Gyártási év: 2017 | Adásnap: 2017. szeptember 24.
Időpont: 07:35:31 | Időtartam: 00:26:00 | Forrás: M5 Kultúra | ID: 3192001
NAVA műfaj: vallási műsor Egyéb műfaj: vallási műsor
Főcím: Evangélium+-
Műsorújság szerinti cím: Evangélium
Műsorújság adatai: Feliratozva teletexten.
Technikai leírás:
A műsorszolgáltatói információk forrása a teletext.
Műsorszolgáltatói ismertető:
az Evangélium című műsorunkat látják. Bemutatom kedves vendégeimet,
beszélgetőpartnereimet, Kocsis Imre professzor urat Budapestről,
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Teológiai Fakultásáról
és Racs Csaba főiskolai tanár urat Egerből,
az egri Hittudományi Főiskoláról.
A legutóbbi adásokban, láttuk és éreztük a konfrontációt,
Jézus és a nép vezetői között.
Most majd egy példabeszédet fogunk hallani,
amelyik előre vetíti Jézusnak a sorsát, prófétai módon.
Mielőtt azonban a beszélgetést elkezdenénk,
hallgassuk meg magát Márk Evangéliumának a szövegét.
- "Ezután példabeszédekben kezdett szólni hozzájuk.
Egy ember szőlőt ültetett és körülvette sövénnyel.
Sajtót ásott benne. S tornyot is épített.
Majd bérbe adta szőlőműveseknek és elment idegenbe.
Amikor eljött az ideje, elküldte a szőlőművesekhez szolgáját,
hogy szedje be a nekijáró részt a szőlőterméséből.
Ezek elfogták, összeverték és üres kézzel elzavarták.
Egy másik szolgát küldött hát oda hozzájuk.
Ennek betörték a fejét és szidták, gyalázták.
Küldött egy harmadik szolgát is. Ezt megölték.
S még több más szolgát küldött. Ezek közül némelyeket megvertek,
másokat megöltek.
Már csak egyetlen fia maradt, akit nagyon szeretett.
Utoljára őt küldte el hozzájuk.
Azt gondolta: Fiamat csak megbecsülik.
De a szőlőmunkások így bíztatták egymást:
Ez az örökös. Gyerünk, öljük meg és mienk lesz öröksége.
Nekiestek hát, megölték és kidobták a szőlőből.
Mit tesz majd a szőlő ura? Eljön, megöli a szőlőműveseket
és másoknak adja ki a szőlőt.
Nem olvastátok az írást? A kő, melyet az építők elvetettek,
szegletkővé lett. Az Úr tette azzá, s csodálatos a szemünkben.
Erre el akarták fogni, de féltek a tömegtől.
Megértették ugyanis, hogy róluk mondta a példabeszédet.
Otthagyták, elmentek onnan."
...
Több

Személyek

04:16

Kocsis Imre, főiskolai tanár

06:31

Racs Csaba, főiskolai tanár

Kiemelt részek

00:17

Evangélium