Szabadság tér `89
Gyártási év: 2014 | Adásnap: 2014. december 03.
Időpont: 21:27:32 | Időtartam: 00:40:09 | Forrás: M1 | ID: 2033924
Nava műfaj: ismeretterjesztő / oktató műsor 40 perc (Korhatár-besorolás: korhatár nélkül )
Címek Főcím: Szabadság tér `89Címváltozat: Szabadság tér 1989Alcím: A rendszerváltoztatás aktái+-
Műsorújság szerinti cím: Szabadság tér `89
Műsorújság adatai: (színes, magyar ismeretterjesztő műsor, 40 perc) Feliratozva a Teletext 111. oldalán. Az Szabadságtér '89 című műsor hétről hétre arra vállalkozik, hogy újra kinyissa 1989, azaz a rendszerváltoztatás negyed századdal ezelőtti dossziéját. Napilapokat, híradó részleteket, titkos dokumentumokat kutatva Rákay Philip műsorvezető neves történészek, művészek, politikusok bevonásával segít megérteni a közelmúlt történelmét. A sorozat bemutatja, mi történt 1989-ben, s milyen út vezetett az első szabad választásokig. 1989 óta egy új nemzedék született és nőtt fel. A mai 25 éveseknek tudniuk kell a "rendszerváltás" és a "rendszerváltoztatás" közötti különbségről is. Közreműködõk: Rákay Philip (műsorvezető);
Fő leírás:
Archív fényképekkel és filmfelvételekkel.
Műsorszolgáltatói ismertető:
Tartalom:
- államcsőd
- Máltai csúcs
- emigráns irodalom

Szerzők és alkotók:

1. Csárádi József Szerkesztő
2. Csincsi Zoltán Operatőr
3. Csincsi Zoltán Producer
4. Dankovics Noémi Szerkesztő
5. Hauber Zsolt Zeneszerző
6. Keserű Zsuzsanna Szerkesztő
7. Kormos Gyula Krisztián Felelős szerkesztő
8. Kovács Ferenc Vágó
9. Kriskó László Rendező
10. Kun Richárd Gyártásvezető
11. Marafkó Bálint Fővilágosító
12. Rákay Philip Műsorvezető
13. Szabolcs János Díszlettervező
14. Varga-Bak Nikolett Szerkesztő
15. Vincze Kata Gyártásvezető

Produkció közreműködői:

1. Kávássy János Előd történész
2. Lóránt Károly mérnök-közgazdász
3. Püski István a Püski Kiadó vezetője
4. Tőkéczki László történész
5. Varga István mérnök, pénzügyi szakértő
Teljes leirat:
- 25 éve kiszabadult
a szellem a palackból.
Egy nép újra azt mondta, elég volt.
25 éve egy nemzet megváltoztatta
a világ történelmét.
Szabadság tér '89.
A rendszerváltoztatás aktái.
- Jó estét kívánok!
Önök az m1 történelmi
talkshow-ját látják.
Ez a Szabadság tér '89.
48. alkalommal lapozunk bele
a rendszerváltoztatás aktáiba,
hogy egyfajta történelemkönyvvé
rendezzük azokat a történeteket,
dokumentumokat, archív felvételeket,
amelyek valódi korlenyomatként
mesélnek
egy történelmi időszakról, amelynek
sokan közülünk nem csupán szemlélői,
de aktív részesei,
alakítói is voltak.
Célunk változatlanul az, hogy
mellébeszélés és főleg ferdítés
nélkül
fölidézzük azokat a folyamatokat,
amelyek a rendszerváltoztatáshoz
vezettek.
A rendszer megváltoztatása
azonban már csak okozat volt.
A kiváltó okokat pedig az
azt megelőző kommunista,
szocialista évtizedekben
kell keresnünk,
és bizony, szép számmal
találunk is magyarázatot arra,
miért mondta egy nép 1989-ben,
hogy abból a rendszerből örökre elég
volt.
Remélem, ezúttal is akad majd szabad
40 percük mai történelemóránkra,
s ha így van, közösen felidézhetjük,
milyen események
borzolták a kedélyeket
1989. decemberének elején.
Ma beszélünk majd arról, hogy
huszonöt éve az ország belső
tartalékai
már olyan minimálisak
voltak, hogy kis híján
be kellett jelenteni az
ország fizetésképtelenségét,
azaz az államcsődöt.
De kivesézzük Gorbacsov és Bush
máltai csúcstalálkozójának
jelentőségét is,
és visszapörgetve az idő kerekét,
felvillantjuk, milyen kiadványok
szolgáltak
szellemi táplálékként ekkoriban
az emigrációban élő
magyarság számára.
Ám mindenek előtt negyed százados,
animációs időutazásra
invitálom önöket.
- 1989. december 2.
Málta partjainál, a viharos
tengeren egy szovjet hajón egyeztet
Gorbacsov és Bush.
Miklós és Rezső
tájékoztatást kér Mihailtól.
A téma nem telefontéma,
így másnap Moszkvába utaznak.
December 4.
A pénzügyminisztérium csodára vár.
Különben az ország
fizetésképtelen lesz.
December 5. A csoda elmarad.
A forintot tíz
százalékkal leértékelik.
December 6. Itt a Mikulás.
De hol van már Sztálin
Télapó szép nagy csizmája?
Talán, ha jól viseljük magunkat,
és megállapodunk a Nemzetközi
Valutaalappal,
az Európai Közösség egymilliárdos
hitelt nyújthat Magyarországnak.
December 7.
Krassó Györgyék megint
Münnich Ferencen rugóznak.
Most éppen a Néphadsereg
téri szobra előtt tüntetnek.
Grósz Károly, hivatásos színtévesztő,
közben álmában csönget egy kicsit,
és újra fehérterrort vizionál.
A vörös sohasem zavarta.
Sőt, egyenesen politikai hibának
tartja a munkásőrség felszámolását.
Nézőpont kérdése.
- Ez a mai tehát a 48. adás,
mondhatnám,
ma sem engedünk a 48-ból,
így aztán állandó szakértőnk,
Tőkéczki László érkezik,
tartalomjegyzékünkkel.
- Tőkéczki László. Történész.
A Duna TV alapító
kuratóriumának tagja volt,
ahol a történelmi egyházakat
is képviselte.
- Tulajdonképpen sokat
beszéltünk már arról,
hogy a '89-es esztendőt a
csodák évének is nevezik,
és valóban nagyon sok minden történt,
és ezzel el is kezdődött az
utolsó hava a csodák évének,
mégpedig nem akármilyen,
világpolitikai szempontból is
jelentős találkozóval, a máltai
csúccsal.
- Hát a máltai csúcs, az
tulajdonképpen a folytatása
és egyben befejezése volt annak,
ami Izlandon elkezdődött
Bush és Gorbacsov között,
és hát ezekről a dolgokról
még mindig nem tudunk mindent,
de az biztos, hogy gyakorlatilag
a volt szocialista tábornak a
sorsát itten rögzítették nagyrészt.
Nem véletlenül, Németh
Miklós magyar miniszterelnök
rögtön elutazott majd Moszkvába.
- Nyers Rezsővel karöltve.
- Így van, hogy tájékoztatást kapjon,
és valószínűleg innen származik
a későbbiekben a szocialista
pártnak az az információ fölénye
az ellenzékkel szemben, amit
időnként jól ki tudtak használni.
- Ugye, az utolsó
hónapokban vagy években,
az itteni állampárt is
megpróbálta azt eljátszani,
hogy ő egyre függetlenebb Moszkvától.
És hát Moszkvának
megvolt a maga baja,
tehát valóban nem biztos, hogy
akkor már nagyon foglalkoztak azzal,
hogy mi történik Magyarországon.
Rosszul látom?
- Ez, kedves szerkesztő úr,
ez körülbelül olyan,
mint amikor azt hittük, hogy ugye
már a kommunizmus a végsőket rúgja,
és Kristály Gyula ózdi nyugdíjast
azért szépen, hetekig keresték,
amikor néhány röplapot ott
elszórt a városban meg Miskolcon,
és meg is találták, és elkezdték,
hogy is mondjam, az eljárást ellene.
Tehát a kommunizmus az
utolsó pillanatig működött,
nem csak belső, hanem külső,
nemzetközi viszonylatban is.
- Aztán, hogy megint a
gazdaságról is beszéljünk,
úgy látszik, ezek ilyen hetek,
hiszen múlt héten is, sőt, két héttel
ezelőtt is foglalkoztunk a
gazdasággal,
sőt, az IMF-fel is eleget.
Leértékelik tíz százalékkal a
forintot,
és az IMF újabb akcióba lendül.
- Hát nem véletlen az, ugye itt
mutatkozik meg az a nemzetközi
hatékonyság,
amelyről beszéltünk, hogy jól elő
van készítve az egyes országokban,
mert itt gyakorlatilag,
ezeket a kérdéseket azért már
Magyarországon döntötték el,
mert a Szovjetunió
már tényleg áldását adta,
hogy felbomlik a béketábor,
de itt megvoltak azok,
a főleg közgazdász emberek,
a reform közgazdászok és egyebek,
akik úgy gondolták,
hogy nem kell gondolkodni,
nem kell figyelembe
venni a nemzeti érdeket,
hanem azt a receptet kell
megvalósítani lépésről lépésre,
amit a Nemzetközi Valutaalap mond,
és az a későbbiekben is így volt.
- És aztán beszélünk majd arról is,
hogy '89. decemberében megszűnik
az emblematikusnak
mondható Irodalmi Újság,
amely az emigrációban
megjelenő kiadványok
talán egyik legrégebbike
és legfontosabbika.
- Meg szimbolikusan 1956
örökségének ápolásához tartozott
az Irodalmi Újság,
de tényleg felvetődött
