- Én 35.
- Én már negyvenvalamennyi. Nem is
tudom.
- Jesszusom! Úristen. Ildikó, te a
Madáchban?
- Engem nagyon leinformáltak a
bekonfban, mert rögtön elmondták,
hogy én 74-ben mentem először
főiskolásként a Murányi kaland-ba,
és ugyan nem szerződtetett rögtön
az Ádám Ottó, elmentem egy évre
Veszprémbe, de utána visszajöttem,
és hát gyakorlatilag azóta ott vagyok
és ma is játszom ugye a
Mary Poppins-ban,
meg a Betörő az albérlőm-ben.
Pedig volt egy kis kunkor,
egy kitérő, de ott nem én lettem
hűtlen, hanem a színház.
- És erre térjünk vissza, hogy azért
nehéz dolog ez a hűség.
Mert az ember sokszor azt érzi,
hogy rendben van,
hogy én szeretnék hűséges lenni,
de vajon amihez hű vagyok,
az hű-e hozzám?
Ne szaladjunk ennyire előre, mert
az érdekelne, hogy ha most csak így
elsőre kellene, most még nagy
köröket futunk, de mégis
valahol közelítünk ahhoz, amiről
beszélgetni szeretnék veletek.
Mi az, amihez hűségesek vagytok még?
Tehát a színház, az épület, a szakma,
ez eddig ugye vitathatatlan nálatok.
Van-e olyan dolog az életetekben,
amihez úgy érzitek, hogy még
hűségesek vagytok? És ez most
nem feltétlenül a személy, hanem
tárgy például.
Vagy hangulat. Vagy hely. Vagy...
íz.
- Hát a helyhez feltétlenül.
Ahol lakom.
Én ugye gyorsan férjhez mentem,
megépítettük a saját kezünkkel
a gugger-hegyi béke szigetét, ahova
ma is hazamegyek,
ha egy kis időm van.
És én szeretek ott lakni. Tehát...
közben beépült az egész
luxus lakásokkal és minden, a mienk
a legszegényesebb,
de legalább a mienk és mi építettük.
- És a helyhez te kötődsz.
- Abszolút. Hát ott lejártak a
vaddisznók.
- Én értem. Én soha nem értettem,hogy
a nagymamám az olyan érdekes volt,
hogy mindig annyira ragaszkodott.
Nem tudom én...
hatvan évet élt egy házban. És mindig
mondtuk, hogy nagyika, de hát már
innen el kéne költözni. Nagy ez a
lakás. És nem.
Nem tudott kilépni a házból az
utolsó pillanatig.
És ez nagyon érdekes volt.
- Igen. Egyébként nagyon érdekes
az is, hogy mi sokszor gondolkodtunk
azon, amikor nehezebb idők jártak,
hogy azt eladjuk, hiszen az egy
nagyon nagy érték ott fönt,
és a lányaink voltak, akik azt
mondták, hogy nem.
Nem, anya, apa. Nem. Innen ne menjünk
el. Itt nagyon szeretünk.
Akkor is, hogyha sokszor gyalog kell,
ha télen nem lehet közlekedni...
- Igen. Hát ahogy változik a világ,
a kor, az anyagi lehetőségek,
és még sorolhatnám, ezerszer lehet
praktikusan átgondolni dolgokat.
- Kitérőkkel jutottunk el oda,
ahol ma lakunk.
Mindent kipróbáltunk. Nyaralót,
lakókocsit, sátrat...
Szigligeten volt nyaralónk és
tulajdonképpen a lakásunkból
és a szigligeti nyaralóból lett a
mai otthonunk.
De most már 84 óta. Tehát ahhoz
pillanatnyilag úgy tűnik, hogy...
- Hogy ragaszkodtok.
- Hát igen.
- Vera?
- Hát én megmondom őszintén, én
tárgyakhoz soha nem ragaszkodtam.
Volt egy nagyon bölcs nagymamám,
aki azt mondta, hogy
a szemfedőnek nincsen zsebe. Úgyhogy
tulajdonképpen ehhez tartottam magam,
de nagyon érdekes. Én valószínűleg
az egész...
miután ez egy nagyon bonyolult
kérdés ez az egész hűség.
Én vízöntő vagyok és ez nagyon
érdekes... tényleg így van,
pedig nem gondoltam volna.
Én hogyha van egy arany kalitka,
abba én nagyon szívesen besétálok.
De hogyha bezárják az ajtót, abban
a pillanatban menekülni akarok.
Tehát a hűséggel mindig úgy vagyok,
hogy számomra mindig is fontos volt
az önmagamhoz való hűség.
Ezért azt gondolom, hogy a hűséget
mint olyat, ugye
az mindig egy döntés kérdése.
Pontosan. Hogy kihez vagyok hű.
Vagy magamhoz vagyok, vagy egy
dologhoz. És mi a jobb nekem.
Ezt mindig el kell dönteni.
Tehát általában ugye...
mindig egy szép erénynek szoktuk
titulálni a hűséget,
de mégsem igazán az.
- Nem feltétlenül. Én is azt mondom,
hogy olyan nehéz ezt... igen.
Lehet, hogy változik
körülötted minden, és te még mindig
valamihez vagy hű, és akkor
az már nem egy pozitív tulajdonság,
hanem akkor már egyfajta
mobilitás hiányát is jelzi. Tehát
hogy hol van a mobilitás és hol van
a felesleges értékektől való
távolodás.
