Korlátozott tartalom. Kérjük fáradjon be egy NAVA-pontba a teljes videó megtekintéséhez. A NAVA-pontok listáját ITT tekintheti meg.

Idézet a műsorból.
Vasárnapi vendégségben Szabó Magdánál
Gyártási év: 1971 | Adásnap: 2011. augusztus 20.
Időpont: 17:35:09 | Időtartam: 00:50:45 | Forrás: M2 | ID: 1235468
Nava műfaj: portré 50 perc (Korhatár-besorolás: korhatár nélkül )
Címek Főcím: Vasárnapi vendégségben Szabó Magdánál
Műsorszolgáltatói ismertető:
Tartalom:

A 1971 augusztusában a, műsorújságban, Szabó Magda az alábbi sorokat írta ajánlásként, műsorához a televíziónézőknek:
Most nagy ünnepem lesz, ha a televízió mindjüket elhozza hozzám, vasárnap este, akik meg akarnak látogatni. Kicsi lakásba jönnek a Júlia utcába, akik eljönnek, és nem tudom, arról fogok-e beszélni végül is, ami Önöket érdekli, és úgy-e, ahogy kívánnák. Amikor végignéztem a kész filmet, zavartan tűnődtem, ugyan jól fogják-e érezni magukat. Még csak meg se tudhatom, hisz nem láthatom az arcukat, csak Önök látnak majd engem. De egyet biztosan tudok, hogy azzal az örömmel és szeretettel nyitom ki mindnyájuk előtt a lakásunk ajtaját, amivel a hozzák legközelebb álló vendégek elé szaladok az előszobán át.
Rövidített, Bartók zenemű nélküli változat is létezik!

Műsorcím: Vasárnapi vendégségben
Alcím: Szabó Magdánál
Eredeti gyártási év: 1971

Szerzők és alkotók:

Benczédi Ágnes, Forgatókönyvíró
Lukács Lóránt, Operatőr
Mérei Anna, Rendező


Produkció közreműködői:

Állami Hangversenyzenekar, zenekar
Antal István, zongoraművész
Baksay Árpád, színművész
Debreceni Kodály Kórus, kórus
Ferencsik János, karmester
George London, operaénekes, basszus
Gulyás György, karigazgató,Debreceni Kodály Kórus
Hernádi Lajos, zongoraművész
Horváth Eszter, operaénekes
Ifjú Zenebarát Klubok Központi Kórusa, kórus
Kovács Károly, zenész
Kőmíves Sándor, színész
Lovro von Matacic, karmester
Sándor János, karmester
Schwartz János, zenész,ütős
Schwartz Oszkár, zenész, ütős
Szabó Magda, író
Tusa Erzsébet, zongoraművész
Ugrin Gábor, karnagy

1. adás:
Csatorna: M2
Adás dátuma: 1971-08-01

Ismétlés:

Csatorna: M2

Ismétlés dátuma: 2011-08-20

Csatorna: M3

Ismétlés dátuma: 2014-01-22

Csatorna: M3

Ismétlés dátuma: 2014-01-26
...
Több
Személy tárgyi tételként:
Szabó Magda (1917-2007)

Személyek

11:56:36

Szabó Magda, író

12:02:12

Szabó Magda, író

11:57:55

Debreceni Kodály Kórus

Kiemelt részek

11:54:53

Vasárnapi vendégségben Szabó Magdánál

12:06:45

Genf (metszet)

12:29:44

Georg Friedrich Handel, zeneszerző