a nagyrészt megöregedett,
az emigrációban nagyrészt
megöregedett ottani magyarság
számára,
hogy most, amikor az
ország szabad lesz,
amikor adott esetben
sokan haza fognak menni,
fenn lehet-e tartani, és értelmes
dolog-e fenntartani mondjuk Párizsban
egy magyar lapot,
meglehetősen nagy költséggel.
- Hát igen, évtizedekig azért
ezeknek a lapoknak, kiadványoknak
óriási szerepük volt a
kinti magyarság életében is.
'89-ben mintha
megkopna a jelentőségük.
- Nem, hát itt
tényleg arról volt szó,
hogy akkor kényszeresen,
sokak haza sem jöhettek,
kényszerből kellett a magyar kultúrát
és a magyar politikai gondolkodás nem
kommunista típusú variációit
fenntartani.
Ez megváltozott.
Mert egyszerűen az
ország szabaddá lett,
és az irodalmi újság nem
véletlenül döntött így,
szerintem helyesen, hogy
áthelyeződik a magyar kultúra
teljes súlypontja most már
a felszabadult országra,
és hát legfeljebb majd azok maradnak,
akik maradnak,
és fenntartanak, amit
fenn tudnak tartani.
- Köszönjük szépen, tanár úr!
És akkor kezdődjék is
mai memóriatesztünk.
- Emlékeznek még?
Pár héttel korábban
arról számoltunk be,
hogy árulnak egy
IL-18-as repülőgépet.
A vevő egészen különleges
módon hasznosította később
a szovjet ipar egyik remekét.
Képzeljék, éttermet csinált belőle.
Az 1980-as évek végén
jelentek meg a mobiltelefonok.
Amelyek azonban túlságosan nagy
méretűek voltak még ekkoriban ahhoz,
hogy valaki a zsebében hordja őket.
Ezért gépjárművekbe építették,
kocsi telefonként használva őket.
Debrecenben Simonyi óbester emlékére
lassúsági pipa szívó
versenyt rendeztek.
A versenyzők 3 gramm pipadohányt,
és két szál gyufát kaptak.
az győzött, akinek a
legtovább füstölgött a pipája.
A legjobbak két órán
keresztül pöfékeltek.
- Ahogy arról többször
is beszéltünk már,
a csodák évének mondott 1989-ben
nem csupán Magyarországon,
de a szocialista blokk többi
országában is megmozdult valami.
Júliusban Lengyelországban,
novemberben az NDK-ban,
majd Csehszlovákiában, Romániában
és Bulgáriában is
radikális fordulat következett be,
melynek végén végérvényesen
lezárult egy korszak.
Az új helyzettel természetesen az
Egyesült Államoknak is számolnia
kellett,
hiszen ezek a változások
jelentősen befolyásolták
a hidegháborús
geopolitikai helyzetet.
A szovjet - amerikai
államfői találkozó gondolata
az amerikai elnök '89. júliusi varsói
és budapesti látogatása során
fogalmazódott meg.
A gondolatot aztán tett követte,
és '89. december 2-a és 3-a között
sor került Gorbacsov és Bush
kötetlen máltai találkozójára.
Az eredeti tervek szerint a két
delegáció felváltva tanácskozott
volna
a tengeren állomásozó
amerikai Belknap hadihajón,
és a szovjet Szlava cirkálón.
Az időközben kitört
tomboló vihar miatt azonban
a tárgyalások színtere a
Gorbacsov szálláshelyéül szolgáló,
védett öbölben kikötött Makszim
Gorkij utasszállító hajó lett.
A tárgyalásokat a világsajtó a
hidegháború lezárásaként ünnepelte.
De hogy ugyanezt gondolták-e
az aktusról a szovjet elvtársak,
s hogy milyen tájékoztatást
kapott a találkozóról Gorbacsovtól,
a december 3-án Moszkvába utazó
Németh Miklós és Nyers Rezső,
azt Kávássy Jánostól tudjuk meg.
- Kávássy János Előd, történész.
Kutatási témája az 1978 utáni
magyar - amerikai kapcsolatok.
- János, jó pár adással ezelőtt
már érintettük egyszer
a máltai csúcstalálkozót,
de azért foglaljuk össze
egyrészt a jelentőségét,
és mondjuk el, hogy
ki kezdeményezte azt.
- A máltai csúcs a hidegháború
politikai lezárásának
a kezdeteként értékelhető.
Amerikai részről kezdeményezték,
annak a tükrében, hogy
az európai szövetségesek,
főleg Margaret Thatcher
és Francois Mitterrand,
tulajdonképpen Bush hivatalba
lépése után közvetlenül,
már szorgalmazták azt, hogy a
két világ vezető találkozzon,
ugyanakkor amerikai részről
az elnök főtanácsadója,
biztonsági tanácsadója,
Brent Scowcroft úgy látta,
hogy egy elhamarkodott
csúcstalálkozó,
az ártana Bush megítélésének,
illetve esetleg belekényszerítené
őket egy olyan alkuba,
ami aztán hosszabb távon nem
lesz előnyös Amerika számára.
Ez a két nézet
ütközött tulajdonképpen,
egészen, a korábban a
műsorban már említett,
1989. júliusi kelet-európai útig,
így van magyar
kötődése is a dolognak,
ugyanis George Bush,
miután meglátogatta
Lengyelországot és Magyarországot,
majd elment Párizsba
a G7-ek csúcsára,
hazafelé a repülőn döntött arról,
hogy valóban időszerű egy
csúcsot összehívni, összehozni.
Augusztusban beszél
először Gorbacsovval,
és aztán '89. decemberében
találkoznak Máltán.
- Említed az imént,
hogy Bush is taktikázott,
hogy nincs-e túl
korán ez a találkozó.
Látszólag inkább a Szovjetuniónak
van talán félnivalója, nem?
- Én azt gondolom, hogy politikai
veszítenivalója mind a két félnek
volt.
Valós értelemben vett veszítenivalója
nyilvánvalóan a Szovjetuniónak volt.
Gorbacsov '88-ban már
megtette azokat a gesztusokat,
amikor bejelentette az
afganisztáni kivonulást,
illetve aztán '88 végén,
decemberben bejelentette
az 500 ezer fős
csapatleépítést Európában,
amelyek már mutatták azt,
hogy a Szovjetunió
tettekkel hajlandó beismerni azt,
hogy elveszítette a világháborút,
de ennek a politikai lezárása,
az egy más kérdést jelentett.
- Említed, és beszéltünk
erről korábban is,
hogy nagyon sokan a hidegháború
befejezéseként értékelik
ezt az eseményt, de azért
ez talán egy picit még túlzás volt,
vagy talán inkább a
vágyálmok kivetítése lehetett.
- Tulajdonképpen a sajtó már
'89. december 3-án
a hidegháború végéről beszélt.
Tudjuk, hogy ez nem igaz.
A politikusok, akik részt
vettek ezen a találkozón,
mind Bush, mind Gorbacsov,
úgy értékelték, mint egy
bizalom építő beszélgetést,
ahol jobban megismerték egymás
személyiségét és szándékait.
Egyetlen fél sem mondta
azt a maga részéről,
hogy ez lenne e hidegháború vége.
Gorbacsov mondott egy
nagyon fontos mondatot:
Málta volt az első hely, ahol nem
tekintettünk ellenségként egymásra.