- Meg hol van a megalkuvás.
- Hol van a megalkuvás.
Szóval ezek nagyon nehéz dolgok.
És az ember nyilván az életében
ahogy halad előre, bizonyos pontok
mellett kitart, és lehet,
hogy bizonyos pontokat meg kénytelen
eldobni még akkor is,
hogyha nagyon fáj.
- Hát amit Vera mondott,
hogy az önmagadhoz való hűség
tulajdonképpen...
az épülettől, mindentől függetlenül
ugyanazt a...
azt az önismereti utat vagy próbákat
bárhova mész az életben,
tehát hogy ha helyet változtatsz,
egyáltalán nem biztos,
hogy azt megúszod. Sőt.
- Bizony.
- Egyébként hűségesnek lenni
sokkal nehezebb. Mert hát
gondoljuk meg, hogy
milyen izgalmasnak kell lenni nekünk,
nekem negyven évig egy férfi számára.
Hogy még ma is izgalmasnak...
szóval sokkal nehezebb.
- De neki is annak kell lenni.
-Mint állandóan váltogatni a partnert
és állandóan röppenni egyik virágról
a másikra. Hát nem?
- Erre meg még senki nem talált ki
megoldást igazából.
Tehát a házasságnál jobb intézmény
még nincs, de azért 10 éveket,
tizenötöt, húszat, harmincat,
negyvenet valaki mellett leélni,
ott már elvekhez kell hűnek lenni.
Tehát ott már azt gondolom,
hogy már elvekhez kell hűnek lenni.
Mert hát az a valaki is változik,
és nem biztos, hogy együtt változunk
vele, nem?
- Aztán van egy másfajta hűség is.
Például a hazánkhoz való hűség.
Ugye minket olyan nagyon nem
fenyegetett ez a veszély,
mert annak idején nem lehetett csak
úgy elmenni, de például
én határozottan emlékszem az
életemben egyszer, amikor
dönthettem volna másképpen.
Amikor...
azt hiszem harmad éves főiskolás
voltam, tehát 20-21 éves,
és egy nagyon nagy nevű professzor
asszony,
a Dagmar Freiwald Lange professzor
asszony egy kurzust tartott
a Zeneakadémián. És én mint ugye
zenész, hát visszajártam azért
a Zeneakadémiára, és nagyon
izgatott ez a dolog.
És láttam, hogy azon a héten, hogy ez
a professzor asszony az úgy tanít,
ahogy az nekem, az én hangomnak jó.
És megkérdeztem ott a mellettem álló
hölgyet, hogy vajon hogy lehetne nála
próbát énekelni. Hát mit ad isten,
a Kodályné Sárika volt, ugye,
Péczely Sarolta, aki tanult ennél
a professzor asszonynál. Ő hívta
tulajdonképpen meg.
És akkor kérdezte, hogy miért akarok,
és mondtam, hogy színésznő vagyok,
de ugyanakkor konzit végeztem.
És azt mondta, hogy
hát gyere el hozzám. És azért erre
nagyon büszke vagyok,
hogy a Kodály köröndön, a Kodály
Zoltán zongoráján kísért engem
a Péczely Sarolta, Kodályné Sárika...
És akkor ez a kemény... német asszony
azt kérdezte tőlem, hogy
miért vagyok én színésznő? A beszéd
az nagyon ártalmas.
Én egy isten áldotta Mozart szubrett
vagyok. Azonnal hagyjak itt
csapot-papot, és menjek ki hozzá.
És csak azt az öt-hat szerepet
kellett volna egész életemben
énekelni.
A Despinettát... és akkor azt
mondtam, hogy
én egy magyar színésznő vagyok,
én ezt nem tehetem.
- Igen. Az egy nagyon más...
öt-hat szerepet egy életen át.
- Ma már ez nem probléma, mert
kimegyünk, kimennek,
egy kicsit énekelnek, visszajönnek
és öregbítik a hazánk hírnevét.
- Miért volt ez vajon néhány évvel
ezelőtt sokkal fajsúlyosabb,
sokkal nagyobb értéket képviselő
fogalom is szerintetek?
A hűség.
- Ez nagyon nehéz egyáltalán
meghatározni. Én azt mondanám,
hogy nálam ez majdnem hogy véletlenül
alakult.
Tehát sok kis döntés, de én akkor azt
nem gondoltam végig,
hogy akkor ez most egy hihetetlen
hosszú távú ott maradás,
vagy... nem. Ezek így alakuló
dolgok és azt gondolom, hogy
az, hogy én magammal megbeszélek
valamit,
hol érzem magam jól a bőrömben.
Ezek valahogy olyan... olyan
válaszra váró dolgok.
- Ehhez kell típus is.
Ember típus is kell. Nem? Hogy
hűséges legyél.
- Persze.
- Ezer dolog van, amiért
lehet berzenkedni az életben.
Tehát van az a típus is,
aki viszont soha semmihez nem
hűséges, tehát aki mindig mindenben
problémát keres. Soha nem érzi magát
komfortosan. Tehát ez egyfajta,
nekem a hűséghez kell egyfajta
kiegyensúlyozottság.
- De ugyanakkor nem lehet megúszni
a harcot,
amit saját magaddal folytatsz egy
életen át tulajdonképpen.
- Igen, hát ezt is tanulni kell.
Mint minden mást. Tehát nem tudhatod,
hogy te milyen leszel az életben,
ugye végül is hűséges vagy...
