Ízőrzők - Herencsény
Gyártási év: 2008 | Adásnap: 2008. szeptember 27.
Időpont: 14:45:43 | Időtartam: 00:33:50 | Forrás: Duna TV | ID: 676998
Nava műfaj: ismeretterjesztő / oktató műsor 33 perc (Korhatár-besorolás: korhatár nélkül )
Címek Főcím: ÍzőrzőkMűsorújság szerinti cím: Ízőrzők: HerencsényEpizódcím: Herencsény
Műsorújság adatai: Magyar ismeretterjesztő film
Palócföld szívében, a 685 lelkes Herencsényben megannyi érdekességre lelhet az Ízőrzők nézője. Megismerkedhet a Feketevíz és a Bányapatak határolta falucska építészeti kincseivel, így a körtemplommal és a Herencsényi Fonóval, valamint olyan, kívülállók számára egzotikusan hangzó, ínycsiklandó ételekkel, mint a haluska, a herőke, a pirított leves, a krumplilaska és a frentő, de azt is megtekintheti, ahogy a cimettel díszített túrós lepényt béteszik a masinába.
Fő leírás:
A műsorban a következő ételeket készítették el: - Krumplihaluska - Magaleves - Krumplilaska (kb. 15 főre) - Túrós lepény - Krumplibukta, vagy szuszogó - Herőke - Savanyú bab - Frentő
Teljes leirat:
- Herencsény egy 685 lelket számláló
kis falu,
ami a Belső-Cserhát vidékén fekszik,
a Palócföld szívében,
a palóc hagyományokat őrző
és nagyon vendégszerető lakossággal.
Községünk építési módja nagyon
kihat arra a régi időszakra,
amikor árvizek voltak, mert két
patak szeli a falut keresztül:
a Feketevíz-patak és a
Bánya-patak.
Ezért épültek valószínű utcasorok
öt részre:
Vajdafalu, Gándor, Tiszttartósor,
Szemetszög és Város.
Ezek voltak a régi nevek,
ezt próbáltuk szimbolizálni
a címerünkben is
az öt csillaggal az öt falurészt.
A 14 kereszt, ami a határban és a
temetőben megtalálható,
jellegzetes Herencsényre, mert nem
valószínű,
hogy több faluban ennyi kereszt
található.
Mindnek megvolt a maga jelentősége
a határban, amit építettek,
mert úgy gondolták, ha felépítik
a kereszteket,
a mezőgazdasági munkásokat,
meg a mezőgazdaság földjét
megmentik a viharoktól, jégesőtől.
Most megépült az 15., a
palócok Vigyázó Nagykeresztje,
ahol minden évben megtartjuk
a palócok búcsúját.
Vannak nevezetességei a községnek.
A körtemplom, ami az 1300-as években
épült, azt kibővítették az 1500-as
évben.
Van egy másik templomunk,
amit Haraszti templomnak mondunk,
vagy török templomnak,
az a nagyon régi időkből való.
Valószínű, azért mondják török
templomnak,
mert a török időben lehet, hogy
minaretként is szolgált.
Az önkormányzat két-három éve
megpróbálta felújítani,
de ez még kevés, szeretnénk
pályázni rá,
mert ez olyan érték, amit nem
szabad elhagyni.
Hagyományos étel a haluska,
bukta, herőke.
Most is ugyanúgy főzik, mint azelőtt,
mert a húsok mellé kell
a régi palóc étel is.
- A palócok fő eledele a krumpli
haluska volt meg a bableves.
Ha ezzel jól laktak, akkor bírtak
kapálni, volt energia,
meg jól lehetett vele lakni.
Szerdán és pénteken a paraszt
emberek böjtöltek,
mert nem is telt nekik, most, hogy
mindennap van hús.
Régen direkt ezeken a napokon
húsmentesen táplálkoztak.
A krumpli haluskához a krumplit
megtisztították,
körülbelül személyenként
