Válaszd a tudást!
Gyártási év: 2005 | Adásnap: 2012. január 25.
Időpont: 10:02:17 | Időtartam: 01:01:27 | Forrás: M2 | ID: 1316180
Nava műfaj: ismeretterjesztő / oktató műsor 61 perc (Korhatár-besorolás: korhatár nélkül )
Címek Főcím: Válaszd a tudást!Alcím: Junior+-
Műsorújság szerinti cím: Válaszd a tudást!
Műsorújság adatai: Junior (nincs kh.) Feliratozva a Teletext 329. oldalán. A tartalomból: Atomenergia, Hirosima- atombomba, atomsugárzás, az atomkor kezdete, atomreaktorok, Csernobili katasztrófa...
Technikai leírás:
Technikai okok miatt a nagyfelbontású videó nem érhető el!
Teljes leirat:
- Jó napot, jó reggelt
kívánok mindenkinek! Sziasztok!
Ha szombat délelőtt, akkor
"Válaszd a tudást! Junior".
Azaz egy órás lehetőség
tudásunk bővítésére,
ismereteink gyarapítására.
A mai téma rendkívül aktuálisnak,
és rendkívül izgalmasnak ígérkezik.
Hiszen az atomkorban élünk.
Atomenergiát hasznosítunk nagyon
nagy mennyiségben. A fegyverkezésben
is megjelenik persze az atomfegyver.
Hogy mi ennek a fizikai
alapja, hogyan lehet előállítani
az atomenergiát? Milyen fizikai
rendszerekkel, hogy a háttérben
működjenek és az atomenergia
milyen hatással lehet az életünkre?
Nos, erről fog szólni
az elkövetkező 60 perc.
Elsőként, a téma bevezetője
gyanánt nézzük meg a Repeta egy
korábbi adását, amely éppen
ezzel a témával is foglalkozott.
(narrátor)
- Az atomok, elemi részek világában
új jelenségekkel találkozhatunk.
A részecskék hullámsajátságokat,
a hullámok részecskeszerű
viselkedést is mutatnak.
Így magyarázható az atomok
felépítése, a periódusos rendszer,
valamint a molekulák szerkezete.
Az atommagok tanulmányozásánál
egy új kölcsönhatással,
a nukleáris kölcsönhatással
találkozunk.
Ez jóval erősebb, mint az
atomokat összetartó Coulomb-erő,
így az atommagok bomlásakor
felszabaduló energiák is jóval
nagyobbak, mint a kémiai
kötések átalakulásakor.
Ezt az energiát használhatjuk
ki, mikor atomerőműveket,
vagy atombombát építünk.
- Az előző összeállítást együtt
néztük már végig első vendégemmel,
Vértes Attila egyetemi tanárral.
Professzor úr, az atomkor, amikor
rádöbbent az ember arra,
hogy az atom az tulajdonképpen
nem is oszthatatlan,
az nagyjából mikor kezdődött?
Milyen történelmi
előzmények vezettek oda,
hogy ma már atomenergiát
tudunk hasznosítani?
- Azt szoktuk mondani, hogy a
XX. század az a nukleáris tudomány
százada volt. Bár napjainkban
tudjuk, hogy a nukleáris tudomány
meglehetősen népszerűtlen, sőt a
nukleáris szó már-már szitokszónak
számít. Pedig a nukleáris tudomány
a XX. század természettudományának
motorja volt. Ezt nagyon
könnyű bizonyítani.
Ha megnézzük, hogy a XX. század
során mintegy százszor adtak
kémiai eredményekért Nobel-díjat, és
ugyanennyiszer fizikai eredményekért
Nobel-díjat, de ezen belül 54
alkalommal olyan kutatók kapták ezt
a fizikai, illetőleg
kémiai Nobel-díjat, akik
a nukleáris tudomány területén
érték el eredményeiket.
Ez azt jelenti, hogy mintegy
27 %-át ennek a két területnek
ilyen tudományos eredményért
adták. Ez önmagáért beszél.
Sőt, ha most azért átlépünk még a
XXI. századba, már négyszer adtak
fizikai Nobel-díjat, és
ebből 2 alkalommal szintén
nukleáris eredményért.
Azt lehet mondani, hogy egy
történelmi szerencsétlen véletlen
volt az, hogy a maghasadást - ami
a nukleáris energia felszabadítás
alapkísérlete, alapfelfedezése
volt, tehát ebből indultak el
azok a kutatási irányok, eredmények,
amik végül is elvezettek a nukleáris
energiatermeléshez - sajnálatos
módon először
a nukleáris bombák
elkészítéséhez használták.
- Az atomenergia hasznosítás
idáig vezető útja tele volt magyar,
vagy magyar származású
fizikusok csúcsteljesítményével.
Gyakran szokták mondani,
hogy ilyen értelemben mi
atomnagyhatalom vagyunk.
- Hogy tele volt, az talán egy kicsit
túlzás, de mindenesetre azért jó
néhány magyar név is található,
ha megnézzük a tudomány történetét
a nukleáris energia felszabadításnak.
Talán a neutron felfedezéssel
kellene kezdeni, ami 1932-ben
Chadwick nevéhez fűződik.
Ezért fizikai Nobel-díjat is
kapott 1935-ben.
1934-ben, tehát két évvel később,
a neutronokkal besugározták -
Fermi és munkatársai - az uránt.
Amikor megvizsgálták, hogy
mi történik, kiderült, hogy
újabb elemek, nuklidok keletkeztek.
Nevezetesen a 238-as tömegszámú urán
képes egy neutront abszolválni,
és egy béta-bomlással átalakul
a 92-es rendszámú urán
a 93-as rendszámú elemmé.
Évtizedekkel ezelőtt nevet is adtak
ennek az elemnek, ez a neptúnium.
De ez is béta-bomlással
tovább alakul a plutóniummá,
aminek az atombombagyártásnál
is fontos szerepe volt.
De a plutónium is tud újabb neutront
felvenni, az akkor alakul egy
következő elemmé, aminek
szintén van már neve: amerícium.
Pár évvel később, 1938-ban francia
kutatók, pontosabban Iréne Curie,
a Curie házaspár, Marie és
Pierre Curie lánya,
és Paul Savitch ugyancsak
neutronokkal sugározták be az uránt.
Ők azt találták, hogy a transzurán
elemek keletkezése mellett,
egy magreakció is lejátszódik.
Nevezetesen egy neutron, két alfa
magreakció, aminek az
eredményeképpen egy rádium képződik.
Ezt a kísérletet aztán németek
Berlinben Otto Hahn, Fritz Strassman,
és a kísérletek elején még
Lise Meitner is részt vett,
de aztán ő elhagyta Németországot,
meg akarták ismételni.
Ők is akarták látni, hogy
valóban rádium is keletkezik
a neutron-urán kölcsönhatás
eredményeképpen.
Ők használták azt a módszert, amit
még 1898-ban Marie Curie használt,
amikor a rádiumot az uránércből
vonta ki. Nevezetesen
a bárium-sókkal való
együttkristályosításnak a módszerét.
Sikerült is a német kutatóknak
a rádiumot kimutatni.
De amikor a rádiumot a báriumtól
