Kolompok nyelvén - Gyékénykoporsó
Gyártási év: 0000 | Adásnap: 2014. szeptember 01.
Időpont: 21:35:34 | Időtartam: 00:52:07 | Forrás: Duna TV | ID: 1948326
Nava műfaj: dokumentum 52 perc (Korhatár-besorolás: 12 )
Címek Főcím: Kolompok nyelvénEpizódcím: Gyékénykoporsó+-
Műsorújság szerinti cím: Kolompok nyelvén
Műsorújság adatai: 1. rész: Gyékénykoporsó (magyar dokumentumfilm (2014)) (12) (színes, magyar dokumentumfilm, 2014) A szatmári falvakból egykor hatalmas tehéncsordák jártak a legelőkre. A tehenek kolompszava mára lélekharanggá változott, mert a kis falvak nagy csordái eltűntek. Balla Bálint, az utolsó tehenes gazdák egyike búcsút vett jószágaitól, majd tiszai gyékényből és fűzfavesszőből koporsót font magának. A szatmári falvakból egykor hatalmas tehéncsordák jártak a legelőkre. A tehenek kolompszava mára lélekharanggá változott, mert a kis falvak nagy csordái eltűntek.
Műsorszolgáltatói ismertető:
A szatmári falvakból egykor hatalmas tehéncsordák jártak a legelőkre. A tehenek kolompszava mára lélekharanggá változott, mert a kis falvak nagy csordái eltűntek. Balla Bálint, az utolsó tehenes gazdák egyike búcsút vett jószágaitól, majd tiszai gyékényből és fűzfavesszőből koporsót font magának.
Teljes leirat:
- Gyere odébb, gyere!
(zene)
(zene)
Nekem ez, ezek voltak,
akik vártak, mikor jöttem haza.
Bőgtek a kapuban.
És várták, hogy jön a gazdi haza.
És most bemegyek az istállóba
és már csak kettő van.
Annyira össze volt szokva
a négy tehén, nekem,
hogy itt, mintha
egy testvérek voltak.
Egy fajta jószágom, én saját
magam nevelgettem mindet.
És mikor kiment a csordára
a két tehén,
egész nap csak járkált, bőgött.
Kereste a marhát, a párját.
Mert annyira összeszoktak már, hogy
itt, az udvaron, három kint, szabadon
és egymás mellett feküdtek.
És mondta a csordás, hogy egész nap,
Bálint bácsi, azt mondja,
nem evett a tehén, csak járkált.
Most is, ha hazajön, csak bőg,
ordít, nem leli helyét.
Hogy ezt a kettőt
meddig tartom, nem tudom.
De egyszer lehet, elszánom magamat
és akkor ez is megyen a többi után.
- Akkor a borjúkkal mi lesz?
Hogy gondolod tovább?
- Hát, mire bejön a tél,
ha a borjúk leválnak,
akkor lehet, hogy el is adom.
Nem megyek neki a télnek.
Nem bajlódok vele, nem kínlódok.
(zene)
- Ne!
(zene)
(zene)
- Annyit tudok mondani, hogy még
a dédnagyapám is itt született.
Tősgyökeres kisari volt.
Balla György, Balla Boldizsár,
Balla Bálint,
meg én is Balla Bálint vagyok.
34-ben születtem,
novemberben, Katalin napján.
A szüleim gazdálkodtak,
a mezőn voltak.
Szilva, dió termés volt, ugye.
Kapálni kellett, aratni kellett.
Én, mint gyermek, hazajöttem az
iskolából, ki volt adva parancsba:
a csikót megitatni, a disznónak
enni adni, a tyúknak vizet tölteni!
Ez volt. Utána pedig vedd fel
a villát, vagy a gereblyét,
mert kint vagyunk gyűjteni!
És tessék jönni, gereblyélni utánunk!
Hatéves koromban.
Így kezdődött az élet.
Nekünk a húsz hold földből,
mondjuk, két hold gyümölcsös volt.
Az alját az ember lekaszálta,
megérett a dió
és én, mint gyermek, kint aludtam
és mire édesapám kijött az ökörrel,
akkorára én itt is felszedtem,
ott is felszedtem,
úgyhogy ő csak szedte
össze fele. Jött a szilva,
aranyosan leszedtük a szilvát,
itt volt egy nagy aszaló,
nagyapám volt a főnök.