két jó nagy krumplit számítottak.
Megmosták, egy tiszta tálba
lereszelték, tettek bele sót.
Ahogy lereszelték a krumplit,
tettek hozzá egy leveses kanál
forró vizet,
hogy ne barnuljon meg a krumpli.
Utána tojást, lisztet, ezt jól
összedolgozták közép keményre.
A vizet odatették forrni a masinára,
mikor forrt, vették a lapockát
és beleszaggatták a forró vízbe
a haluskát.
Most már van a nokedli szaggató,
ezen szaggatjuk,
de régen a falapocka volt,
azzal szaggatták bele.
Amikor a haluskát felveti a víz
a tetejére,
szedőkanállal kiszedték egy nagy
tálba, tettek rá zsírt.
Volt, aki zsírral fogyasztotta.
Mondák, hogy szereted a haluskát,
nyuszka?
De minden családnál volt tehén,
volt tej, megaltatták.
Készítettek otthon túrót.
Legtöbbször túrós haluska
volt.
Bizony, olyan jól lehetett
belőle lakni, hogy csuda.
Amikor gyorsan kellett levest főzni,
akkor lábasba zsíron megdinsztelték
az összevágott hagymát,
vagy reszelték.
Amikor az üvegesre megsült,
tettek rá egy kis piros paprikát
és a vizet, amiben a haluskát
kifőzték,
a paprikás hagymás zsírra
rászűrték,
tettek bele egy kis sót, borsot.
A tányérba tettek tiszta haluskát,
és megvolt a leves is.
Ezt hívták hol pirított levesnek,
vagy maga levesnek.
Gyorsan ment, és megvolt a
leves is, meg a haluska is.
Egy családnak megvolt az aznapi
ebédje.
- E keresztutat végezni akarom,
hogy hálát adjak szeretetedért,
eleget tegyek bűneimért,
és elnyerjem a búcsúkat,
melyeket felajánlok a tisztítótűzben
szenvedő lelkekért.
- A Palócok Nagykeresztjét 2005.
szeptember 24-én állították fel.
Azóta minden évben júliusban
tartjuk meg a kereszt búcsút,
ebben az évben is ekkor
fogjuk megtartani,
ahol a palócok összegyűlnek
gyönyörű népviseletben,
zászlókkal gyalog felvonulunk a
a hegyre,
a püspök atya is jön velünk gyalog.
Nem csak vallási jellege van,
hanem a palócoknak a találkozója.
- A krumpli laskáról szeretnék
mondani egy pár szót.
Már az öreganyáink is csinálták,
én is édesanyámtól tanultam.
Inkább télen sütjük, mert nyáron
nincs olyan fűtés,
gázon nem olyan jó sütni.
Van ilyen "asztal masina"
- így mondjuk mi -
a sparhelt, azon nagyon gyorsan
megy.
Kettőnek még gyorsabb, mert ha az
egyik nyújtja, a másik sütheti.
Úgy készül, hogy krumplit pucolunk,
feltesszük főni.
Ha megfőtt, áttörjük krumplinyomóval,
hagyjuk hűlni.
Én úgy vettem észre, amit forrón
gyúrunk, több lisztet vesz fel.
Én hidegen szoktam csinálni.
Teszek bele sót, lisztet
és meggyúrom.
Elszabdalom kicsikre, elformázom,
kinyújtom és odarakom a sparheltre.
Ha megsül, megkenem kacsazsírral,
nagyon finom.
Lehet enni főzelék mellé.
Lehet bele tenni házi lekvárt is,
a szilvalekvár a legfinomabb.
- Ez az épület a herencsényi fonó
- ahogy mi nevezzük -
a hagyományok és a kultúra háza,
2005-től üzemel.
2004 őszén néhány embernek jutott
eszébe az a gondolat,
hogy megmentsük a jövő nemzedéke
számára azokat a szellemi értékeket,
elsősorban népszokásokat,
néphagyományokat,
de tárgyi értékeket is, amik a
faluban és környékén még fellelhetők.
Az épületet Disztman Tamás vásárolta