elválasztották, akkor ez
nem sikerült teljesen. Egy radioaktív
nuklid még a báriumban maradt.
Olyan, aminek a paraméterei
nem egyeztek egyik rádium izotóp
paramétereivel sem. Végül rádöbbentek
arra, hogy azért nem sikerül
a báriumtól ezt a nuklidot
elválasztani, mert valószínű
ez maga is egy
bárium izotóp.
Tudjuk pontosan,
amikor ez a gondolatuk felmerült,
és lázasan elkezdték ezt bizonyítani,
1938. december 17-én történt.
Természetesen azt is rögtön
látták, és rögtön felismerték, hogy
ez csak úgy lehetséges, hogy
ott egy bárium izotóp megjelenik,
ha az urán 238-as hasad.
Tehát ezen a napon Hahn és Strassman
a maghasadás jelenségét fedezték fel.
- S innen már nem is vezetett
hosszú út Szilárd Leóhoz,
hogy mégiscsak visszakanyarodjunk
a magyar tudósainkhoz.
- Igen, igen. Ez után valóban
magyar neveket is lehet említeni.
Nagyon felgyorsultak az
események. Tehát ismétlem,
ez 1938. december 17-én történt.
Másfél hónappal később, Teller Ede
és Gamow, egy orosz származású
fizikus, akik mind a ketten
akkor Amerikában éltek már,
szerveztek egy
elméleti fizikai konferenciát
Washingtonban,
1939 januárjában.
Erre a konferenciára elutazott
Niels Bohr is, aki beszámolt
a német kollégák
eredményeiről.
Ugye Niels Bohr
Koppenhágában élt és dolgozott,
onnan jött akkor
erre a konferenciára.
A fizikusok, akik ott voltak, rögtön
felismerték az óriási jelentőségét
ennek az eredménynek,
ennek a felfedezésnek.
Ugyanis ismertek voltak már
akkor az atommagon belüli
energiaviszonyok,
nevezetesen az atommagban lévő
nukleonok közötti
kötési energiák.
Ugyanis 1935-től, amikor Weissacher
német fizikus először leírt
egy félempirikus formulát
ezzel kapcsolatban,
azóta többen is foglalkoztak
ezzel a kérdéssel.
Világos volt, hogy ha egy uránmagot
felhasítunk két kisebb magra,
akkor meglehetősen nagy
mennyiségű energia szabadul fel.
Ez azt eredményezte, hogy utána
többen elkezdtek foglalkozni ezzel
a témával, ezzel a kérdéssel
1939 januárja után.
Például többek között Szilárd
Leó, ugyancsak magyar származású,
akkor Amerikában élő fizikus. Aztán
Fermi, aki akkor már Nobel-díjas
volt. Aztán Anderson nevét lehet
megemlíteni, aki szintén akkor már
Nobel-díjas volt.
Vizsgálták azt, hogy a maghasadás
után hány neutron szabadul fel
az atommagból. Ugye a maghasadás
1 neutron hatására jön létre,
viszont a maghasadással együtt jár
több, 2-3 neutron felszabadulása.
Ez rögtön a láncreakció
lehetőségét mutatta meg.
Ez fizikusokat, elsősorban
ott Amerikában lázba hozta.
Einsteinhez fordult elsősorban
Szilárd Leó, hogy
az akkori amerikai elnöktől,
Roosevelttől kérjen támogatást
az ilyen irányú kutatásokra.
- Professzor úr, köszönöm
szépen a történelmi áttekintést.
Tudjuk a történelemből, hogy
kaptak támogatást, elindulhatott
a Manhattan Project, amelynek az
eredménye az akkori háborús
körülményeknek megfelelően
egy olyan fegyver lett,
amit elkészítettek és
be is vetettek.
A következő összeállításunk
ezt idézi fel.
(narrátor)
- Ez az a vitéz legénység,
amely az első atombombával
Japán fölé repült.
Paul Tibbets ezredes,
Miamiból.
Thomas Ferebee őrnagy,
Észak-Karolinából,
aki Hirosima felett
meghúzta a fogantyút.
A B-29-es ledobta
atomhalált hozó rakományát,
amely 20 ezer tonna trotil
robbanóerejével ért fel.
A repülőgép pilótaüléséről láttam,
amint 6 mérföldre alattunk az
augusztus reggeli napfényben
csillogott a város.
Hirtelen vakító villanás következett,
amelyhez képest a nap fénye is
halványnak tűnt. A csillogó
városból a másodperc egy milliomod
része alatt csupán egy piszkos
folt maradt. 11 hónapon át éjjel és
nappal dolgoztunk ennek a
vakító és pusztító villanásnak
az előkészítésén. Most saját
szememmel láttam, hogy küldetésem
beteljesült, és megdöbbentem. A
sokk oly erős volt, hogy semmire sem
emlékszem abból, amit én, vagy a
társaim abban a pillanatban mondtunk.
Csak arra, hogy valamennyien
meg voltunk döbbenve.
A filmben, amely visszapergette a
történelmi repülést, azt mondtam:
"Jó ég! Mit tettünk?!".
- Az atombomba bevetése,
alkalmazása természetesen a kor
közvéleményét rendkívüli
mértékben megosztotta.
A tudósok is
több táborra szakadtak.
Nagyon komoly feszültség alakult
ki az egyes táborok között.
Vendégem a stúdióban:
Sükösd Csaba.
Tanár úr! Tudományetikai
aspektusból az atombomba
elkészítéséhez nyújtott
tudományos támogatás, segítség az
így a jövőből visszatekintve
hogyan értékelhető?
Egy szükséges dolog volt, hogy
akkor a tudósok ezzel foglalkoztak?
Hiszen hát ez a fegyver végül is
lehetővé tette a világháború
lezárását. A tudósok
felelőssége miben kereshető?
Persze évtizedekkel később már
talán könnyebb is okosnak lennünk.
- Ez egy nagyon kérdés, amit most
feltett, mert igazából a végén is
mondta, évtizedekkel később nagyon
nehéz az akkori helyzetet átélni.
Ugye háború folyt. Az egyik
leggonoszabb, a náci rezsim folytatta
ezt a háborút a
szövetségesekkel szemben.
Tulajdonképpen Európából nagyon
sokan, köztük a tudósok is
kimenekültek Amerikába. Féltek
attól, hogy a náci Németország
átveszi a hatalmat,
és a világuralmat.
Ebben a helyzetben jött az a
bizonyos tudományos felfedezés,
amiről eddig szó volt. Amely lehetővé
tette egy új, és minden eddiginél
hatékonyabb és nagyobb
energiát felszabadító fegyvernek
a kifejlesztését. Azt is tudni kell,
hogy a náci Németország az akkori
világnak az egyik legnagyobb,
és technikailag legfejlettebb
hatalma volt. Ott voltak olyan
szellemi nagyságok, szellemi óriások,
mint Werner Heisenberg,
akinek a nevéhez fűződik a
kvantummechanikának
a kidolgozása.
Tehát az Amerikába menekült
tudósoknak joggal volt
az a feltételezésük, hogy ha
valahol az atomfegyvert ki tudják