Én például fiatal lányként én nagyon
csapodár voltam.
Énnekem sok udvarlóm volt és
jöttem, mentem, éltem,
és én nem is gondoltam volna, hogy
egy hűséges feleség leszek.
Ezt most komolyan mondom.
- Mert a család intézményéhez
vagy hűséges valószínűleg. Nem?
- Azt nem... szóval az ember
nem fogalmazza meg magának menet
közben ezeket a dolgokat,
hanem teszi a dolgát. És még azt is
mondanám, hogy tulajdonképpen
valahogy egy belső irányt, legalább
nálam így működött,
hogy egy ilyen belső iránytűm van.
Tehát én másképpen nem tehettem.
Hiába voltam én a Madáchba,
76-tól odaszerződtem.
És hat évig gyakorlatilag semmit nem
játszottam csak kis szerepeket.
Én mégsem mentem el. Mert valahogy
úgy éreztem, hogy nekem
ott a helyem. És 83-ban bejött a
Macskák.
- Hívtam egy férfi vendéget nektek,
aki hasonló módon, mint ti,
hát szerelmesen hűséges ahhoz,
amit csinál, nagyon régóta.
- Lépjen be a hölgyek közé egy férfi,
Román Sándor táncművész,
koreográfus, érdemes művész.
Lehetett volna ügyvéd vagy
építészmérnök, de végül
a tánchoz maradt hűséges.
Fogadják szeretettel!
- Szervusz.
- Kezét csókolom.
Boldog vagyok...
- Foglalj helyet nálunk.
- Már régóta várok erre a pillanatra,
csak hivatalosan...
- Hivatalosan végig... végig...
Szervusz.
Isten hozott, foglalj helyet!
- Mert mi már táncoltunk együtt.
- Mi már táncoltunk együtt.
- Igen?
- Igen.
Hát soha rosszabb partnert. Édes
jó istenem, de jó.
Munkához való hűség. Hivatáshoz
való hűség, az egy nehéz ügy.
És nagyon kevés embernek adatik meg.
Mi szerencsések vagyunk
itt most négyen. Öten.
De ahhoz kell nem csak az, hogy
hozzád hűek legyenek,
hanem az is, hogy te hű legyél
hozzá.
Ez nálad hogy alakult ki? Volt olyan,
hogy valaha is fölmerült benned,
hogy mással kéne foglalkoznod?
- Nem.
Nem. Ha mással foglalkoztam, azért
foglalkoztam,
hogy ebbe a világba behozzam, hogy
ezt a világot, amit én képviselek,
azt építsem. Tehát azért mentem le
Szolnokra színházat tanulni
a Schwajda Györgyhöz, mert érdekelt,
hogy mindaz a fantasztikum,
ami a színházművészetben már
összegyűlt, azt hogy tudom
hasznosítani a táncművészetben.
Hogyha külföldre kellett mennem,
azért mentem, mert amit
a külföld tud, azt én szerettem volna
megtanulni azért, hogy az épüljön,
amit már elég korán, gyerekkoromban
elkezdtem. Valamitől ez...
ez egy olyan...
nem azt mondom, hogy
siker, de a visszaigazolása annak,
hogy jó úton van az ember, itt mindig
visszajött. Tehát...
eredményeket tudtunk produkálni.
Nagyon hamar megtaláltuk
a közönséggel a kapcsolatot mind
belföldön és külföldön.
- Hány éves korod óta tudtad, hogy
te ezt akarod csinálni?
- Hat.
- Hat. Így konkrétan, hat.
- Hat.
- Mert mi volt akkor?
- A... bátyám táncolt a színpadon és
azzal a lánnyal táncolt,
aki nekem nagyon tetszett és az
annyira bántott, hogy
ő azzal a lánnyal táncolhat, hogy én
is jelentkeztem, hogy...
aztán természetesen ez átcsúszott
abba az élménybe, hogy megismerkedtem
magával a tánccal és nagyon jó
mesterek voltak akkor,
akik tényleg úgy tudták átadni ezt az
egész hivatást, hogy
tényleg megcsapott ez a füst és ez
azóta itt van körülöttem.
- Tudjátok azért mi...
civil emberekhez képest szerencsésnek
vagyunk mondhatók, mert valami
olyan varázslatos világban élünk
és dolgozunk, ami talán
kívülről még erősebben vagy
fölnagyítódik. De...
de azért mi mindenkihez szólunk,
tehát amikor hűségről beszélünk,
akkor... akkor most a civil ember,
a civil hétköznapokban való
hűséget is meg kell tudnunk érinteni
vagy fogni.
Hogy lehet elmondani, hogy miért
fontos az, hogy bizonyos dolgokat,
bizonyos mérföldköveket letegyenek?
Én azt nagyon fontosnak találom.
És talán én a saját
megfogalmazásomban
itt is látom a hűség értelmét, hogy
bizonyos mérföldköveket
le kell tenni az embernek az
életében. És akkor mondjuk azt,
hogy ahhoz mondjuk hűségesnek
kell lenni.
- Receptet adni borzasztó nehéz,
hiszen nincs két egyforma sors.
Nincs két egyforma élet. Mostanában
találkoztam egy könyvvel,
az a címe, hogy Vedd észre. Egy
Csattos Ilona nevű ember írta,
és ha mást nem, akkor azt hiszem,
hogy én azt...
egyik dolog, amit kaptam belőle,
hogy... hogy van egy fokmérő,
az, hogy te hogy érzed magad.