meg, újította fel,
és a berendezésében is
nagyon sokat segített.
A herencsényi fonót üzemeltető
Palócföld Alapítvány létrehozásának
a gondolata pedig Pekár Istvántól
származik.
Az alapítvány 2004 őszén került
bejegyzésre.
Nagyon lassan, apró lépésekkel
kezdtünk dolgozni azon,
hogy megteremtsük ezt a környezetet,
ezt a miliőt, amit itt látunk.
Az asszonyok, akik itt megfordulnak,
szerepelnek, a hagyományokat őrzik,
ők állandó önkéntes segítőink.
Szívesen bocsátják rendelkezésünkre
ezeket a szép régi szőtteseket,
vásznakat, ruhákat,
hogy mindenki számára megismerhetővé
tegyük az itteni kultúrát.
A közösségi élet központjává
próbáltuk tenni a herencsényi fonót.
- Régen, amikor én még fiatal voltam,
akkor úgy volt a szokás,
hogy amikor nyáron a mezőn
a munkát elvégeztük,
meg ősszel betakarítottunk,
krumplit, répát kiástuk,
és kezdett szállingózni a hó,
behúzódtunk a házba.
Akkor jött a kender, a fonás.
Kellett fonni kicsinek, nagynak.
Nekem is 6 éves koromban már
kis guzsalyt csináltak,
de nem ment, mert pergetni kellett,
azt meg még nem tudtam.
Még most sem mindenki tud
pergetni.
A fiatalok nem annyira tudnak,
mint az öregebbek.
November végétől farsangig
meg kellett fonni.
Farsangkor a fonalat felmotollázták
és ki kellett mosni, amíg fagy volt,
hogy kifagyjon, kifehéredjen a fonal.
Amíg a fonal száradt, elővették
a tollat fosztani,
mert a lánynak kellett adni a
stafírungot a tollból,
hat vánkost, két dunnát.
Mire megfosztottak, akkorra
a fonal megszáradt.
Azt legombolyították, szövőszékre
tették és szőni kellett.
A szövésre húsvét felé került sor,
mire minden munka el volt végezve.
De a fonóban kellett éjfélekig
fonni, mert nagyon lassú munka volt.
Bizony nagyon elálmosodtunk,
nagyon aludtunk volna,
sokszor bólintgattunk,
leejtettük az orsót.
Úgy volt, hogy rendeztek fonóházakat,
összegyűltek fonni,
mert egyik mesét mondott,
másik énekelt,
úgy nem aludtak el.
Azért tették a csengőt a guzsalyra,
hogy amikor álmosodott az ember,
vagy már aludt is, meglöktük a
guzsalyt a fejünkkel és megcsendült.
Akkor tudtuk, hogy nyisd ki a
szemed, mert elaludtál.
Mikor minden megvolt, a szövőszéken
megszőttünk,
a vásznat ki kellett húzni a rétre
fehéríteni.
Abból készült a stafírung, a gatya,
pendely, vászon szoknya, a lepedő.
- Mikor süldő lányok voltunk, mamikám
tanított meg túrós lepényt sütni.
Nem csináltam, mert sok asszony volt
nálunk, vagy négy,
én már ötödik voltam és csak lestem,
hogy kell csinálni.
De csak olyan alkalomkor, hogy
húsvét, pünkösd, karácsony,
csak olyankor ettünk túrós lepényt.
Máskor nem jutott, nem telt rá.
Szegények is voltunk,
kulákok is voltunk.
Liszt se volt, még kenyerünk se volt,
akkor túrós lepényre
hogy jutott volna?
Most beleszabadultunk a
túrós lepénybe,
most már sütjük mindig, nem számít,
hogy milyen ünnep van, csak sütjük.
Krumplit tisztítottunk, az megfőtt.
Áttörtük, hagytuk egy kicsit hűlni.
Bedagasztottuk a lepényt:
lisztbe tettem zsírt, cukrot,
tojást, 2 dekányi élesztőt, sütőport
és tejet, ezt összedagasztottam.