fejleszteni, az a
náci Németország lesz.
Ez talán egy olyan csapdába szorult
helyzetet jelentett a számukra,
amikor választaniuk kellett aközött,
hogy vagy ők is beszállnak,
és ők is megpróbálják
megelőzni a németeket,
vagy pedig hagyják a
dolgokat folyni a maga útján,
nem szólnak bele a történelemnek
az alakításába, viszont ezzel
kockáztatják azt, hogy a náci
Németország világhatalmat nyer.
A következő dolgot
mindenképpen meg kell említeni:
a tudomány fejlődését nem lehet
megállítani, semmilyen módon.
Tehát ami egyszer felfedezhető,
és aminek egyszer eljött az ideje,
azt valaki fel fogja fedezni.
Tulajdonképpen az atomenergia
is egy ilyen dolog.
Amely használható az emberiség
javára, és használható az
emberiség kárára.
De ilyen dolog a repülés. Ugye
amikor a Wright testvérek felszálltak
a repülőgépre, akkor nyilván
nem az volt a fejükben, hogy a
repülőgépeket egyszer majd a
World Trade Center tornyához fogják
vezetni. Vagy amikor Prometheus
lehozta a tüzet az égből,
akkor nyilvánvalóan
nem az volt, hogy azzal
robbanószereket is
fognak készíteni.
Tulajdonképpen az amerikai tudósok,
akik Amerikában az atomfegyver
kifejlesztésén fáradoztak,
ők nem szerették volna ezt a
fegyvert ténylegesen használni. Ők
ezt a fegyvert elrettentésre szánták.
Az egyik érv, amit ön is említett,
hogy megosztódott a vélemény az
atomfegyver bevetésével
kapcsolatosan, az az volt, hogy
atomfegyver bevetése nélkül a
háborút nem lehetett volna ilyen
gyorsan befejezni Japánnal.
Ez nagyon sok, sok tízezer,
esetleg százezer további amerikai és
japán áldozatot követelt volna.
Ez az érv, később kiderült,
hogy nem igaz.
Egyrészt már akkor Truman elnöknek
a haditanácsadói azt mondták,
hogy Japán lerohanásakor körülbelül
20-30 ezer áldozattal kell
számolni amerikai részről. Ez
volt az egyik. A másik pedig,
hogy ma már azt is tudjuk, hogy
az amerikai titkosszolgálat abban
az időben, tehát 1945 nyarán, már
tudott arról, hogy a japán császár
fogalmazza a kapitulációs
nyilatkozatát.
Tehát Japán valószínűleg heteken
belül amúgy is kapitulált volna,
akkor is ha nem vetik
be az atomfegyvert.
- Tanár úr, folytatjuk mindjárt
a beszélgetést, de korábban a
Tudásakadémiában
elhangzott már egy előadás.
Vincze Árpád tartotta, amely az
atombombák szerkezetéről, tehát
az akkor bevetett atombombák
szerkezetéről szólt.
Idézzük meg ezt a történetet, s utána
mi folytatjuk a beszélgetésünket.
- Hogyan működött ez a "Kisfiú"-nak
keresztelt, puska típusú,
úgynevezett egyfázisú atombomba,
amely sajnálatos módon felnőtt,
hiszen egy egész várost
elpusztítottak a Kisfiúval.
A Kisfiú nagy tisztaságú
urán-235-öt tartalmazott.
Az elnevezés abból adódik, hogy
itt gyakorlatilag egy puskaként
egy normál detonációval
puskagolyóként belőjük a hiányzó
tömegrészt a hasadóanyag
másik tömegrészbe.
Így a kritikusság érvényesül.
A másik. Ennek a megoldásnak a
hátránya az, hogy a hasadóanyag
mennyiséggel ugye várhatóan
növelhetem a hatóerőt,
a robbanásnak az erejét. De nem
mehetek feljebb ilyen megoldással,
mint kétszer a félnél egy
kicsit kisebb tömegnél,
hiszen akkor már a különálló részek
is kritikus tömeggé válhatnának.
Az ilyen típusú megoldásnak felső
határa van, ami a hatóerőt illeti.
Azért, hogy még nagyobb, még
szuperebb bombát építsenek,
egy másik megoldást is
kidolgoztak.
Itt közben lehet látni
összeszerelt állapotban a Kisfiút.
Így nézett ki. Körülbelül ennek
a mérete akkora mint nagyjából
egy mai autó, tehát olyan
80 cm átmérőtől 3 méter hosszú.
Több tonna súlya van. Tehát
szatyorban hazavinni elég nehéz.
Ez lényeges a
terrorizmus szempontjából.
Nézzük meg a másik fejlesztést,
ami egy jóval nagyobb méretű
atomfegyvert eredményezett.
Ha így messziről ránézünk, akkor
a kisfiú mellett egy nagy kövér
embert látunk. Innen kapta a
fantázianevét, az úgynevezett
implóziós típusú
egyfázisú atombomba.
Mi ennek a lényege?
Mi az, hogy implózium?
A kritikusságnál említettem, hogy
ott az a lényeg, hogy kritikus
tömeg legyen. Vagy
elérhető kritikusság úgy is,
ha nincs kritikus tömege, de
elkezdem összenyomni az anyagot,
és egy kritikus sűrűséget ér el az
anyagon belül a hasadóanyagok száma.
Akkor is láncreakció létrejöhet,
és elég nagy K-értékkel.
Ez a megoldás azt találta ki, hogy
vegyek egy nem kritikus sűrűségű
gömböt, amelynek a közepébe az
a kis piros mutatja a mesterséges
neutron forrást, ebben az esetben
ez nagy tisztaságú plutónium,
a hasadóanyag. Ezt berakom egy
olyan anyagba, ami nagyon jó,
úgynevezett neutron reflektor, tehát
visszaszórja a neutronokat a térbe.
Ez is lényeges, hogy minél jobban
kiteljesedjen a láncreakció.
S az egészet vegyem körül
hagyományos robbanóanyaggal.
Ha ezt a hagyományos
robbanóanyagot berobbantom,
akkor ez a középen lévő
hasadóanyagot összenyomja, a kritikus
sűrűséget elérjük, és akkor
beindul a maghasadásos láncreakció,
és felszabadul a
nagy mennyiségű energia.
A következő ábrán az elmondottakat
szemlélteti keresztmetszetben.
Ugyanez az implóziós fegyvertípusnak
a kétféle keresztmetszete látható.
Itt is szeretném bemutatni a "Kövér
embert" összeszerelt állapotban.
Sajnos tudjuk, hogy őt is
bevetették, polgári célpont ellen,
Nagaszaki elpusztítására.
- A Zrínyi Nemzetvédelmi
Egyetemen elhangzott előadás
rövid részlete is jól jelképezte,
jól prezentálta azt a technikai
eszközcsoportot, amely a bevetés
után tényleg nagyon megosztotta
a tudományos társadalmat. Teller
Ede speciális helyzetbe került.
Nyilvánvalóan Heisenberg
speciális helyzetbe került más okból
kifolyólag. Ezekből
hosszú viták alakultak ki.
Mi a végső kicsengése
ezeknek a vitáknak?
Hiszen ma már vagyunk olyan