Ez azonban távolról
sem a hidegháború vége.
Európán belül a német rész
téma jelentette a fókuszpontot.
Ezt a két fél tulajdonképpen
teljesen másképp látta,
és másként is interpretálta.
Gorbacsov próbálta volna
fenntartani az NDK-t,
és elhalasztani valamikor a
távoli jövőbe a német egyesítést,
Bush elnök viszont nyíltan
kiállt a német egyesítés mellett,
és a máltai jegyzőkönyv
szerint úgy fogalmazott,
hogy a legóvatosabb
megfogalmazás szerint is,
az a minimum, hogy nem akadályozzák
meg a német egység létrejöttét.
- Ahogy véget ér a máltai csúcs,
gyakorlatilag szinte másnap,
Németh Miklós és Nyers
Rezső repülőre pattannak,
és elmennek Gorbacsovhoz,
aki feltételezhetően tájékoztatja
őket arról, hogy mi történt.
De mi hangzik el ezen a
beszélgetésen? Tudjuk-e?
- Ez egy érdekes, fehér
foltja a magyar történelemnek.
Nem sok külügyi irat
van a találkozó mögött.
Igazság szerint, hogy ha valaki
kikéri a Szovjetunió vonatkozó
anyagait,
akkor Németh Miklós '89. márciusi
útjáról tudhat meg többet.
Tudhat egy találkozóról, amit magyar
részről kezdeményeztek volna
októberben,
és ahogy Shakespeare mondaná,
a többi néma csönd.
Nagyon kevés anyagunk van arról,
hogy azon a tájékoztatón,
ami a Varsói Szerződés tagországai
felé történik, mi hangzik el.
Nyers Rezső személyes
visszaemlékezésében
tulajdonképpen négy pont szerepel.
Ebben szerepel a közös
európai ház gondolata,
amit Gorbacsov hozott be
a hidegháborús dialektusba.
Ez tulajdonképpen Európa
megosztottságának a megszűnése.
Annak az elképzelésnek a felvetése,
hogy Európa nyugati mintára
egyesüljön,
vagy ahogy Gorbacsov szerette volna,
tulajdonképpen a két világrendszer
valamilyen szinten még
egymás mellett éljen.
Gorbacsov beszélt egy olyan
újabb Helsinki-egyezményről,
mely így visszatekintve,
tulajdonképpen csak
egy elképzelés volt,
és sosem valósult meg.
És szó esett a
fegyverzet kivonásokról,
illetve csapat
kivonásokról Európából.
- Köszönöm szépen, hogy itt voltál!
És akkor most
hangulatjelentésünk következik.
- Gazdálkodj okosan!
Így buzdította a fiatalságot
a bölcs, kommunista vezetés,
majd' negyven éven keresztül,
miközben ő maga odafönn
elvesztette a játszmát.
De hát ez az egész csak játék volt?
A szocializmus egyik
legnépszerűbb táblajátéka,
a gazdálkodj okosan játszója,
az otthon teremtő család.
Az lett a győztes, aki először
jutott berendezett otthonhoz.
De hogyan is gazdálkodhattunk okosan?
Sehogy. A játék szabályai
szerint összegyűjtött pénzünkkel
csak bizonyos mezőkbe lépve
vásárolhattuk meg az áhított
egyen-otthont,
az egyen-felszerelésekkel,
de ha a szerencse nem úgy hozta,
akkor hiába volt pénzünk,
otthonunk sohasem lett.
Ha viszont ráléptünk
végre az áhított mezőre,
akkor aztán kénytelenek voltunk
elkölteni az összes pénzünket,
mert ki tudja, hogy a szerencse
mikor fogad ismét kegyeibe bennünket.
A nyeréshez tehát leginkább
szerencse kellett a játékban,
és lássuk be, az életben is.
Akár a megfelelő szerencse
kártya kihúzásával,
akár a jó mezőre lépéssel.
A vezetők játék táblája azért
egy kicsit különbözött a népétől.
S bár állítólag nekik
szakértelmük is volt,
azért szerencse
kártyát is kaptak bőven,
aminek legtöbbjén a "vegyél
fel hitelt" felirat szerepelt.
Szerencséjük is volt,
így sokszor ki is húzták.
És ma már senkit nem érdekel,
hogy az egyszeri játékos
okosan gazdálkodott-e vagy sem,
a kölcsön többszörösen visszajárt.
Méghozzá a játék nagymesterek
szabályai szerint.
- 25 évvel ezelőtt,
1989. december elején,
bizony, ránk járt a rúd.
December 4-én a pénzügyminisztérium
államtitkára meghúzta a vészharangot,
szerinte olyan minimálisak
az ország belső tartalékai,
hogy amennyiben a parlament nem
szavazza meg a költségvetési
tervezetet,
úgy az ország rövid időn
belül fizetésképtelenséget,
azaz államcsődöt jelenthet.
Ráadásul a Nemzetközi Valutaalap
1990-re, a fizetési mérleg hiány
további radikális
csökkentését várja,
ellenkező esetben várhatóan
nem nyújt újabb hiteleket
Magyarországnak.
És ezzel még koránt sincs vége.
December ötödikén ugyanis a
konvertibilis valutákhoz képest
tíz százalékkal
leértékelték a forintot,
majd december hatodikán
megérkezett a Mikulás,
az Európai Közösség
egymilliárd ECU,
azaz euró hitelt
nyújt Magyarországnak.
De csak abban az esetben,
ha Budapest megállapodik
a Nemzetközi Valutaalappal.
Ekkora volt a baj?
És valóban nem volt más
kiút az ország számára?
Lóránt Károly és Varga
István érkezik a válaszokkal.
- Lóránt Károly. Mérnök, közgazdász.
A Magyar Közgazdasági Társaság tagja.
Varga István. Mérnök,
pénzügyi szakértő.
A Magyar Adófizetők Országos
Szövetségének alelnöke.
- Uraim, valóban ekkora volt a baj?
Tényleg ennyire közel volt az
államcsőd 1989. decemberében?
- Hát nehéz megítélni énszerintem,
hogy mennyire volt közel az
államcsőd,
azt azonban tapasztaltam, végig
a közgazdasági pályafutásom során,
hogy ha valamit el
akartak fogadtatni,
akkor nagyon jól jött az, hogy ha
valamilyen fenyegetettségről lehetett
beszélni.
Tehát bármilyen politikát
el lehetett avval fogadtatni,
hogy ha nem, akkor az
ország fizetésképtelen lesz.
Na most, hát abban az időben,
tehát most '89-ről beszélünk,
azért azok között a
közgazdászok között,
akikhez én is tartoztam,
ugye fölmerült,
hogy, hát és mi van akkor, hogy
ha fizetésképtelenek vagyunk?
Ugye, tehát,
akkorra mit jelent az,
az, hogy nem fogunk fizetni.
A Valutaalap, és hát
bizonyos értelemben
a magyar pénzügyminisztérium is,
összedolgozott egy hangulatkeltésben,
úgy, ahogy Lóránt Károly mondta,
ugyanis hogy ha tényleges
fizetésképtelenség határára jut az
ország,
akkor mindenki mélyen hallgat,
hiszen a pénzpiac
roppantul vissza tud ezzel élni.
De épen nem volt pénzpiaci
reakciója ennek a bejelentésnek,
hiszen azoknak pontos információja
volt a magyar államadósságról,
tehát a Németh Miklós lényegében
a közvéleménynek mondta el,
hogy nekünk több az adósságunk.
Külföldön ezt pontosan tudták.