Tehát hogy ha nem érzed magad jól,
akkor... akkor érdemes nagyon...
elgondolkodni és megkeresni
valamilyen módon azt, hogy
mitől koncentrálhatok olyasmire,
amitől jobban érzem magam.
És nincs megírva senkinél, hogy az
micsoda.
- Nagyon fontos, amit mondtál,
mert mindannyian elmondtátok
a mestereiteket.
Mindannyian elmondtátok, és én is azt
gondolom, hogy ahhoz,
hogy a pályámhoz ennyire hűséges
vagyok, abban mester van.
De ha nincs mester, ott nehezebb
az ügy. Tehát mit tesz,
mit tehet egy munkáltató? Mit tehet
egy... egy munkahely azért,
hogy te hűséges legyél? Mert ebben
ez is benne van,
hogy ne fényezzük magunkat, hogy
nem csak mi vagyunk benne.
Ebbe benne van az az ember, akitől te
tanultál, az az igazgatód,
az a mestered, tehát mindig van
valaki, aki visszacsatolásából
te ott maradsz és tudod magad
fejleszteni.
Szóval hogy ez egy olyan nehéz
dolog, hogy ha nincs mestered.
- Hát főleg ma nehéz, ugye. Amikor
indultunk, azért műhelyek voltak.
Ugye a Madáchban is alig vártam, hogy
egy Tolnay Kláritól,
egy Dajka Margittól tanuljak. És én
viszem magammal azt, a gesztusaikat,
a hangsúlyaikat. De ma már, amikor
a casting világát éljük...
Azt mondjuk, tessék! Menjen oda
és csináljon valamit. És ez olyan...
olyan nagyon nehéz.
- Mi szerencsések voltunk, mert mi
tényleg olyan emberek társaságában
kezdtük,
akik mind mindannyian példák
lehettek. Férfiak, nők egyaránt.
És most viszont az a jó, hogy
évtizedek óta partnerek lehetünk,
és együtt egy csomó, csomó mindent
csinálhatunk.
- Szerintem nekünk az a
felelősségünk, hogy...
nem csak a színpadon, hanem a civil
életben is,
ahol lehet, példát kell mutatni.
- Pontosan erről van szó. Így van.
Ez nagyon jó, hogy ezt mondtad.
De nem csak a társadalomban
és a civil embereknek, hanem
szerintem a gyerekeinknek is,
csak hiába mondod, hogy ne csinálja.
Ha te nem úgy élsz és nem látja,
hogy így érdemes. És csak így szabad
dolgozni, hogy teljes bedobással,
nagyon akarni, tisztességesen, nem
mást eltaposva,
akkor hiába beszélsz bármit.
Tehát muszáj, hogy mi mutassunk
példát.
- És azzal is példát kell mutatnod,
hogy bizony van olyan helyzet
az életben, amikor nem, amikor nehéz
hűségesnek lenni.
Volt-e olyan, hogy téged
hagytak cserben,
vagy volt-e olyan, hogy melletted
kiálltak, vagy neked nehéz volt.
S ez mindegyikőtökre érvényes, amikor
nehéz volt hűnek lenni.
- Amit mondtam, hogy ugye hogy
öt-hat évet dekkoltam
a Madách Színházban és játszották
a jobbnál jobb szerepeket,
és aztán utána, mikor egyszer csak
kiderült, hogy...
negyven nem tudom hány évesen már
azért ez a musical műfaj énnekem
már nem annyira jó...
és én bejártam abba a színházba
3-4 évig tanítani.
Amíg mások játszottak este. Tehát
neveltem a generációt ugye,
akik ma ott vannak a Madách
Színházban és énekelnek a háttérben,
és... nagyon nehéz volt.
És akkor se mondtam azt, hogy ők a
hibásak,
hogy miért nem kapok szerepet. Én
elmentem és akkor vezettem
a Bartók Rádiót, elmentem a Turay
Színházba, mert az embernek
a belső szükséglet, hogy annyi mind..
azon belül, amit te tudsz,
annyi mindent lehet még megkeresni
és megtalálni.
- Igen.
Hol keresed a megoldást? Hűség,
hűtlenség.
- Nekem... hűség. Tehát az egyik...
ugyanilyen nehéz pillanat volt
az életemben, amikor... a kanadai
vízumért álltam
az Egyesült Államokban és...
és... csak afro-amerikai, kínai,
illetve ázsiai emberek voltak,
egyedül én voltam fehér ember,
és arra jött egy... egy hivatalnok és
ki akart emelni a sorból,
és megkérdezte, hogy "are you
american?", és mondtam,
"I am hungarian." és visszatolt.
Egyedüli fehér voltam.
De ott ha kimondtam volna, hogy
nem, de nem esett volna jól,
hogy onnan... azt mondjam, hogy
amerikai vagyok és akkor ezzel
megúszom a dolgot.
De hát a magyar az visszament a
sorba, de hát ez a mi sorsunk.
Küzdeni kell.
- Vera. Hűség. Verák.
- Hát igen. Nehéz dolog, ez
kétségtelen, ugye,
tényleg az volt, hogy nálunk még az
átkosban olyan nagyon-nagyon
nem utazhattunk. Engem meghívott
a Mark Hofer Erie
annak idején filmet forgatni,
amit nem tudtam leforgatni,
mert egész egyszerűen... hát
kiengedtek volna,
akkor még az Interkoncerten keresztül
ki lehetett volna menni,
10 dollár lehetett egy embernek a
zsebében.