távolságban, hogy objektíven tudjuk
megadni az egyes személyeknek a
szerepét, és egyáltalán a tudomány,
a tudós társadalomnak a
szerepét és jelentőségét.
Adott esetben a felelősségét
egy ilyen kérdésben.
- A végső kicsengése ezeknek
a vitáknak tulajdonképpen az,
hogy bármilyen szörnyű is volt a
hirosimai és a nagaszaki bevetés,
a többség egyetért azzal,
hogy ha nem történt volna meg,
akkor valószínűleg mi
most nem ülhetnénk itt.
Ugyanis ez egy olyan felkiáltójel
volt az emberi történelemben,
amely elrettentette a nagyhatalmakat,
az Egyesült Államokat és
a Szovjetuniót attól, hogy
1945 után ténylegesen megnyomják
azokat a gombokat. Tehát a hirosimai
bombatámadás 60. évfordulóján
talán emlékezzünk úgy a hirosimai
áldozatokra, mint akiknek az
áldozata tulajdonképpen megmentette
a világot az atomháborútól.
- Tanár úr, köszönöm
szépen a beszélgetést.
Sajnos a hirosimai bevetés
nagyon sok áldozatot követelt,
ez az elrettentés
nagyon sokba került.
A következő összeállítás egy
filmrészletből került a műsorunkba.
Az elveszett nemzedék című filmből. A
hirosimai áldozatok visszaemlékezését
idézhetjük fel magunknak.
- 8 óra körül jöttem el otthonról.
Megálltam, mert hirtelen
egy repülőgép zúgását hallottam.
Furcsa, gondoltam,
mert már lefújták
a légiriadót.
Egyre közelebbről hallottam a gépet.
Felnéztem, és akkor... egy villanás!
(robbanás zaja)
- 1945. augusztus 6-án,
reggel 8 óra 15 perckor dobta le
az Egyesült Államok a világ
első atombombáját Hirosimára.
(robbanás zaja)
Augusztus 9-én, 11 óra 2 perckor
a második bomba elpusztította
Nagaszakit.
A II. világháború végóráiban
addig ismeretlen erő pusztított.
- Égő fájdalmat éreztem az arcomban.
A körülöttem álló emberek
azt mondták: "az arcod teljesen
összeégett!". Amikor hazaértem
belenéztem a tükörbe. Az arcom
feldagadt, a bőröm lehámlott.
- Úgy éreztem, mintha az arcomat
háromszor megkorbácsolták volna.
Igen. Mintha megkorbácsolták volna.
Elájultam. Nem tudom mennyi időre.
Amikor magamhoz tértem, már
nem volt körülöttem senki.
- Az összeállítást
együtt néztem végig
Köteles György professzor úrral.
Professzor úr, az atomfegyver
bevetésekor nyilván számolni
kell egy hatalmas robbanással,
ami mechanikai károkat okoz.
Nagyon komoly hőhatással
felperzseli a környéket. De talán
a legfélelmetesebb az ember számára,
az a radioaktív sugárzás, ami
ilyenkor fegyverként hatalmas
pusztítást tud végezni. Miben
áll ez a mechanizmus?
A tudós hogyan tudja
értelmezni a radioaktív sugárzás
emberi szervezetre
gyakorolt hatását?
- Itt láttunk nagyon szörnyű
képeket. De ezek még a legszelídebbek
voltak ahhoz képest, amiket a
szakmai irodalomban lehet látni.
Valóban a nyomás, a hőhullám, és
ezen kívül az ionizáló sugárzások
súlyos károkat okoztak. Ez az,
amit egyébként el kell kerülni az
emberiségnek minden áron:
még egy ilyen robbanást.
Tízezrek pusztultak el
pillanatszerűen, és utána tízezrek
betegedtek meg. Maga a
megbetegedés és a sérülés az nagyban
függ attól, hogy mekkora volt az a
sugárdózis, amit az illetők kaptak.
Ez függ attól, hogy az epicentrumtól
milyen távolságban voltak.
De azt kell mondani, hogy ezeket
a csúnya sérüléseket igen-igen
nagy dózisok váltják ki.
Mit nevezek igen nagy dózisnak?
A természetes sugárzáshoz
képest ez ezerszer is nagyobb.
Természetes sugárzásnak
nevezzük, amit a földkéregből és a
kozmikus sugárzásból
kapunk,
valójában
fogantatásunktól halálunkig.
Ez egy állandó hatótényező,
ionizáló sugárzás,
tehát ez egy jó kiinduló pont,
amihez hasonlítani tudunk.
Most ehhez képest ezek a
nagyon nagy dózisok kiváltanak
olyan súlyos betegségeket, amiket
sugárbetegségeknek nevezünk,
vagy sugársérüléseknek.
Mondjuk a legenyhébb formája
a csontvelőbetegség, utána
jön a bél és gyomor rendszernek
a megbetegedése, és végül a központ
idegrendszernek a megbetegedése,
igen-igen változatos tünetekkel. Jól
fölismerhetők, iszonyú fájdalmakkal,
kínokkal jár. Hozzá kell azt
is tenni, hogy ezek a tragikus
bombázások nagyban hozzájárultak
az ionizáló sugárzások élettani,
vagy kórtani hatásainak
a megismeréséhez sajnos,
azonban ezzel valóban
gazdagabb lett a tudomány.
Általában az emberek az atombomba
hallatán megrémülnek, joggal.
Mint említettem, ezt el kell kerülni.
Azonban a baj az, hogy az atomenergia
békés alkalmazásában, számos
technológia alkalmazásában
az orvostudománytól kezdve
egészen az energetikáig
használjuk az atomenergiát.
Itt is fölszabadul bizonyos
sugárdózis, és ezeknek is lehet
élettani hatása. Mint említettem,
a dózistól nagyon sok függ.
Na most ha az előbb említett
természetes színvonalhoz
hasonlítom ezeket a békés
alkalmazásból származó dózisokat,
akkor azt kell mondani, hogy
az ezerszer, tízezerszer vagy
tízmilliószor kisebb, mint
ez a betegséget kiváltó dózis.
A természetes hatáshoz, szinthez
képest tízezerszer kisebb,
pl. amit egy atomerőmű
környezetében élő ember kap.
Mindezek ellenére a tudomány tudja,
hogy a kis dózisok mit válthatnak ki.
A legismertebb az ún.
rosszindulatú daganat keletkezés,
vagy ahogy szokták
mondani, rák keletkezés.
Erre vannak epidemiológiai
vizsgálatok, és tudjuk azt,
hogy körülbelül mekkora az a dózis
tartomány, amitől a valószínűsége nő
annak, hogy a rákos megbetegedések
száma egy bizonyos népességben
emelkedni fog. Na most ez még
mindig kb. 60-szor, 100-szor nagyobb,
mint a természetes háttér.
Tehát amikor arról beszélek,
hogy a békés alkalmazásnál
ez tízezerszer kisebb, mint
a természetes, akkor epidemiológiai
módszerekkel sem lehet kimutatni
semmiféle ilyen betegség növekedést.
Van még egy dolog, amit ezekre
az ún. valószínűségen alapuló
előfordulásokra föl szoktak hozni,
ezek az ún. örökletes hatások,
