Balatoni nyár
Gyártási év: 2017 | Adásnap: 2017. július 13.
Időpont: 09:59:59 | Időtartam: 01:51:57 | Forrás: Duna TV | ID: 3163588
111 perc (Korhatár-besorolás: 12)
Műsorújság adatai: (magyar magazinműsor) Csobbanjunk együtt a Balatoni Nyárba!
A Balatoni Nyár című magazinműsor megújult formában kerül képernyőre. A műsor hétfőtől szombatig délelőttönként friss tartalommal, vasárnap pedig heti best of adással jelentkezik. A műsort heti váltásban Kraszkó Zita és Harsányi Levente, valamint Rátonyi Kriszta és Vida Péter vezetik, a szakácsrovat állandó házigazdája és egyben a műsor balatoni finomságokat felsorakoztató séfje pedig Kovács Lázár lesz. Az immár hatodik évadához érkező Balatoni Nyárba a napi aktualitásokon kívül természetesen idén is érkeznek sztárvendégek, színvonalas zenei produkciók, ismert és népszerű hazai előadók.
A műsor fontos missziója továbbá az is, hogy bemutassa a Balaton-parti településeket, azok különlegességeit, szokásait és kulturális programjait. Minden nap másik település áll majd a műsor középpontjában, így nyári hónapok alatt a nézők körbejárhatják a teljes Balatont és környékét, megismerhetik a magyar tenger és környékének rejtett kincseit, vagy akár azokat a zenei fesztiválokat, programokat, amik ugyancsak vonzzák majd az érdeklődőket.
Közreműködők:
Sára Balázs (vezető operatőr )
Károlyi Anikó (főszerkesztő )
Lukács Gabriella (rendező)
Kálomista Gábor (producer)
Rátonyi Krisztina (műsorvezető)
Vida Péter (műsorvezető)
Kovács Lázár (közreműködő)
Balogh Péter (felelős szerkesztő)
Kemény Lilla (felelős szerkesztő)
Déri Balázs (rendező)
Szabó Edina (csatornaigazgató)
Műsorszolgáltatói ismertető:
HALLOMÁS – Egész délelőtt Tolvai Reni énekel nekünk
SAJTOLÁS – Kézműves tejtermékeket kóstolunk
KUTYAÚSZÁSBAN – Kutyák és gazdik hétvégéje lesz Fonyódon
ÁLL AZ ALKU – Piacozunk Tihanyban
LEGENDÁS IZGALMAK – Megismerjük a 7 Vezér Történelmi Kalandparkot
HÉVÍZ – megtudjuk mivel várja a látogatókat a tavirózsák városa
SZIMFONIKUS – indul a Magyar Rádió Zenei Együtteseinek új évada
KLIMATIZÁLÁS – Klímastratégiai mintaprogram Gyenesdiáson
LEKENYEREZVE – Party cipőt készít Lázár Chef
ROKIZUNK – Egy akrobatikus Rock And Roll egyesületet is megismerünk
HORGÁSZ SHOP – ha menő horgászok szeretnénk lenni…
Várja Önöket a két műsorvezető: Rátonyi Kriszta és Vida Péter

ALKOTÓK:

Bozsánovics Anita (Rendező)
Kálomista Gábor (Producer)
Szilvási Endre (Szerkesztő)
Medgyesi Zita (Szerkesztő)
Gyerjabin Péter (Szerkesztő)
Balogh Péter (Felelős Szerkesztő)
Kemény Lilla (Felelős Szerkesztő)
Peller Dániel (Vágó)
Jobban Ferenc (Gyártásvezető)
Csonka Balázs (Gyártásvezető)
Károlyi Anikó (Főszerkesztő)
Sára Balázs (Vezető operatőr)
Csernik Katalin (Technikai rendező)
Jobban Dóra (Felvételvezető)
Szőke Zsolt (Felvételvezető)
Csillag Mano (kreatív producer)
Bodolay Zsófia (kreatív producer)
Kempf Márta Anna (Segédszerkesztő)
Papp Máté (Segédszerkesztő)
Megjegyzés:
A feltüntetett műsorkészítők köre adásonként változó.
Kevesebb

Kiemelt részek

01:12:16

Kinn a stégen == Balatoni nyár [2016, 12-es korhatár]

29:56

Tolvai Reni: Látomás (zenemű)

01:30:41

Tolvai Reni: Say (zenemű)

01:49:19

Tolvai Reni: Wonder Where You Are (zenemű)

02:42

Tolvai Reni, énekes

09:31

Nagy Attila, meteorológus [balra]

12:18

Németh Péter, múzeumpedagógus, Balatoni Múzeum, Keszthely

15:13

Korosa András, kistermelő, kézműves sajttermelő, Korosajt Műhely

22:35

Pékné Orbán Julianna Viola, vezető, Gyenesdiási Dalárda

25:22

Posza Róbert, szervező, Dog Beach Fest [jobbra]

26:04

Farkas Gábor, szervező, Dog Beach Fest [balra]

34:05

Horváth Orsolya, ügyvezető, Hévízi Turisztikai Nonprofit Kft.

35:59

Hermann Katalin, igazgató, Festetics Művelődési Központ

38:38

Kraszkó Zita

39:53

Kovács Zsófia, tulajdonos, Terekesvölgyi Sajtmanufaktúra [jobbra]

41:46

Rákos Margit, kistermelő, polgármester, Vöröstó

44:39

Dr. Virág Ernő, ügyvezető igazgató, 7 Vezér Történelmi Kalandpark és Garabonciás Farm

01:02:43

Putics-Bondor Virág, egyesületvezető, Kid Rock and Roll SE

01:07:59

Horváth László, rendőrezredes, vezető, Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság

01:14:43

Papp Gábor, polgármester, Hévíz

01:21:18

Zsegora Zsófia, tulajdonos, Beach Funsport [jobbra]

01:25:35

Gál Lajos, polgármester, Gyenesdiás

01:34:01

Kovács Géza, ügyvezető igazgató, Magyar Rádió Zenei Együttesek

01:41:58

Kovács Balázs, a Balatoni Nyár hivatalos horgásza