Tehát ez nagyon világos, egyébként
az adatokból is nagyon világosan,
hangulatkeltés volt.
- A miniszterelnök közölte,
hogy mind a hetvenes években,
mind pedig a nyolcvanas években,
nem a valóságnak megfelelő
adatokat hoztak nyilvánosságra
az ország adósságállományáról.
A magyarázat pedig az,
a vezetés félt,
hogy nem kapunk további hiteleket,
és az ország pénzügyileg összeomlik.
- 1981-ben még csak, idéző jelben,
8 milliárd dollár az államadósságunk.
Aztán eltelik 7 esztendő, és '88-ra
a 8 milliárdból 18 milliárd lesz,
úgy, közben '81-től az IMF
ellenőrzi minden lépésünket.
Hogy engedték ők ezt?
- Tulajdonképpen, ugye, tudnunk kell,
hogy a valutaalapnak mi
volt az igazi szándéka.
Egyáltalán nem az volt a szándéka,
hogy mi,
ahogy tetszik, mint állampolgárok
kedvezőbb életfeltételeket
teremtsünk magunknak,
és jobban gazdálkodjunk.
Sokkal inkább annak a politikai
változásnak a kikényszerítése,
éppen az eladósítással,
és nem az adóssággal.
Tehát ők komoly részesei voltak
az adósságállomány felnövelésének.
Ugyanis három különböző
irányba fogyasztottuk
azt a külföldről fölvett pénzt,
és a legnagyobb tétel,
az éppen hozzájuk tapad.
Egyrészről, ugye,
fizettük a kamatokat,
az olyan évi egymilliárd
dollárnak felelt meg,
ami nagyon nagy pénz volt akkor.
Másodsorban a költségvetési
hiányt finanszíroztuk,
az olyan 5-600 millió dollárnak
felelt meg nagyságrendben,
és a harmadik lett volna az,
amit műszaki fejlesztésre,
tehát a belső átalakításunkra tudjuk
fordítani, arra már nem jutott.
Na most, ők kizárólag
a belső szerkezet átalakítást
kívánták meg tőlünk.
Tehát például a társasági törvénynek
a létrehozását, és így tovább.
Ennek következtében eljutottunk oda,
hogy kizárólag az ő
követelményeik voltak szempontok,
és ők örültek annak, hogy erős
követelést tudtak állítani,
mert az adósságunk dinamikusan nő.
De ez árfolyamok változásából
és kamatból következett be,
azaz a pénz menedzseléséből,
ami a nemzeti bankban
sajnos a kárunkra történt.
- Nem volt ebben valami olyasmi is,
és lehet, hogy persze fantáziálok,
hogy a politikai és az
ideológiai béklyó után,
egy gazdasági béklyóval
be lehet kebelezni
gyakorlatilag az Amerikához
közeli Világbanknak,
a világnak ezt a féltekéjét?
- Hát, ez volt, tulajdonképpen, ugye,
amióta hidegháborúról beszélünk,
annak a fegyverkészlete megváltozott.
Most már nem igazán vietnami
háború módjára kellett ugye,
a rendszereket váltani, hanem például
gazdasági és kulturális befolyással.
Tehát mindenféle olyan eszközzel,
ahol belülről lehet belső hatalmat
szerezni.
És az eladósítás kitűnő eszköz erre,
mert ettől kezdve a
kiszolgáltatottság teljesen
nyilvánvaló.
- Erősebb, mint bármelyik ideológia.
- Hadd tegyem hozzá,
hogy egy-két évvel ezelőtt
magyar nyelven is
megjelent egy könyv,
a John Perkinsnek a könyve,
és az pont erről szól.
Tehát ő egy amerikai, egy ilyen
pénzügyi intézményben dolgozott,
és a feladata az volt, hogy a
fejlődő országoknak a vezetőit
győzze meg arról, hogy nagy méretű
infrastrukturális beruházásokat
létesítsenek,
és ezért ők Amerikából
kölcsönöket kaptak,
ezáltal eladósodtak,
és miután eladósodtak,
utána már diktálni lehetett nekik.
Tehát ez egy tudatos politika volt,
amibe a Magyarország igazából
az 1974-'75 körüli
időszakban ment bele,
és utána már a kamatlábak nagy
mértékű megemelkedése miatt,
nagyrészt azért már
kényszerpályán mozgott.
- Cél volt, hogy részvénytársaságokká
alakítsuk át a magyar állami
vállalatokat,
majd a részvényeket adjuk
át a külföldi tőkének,
és az adósságot tőkére cseréljük le.
Hát ezt a programot menedzselte
végső soron a Valutaalap,
és hát a privatizációval
mi ezt végrehajtottuk,
csak még jobban, mint
hogy ha csere lett volna,
tekintettel, hogy úgy adtuk el,
hogy alig kaptunk érte valamit.
Az adósság maradt,
és a vagyon is elment.
Zbigniew Brzezinski, aki a Carter
elnöknek volt a nemzetbiztonsági
tanácsadója,
ő adott egy ebédet
'89. október előtt,
tehát szeptember utolsó napjaiban,
ahol a Magyar Nemzeti
Bank elnöke is részt vett.
És ő elmondta, hogy
ők komolyan dolgoznak
az itteni rendszerváltozáson,
csak hát a Szovjetunióban még
nem érett meg rá a helyzet,
Kínában aztán végképp nem,
de úgy látszik, hogy
Magyarország az a modell,
ahol ki lehet próbálni azokat
az eljárási módszereket,
amivel ők sikeresek lehetnek.
Valóban, mi voltunk az
ék ebben a változásban,
nálunk vezették be aztán
azokat a technikákat,
amit később aztán a többi
országban is próbáltak alkalmazni,
ilyen-olyan sikerrel.
Például a cseheknél csekély sikerrel.
A románoknál egy kicsit jobb,
Bulgáriában nagyon nagy mértékben,
és így tovább.
Tehát végső soron a
rendszerváltoztatás gazdasági
eszközökkel,
az egy program szerű folyamat volt,
és az a december 3-4-5-6-os napok,
ezek lényegében ennek egy
éves fejezetét képezik.
- Kár, hogy ezt a
forgatókönyvet nem mi írtuk,
hanem a világbank írta,
ők pedig nyilván csak azt tették,
ami számukra a legkézenfekvőbb,
és a leginkább érdekükben állt.
- Szabad egy picit kiegészítenem?
Nem is a Világbank,
hanem a Valutaalap.
Ugyanis ez egy iker intézmény,
a Világbank sok hitelt adott
nekünk ezekben az években,
amikor így megnőtt az
adósság állományunk,
de ők így társultak
a magán hitelekhez.
És elég sok fejlesztést
is végrehajtottunk,
például az élelmiszeriparban.
Nagyon jól megújítottuk
a kapacitásokat.
Tehát volt ennek egy
pozitív változata is,
de aztán utóbb tudtuk
meg a kilencvenes években,
ezt azért tettük, hogy majd
amikor átveszik az új tulajdonosok,
már modern üzemeket vegyenek át,
vagy éppen szereljenek le,
mint ahogy a
növényolajiparban megtörtént,
hét gyárunkat leszereltek,
és az innen világbanki
hitellel vett gépeket elvitték,
és Amerikában és Európában
más gyárakat újítottak föl,
aminek az adósságát aztán
mi fizettük a továbbiakban.
Szóval ezt a mechanizmust éltük át,
és ennek egy fejezetéről beszélünk.
- Igen, csak ehhez kellettek azok is,