Hagytam egy kicsit állni,
elnyújtottam,
betettem a tepsibe, ott is állt egy
kicsit, míg a túrót elkészítettem.
A túróba is ment főtt burgonya,
tojás, tejföl, cukor,
ezt rátettük a lepényre.
A tojást felvertük, rácsapdostuk
a túróra és fahéjjal díszítettük.
Betettük a "masinába", megsült.
Kivettük, összevágtuk és megettük.
- Hagyományőrző csoport kettő is
működik.
Az egyik a 39 éves évfordulóját
ünnepli,
azóta nagyon sok helyen felléptek,
sok versenyt megnyertek.
Sok érmük van, sok oklevelük.
A másik csoport körülbelül
nyolc éve alakult.
Fiatalabb korosztály is van benne,
gyerekek és nagymamák.
Ők is próbálják a hagyományt
megőrizni.
- Régi, hagyományos étel a
krumpli bukta.
A régiek többször főztek,
mint mi.
Nem is kellett más, mert ez
annyira laktató volt.
Csak krumpli kellett hozzá.
Nem sok mindenből készült.
Krumpli, amit odatettek főni.
Vékony karikákra vágták,
hogy jól megfőjön.
Sót tettek bele és annyi vizet,
hogy ellepje.
Mikor megfőtt, összetörték,
hogy sima legyen.
Amikor megvolt, grízes liszttel
kevert sima lisztet tettek bele,
körülbelül annyit, amennyit
csináltak.
Nem mérték, de a gazdasszony
tudta, hogy mennyi liszt kell bele,
hogy az ne legyen se híg, se kemény.
Jól kikeverték, de főni kellett,
hogy szuszogjon.
Így szoktuk mondani,
hogy szuszogós,
mert ha keverte, vagy megállt
vele, akkor pukkant egyet.
Mikor készen volt,
kiszaggatták egy tálra,
jó sok zsír kellett alá.
Vagy túróval-tejföllel megszórták,
vagy csak hagymás zsírral ették.
Tettek rá egy kis pirospaprikát,
hogy legyen színe.
Én legjobban hagymásan szeretem.
Mindenki úgy csinálta saját magának,
ahogy éppen kívánta.
- Ez a ház, ahol most vagyunk,
már 100 évvel ezelőtt a
nagymamámnak fonóház volt.
Összejöttek az öregek, én meg
az öregeket nagyon szerettem.
Az öregemberek pipázgattak,
az asszonyok fontak, meg fosztottak.
Én mindig ott settenkedtem
körülöttük
és mondtam, hogy meséljenek.
Kellett nekik rimánkodni, mert nem
mindig akartak mesélni.
Amit meséltek, én mindent
megjegyeztem.
Mindig olyan meséket mondtak
- én is olyanokat szeretek -
amik szinte történetek voltak.
Mikor már megtanultam a mesét
és lementünk libát őrizni
- itt laktam, a falu közepén volt egy
nagy tér, oda hajtottuk a libákat -
mondtam, hogy tanultam egy mesét,
elmesélem nektek.
Én azt nagyon szerettem mesélni,
meg mindjárt mondtam a verseket is.
Március 15-én összegyűltek a népek
az iskola udvaron,
a templomban szent misével kezdődött
és jöttünk haza,
szavaltak a leventék,
meg a nagy lányok.
Még olvasni nem tudtam, de már
akkor szavalni akartam.
Mondtam édesapámnak, tanítson
meg engem, én is szavalni akarok.
Mondta apám: te még nagyon
kicsike vagy.
Édesanyámnak mondtam, varrjon
nekem olyan ruhát,
mint a nagylányoknak van.
Megvarrta a nemzetiszín szalagos
ruhát, piros pruszlikot.
Megtanított arra édesapám,
hogy magyar vagyok, magyarnak
születtem,
magyar nótát dalolt a dajka fölöttem.
Magyarul tanított imádkozni anyám,
és szeretni téged, gyönyörű szép
hazám.
Ez volt az első fellépésem.