Mi hoztuk és ő itthol,
eztet aszalta. Jött az almaszedés,
elvermeltük. Jöttek a zsidók,
kidobolták, ennyiért veszi a lekvárt,
ennyiért veszi a diót,
ennyiért mindent
és akkor sorba vittük tekenőszámra
a lekvárokat. Ez volt a pénz.
Állandóan a munka, a munka.
Egész télen a trágyahordás,
egész nyáron, már megkezdve,
mikor lehetett a földre menni.
Jött a zab vetés, jött a
kukorica vetés, a répa vetés,
a krumpli vetés, a tengeri vetés.
Utána meg, mire evvel végeztünk,
elölről lehetett kezdeni a kapálást.
(zene)
Édösapám ötven-pár éves
korában meghalt,
én tizenhat éves koromban
árván maradtam.
Édesanyámmal éltem együtt,
ő beteges volt,
de én ápoltam, ahogy, mint férfi.
Abban az időben nem volt
nyugdíj, nem volt "otthon",
meg kellett tanulnom főzni,
meg kellett tanulnom mosni,
kenyeret sütni, tésztát gyúrni.
Én vállaltam mindent.
Tizenhat éves voltam és a
húsz földnek én voltam a gazdája.
Abban a szigorú, szükséges
esztendőben, abba az 50-ben, 51-ben,
amikor: "Adtam földet, vesd be! Amit
terem, add be! A pofád meg fogd be!"
Úgyhogy mindent oda kellett adni.
Karácsonyba, mert két mázsa,
20 kiló búza volt a fejadag,
fél év nem járt le, a 110 kiló
búzát be kellett vinni a raktárba.
Így kezdtem az életet. A drága
édesanyámnak gondozásával
és a földnek a művelésével. Gyerek
voltam, de szégyent nem vallottam.
Reggel elvégeztem az otthoni munkát.
Elkészítettem a reggelit,
tisztába tettem édesanyámat.
És utána indultam a mezőre.
Aztán 60-ban jött a TSZ,
"Rakd fel az ekét, rakd fel
a berenát! Cakk-pakk!"
És az ostort hoztam haza.
Mindent le kellett adni.
Nem lehetett, csak egy tehenet
hagyni, meg két növendéket.
Hiába volt teli az ól, az istálló
jószággal, ez volt a parancs.
Ha a kaszálás volt, azt folytattam,
ha aratás volt, azt folytattam,
amilyen munka jött sorba.
És utána mindig az volt:
vajon édesanyámat hogy találom?
Aki az ágyban volt.
(zene)
Sajnos, 78-ban arra jöttem haza,
hogy még élt, azt mondja, hogy:
"Megvártalak, mert én már meghalok."
"Drága édesanyám,
hát hogy talál ilyet ki?"
Annyi volt: megszorította
a kezemet és elaludt.
Nem tudott addig meghalni,
míg haza nem jöttem.
Mire édesanyám meghalt,
40-en túl voltam,
hát nem volt érdemes már
akkor megnősülni.
Mert a kis otthonomért jöttek volna,
de nem válogattam, én se egyikkel,
se másikkal nem foglalkoztam.
Megszoktam gyermekkoromtól
kezdve a magányt.
A munkától nem féltem,
lehetetlent nem ismertem.
Volt úgy, hogy egész nap
dolgoztam és akkor este jöttek,
hogy holnap temetés,
meg kell egy fejfát írni.
A tölgyfára rá kellett vésni a
betűket, a születését, meg a verset.
Kinek, milyet. Kiálmodtam,
hogy kinek, mit érdemel.
"Kíméletlen, kemény halál,
egy jó apát elraboltál."
"Özvegy anya, két kis árva,
oda a ház koronája."
Volt olyan, aki öngyilkos lett,
felakasztotta magát. Annak meg írtam:
"Menjél, menjél a sírnak ölébe!"
"Mert úgyis siettél, aludjál békébe!"
"Bocsássa meg Isten földi vétkedet,"
"ne zárjon azért ki,
mennyből ki tégedet!"
Mindent tudok. Annyi verset,
annyi rigmust, annyi tréfát.
"Ó, rémítő halál, világ fejedelme!
Mikor lesz már hatalmad betelve?"
"Gyilkos kezed mikor lesz megkötve?
Hogy rémed eltűnjön örökre!"
(zene)
(zene)
- Mondom, hálát adok
ezerszer a Jó Atyának,
hogy engemet még ebbe
a korba, ilyen erőbe.
Nem vagyok egészséges,
de még a kecskéket,
a disznót, a baromfit ellátom.
Meg saját magamat.