akik ezt itthon végrehajtják,
tehát azért ezt is jegyezzük meg,
mert mi annak idején
megpróbáltunk mereven ellenállni.
És nem lehetett, tehát
számos cikket publikáltunk,
hogy ne így hajtsák
végre a privatizációt,
vagy konkrétan, ugye, hogy a
növényolajipart ne ilyen formában
adják el,
de egyszerűen ezt a folyamatot
nem lehetett megállítani,
mert akiknek ez a kezében volt,
ennek a folyamatnak az irányítása,
azok olyan mértékig el voltak
kötelezve ennek a vonalnak,
hogy ezt semmilyen erővel
nem lehetett felülírni.
Köszönöm szépen, uraim,
hogy itt voltak.
Most pedig emblematikus,
kultikus helyeinket bemutató
mini sorozatunk következő
darabját láthatják.
A Gutenberg galaxis
1795-re gyűrűzik be hazánkba,
amikor is megalakul
az első érdekszövetség,
a Pesti Könyvárusok Grémiuma.
A kiegyezés aztán új szeleket hoz.
1878-tól a Magyar
Könyvkereskedők Egylete
1927-től már mint Magyar Könyvkiadók
és Könyvkereskedők Országos
Egyesülete
fogja össze a könyvkiadást
és forgalmazást.
Az első ünnepi könyvhetet
is ekkor tartják,
Supka Géza javaslatára,
miszerint az évnek egyik napján,
az ország minden városában és
falujában könyvnap rendeztessék,
amely az írót és a közönséget
közvetlen kontaktusba hozza
egymással,
hogy ezen a napon, egyszer egy évben,
a könyvírás és a könyvkiadás
művészete is kimenjen az utcára,
éspedig ingujjban,
közvetlen, bohém formában.
Egyedülálló magyar kulturális
rendezvénysorozat vette ezzel
kezdetét.
Természetesen a könyv mint
propaganda eszköz sem kerülheti el
a kommunista cenzorok
mindenhová elérő polip karjait.
De néha, itt-ott, azért
megcsillanhatott egy-egy gyöngyszem.
Így fordulhatott elő, hogy
például a frankfurti könyvvásáron
kirobbanó sikert aratott
Szilágyi István erdélyi író Kő
hull apadó kútba című regénye.
De itt hangzik el majd évekkel
később a magyar siker író,
Eszterházy Péter szájából az is,
hogy a magyar nyelv elszigetelődött,
immár börtön az irodalmárok számára.
De ez már a szocialista vezénylettel
épülő kapitalizmusban történt.
- 1989. decemberében a
legendás Irodalmi Újság
utolsó száma jelenik meg Párizsban.
A Magyar Írók Szövetségének hetilapja
1950-ben indult Budapesten.
A lap az ötvenes évek közepére
főként Nagy Imre törekvéseit
támogatta,
sokan az '56-os forradalom
szellemi előfutárának tartották.
Utolsó, Magyarországon megjelent
száma a korszak egyik fontos
dokumentuma,
1956. november 2-án jelent meg.
A lap markáns
szerepvállalása miatt '56 után
természetesen
emigrációba kényszerült.
Székhelyét Bécsbe, aztán
Londonba helyezték át,
végül 1962-től, '89-es
megszűnéséig Párizsban jelent meg,
felelős szerkesztője
Méray Tibor volt.
Az Irodalmi Újság jelentős
szervező szerepet töltött be
a nyugati magyar emigráció
szellemi és politikai életében.
A diktatúra évtizedeiben
az emigrációban megjelenő
emblematikus kiadványokról
és szerepükről beszélgetünk
a következő percekben Püski
Istvánnal és Szentmártoni Jánossal.
- Püski István.
A Püski Kiadó vezetője.
Szentmártoni János. Költő, író.
A Magyar Írószövetség elnöke.
- Mi volt a szerepük,
mi volt a küldetésük
az emigrációban megjelent
kiadványoknak és újságoknak,
és ezen belül mondjuk
az Irodalmi Újságnak?
- Hát, azt látni kell, ennek a
történetnek nagyon fontos momentuma,
hogy mondjuk a '47-es, '49-es
emigráció életét is felbolygatta
az '56-os emigráció, az
újabb nemzedék jelenléte
a nyugati világban,
és mint minden nemzedék,
létrehozta a maga
fórumait, folyóiratokat,
szellemi köröket alapított,
és nem csak a nyugati magyar
értelmiség megszervezésében volt
nagyon fontos szerepe ezeknek
a kiadóknak, folyóiratoknak,
hanem, bizony az anyaországban élő,
szilenciumon lévő költők,
írók publikációs
lehetőségeit is biztosították.
- Igen, szerintem ez volt az
egyik legfontosabb szerepe,
másrészt pedig,
hogy egyfajta kommunikációt,
egyfajta közös beszélgetést
hozott létre a hazai,
ellenzéki képviselők, és
a külföldön élő emigráns
irodalmárok, kultúr
személyiségek között.
És ez nagyon fontos volt, szerintem.
- És közben talán
volt egy olyan íze is,
vagy egy olyan bája,
hogy az itteni kommunista hatalom
nem tudta kontrollálni,
nem tudott mit kezdeni
az emigrációs irodalommal.
Helyenként, ahogy az imént az
Irodalmi Újsággal kapcsolatban is
elhangzott,
bár akkor még Magyarországon
egy-egy ilyen újság
előfutára volt egy-egy mozgalomnak,
egy-egy nagyon fontos, aztán később
ellenzéki tüntetésnek, rendezvénynek.
- Igen, olyannyira
nem tudta kontrollálni, ugye,
hogy az Irodalmi Újságot
eleve a hatalom hozta létre,
még az ötvenes évek elején,
de kinőtte magát,
és ahogy említetted,
a forradalom egyik szellemi bázisává,
előkészítőjévé vált,
és olyannyira, hogy
már a nyolcvanas években
az Irodalmi Újságot
ilyen kis zsebkönyvekben,
szamizdatként még
terjesztették is Magyarországon.
Tehát kibújt a szellem a palackból.
- De még hozzátehetünk
még egy újságot,
még egy ilyen folyóiratot is,
az Új Látóhatárt.
Ami szintén először
Magyarországon indult el,
de igazából kiforrni és nagy újsággá
az emigrációban vált,
és hasonló szerepet vállalt föl,
mint az irodalmi újság.
- És az '56-os nemzedéknek még volt
egy nagyon fontos folyóirata,
a Párizsi Magyar Műhely,
amely a későbbiekben főleg az
avantgárd irodalom képviseletét
látta el,
de természetesen ők is fogadtak
az anyaországból költőket.
Így például Weöres Sándor,
aki sokáig szilenciumon volt,
a Tűzkút című nagy verseskötetét
gyakorlatilag először
Párizsban jelentették meg,
és csak utána, amikor
észbe kapott a hatalom,
rá pár hónappal Budapesten is.
- István, volt akkoriban Amerikában
egy, egy, hogy képzeljük,
egy nagy vákuum azzal kapcsolatban,
egy hatalmas igény,
hogy minden, ami
magyar, az megjelenjen?
Tehát amikor megjelent
egy magyar kötet,
akkor rohantak az ottani
magyarok és keresték?
- A kultúrára soha nincs igény.
Azt meg kell teremteni.
Én szerintem.
És ez Amerikában is így volt,
hogy amikor kikerült a kiadó,