Még olvasni nem tudtam,
csak szájról tanultam meg.
Ezt édesapám tanította.
Édesanyám meg azt, hogy:
édesanyám kiskertjében
kinyílott a rózsa,
édesanyám e szép rózsát
lemetszette róla.
Nekem adta, és én mikor
a templomba mentem,
a fehér rózsát Szűz Mária
szobra elé tettem.
Ezt a kettőt már akkor tudtam,
mikor még nem tudtam olvasni.
Az iskolás verseket még most
is tudom.
Olyan szeretettel mondtam ezeket
és nekem ez örömet szerzett.
A műveltebb emberek - a faluban
nem értékelték annyira -
gratuláltak és meghívtak olyan
helyekre, ahol színészek is
felléptek.
Több helyen voltunk, Tarjánban,
meg Pesten, Vácon.
Még egy mese:
A legények jöttek este a fonóba,
nézték, melyik lány tud jól fonni.
Mondja a legény az egyik lánynak:
olyan nagy gugyelód van
- gugyelónak hívjuk a kendert -
mikor fogod ezt a nagy gugyelót
lefonni?
Én? - mondja - egy nap hármat is
lefonok.
A legény rafinált volt.
Majd megtudom én, hogy milyen
dolgos vagy.
A tulipános láda kulcsát elvette
és belecsúsztatta a kenderbe.
Ez a hét elején volt.
Hét végén nézi, nincs a lány a
templomban.
Megy a legény a lányhoz, kérdezi:
miért nem voltál a templomban?
Azt mondja: a tulipános láda kulcsa
úgy elveszett, nem tudtam felöltözni.
Akkor tudta meg a legény, hogy a
lány lusta volt,
egy hétig sem fonta le.
- A palócok nagyon szerettek járni
egymáshoz vendégségbe.
Vasárnap délután a rokonok
összejártak,
meg ha kisbaba született,
akkor mentek megnézni,
úgy mondtuk, hogy posztrikba
mennek.
Voltak lakodalmak, akkor két kézzel
kellett vinni.
Azt jelentette, hogy két nagy tálat,
posztrikos tálat bekötötték
pamukos törölközőbe.
Ahogy össze volt kötve, úgy kellett
vinni lagziba is,
meg a komatálat is úgy vitték.
Régen nem voltak cukrászdák,
otthon sütött süteményeket
kellett vinni.
Herőkét csináltak, mert tojás volt.
A herőkét úgy készítem, hogy
egy tejfölt elkeverek öt,
vagy ha tojássárgájával.
Ehhez teszek egy kanál porcukrot,
egy pici sót, ezt jól kikeverem,
amennyi lisztet felvesz,
de a lisztbe egy kávéskanál
szódabikarbónát teszek.
Ezt összedolgozom, hogy legyen
túl kemény, de túl puha sem.
Elnyújtom egyszer és egy pici
étolajjal megkenem
és összetekerem, mint a rétest.
Ezt egy félóráig pihentetem.
Újból elnyújtom, de nem teszek
rá étolajat, csak újból összehajtom
és megint félóráig pihentetem.
Utána a kisujjtól vékonyabbra
nyújtom
és a herőke vágóval összekockázom.
Felteszem az olajat vagy zsírt
a "masinára" egy lábasba
és mikor pezseg, az összekockázott
herőkét beleteszem.
Feljön annyira, hogy egyszer az
ember megforgatja,
de szinte forog az olajban,
mint a puffancsok olyanok lesznek.
Mindkét oldalát megsütöm, kiszedem
és vaníliás porcukorral megszórom.
A tálra rakom és ezt lehet vinni
lagziba, keresztelőre,
meg otthon is vasárnaponként
szoktunk sütni, mert hamar kész van
és nagyon finom sütemény.
Régen falmasinának mondták,
mert voltak mester emberek,
akik rakták vályogból a masinákat.
Körül volt tapasztva, meszelve
a falmasina.
Utána jött a fekete csikó masina.
Utána voltak ezek a fehér masinák,