Úgyhogy, a házam nem olyan, mint egy,
nem kézen járok a lakásban,
hanem ha kell, sáros a csizma,
akkor is bemegyek.
Az asszony nem szól, hogy:
"Bejöttél a sáros csizmába?"
De aki az istállóból jön, az nem
vetkezik le minden percben.
Hát, az én Gyurka bátyám
az iskolának volt a dísze, a feje.
Ő volt az első tanuló, Kisarban.
Én átvettem edösapámnak
a tudását, a jószágszeretetet.
A bátyám tanult, utána ment
Pestre, Székesfehérvár.
Egyetem, főiskola. Előbb tanár volt,
földrajz-történelem tanár,
utána a Kartográfiához ment
és ott dolgozott.
Úgy, hogy nyugdíjig.
Ő Ausztráliától kezdve,
lengyel, török, görög,
akkor itt, a Máramaros,
Kárpátalja, Ukrajna,
ez a Fekete-Tisza, a másik
ilyen-olyan. Mert mind,
még mindig megyen, még mindig!
Mindig benne él, benne él,
még most sem tud eleget. Mondom:
"Nem láttál még eleget az életben?"
Most is hazajött,
pedig már látta ötvenszer.
Itt, ahol a kis Túr siet a
Tiszába, mit Petőfi is írt.
Hogy: "Megyek - azt
mondja - megnézem."
Mondom: "Ne menj sehova!"
Nem, ő még oda kimegy. Hát mondom:
"Hányszor láttad már? Hát
gondolod, hogy arrább tették?"
Nem, ő oda kimegy.
Én nem vágyok sehova.
Nekem jó, úgy, ahogy van.
Én nem tettem a falu határán, nem.
Nekem Kisar megfelel.
(telefoncsörgés)
- Halló?
- Halló! Budapest beszél.
- Öcséd vagyok. Kisar vagyok.
Miért kell neked még menni,
a könyveket árusítani,
meg idemenni, meg odamenni?
Franciaország,
meg satöbbi, nem tudom.
- Na most az a helyzet, hogy most
írtam egy tanulmányt éppen.
A könyveim.
- No, semmit ne írjál!
Örülj, hogy ízlik az ebéd!
- A probléma az, hogy annyi
sok minden téma van,
amit még meg szeretnék írni.
- Én nem akarlak lebeszélni, testvér.
De ez sok, amit te, izé.
- Az a sok, amit te dolgozol.
Hát még mindig vezeted a traktorodat.
- Hát én bírom, én még
fiatalabb vagyok, mint te.
- Az biztos, hogy két és fél
évet még te letagadhatsz.
De éppen a múltkor beszéltünk
rólad, hogy milyen fantasztikus
műszaki tehetség vagy.
Hogy ugye, a mi vidékünkön
a szatmári szilvából főzzük a lekvárt
és óriási munka volt ez.
Láttam a te újításodat,
szerintem ezért te megérdemelnél
egy kisebb fajta Széchenyi-díjat.
Hogy elektromos áram segítségével
egy olyan készüléket csináltál, hogy
ezt, szóval a motollának a rúdját
előre-hátra automatikusan mozgatja.
- Igen, igen. Pontosan,
csináltam egy keverőgépet is.
Azt is egy mosógépmotor hajtja.
- Kiváló mérnök lehetett volna
belőled, hogyha annak idején
tovább tudtál volna tanulni.
- Ne dicsérjél,
mert még elhiszem magamról,
hogy milyen okos ember vagyok!
- Hát kérlek szépen, ezt nem
én mondom, ezt mások mondják.
Én csak látom,
mikor hazamegyek és látom,
hogy megint valami új dolog van.
- Én nulla vagyok tehozzád.
- Hát, kérlek szépen.
- Te doktor vagy,
én meg egy paraszt.
- Hát, az a helyzet, hogy mondjuk
bennem volt ez a tiszaháti,
ez a szatmári igyekezet.
- Kérdezném az Attiláékat,
a családot. Hogy vannak?
- Kérlek szépen, a modern
technika segítségével,
Montenegróval tudok levelezni.
Ott van most a fiam,
a két lányunokámmal.
- Na és nem említette
úgy a menyed, vagy a fiad,
mikor itt voltak nálam, látogatóban,
hogy megtanítottam fejni,
meg gyűjteni, meg satöbbi?
Nem emlegeti?
- Az egyik barátjával volt
vendégségben nálad, ahogy emlékszem.
- Igen
- És hát, ott dolgoztattad őket
keményen.
Mert ezek nyaralni akartak
ott, a tivadari strandon.