amikor az ivarsejtek sérülnek.
A sugárbiológia tudja,
hogy ilyen létezik, szerencsére
emberi populációban ilyet még
kimutatni nem lehet, még a legjobban
kitett, hirosimai, nagaszaki-i,
túlélők népességében sem,
aminek nyilvánvaló biológiai
és statisztikai okai egyaránt vannak.
Ha összefoglalva azt mondjuk, hogy
milyen élettani hatások vannak,
milyen kórtani hatások vannak,
azt kell mondani, hogy igen
vannak, nagyon súlyosaktól kezdve,
amik biztos, hogy bekövetkeznek,
determinálva vannak, ahogy mondjuk,
ha ilyen nagy dózist kap az ember,
addig amíg egészen kis dózisoknál
legfeljebb a valószínűsége merül
föl, hogy ezek a betegségek,
mint pl. a rosszindulatú
daganat keletkezés szaporodik.
- Talán maradt még néhány
másodpercünk, mennyire tudja
a tudomány ezeket az egészségügyi
határértékeket meghatározni,
mennyire determinisztikus az
a határmezsgye, amely fölött
azt mondhatjuk, hogy ott nagyban
megnő a valószínűsége annak,
hogy valamilyen komoly élettani,
vagy káros élettani hatást
fog átélni az élő szervezet?
- Ez főleg a tapasztalatokból
származik, és ha megnézzük ezeket
az ún. határértékeket, ezek az
elmúlt 50 év folyamán mentek lefelé.
Jelenleg 2 kategória van, az
ún. foglalkozási kategória,
akik ezzel foglalkoznak, ezekre
a személyekre van megállapítva egy
határérték, valamint a lakosságra,
ezen belül pl. a magzatra is,
hiszen ő a lakosság tagja. Ezek a
határértékek ma olyan alacsonyak,
hogy itt nem lehet várni
semmiféle betegség előfordulást.
- Professzor úr, köszönöm szépen
a beszélgetést, mi folytatjuk
kalandozásunkat az
atomenergia világában.
Kétségtelen, hogy a II. világháború
sok-sok áldozata meghatározta
azt a világot, amely azután
következett, kezdetét vette
az atomkor, az a kor,
amelyben mi is élünk.
(harangozás)
(narrátor) - 1945. július 17-én,
a potsdami konferencia kezdetén,
a világfelosztó három szövetséges
csúcspolitikus közül kettő már
biztosan tudta, hogy
elkészült, és működik a bomba.
Truman amerikai elnök Churchill
brit kormányfő egyetértésével
azt is eldöntötte, hogy
a még hadban álló Japánnal
egy atomvillanásnyi idő
alatt befejezi a háborút.
Talán csak azt nem tudta, hogy
ezzel a gyors lezárással megnyitja
a minőségileg új háborúk lehetőségét.
Egy nappal a potsdami konferencia
kezdete előtt 1945. július 16-án
reggel 5 óra 29 perc 45 másodperckor
az újmexikói sivatagban villan
fel az első kísérleti bomba.
Hatóereje akkora volt, mintha
egyszerre robbant volna föl 900
tehervagonnyi trotil. Az
epicentrumban tízezerszer magasabb
volt a hőmérséklet, mint a nap
felszínén. A robbantás környékén
az újmexikói sivatagi homok 800
méteres körzetben 3 méter vastag
üveggé olvadt össze. Ekkora
pusztító erőt irányítottak Japánba.
Hirosima fölött 1945.
augusztus 6-án reggel húzta meg
a Boeing B-29-es Superfortress
gép bombázótisztje a kioldókart.
Aztán 3 nappal később Nagaszaki fölé
egy másik gép egy másik bombát vitt.
A mégoly akkurátusan lebombázott
európai városok 1945-ben már
túlságosan is ismert képei helyett
innen már a totális pusztítás nyomát
mutatták a korabeli híradók.
150 ezer ember azonnali halála,
két, radioaktivitásban gőzölgő,
atomporig lerombolt város,
így kezdődött az atomkor.
- Az atomkor tehát abban az évben,
augusztus 6-án, a mai napon
kezdődött. Mennyire volt az
atomfegyver bevetése politikai ügy,
a történészek hogyan
látják azokat a napokat?
- Óriási jelentősége volt,
itt a műsorban már elhangzott,
hogy tulajdonképpen azt mondhatjuk,
hogy az atombomba bevetése,
amekkora áldozatot követelt, az
valójában lehetséges, hogy az egész
világot megmentette a későbbiekben.
Politikai jelentősége egy
ilyen új fegyvernek, felmérhetetlen
volt, annyit mindenesetre
az Egyesült Államok vezetése
is tisztán látott, hogy ezt
a monopóliumot meg akarják tartani
maguknak. Innentől kezdve tehát,
hidegháborús politikai körülmények
között, a fegyverkezésnek
vagy a leszerelésnek két
nagy tendenciája alakult ki,
az egyik az, hogy az Egyesült
Államok, majd azután a többi,
atomhatalommá váló ország megpróbálja
megőrizni ezt a monopóliumot,
vagy ezt a tudást, hiszen nyilván
minél kevesebbeknek van,
ez annál értékesebb politikailag és
katonailag. A másik tendencia viszont
az volt, hogy látván ezt a szörnyű
pusztítást, meg kell akadályozni azt,
hogy ez a tudás terjedhessen,
viszont a tudást mégsem lehet igazán
megakadályozni, tehát ez a kettős
fejlődés, alakulás határozta meg
a továbbiakban a hidegháborút is,
amely korszakban azt mondhatjuk,
hogy tulajdonképpen a nukleáris
fegyverek, a nagyhatalmi tényezőknek,
a nagyhatalmak játékszerei voltak.
- Az amerikai atomfegyverek után
várható volt, hogy a Szovjetunió is
el fogja érni azt a tudományos
potenciált, vagy azt a tudományos
környezetet, hogy hasonló méretű,
hasonló jelentőségű fegyvereket
állítson elő, ezt azért lehetett
sejteni, hiszen a tudományt nem lehet
megállítani, nem
lehet egy színbe zárni,
és onnantól kezdve azt
mondjuk, hogy kezeljük az ügyet.
- Ez valóban így van, annál is
inkább biztosra vehető volt ez,
hiszen már a II. világháború alatt
is nemcsak a Manhattan terv létezett,
hiszen hallottunk itt már arról,
hogy Németországban is jelentős
nukleáris kutatások zajlottak,
bár éppen Heisenberg
visszaemlékezéseiben olvashatunk
arról, hogy ezek a kutatások
végül is nem az atomfegyver
kialakítására irányultak,
vagy legalább is az
utolsó években már nem.
De ugyanúgy említettük itt a
francia programot, a Curie házaspár,
illetve a körülöttük felnövő
nemzedék által folyó kutatásokat.
Oroszországban is, mindenki ismeri
Kurcsatov, vagy Szaharov nevét,
tehát ott is jelentős kutatások
zajlottak. Teljesen nyilvánvaló volt,