Na most egy hónapot forgatni úgy,
hogy lehet, hogy ott kapok
szállodát, de 10 dollárból ebédelni,
reggelizni, vagy szóval egyáltalán
ellenni nagyon nehéz lett volna,
és... mint később megtudtam, azt is
valahogy úgy intézték volna,
hogy a szállodát is, mint hogyha
gázsim lett volna,
úgy kalkulálták, magyarul amikor
hazajövök, akkor az én
ott megkapott gázsimból, plusz a
szállodával itthon még
le kellett volna raknom az államnak
járó pénzt. Magyarul
effektíve mondták, hogy persze,
lehet menni, ki lehet menni
szerencsét próbálni, csak nem volt
miből. Hát mi szegények voltunk,
mint a templom egere és a fogkrémbe
meg nem fért volna be ugye
annyi dollár, amennyi kellett volna,
mert ugye akkor még így...
így vitte ki az ember a... feketén
azokat a pénzeit, kis pénzecskéit,
amit el szeretett volna költeni,
ha véletlenül kijutott külföldre.
Miközben... miközben végül is én
nagyon büszke voltam és idetartozik
a hazához való hűség, hogy azért a
filmjeim kijutottak és én...
és én ugye díjat kaptam Chicagóban,
európai Oscar-díjat megkaptam
Rómában, ugye
a David di Donatello díjat és
nagyon-nagyon büszke voltam magamra,
gondolom ennyi becsvágy belefér
egy színésznő életébe.
És én ugyanezt érzem ma, amikor
mit tudom én, egy sportoló elmegy
és akármilyen Európa bajnokságot
nyer vagy világbajnokságot nyer,
vagy nem tudom mi. Halálosan
büszke vagyok, és boldogan nézem.
- Most, hogy szóba hoztátok a
sportot, legalább olyan kiemelt,
mint mondjuk egy művész
ember élete, vagy példa értékű,
inkább így mondom. De ott például
milyen presztízs-kérdés,
hogy mely nemzet színeiben indul
valaki. Nem?
Tehát ezzel nem lehet... Miközben
ott is vannak praktikus játszmák.
Hát azért ezt tudjuk, hogy éppen...
melyik nemzet színeiben indulsz...
lehet előnyöd vagy hátrányod is.
És mégis presztízs-kérdés,
hogyha nézed, hogy mely nemzet
színében indulsz,
ha neked magyar a neved mondjuk
adott esetben,
és mennyit rontasz magadon,
ha mégsem.
- A Sanyinak könnyű, mert a tánc
az egy nemzetközi...
próbálnánk mi, ugye?
- Igen. Egyébként tényleg.
- Annyiban könnyebb, hogy valóban
egy nemzetközi, viszont
én a mi magyarságunkat nem
magyarkodva, tehát az, hogy
ennek az ExperiDance-nek az alapja,
amit mi csinálunk, ez magyar néptánc.
A magyar néptánc elfogadtatása. Tehát
innentől kezdve ha nem azt mondom,
hogy ez klasszikus balett, akkor
az már nehéz. Azért nehéz,
mert a klasszikus balett az egy...
az egy összeurópai találmány.
A magyar néptánc az meg a mienk.
Tehát hogyha mi ezzel
be tudunk úgy törni a világpiacra,
vagy tartósan megjelenne
a nemzetközi piacon, akkor ez a mi
nemzeti kultúránknak a diadala.
Tehát nagyon nehéz, mert minden
nemzet diadalt akar,
és nagyobb nemzetek régebbről
gyakorolják a diadalt,
de ez egy... ez egy életcél.
Azért is építettük ezt az egész
rendszert,
mert mi 14 éve most jutottunk el,
14 év után most jutottunk el oda,
hogy nemzetközi szinten tanuljuk,
hogy ezt hogy kell csinálni.
Nagyon nehéz, nagyon nehéz, mert
abban a pillanatban, ha kimondom,
hogy ez a magyar néptáncra épül,
akkor már másképp...
akkor már egy nemzetet képviselek.
Ha csak annyit mondok, hogy
ez egy klasszikus balett, akkor az
egyike a meglévő együtteseknek.
És hát itt van az, amikor az embernek
döntenie kell,
hogy melyik a könnyebb áttörés.
De én ezt úgy gondolom, hogy
hogy én nem csak magamat képviselem,
hanem azokat az utánunk jövő,
vagy létező együtteseknek a
lehetőségeit is képviselem,
akik ezáltal majd ki fognak tudni
kerülni, mert nagyon nehéz.
Tehát mindenki nagyon jól tudja,
aki külföldön van,
hogy borzalmasan nehéz azon a
porondon nap mint nap megjelenni,
és azt is tudjuk, hogy vannak
emberek,
akik sokkal többet megtesznek
azért, hogy ezen a világpiacon
a világszínvonalat tudják produkálni.
Természetesen azon vagyunk, hogy
ezt ne engedjük ki a kezünkből,
és remélem, hogy a következő tíz
évben ez... ez be fog állni.
- Ugye beszéltünk arról, hogy...
mi mindenhez lehet hűséges az
ember, és ebben benne van az is,
hogy az elveihez mennyire hűséges,
de hát az elvek mennyire hűségesek
hozzánk?
Nagyon nehéz ügy, hogy a
kapcsolatainkban
hogy tudjuk érvényesíteni azt az örök
vágyat, hogy hozzánk hűek legyenek,
és mi hűek tudjunk maradni.