és ott elkezdett dolgozni,
meg kellett rá teremteni az igényt,
mégpedig úgy, hogy előadó
körutakat szerveztünk,
tehát jöttek írók,
színészek, előadók,
és elvinni őket.
Megmutatni őket, hogy egy-egy
vers milyen fontos, hogy tudja.
És ilyen szempontból aztán
megszületett az igény.
A végén már oda jutottunk
el a nyolcvanas években,
hogy 50-60 helyen tudtunk
irodalmi estet rendezni
az Egyesült Államokban és Kanadában.
- János, a hatalom hogy viszonyult
ezekhez a kinti kiadványokhoz,
újságokhoz vagy akár könyvekhez is,
hiszen az előbb említettük, hogy
persze direkt befolyásuk nem volt
ezeknek a működésére,
de nyilván piszkálta őket.
- Igen, nagyon piszkálta őket,
de hát nem tudott utánuk nyúlni,
nem tudta őket ellenőrizni,
és később,
Illyés Gyula vagy Weöres Sándor,
amikor már kiengedte a hatalom őket,
találkozhattak is ezekkel
a nyugati magyar körökkel.
És ha már itt tartunk, a
kiadók és a folyóiratok mellett,
mondjuk a Püskiék
szellemi műhelye mellett,
mindenképpen meg kell még említeni,
mondjuk a hollandiai
Mikes Kelemen Kört,
vagy a londoni Szepsi Csombor Kört,
vagy a svájci írók és
képzőművészek körét.
Természetesen egy évben egyszer
mindig össze tudtak ülni,
és ha már lehetett,
akkor az anyaországból is,
a hatalom által is
kiengedett költőket, írókat,
meghívták, és hát eszmét cseréltek.
- Az amerikaiak odafigyeltek arra,
hogy mi minden jelenik meg?
Hogy hogy áll a
helyzet Magyarországon?
Tehát ezeken a kiadványokon
keresztül ők kaptak
egy látleletet a
magyarországi helyzetről?
- Igen. Feltétlenül.
Odafigyeltek, odafigyeltek rá,
sőt olyannyira odafigyeltek rá,
ezt nem sokan tudják,
de például nekünk volt egy
lehetőségünk egy bizonyos összegig,
az amerikai kormány részéről,
nem nagy volt az összeg,
de valamennyi volt,
hogy ha bárki Magyarországról jön,
és valamilyen emigráns
könyvet hajlandó hazavinni,
akkor odaadhattuk nekik ingyen,
és ennek a költségnek egy részét
az amerikai állam kifizette.
- Mi volt ebben az ő érdekük?
- Hogy bejutottak olyan
könyvek Magyarországra,
becsempésződtek olyan
könyvek Magyarországra,
amely egyébként soha
nem jutott volna el.
- Tehát a hidegháborúnak volt egy
pici puskányi fegyvere?
- Igen, és ez a kultúra,
tehát tényleg nagyon fontos volt,
mert képesek voltunk,
persze jóval több könyv ment így el,
mindig bárki hajlandó volt
Magyarországra vállalni a kockázatot,
hogy beviszi az országba,
az mindig ingyen megkapta a könyvet.
- A nyomtatott sajtó mellett azért
a rádiók szerepét se felejtsük el.
- Ugye, itt a Szabad Európa Rádiót
kell mindenek előtt megemlíteni,
vagy a BBC-nek a magyar osztályát,
ahol kiváló íróink,
költőink voltak szerkesztők,
hát itt most Cs.
Szabót kell megemlíteni,
vagy Határ Győző is
dolgozott ezeknek a rádióknak,
és bizony nagyon sok emigráns
értelmiségit tudtak foglalkoztatni
is azzal,
hogy különböző
írásokat írattak velük,
amiket fölolvashattak a rádióban.
Ugye, Márai is rendszeres látogatója
és szereplője volt ezeknek a
rádióknak.
- Érdekes, hogy említetted
Márai Sándor nevét.
Nem tud nem eszembe jutni,
hogy 1989-ben lesz öngyilkos.
Magyarországon erről
nem siettek nagyon
téjékoztatni a közvéleményt.
Gondolom, az emigrációban
megjelent kiadványok,
pláne a Szabad Európa Rádió
vagy akár a BBC magyar adása
foglalkozott a hírrel jócskán.
- Igen, azért is szimbolikus,
legalábbis így utólag
így foghatjuk fel,
Márai Sándor öngyilkossága,
hiszen a magyar
emigrációnak ikonikus alakja,
aki utolsó pillanatig
tartotta magát ahhoz az elvéhez,
hogy amíg a szovjet hatalom
nem vonul ki Magyarországról,
ő nem teszi be a
lábát az anyaországba.
Pedig hát nagyon hiányzott
neki természetesen a hazája.
És 1989-ben már nem tudva kivárni
a rendszerváltást, ugye,
'89 elején
önkezével vetett véget az életének.
- Nekem még megvan egy levél,
amit édesapám írt neki,
még halála előtt, természetesen,
és válaszolt is rá,
amelyben arra kéri,
hogy most már lehetne
Magyarországra vinni a könyveit,
hogy engedélyezze,
és azt válaszolja,
hogy szó se lehet róla, amíg orosz
katona Magyarországon tartózkodik,
addig nem vihetnek
Magyarországra Márai könyvet.
- János, elveszett ezzel
valami a magyar irodalomból?
- Az az igazság, hogy
igen is meg nem is.
Tehát, ugye '89-ben és az azt
követő években megnyíltak a határok,
a Magyar Írószövetség például
az első intézmények egyike volt,
amely a határon túli
magyar írók előtt is
megnyitotta a tagságának a kapuit is,
így a nyugati emigráns
írókat is be tudta engedni.
Könyvkiadók indultak.
Tehát az irodalmi hivatás,
a kulturális közeg
kivívta fokozatosan
a maga autonómiáját.
Mondjuk 1988-tól lehet talán ezt
erőteljesebben érezni,
és funkcióját vesztette valóban
a nyugati emigrációnak
azok a szellemi műhelyei,
amelyek addig erőt adtak,
nem csak a kintieknek,
hanem az anyaországiaknak is.
- Köszönöm szépen!
Adósok vagyunk még utcai vélemény
vadászatunk mai összeállításával,
íme:
- Az emigráns irodalom, az
nagyrészt el volt hallgatva,
a határon túli
irodalom pedig megszűrve.
- Hát Márait nem lehetett olvasni,
nem volt, nem adták ki.
- Nem voltak jelen.
Sem a könyvesboltokban,
sem az iskolákban, sehol.
- Voltak ilyen
magyar könyves üzletek,
amikben lehetett,
de hogy Clevelandban volt-e egy...
- Sátorba betekerve hoztam
haza a párizsi magyar boltból
különböző magyar füzetek.
- Lehet, hogy hozzá
lehetett volna jutni,
csak nem tudtam a
csatornákat vagy a forrásokat.
Van, akinek a lakásából
működtek ilyen kisebb üzletek,
amiket, ahol lehetett kapni őket.
- Szamizdatban is, egyetemista
koromban természetesen,
és faltuk ezeket a szövegeket.
- Vagy úgy igazából az
emberben fel sem merült,
szóval, hogy lehet más is.
- Mára bezárjuk a
rendszerváltoztatás aktáit,
de egy hét múlva a 25 évvel ezelőtti
történésekkel pont ott folytatjuk,
ahol ma abbahagytuk.
Addig is, ne felejtsék el,
kövessenek bennünket a Facebookon.
Minden jót, viszontlátásra!
...
Több