hogy előbb utóbb, aki akarja,
az megpróbálkozik ezzel.
Gyors egymásutánban néhány év, vagy
tán évtized alatt, öt atomhatalom
nőtte ki magát. 1945-ben az Egyesült
Államok, 1949-ben a Szovjetunió,
'52-ben Nagy Brittania, majd
végül, 1960-ban Franciaország,
és '64-ben a népi Kína
váltak atomhatalommá.
- A II. világháborút követően,
az egykori szövetségesek
viszonylag hamar két nagy
szövetségrendszert hoztak létre,
kétpólusúvá vált a világ, melynek
mind két pólusa rendelkezett
atomfegyverrel, ez óhatatlanul
generált egy bizonyos versenyt,
egy fegyverkezési versenyt, a
Panoráma című műsorból megnézünk
egy rövid idézetet, és utána
folytatjuk beszélgetésünket.
(narrátor) - A hirosimai bomba
lezárta ugyan a II. világháborút,
de egyszersmind lendületbe hozta
a nukleáris fegyverkezési spirált.
.1945 és 1995 között, fél évszázadon
át, összesen 2025 alkalommal
végeztek kísérleti robbantásokat.
Az Egyesült Államok 1029,
a Szovjetunió és Oroszország 715,
Franciaország 192 kísérleti
robbantást hajtott végre. 18 évvel
Hirosima és Nagaszaki után, 1963-ban
kezdődött a nukleáris energia
megszelídítésének korszaka.
Akkor lépett üzembe az első
olyan atomerőmű, amely már
versenyképes áron tudott
villamos energiát előállítani,
és 1963-ban, a részleges atomcsend
egyezmény megkötésével kezdődött
a nukleáris diplomácia
lezáratlan története is.
Ma már a világ 32 országában
440 erőműi reaktor működik,
és 8 állam rendelkezik
atomfegyverrel.
- Szerencsére a világ vezetői
észbe kaptak, és nem olyan irányban
fokozódott ez a versengés, ami egy
totális pusztuláshoz vezetett volna,
hanem próbáltak megállapodni,
egyezségre jutni, ez is
egy külön történet, hogy miért
jött elő ez a típusú politika,
de az kétségtelen, hogy a
világ nagyhatalmai nagyon hamar
felismerték, hogy valamilyen formában
el kell kerülni azt, hogy az ilyen
típusú fegyvereket bevessék, és
különböző egyezményeket kötöttek,
utalt is az összeállítás erre, időben
hogyan történtek ezek az egyezmények?
Tulajdonképpen 1962-ben volt
egy kubai válság, amely annyira
kiélezte a helyzetet az Egyesült
Államok és a Szovjetunió között,
hogy amikor a pattanásig feszült
helyzet végül is megoldódott,
nyilvánvalóvá vált,
hogy valamit tenni kell.
A legegyszerűbb megoldás éppen
a nukleáris fegyverek tekintetében
következett be, hiszen ebben az
időszakban már, tehát '62 után,
mind az Egyesült Államok, mind
a Szovjetunió képessé vált arra,
hogy a nukleáris kísérleti
robbantásokat, amelyeket korábban
a földfelszínen hajtottak
végre, a föld alá vigyék.
Tehát adódott ebből a lehetőség,
hogy ez egy olyan pont,
ahol meg tudunk egyezni, ezért
is nevezik Részleges Atomcsend
Egyezménynek azt a szerződést,
ami 1963-ban megszületett.
Részlegesnek azért részleges, mert
a nukleáris kísérleti robbantásokat
korlátozza, erre utal a csend is,
ne legyen durranás, csönd legyen.
Viszont azért részleges, hogy a
föld alatt engedélyezi továbbra is
ezeket a robbantásokat. Ennek a fajta
korlátozásnak a következő lépcsőfoka
nagyon későn, '96-ban következik
be, amikor is immáron megszületik
az Átfogó Atomcsend Egyezmény, amely
a Föld minden környezetében betiltja
a nukleáris kísérleti robbantásokat.
Emellett azonban egy másik,
nagyon jelentős egyezmény
született meg 1968-ban,
ez is egy nagyon hosszú folyamat
fejlődésének eredményeképpen
amelyet Atomsorompónak nevezünk,
ez azt célozza, hogy több ország
ne szerezhessen atomfegyvert a
jövőben. Ennek számos pontja van,
ezeket most nem sorolnám itt fel, de
hogy a sorompó pont azt érzékeltetné,
hogy akinek van, annak
van, de a többiek ne.
Ehhez képest itt a bejátszásban
említették, hogy 8 országról tudjuk,
hogy atomfegyverekkel rendelkezik,
az 5 már említett országon kívül,
ezek India és Pakisztán, melyek
1998-ban végre is hajtottak
nukleáris kísérleti robbantásokat,
tehát úgymond deklarálták
ezt a képességüket, és Izrael
amelyről közvetett bizonyítékokkal
rendelkezik a világ, hogy képes
nukleáris fegyvereket előállítani.
- És napi aktualitással bír
állandóan az iráni atomprogram, amit
a nyugati világ
meglehetősen aggódva figyel.
Köszönöm szépen a beszélgetést,
és köszönöm azt, hogy egy picit
a történelmi hátterét is igyekezett
megvilágítani az eseményeknek,
a fejleményeknek. Mi természetesen
folytatjuk műsorunkat, eddig
jelentős mértékben az atomenergia
katonai felhasználási területeiről
szóltunk, illetve ennek
társadalmi következményeiről,
most békésebb vizekre evezünk,
megnézzük, hogyan állhat
a tudományos teljesítmény
az emberiség szolgálatában,
békés célok esetében is.
(narrátor) - Elérték a 80 méteres
magasságot a Csillebérci Atomreaktor
szellőzőtornyának építésénél.
Lift szállítja a betonanyagot
a szédítő magasságba,
ahol csúszózsaluzással
épül a vasbeton torony.
Motorikus szerkezet
emeli feljebb a zsaluzást,
a betonba épített gömbvasakon.
Fentről jól látható az
épülő, hatalmas víztároló is.
Ősszel megkezdik az
izotópok gyártását
az Atomfizikai Kutatóintézetben.
- Bármi volt is az intézet
alapításának igazi oka,
tény, hogy a hívó szóra hazajött
Jánossy Lajos is,
a világhírű fizikus, miután a
Minisztertanács 1950-ben elrendelte
a Központi Fizikai
Kutatóintézet létesítését.
A deklarált cél, hogy
Magyarország behozza elmaradását
a fizikai kutatások terén,
fő irányként azt jelölik meg,
amit világszerte fontosnak tartanak,
az elektromágneses hullámok,
a kozmikus sugárzás, az
akusztika és az ultrahang,
valamint az atomfizika művelését.
- A Csillebérci Atomreaktor építését
már együtt néztük itt a stúdióban
Dr. Rónaky Józseffel, az országos
atomenergiai hivatal főigazgatójával.
Főigazgató úr, az atomenergia békés