Meddig?
Szóval hogy ez az életetekben
mennyire jelentett problémát?
- Alapvetően tudomásul kell venni,
hogy minden mindig változik.
Tehát hogyha ezt nem veszem
tudomásul, akkor lehet, hogy
saját magam hozom olyan helyzetbe,
hogy belegörcsölök.
Akár kapcsolatokba, akár bármilyen
dologba.
Én azt gondolom, hogy megerőszakolni
semmit és senkit nem is lehet,
nem is szabad. De saját magadat sem.
Miközben a világ változik,
te is változol.
- Tehát az már nem a hűség.
A kitartás magában még nem biztos,
hogy hűség.
- Igen, de a türelmet azt biztos,
hogy meg kellene tanulnunk.
Tehát hogy ne legyünk türelmetlenek,
hanem... hanem hogy...
hogy én is nevelem magam, mert
nevelnünk kell magunkat arra,
hogy ha van egy olyan helyzet,
akkor...
persze, az első indulat az lecsapódik
rögtön. Az ellen nem tudsz mit tenni,
mert azért vagy olyan. Ugye?
De utána egy kicsit eltartani,
akár egy másnap... Márai nagyon
gyönyörűen mondja a Füveskönyvben,
hogy miért kell szöggel, kalapáccsal
odaszögelni valamit,
amit már egy éjszaka is megváltoztat?
Tehát hogy egy picikét
eltartani magunktól és a másik
oldalról is megnézni.
És ha kell, bocsánatot kérni. És ha
kell, utána menni a dolgoknak.
Szóval... nagyon sok teendőnk van
nekünk.
- Ha téged hallgatlak, akkor azt
mondom...
hogy a hűség döntés kérdése.
- Abszolút.
- Így van.
- Az is. Persze nekem könnyű mondani,
mert azzal az emberrel találkoztam
rögtön,
akihez hozzákötöttem az életemet,
abba a színházba mentem,
ahova szerettem volna...
- Egyrészről könnyű,
más részről nagyon nehéz.
- Más részről amit mondtam,
hogy nagyon nehéz.
- Hát más részről nagyon nehéz.
- Na de van olyan ember, aki se ezt
nem találja meg egész életében,
se a munkájában nincs öröme.
Se a családjában, se a...
tehát csapódik innen oda. Tehát...
nekik nagyon-nagyon nehéz.
- Hűség. Baráti. Szakmai. Szerelmi.
Az ti hogy vagytok ezzel?
- Hát én megmondom őszintén...
mint minden más, döntés kérdése.
Szóval tulajdonképpen... én az elején
én se voltam egy ilyen
nagyon hűséges típus, már szerelmi
kapcsolatokban,
de nyilvánvaló ez is...
azért alakult így, mert önmagamhoz
akartam hű maradni.
Az önmagam elveihez. Amik vagy jók
vagy nem, ez egy másik kérdés.
De ugye miután én például anya
nélkül nőttem fel.
Borzasztó nehéz volt számomra az a
döntés és az a hűség,
hogy egy kapcsolatban valahogyan
meg kellett éreznem,
és ezt nagyon nehéz volt így
megérezni, a szerelmen kívül,
mert ugye az vak és mindenbe
belemegy,
de borzasztó nehéz volt azt a részét,
amire egy nő
nagyon-nagyon... egy nőnek nagyon
nagy szüksége van,
a biztonságot. Tehát azt, hogy ha
én szülök valakinek egy gyereket,
az például ne apa nélkül nőjön fel.
Mindig benne van a pakliban,
ez kétségtelen. Mert ott van, még a
legnagyobb szerelmekben is,
a legjobb kapcsolatokban is, de
valahogy mindig azt akartam
és mindig... és amikor valahogy
felmerült, csak a gyanú felmerült,
hogy ez így nem lesz kerek, akkor én
azt hiszem, hogy léptem,
és kimentem a kalitkából. Ugye.
Ez van a szerelmi részével.
A barátság... nekem a mai napig is
vannak olyan barátnőim, akikkel
szinte gyerekkori barátságban élünk,
vagy voltunk, és
most úgy szétvitt minket az élet,
nem találkozunk egy évig,
másfél évig, két évig,de ha felhívjuk
egymást telefonon,
vagy éppen szükségünk van egymásra,
akkor az egyik telefonál
és ugyanott tudjuk folytatni, ahol
abbahagytuk.
- Szakmai barátságokkal hogy vagy?
Magánéleti hűséggel hogy vagy?
Nem kell nevet, csak amennyi
neked jólesik, félreértés ne essék.
- A magánéletben, és ebben benne van
az együttesem is,
természetesen az elején, amikor
valaki idejön, akkor
mindent félre téve ezt választja
és... és érzek egyfajta hűséget.
De evidens, hogy én is fejlődök és
bizonyos dolgokat évről évre
másképp látok és más irányt viszek,
és természetesen aki odajött
még egy évvel ezelőtt, az az előző
irány miatt jött oda,
és egy új irányt... lehet, hogy...nem
azt mondom, hogy nem hűséges hozzám,
mert eredetileg ahhoz hűséges volt,
csak én is váltottam.
- Hát ez az, amiről beszéltünk, hogy
a körülmények is változnak.
Tehát nem biztos, hogy hűtlen az, aki
a megváltozott körülményektől
arrébb áll.
