Balatoncsicsó
Gyártási év: 2017 | Adásnap: 2017. augusztus 22.
Időpont: 10:39:06 | Időtartam: 00:04:57 | Forrás: Duna TV | ID: 3181689
Nava műfaj: információs magazin 4 perc (Korhatár-besorolás: 12 )
Címek Megállapodásos cím: Balatoncsicsó
Műsorújság adatai: (magyar magazinműsor) Csobbanjunk együtt a Balatoni Nyárba!
A Balatoni Nyár című magazinműsor megújult formában kerül képernyőre. A műsor hétfőtől szombatig délelőttönként friss tartalommal, vasárnap pedig heti best of adással jelentkezik. A műsort heti váltásban Kraszkó Zita és Harsányi Levente, valamint Rátonyi Kriszta és Vida Péter vezetik, a szakácsrovat állandó házigazdája és egyben a műsor balatoni finomságokat felsorakoztató séfje pedig Kovács Lázár lesz. Az immár hatodik évadához érkező Balatoni Nyárba a napi aktualitásokon kívül természetesen idén is érkeznek sztárvendégek, színvonalas zenei produkciók, ismert és népszerű hazai előadók.
A műsor fontos missziója továbbá az is, hogy bemutassa a Balaton-parti településeket, azok különlegességeit, szokásait és kulturális programjait. Minden nap másik település áll majd a műsor középpontjában, így nyári hónapok alatt a nézők körbejárhatják a teljes Balatont és környékét, megismerhetik a magyar tenger és környékének rejtett kincseit, vagy akár azokat a zenei fesztiválokat, programokat, amik ugyancsak vonzzák majd az érdeklődőket.
...
Több
Reláció tartalmak:Balatoni nyár (tartalmazza)

Személyek

01:32

Nemes Gusztáv, vidékszociológus, helyi lakos, Balatoncsicsó