célú felhasználása rendkívül fontos,
az itt égő lámpák jelentős
százalékban olyan energiát
alakítanak át fénnyé, amely
egy atomerőműben keletkezett.
Mivel foglalkozik az Atomenergia
Hivatal, a "hivatal" szó
már maga azt jelzi, hogy nagyon
fontos intézményről van szó.
- Azt hiszem, tényleg fontos
a Hivatal léte és működése,
ugyanis az atomenergia, mint a
műsor eddigi részében is láthattuk,
rendkívüli veszélyeket hordoz
magában, amellett, hogy nagyon
hasznos is tud lenni az emberiségnek.
A Hivatalnak az a feladata,
hogy az atomenergia békés célú
felhasználása az elérhető legnagyobb
biztonságban történjen
Magyarországon, nemcsak
az atomerőműben, hanem mindenhol
máshol. Kutatóintézetekben, iparban,
az orvosi alkalmazások terén.
- Mit tud tenni a hivatal,
jelentéseket kér, ellenőrzi
az ott folyó tevékenységet,
kontrollálja az atomerőmű,
vagy általában az ilyen
technológiát folytató intézmények
biztonságtechnikáját, tehát
mit tud tenni a Hivatal?
- Az atomenergia viszonylag fiatal
tudomány, ennek következtében
a kifejlesztése, kifejlődése során
a biztonság mindig nagy szerepet
játszott, az atomenergetika találta
föl pl. a biztonsági jelentés
intézményét, fogalmát. Ez azt
jelenti, hogy mielőtt egy ilyen
létesítmény elkészülne, egy
nagyon alapos, nagyon precíz
felmérő tanulmánysorozat készül,
biztonsági jelentés sorozat.
Ez alapozza meg műszakilag azokat
a hatósági döntéseket,
egy sorozat engedélyező lépést,
ami után egy létesítmény elkezdhet
működni. Később, az üzemeltetés
során a hatósági figyelem
nem csökken, sőt azt lehet
mondani, szinte fokozódik,
mert az üzemeltetés folyamatos
hatósági ellenőrzés mellett megy
végbe, minden lényeges
változás, minden lényeges esemény
engedélyezési kötelezettség
alá esik, és mindegyiket
nagyon komolyan műszakilag
meg kell alapozni.
Csak példaként említem,
hogy mind az atomerőműben,
mind a két magyar kutatóreaktorban
ez a biztonsági jelentés 10 évenként
megújul, mert egy időszakos
biztonsági felülvizsgálatot végez
maga az engedélyes, az üzemeltető.
Az ennek alapján készült jelentést
a hatóság nagyon alaposan
megvizsgálja, így dönt arról,
hogy tovább
üzemeltethető-e, és ha igen,
akkor milyen feltételekkel
a létesítmény.
- Említette, hogy egy atomerőmű,
vagy bármilyen ilyen technológiával
foglalkozó intézmény létesítése
kellő alapossággal megvizsgáltatik.
Röpüljünk vissza egy rövid
bejátszás erejéig abba az időszakba,
amikor az Atomenergia Hivatal
éppen ilyen engedélyeket adott ki,
amikor megépült Magyarországon
a Paksi Atomerőmű.
(narrátor) - 1966-ban közölték
a hazai lapok, hogy Moszkvában
véget értek a tárgyalások arról,
hogy Magyarország felépít egy
nagykapacitású atomerőművet,
szovjet műszaki közreműködéssel.
Az erről szóló kormányközi egyezményt
1966. december 28-án írták alá.
A szovjet és a magyar
szakemberek közösen kutatták
azt a földrajzi területet, amelyik
optimális helye lehet az erőműnek.
Végül 1967 áprilisában döntöttek
Paks mellett, és még akkor elkezdték
a leendő hűtővíz csatorna kiásását,
és az üzemi terület feltöltését.
A munkák 1973-ban folytatódtak.
1975 októberében letették az erőmű
alapkövét, majd 1976.
január 1-én megalakult
a Paksi Atomerőmű Vállalat.
1980. október 20-án hajnali 2 órakor
emelték helyére az 1-es blokk
reaktortartályát. 1982. október
végére megteremtődtek az 1-es
blokk indítási feltételei.
.1982. december 14-én este
háromnegyed tízkor indult be hazánk
első energiatermelő atomreaktora.
A korabeli híradások szerint
a másik 3 blokk üzembe
helyezése már rutinmunka volt.
- Paks azóta is működik, mennyire
biztonságos a magyar atomerőmű?
Ha valaki tudja, akkor ön
minden kétséget kizáróan.
- Igen, azt hiszem, én elég
sokat tudok róla, de nem csak én,
mert az EU csatlakozás során
a magyar atomenergia alkalmazás
biztonságát, hát igen alaposan,
azt hiszem, szerényen fogalmazok,
ha azt mondom, hogy igen
alaposan megvizsgálták, megnézték
az intézményi hátteret, a jogi
hátteret, és nagyon alaposan
megnézték a Paksi Atomerőmű
biztonsági helyzetét,
biztonsági állapotát. Az eredményt
egy hosszú tanulmány foglalja össze,
amiből én egyetlen mondatot
szeretnék idézni, az utolsót:
"Az elvégzett vizsgálatok alapján
az EU egyértelműen megállapította,
hogy a Paksi Atomerőmű
biztonsága pontosan olyan,
mint a hasonló kori nyugat-európai,
nyugati atomerőművek biztonsága."
Tehát ez nem jelentett
akadályt a belépéskor.
- Az összeállításban is elhangzott,
hogy a paksi technológiát
az akkori Szovjetuniótól
vásároltuk, de ez az erőmű, gyanítom,
már nem teljesen az az erőmű, persze
a technológiai alapok ugyanazok,
de azóta sokat változott a világ,
és ezek meg kellett hogy jelenjenek
az erőmű mindennapjaiban is.
- Természetesen már akkor is
a beruházás során, ahol lehetett,
egyrészt az orosz szállítót nagyon
komoly minőségbiztosítási szabályok
betartására bírta rá a magyar
beruházó, másrészt pedig nagyon sok,
akkor már korszerű nyugati
technológiát is alkalmaztunk,
viszont azóta folyamatos a
fejlesztés. Ebből én csak egy
legutóbbi eseményt emelnék ki,
1993 és 1999-2000-2001 között,
inkább így fogalmaznék, egészen
pontosan 2002-ig, tehát egy 9 éves
periódusban, az Atomerőmű
saját anyagi forrásból,
saját elhatározásból, egy 60 milliárd
forintos biztonság növelő programot
hajtott végre, ez azt jelenti,
hogy főleg a biztonsági berendezések
teljesen megújultak, és így
garantált lett az az eredmény,
amit már említettem, hogy az európai
legkorszerűbb szinten tekinthető
biztonságosnak Paks. Ez a folyamatos
korszerűsítés természetesen
nem áll meg. A legújabb szakmai
tapasztalatokat mind az erőmű,
mind a hatóság gyűjti. Ez egy olyan