- Azért szoktam mondani
az embereimnek, hogy figyelj ide,
menj el és nézd meg,
hogy máshol hogy van. És ha nem
tetszik, ide bármikor visszajöhetsz,
mert ha valamit tanulsz, nekem
szépülsz, nekem épülsz.
Tehát én mindig hagyok egy
nyitottságot a...
a tanítványaimmal, vagy a
munkatársaimmal...
- Akkor te hűséges vagy a
tehetséghez. Tehát...
mert az még egy fantasztikus dolog,
valakit úgy szeretni,
hogy nem zárod be a kalitka ajtaját.
- Még a hűségre visszatérve, hogy ez
egy... az ember...
bölcsül, öregszik és akkor úgy rálát
egy kicsit a pályájára, hogy
hogyan lehetett volna még jobban,
még diplomatikusabban csinálni.
Egy biztos, hogy énnálam például,
nekem nagyon-nagyon hiányzott
a rendező, aki énbennem bízott.
Tehát nektek könnyebb volt,
mert ugye te is Horvais voltál, ugye?
- Igen.
- Igen. Tehát elvitt oda téged
Horvai tanár úr.
Téged Várkonyi szeretett nagyon.
Na most én odamentem és igazából
mindenkivel nagyon jól dolgoztam,
a Kerényivel, az Ádám Ottóval, a
Szirtes Tamással...
- De nem volt egy.
- De nem volt olyan, aki azt mondta,
hogy az én emberem. Tudjátok ki
volt az? A Seregi.
Amikor a Macskákat csináltuk. És
azt mondták, hogy a... a... igen.
Ez igen. Tudod?
- Hát ő koreográfus volt.
- Na jó, de ő egy nagyon komoly
személyiség volt.
- Nekem ez, visszanézve a pályámra,
nagyon-nagyon hiányzott,
mert én mindenhol maximálisan ugye
odaadtam magam,
és aztán hazamentem a családomhoz.
Nekem többet kellett volna talán...
- Azt szeretnénk, hogy hozzánk is
hűségesek legyenek.
Művészi, szakmai és emberi értelemben
is. Tehát neked a családod jelentette
ebből a szempontból a hűséget.
Vagy a biztonságot.
- Bocsánat, de a szerepedet akkor
is el kell játszanod,
ha hozzád nem hűségesek. Tehát
hogyha... mint ahogy aztán
ugye elég korán meghalt Várkonyi,
miután én odakerültem,
engem is ő szerződtetett még a
Vígszínházba.
És hát meg kell hogy mondjam, mi is
találkoztunk jó rendezővel is,
meg rosszal is, hát szóval ilyennel
is, olyannal is.
De a szerepedet akkor is meg kellett
csinálnod, hogyha benned nem bíztak.
És ott állt egy ember, akiben te sem
nagyon bíztál, mert ugye
másfél órán keresztül vakargatta a
fejét és ő maga se tudta,
hogy mit akar, de a te szerepedet
akkor is meg kellett csinálnod,
mert hiszen ki kellett menni és
játszani kellett, és
és arra kellett törekedni, hogy az
ember kevésbé bukjon meg.
- Nagyon érdekes, hogy van egy
kutatás előttem, hogy
legfrissebb felmérések szerint a nők
36, míg a férfiak 45 százaléka
lép időnként félre. Tehát nők 36,
férfiak 45.
Mindkét nem hűsége azonban attól
is függ, hogy mekkora a kísértés.
Leginkább az 50-64 év körüli
férfiak a hűtlenek.
Van egy teóriám azért. A kutatásokból
kiderül, hogy a magyar nők
kétszer hűségesebbek, mint a
férfiak - örömmel hallom.
Ötből egy - az más kérdés, hogy
kivel. Na mindegy.
Ötből egy férfi, tehát 20 százalék,
és csupán a nők 10 százaléka állítja,
hogy egy komoly kapcsolatban hűtlen
volt a párjához legalább egyszer.
Tehát azt kell, hogy mondjam, hogy...
összegezzünk.
A férfiak őszintébbek.
Szerintem ebből az derül ki, hogy a
férfiak őszintébbek.
Lehet, hogy többször, lehet, hogy
többször lépnek félre,
de azt legalább bevallják, úgy tűnik.
Mi kevesebbszer,
állati büszkék vagyunk rá, de úgy
tűnik, azt se valljuk be.
A felmérésből. Nem tudom, ti hogy
álltok ehhez.
Nem a számok az érdekesek,
a tendencia.
Hogy ez vajon miért van ez?
- Lehetséges, hogy
nekünk nagy szerencsénk van, mert
egy csomó szerepben
lehetünk szerelmesek, kiélhetjük az
indulatainkat...
- Igen, de ez kihívás is. Ezt
nagyon... ez borzasztó.
- Én tudom, tudom. Veszélyes.
- Játék a tűzzel nap mint nap.
- Nagyon veszélyes.
- Játék a tűzzel, amit ti csináltok.
Egy hétköznapi embernek, magamat
sem sorolom
hétköznapi foglalkozású embernek,
nincs ennyi kihívás.
Nincs ennyi kísértés.
Nem?
- Hát persze. Csókolgatják ugye,
meg ölelgetik, meg olyan szerep...
- Hát hogyne!
- Hát persze.
Míg fiatal lány voltam, lányok
voltunk ugye, sokat csókolóztunk
meg minden... az nagyon nehéz
lehetett, visszanézve a férjemnek.