Személyek

01:20:09

Tőkéczki László, történész

01:27:48

Kávássy János Előd, történész

01:35:23

Varga István, mérnök, pénzügyi szakértő

01:39:18

Lóránt Károly, mérnök-közgazdász

01:46:43

Szentmártoni János, költő, író

01:50:16

Püski István, vezető, Püski Kiadó

Kiemelt részek

01:15:33

1989. december 6.

01:17:11

1989-12-02: Máltai csúcstalálkozó

01:18:14

Kristály Gyula, a Kádár-rendszer utolsó politikai elítéltje

01:19:03

Béketábor

01:19:46

A párizsi Irodalmi Újság

01:23:56

Európai szövetségesek

01:24:34

George Bush Magyarországon

01:25:14

Szovjet csapatok kivonása

01:26:39

Német egyesítés

01:27:02

Nyers Rezső; Németh Miklós

01:27:25

Nyers Rezső Moszkvában

01:28:08

Helsinki-egyezmény

01:30:25

IMF (International Monetary Found)

01:30:41

Konvertibilis valuta

01:31:43

Államcsőd

01:32:57

Németh Miklós parlamenti bejelentése (Híradó, 1989-11-21)

01:34:15

Költségvetési hiány

01:34:48

IMF-tárgyalások

01:35:59

John Perkins

01:36:44

Magyar nagyvállalatok a privatizáció előtt

01:38:19

Világbank

01:43:03

Az emigráns irodalom

01:43:25

Emigráns magyarok

01:43:53

Emigráns kiadványok

01:44:58

Új Látóhatár folyóirat

01:45:14

Párizsi Magyar Műhely

01:45:54

Püski kiadó

01:46:56

Illyés Gyula (1902-1983)

01:47:13

Szepsi Csombor kör

01:48:43

Szabad Európa Rádió (SZER)

01:48:55

Határ Győző (1914-2006)

01:49:09

Márai Sándor (1900-1989)

01:50:35

Magyar Írók Szövetsége

01:50:57

Helikon Kiadó

51:59

Szabadság tér `89