szakma, ahol igen komoly a nemzetközi
együttműködés, tehát nemzetközi
együttműködésben, közösen
dolgozzuk fel a tapasztalatokat,
és a folyamatos fejlesztés lehet
a garanciája annak,
hogy a Paksi Atomerőmű
még sokáig biztonságosan működjön.
- Az atomerőművek biztonsági
kérdései a figyelem előterében
vannak, nyilván mindenki szeretne
egy biztonságosabb világban élni,
különösen előtérbe
került ez Csernobil után.
Egy nagyon rövid összeállítást
nézzünk meg Csernobilról,
és utána folytatjuk
még beszélgetésünket.
(narrátor) - 19 évvel ezelőtt,
május 5-én számolt be arról a Pravda,
a leghivatalosabbnak tekintett
szovjet napilap, hogy üzemi baleset
történt Csernobil-ban. Pontosan 6
nappal azután, hogy az ukrán-belorusz
határhoz közeli atomerőműben
bekövetkezett a robbanás.
Az ok: a 4. blokk mérnökei
meggondolatlan kísérletbe kezdtek,
egy biztonsági eljárást akartak
kipróbálni az eleven reaktoron.
Valójában minden előírást megszegtek.
Amikor látták, hogy baj van,
pánikba estek, és még a legelemibb
vészlépésekről is megfeledkeztek.
Ez az utólagos, és persze nagyon
leegyszerűsített műszaki magyarázat.
Az erőmű tervezésének és lelketlen,
- kevésbé finoman fogalmazva,
trehány, nemtörődöm -,
építésének, szerelésének részleteit
máig államtitokként kezelik.
- Az emberi tényező. Kulcsfontosságú
egy ilyen létesítmény működtetésében.
A legjobb technika, a legjobb
technológia is veszélyforrássá
válhat, ha az emberek
meggondolatlanok. Mit tud tenni
egy hatóság annak érdekében, hogy az
ilyen hibalehetőségeket kiküszöbölje,
vagy az emberi tényező szerepét
minimalizálja, és tényleg
a kockázatot ezáltal, amennyire
csak lehet, mérsékelje?
- Nagyon sok mindent tud tenni,
de természetesen a fő felelősség
mindig az üzemeltetőjé. A mi dolgunk
az, hogy erre folyamatosan felhívjuk
a figyelmét, és igen szigorúan
számon kérjük ezt a felelősséget.
Amit a hatóság tesz, amit az
üzemeltető tesz, az nem más,
mint hogy folyamatosan, minden
felelős munkakörben lévő emberben
ébren tartja az ún. biztonsági
kultúrát. Amit nagyon nehéz
röviden megfogalmazni, de a
lényege az, hogy aki egy ilyen
berendezésnél fontos szerepet
tölt be, operatív funkciót tölt be,
annak mindig tudatában kell lenni
annak, hogy mekkora a felelőssége.
Ennek megfelelően minden
apróságra figyelni kell.
Nem szabad legyinteni,
hogy ez nem fontos.
Ezt úgy szokták mondani
az oktatástudományban,
hogy fönt kell tartani
a kérdező lelkiállapotot.
Mindig föl kell tenni azt a kérdést,
hogy miért, és utána meg kell keresni
rá a magyarázatot, ennek
persze nagyon fontos kidolgozott
technikái vannak. Tehát Pakson
éppen a 2003-ban megtörtént
üzemzavar hatására is, a
biztonsági kultúra fejlesztésére
egy nagyon komoly, átfogó program
indult nemzetközi segítséggel is.
A hatóság munkája az, hogy állandóan
értékelje, hogy az a program
megfelelően halad-e, és időben
adjon jelzéseket az erőműnek,
hogy hol kell javítani.
- Bevallom, engem egy picit örömmel
tölt el az, amikor a híradásokban
hallom, hogy a Paksi Atomerőmű egyik
öltözőjében a hamutartó kigyulladt,
mert ez azt jelzi, hogy az
ilyen típusú eseményekre is
már valaki odafigyel,
valaki tudja kontrollálni,
nyilván eloltják a tüzet,
de ez megnyugtató érzés.
Nemzetközi összehasonlításban
mennyire jó a Paksi Atomerőmű,
nemzetközi mércével mérve
biztonságosnak ítélhető-e?
- Azt hiszem, hogy egy igen rövid
szóval válaszolhatok a kérdésre:
Igen, biztonságosnak ítélhető,
de ez nem jelenti azt,
hogy a figyelmünk lankadhat.
Folyamatosan.
A biztonság nem statikus
dolog, hanem dinamikus,
a biztonság akkor jó,
ha mindig fejlődik.
Ezért dolgozik az üzemeltető is,
és ezt köteles a hatóság garantálni
a magyar lakosság számára.
- Mennyiben valószínűsíthető az,
hogy Paks még sokáig fog működni,
vagy mennyiben látja realitását
annak, hogy az energiaigényünk
kielégítésében az
atomenergia a későbbiekben is
meghatározó szerepet
kell, hogy játsszon?
- Itt három területet el kell
különíteni, három szempont dönthet:
az egyik, hogy gazdaságos-e az erőmű
élettartamának a meghosszabbítása?
Erre a tulajdonos hosszú
vizsgálat után igent mondott.
A másik az, hogy biztonságos-e?
A hatóság is készül az erőmű
esetleges ilyen igényére, mi azt
mondjuk, hogy bizonyos szabályok
megtartásával, adott feltételekkel
a hatóság majd megadja az engedélyt.
Arra fel kell készülni, erre van
idő egyébként, mert 2012-ben aktuális
az első blokk
élettartam hosszabbítása,
tehát ha az eltelt időben megfelelő
felkészülés történik, akkor
biztonságos lehet. Egy társadalmi,
politikai kérdés is, hogy a magyar
lakosság felismerje, szüksége
van az atomenergia hosszútávú
alkalmazására, vagy nélkülözheti azt.
- Főigazgató úr, ez utóbbihoz
kívántunk mi hozzájárulni
az elmúlt egy órában, köszönöm
szépen, hogy befáradt a stúdióba
önöknek, nektek köszönöm hogy
ma is minket választottatok,
Junior mához egy hétre
jelentkezik, viszontlátásra!
...
Több
Földrajzi név:
Csernobil
Japán
Paks

Személyek

04:32:34

Szabó István, műsorvezető

04:35:18

Vértes Attila, egyetemi tanár

04:46:25

Paul Tibbets

04:47:31

Sükösd Csaba, tanszékvezető, BME

04:51:57

Dr. Vincze Árpád

05:00:51

Prof. Dr. Köteles György, ny. egyetemi tanár, az MTA doktora

05:09:20

N. Rózsa Erzsébet, főiskolai tanár

05:19:41

Dr. Rónaky József, főigazgató, Országos Atomenergia Hivatal

Kiemelt részek

04:48:54

Nagasaki (1946. január, az atomtámadás után)

04:52:45

Egyfázisú atombomba ("puska" típus - Gun-type)

04:54:05

Egyfázisú atombomba ("implóziós típus - Fat Man)

04:58:26

Az elveszett nemzedék (részlet)

05:17:49

A szétszerelt tudósváros (részlet)

04:32:48

Válaszd a tudást!: Junior