Milyen nehéz lehetett neki akkor.
- Hát nekik nagyon.
- Borzasztó.
- Hogyne. Színésznő? Hát hajjaj.
Féltékenyek voltak rátok?
- Igen. De még ma is.
És ez jó.
- Főleg ma jó.
- Rátok féltékenyek voltak? Hát Vera!
Hát te figyelj!
Hát egy ország volt beléd szerelmes.
- Igen. Igen.
- Igen. Igen. Hát így van!
- Na jó, de ott nagyon nehéz
hűségesnek lenni.
Globálisan beszélek most, nem
konkrétan.
- De hát... én azt gondolom, hogy az
ember valahogy
egy ponton azért külön kell, hogy
válassza.
Hát nem lehet az, hogy... hogy akkor
minden nap valami...
valami másról szól az a szerep,
hogyha én a partneremmel
egy magánéleti dolgot folytatok.
- Igen, de bele lehet szeretni.
- Hát bele lehet szeretni, meg
ki is lehet szeretni.
- Hát bele lehet szeretni valakibe,
aki tehetséges, jó illatú...
- És azzal sokkal jobb játszani,
mert sokkal hihetőbb.
- Én nem tudom gyerekek,
én úgy vagyok ezzel, hogy vannak a
férfi színésznők,
meg a női színésznők.
És énnekem valahogy a férfi
színésznőkkel mindig averzióm volt.
Hogy mondjam? Én... akár egy ilyen
ágyjelentben...
oda bementünk, én ugyanúgy végeztem
a... a feladatomat, mint...
mint bármelyik másik jelenetben.
- Tehát azt mondod,
akár nő is lehetett volna, mert maga
a profizmusod, már úgy értem,
hogy a... tehát hogy eljátszottad
a szerepedet.
- Igen. Tehát nem tudott olyan szép
lenni az az isten áldotta kollega,
akivel ágyba kellett bújnom, hogy én
bele tudjak szeretni,
miközben nekem ott játszanom
kellett, vigyáznom kellett a hajamra,
hogy áll az izém, rám szólt ötvenszer
a.. az operatőr, hogy...
hogy a nem tudom mit ne dugja ki a
paplan alól, mert az csúnya,
vagy nem tudom micsoda, tehát hogy
mondjam. Valahogy az ember
általában mindig szakmailag... az egy
másik kérdés, hogy otthon
természetesen megkapta az ember,
hogy az annyira élethű volt,
hogy az másképp nem is lehetett.
Miközben te nem is értetted, hogy
tulajdonképpen tényleg?
Ennyire átélős vagyok? Vagy hogy van
ez? Miközben észre se vettem
a kollegát.
- Nem, hát ennyire tehetséges vagy.
Hogy ezt sikerül elhitetned.
Táncban hogy van ez?
- Táncról szól abban a pillanatban
szerintem.
- Biztos, biztos.
- Táncban azért nehéz,
mert a táncosok általában fiatalok.
A fiatalok sérülékenyebbek...
- Hát ne haragudj, ez csak nehezíti,
amiről most beszélünk.
- Így van. Sérülékenyebbek és...
ők elhiszik.
- Elhiszik.
- Tehát ők elhiszik.
Tehát ők minden este elhiszik,
és van úgy, hogy...
Nem van úgy, hát megtörténik az,
hogy... hogy...
hogy és az valós is lesz, ami a
színpadon. És elég gyakran.
Elég gyakran. Tehát ők elhiszik.
Tehát ők úgy azonosítják...
- Na de te mikor jöttél rá, hogy nem
kell elhinned minden táncban,
hogy beleszeretsz a partneredbe?
- Hát általában én mindig ilyen
gyilkolós voltam, tehát nem,
soha nem ilyen hősszerelmes,
tehát jött a király és döntött.
És akkor...
- Az intrikus.
- Igen.
A mit is... a Magyar Elektrát
játszottuk és akkor jön az Oresztész,
és ő gyilkol. Ő nem szereti se a
testvérét, se az anyját, ő gyilkol.
Tehát hogy általában én mindig
ilyen... ilyen karaktert játszottam,
de akik a szerelmeseket játsszák,
azok elhiszik. Azért hiszik el,
mert a műfajból fakadóan a tánc
az nem tud hazudni.
Tehát vagy odaemelem...
mutatom...
vagy kiütöm... abba a ritmusba,
zenére vagy zene nélkül.
Tehát nem tudunk hazudni. Tehát ebből
a reflexből. Ha én megölelek egy nőt,
tehát a színpadon, és én azt
gondolom, hogy ott azt
a nézőnek látni kell, én abba
beleteszek mindent.
- Azt az egy mondatot így a műsor
végén mondjuk el, hogy
tehát a hűség döntés kérdése.
- Így van.
- Még akkor is, ha beleszerettem
a partnerembe.
A hűség döntés kérdése.
- Hosszú távon megtérül.
Én azt mondom.
- És hosszú távon megtérül a hűség,
de döntés kérdése.
Viszontlátásra.
...
Több
Közreműködők:
Reláció tartalmak:Ridikül (ism.) (első adás)

Személyek

12:27:47

Jakupcsek Gabriella

12:28:19

Pap Vera, színész

12:29:45

Venczel Vera, színész

12:30:38

Hűvösvölgyi Ildikó, színész

12:43:54

Román Sándor, táncművész, koreográfus

Kiemelt részek

12:27:57

Ridikül [2014]