de azon még rózsa is volt.
Azt rózsás masinának hívtuk.
Karácsony előtt, amikor volt már
annyi pénzünk, megvettük.
Régen járt a szállás kereső szent
család, hogy akkorra már meglegyen,
hogy lássák, nekünk már van
rózsás masinánk.
Ezek sokkal jobban is melegítettek,
meg nem füstöltek.
Régen, mikor fújt a szél keletről,
akkor nagymamám mondta,
jaj, már végünk, mert Liszkótól
fúj a szél.
A házakba bevert a füst.
Ezek a masinák nagyon jól égtek,
jó meleget adtak,
szerettünk mellette este ülni.
Kivettük a kis karikát és sötétben
körül ültük, imádkozott a család,
és az adta a sötétben a fényt.
- Itt falun hetente főzik ezt
a babot,
vagy savanyú babnak,
vagy édes babnak.
Az a különbség, hogy ebben nincs
zöldség,
csak fokhagyma, vöröshagyma,
meg tejjel, tejföllel habarva.
Ugyanúgy készül majdnem,
mint egy babgulyást.
Általában savanyú babnak
cukorbabot főzünk.
Van a vesebab, van a fehér bab,
abból zöldséges bablevest főzünk.
Odatesszük a vizet, belerakjuk a
babot, sonkát,
és fűszerezzük: sóval, babérlevéllel,
fokhagymával, vöröshagymával
és puhára főzzük.
Beletesszük a kockára vágott
krumplit.
Amikor megfőtt, berántjuk.
Zsíron megpirítjuk a lisztet,
beletesszük a pirospaprikát,
borsot teszünk bele,
tejjel felengedjük.
Utána tejföllel csinálok egy kicsi
habarást,
azt is jól elkevertem és beleteszem.
A végén összeforr és kész.
Ezt csak egy szombat délután,
mikor összejönnek az emberek,
meg lehet csinálni.
- Ez volt nekem a szülői házam.
Itt lakott nagymamám, nagyapám,
édesapám, édesanyám,
meg mi ketten.
Ennyien voltunk ebben az udvarban.
A testvérem gyereke felújította,
mert nem ilyen volt.
Az a hobbija, hogy régiségekkel
rendezi be.
Ez mind a nagyszüleimé volt.
Ez a kaszni az édesanyámé volt,
a menyasszony kasznija.
Az ágy is a menyasszony ágya volt
édesanyámnak.
Ezek itt maradtak és eldöntötte,
hogy múzeumot csinál.
(ének)
- A fentő egy nagyon régi sütemény,
kelt tésztából készül.
Főtt burgonya kell bele.
Úgy készült, hogy a lisztbe
belerakom az főtt, áttört burgonyát,
elkeverem vele, egy csapott evőkanál
sót teszünk hozzá,
3 evőkanál cukrot,
a végén beletesszük a tojást,
a felolvasztott margarint
és a felfuttatott élesztőt.
A maradék tejjel lágy tésztát
készítünk, ami kézzel is nyújtható.Mikor megkelt a tészta, elnyújtjuk
egy táblán
és lekvárt teszünk a közepébe,
ezzel gazdagítjuk.
Egy kis kanállal teszünk a tésztára,
a tésztát visszafordítjuk
és pohárral kiszaggatjuk.
Régebben nem tettek bele,
mert nem volt lekvár,
csak kiszaggatták a tésztát és
zsírozott tepsiben megsütötték.
Mikor kihűlt a megsült tészta,
forró vízzel leöntötték
és porcukorba kevert mákba,
vagy dióba hempergették,
így fogyaszották.
...
Több
Földrajzi név:
Herencsény

Személyek

09:16:41

Jusztin Józsefné

09:18:23

Petrovecz Lászlóné

09:22:15

Oláh Bertalanné

09:23:50

Ambrózi Erzsébet

09:25:15

Bartusné Szandai Teréz

09:27:51

Tácsik Jánosné

09:30:51

Szedlák Józsefné

09:41:20

Kosik Mihályné

09:43:37

Bartus Mihályné

Kiemelt részek

09:16:01

[Ízőrzők:] Herencsény

11:32:14

Ízőrzők