- Nem.
- De te azt mondtad, hogy addig,
míg itt el nincs végezve a
házimunka, addig nincs fürdés.
- Minden "jóllakásnak" meg kell adni
az árát. Jóllaktak kolbásszal.
- Így van.
Hál Istennek, az eső elkezdett
cseperegni, a víz hideg volt.
Azt mondja: "Na, segítsünk?"
"Persze! Gyerünk ide!"
Úgyhogy! Másik nap meg azt mondták:
"Bátya, mi megyünk haza!"
Úgyhogy! Úgy gondolod, Kisarba
hazajöhetsz egy évben ötször is,
meg tízszer is. Most neked
a szülőfalud semmi?
- Hát nekem a legfontosabb Kisar.
- Miért nem jössz haza hébe-hóba?
Itt a drága otthon, itt a Tisza.
Itt az arany gyümölcsös.
Alma, szilva, körte.
- Hát!
- És egy kis jó levegőt.
- Egy kis jó levegő.
Hát, igazad van, öcsém. Jó lenne
több időt tölteni ott, Kisarban.
- Hely van neked, látod.
Van hol aludni.
- Hát, az a helyzet, hogy annyi sok
minden dolga van az embernek.
- De ne dolgozz már, hát
élvezgesd a falut, te!
- Hogy a szülőfalujára kevesebb
idő jut, mint szeretné.
- Hagyjál békét a tervekkel!
Mondtam már neked,
hogy csak annyit, amit bírsz!
Mindenki kérdezi: "A bátyád
mikor volt idehaza?"
Látod, hogy akik nem
ismernek, is mondták,
hogy: "Hát a Bálintnak a bátyja!"
- Tudod, mit mondott a
tiszteletes úr? "Áldás, békesség!"
- Na, úgy legyen!
(zene)
(zene)
- Nekem az állat volt a mindenem.
Hát, előbb magyar tehén volt.
Ugye, az volt a magyar szürke.
Egészen 60-ig,
míg a termelőszövetkezetbe
nem mentünk.
És akkor elmentem Nyírbátorba
és ott gyönyörű szép
piros-tarka két tinót vettem,
amit lehetett termékenyíteni. És így
kaptam rá a magyar tarka tehenekre.
Négy óra volt az ébresztő. Reggel.
Akkor kezdtem. Fejni, trágyázni,
utána jött az itatás. Ugye,
nyáron a legelőre ment.
Ebből éltem, ez volt a kisari
embernek a tőkéje, a tejpénz.
Annyit kaptam a csarnokból,
kétszer annyit, mint a nyugdíjam.
S a tehén, egy év alatt
ellett egy szép borjút
és akkor volt benne a tíz liter tej.
Azt vittem a csarnokba,
felnőtt a borjú.
Ez egy év alatt egy tehén ára volt.
Én az állatokat, mindet
az udvaron tartottam.
Bármi, a disznó, a kecske, a tehén,
minden szabad tartás volt nálam.
Igaz, egy teljes béres udvar
volt az udvarom,
mert ugye azok nem mentek félre, hogy
most idepiszkol, vagy odapiszkol,
ahol ráért. De az olyan
kényelembe volt, az az állat,
amelyiket én tartottam,
hogy nem engedtem be,
abba a rettenetes melegbe,
mikor hazajött a csordáról.
És akkor jöttek a baromfik, mert
ugye teli volt evvel a bögöllyel,
meg apróléggyel,
hogy a tőgye, meg a lába.
És úgy megszokta a tehén,
hogy a csirke volt,
mikor mennyi aprómarhám,
jött és szedegette a legyet.
És utána, mikor megfejtem,
alig várta a tehén, lefeküdt
és elnyúlott neki és a csirkék még
a hátán is jártak és szedték,
ameddig láttak a csirkék, úgyhogy
a jó hűvösben kérődzött a tehén.
A másiké meg bent,
abban a meleg istállóban,
ott meg megfeledte
a légy, meg a szúnyog.
Úgyhogy az én állataim különbül
voltak, mint én.
Ők voltak az urak,
én meg az állat, egyedül.
(zene)
- Bárki szólott, bármikor,
éjfélbe, hajnalba:
"Bálint, bajba vagyok!
Ellik a tehén! Gyere!"
Én láttam már, mikor meg akar elleni,
hogy ez a tehén most lefeküdt,
nem ivott, én már tudtam,
hogy ez már a szülés következik.
Meg persze, ugye már este
hozzáfogott kínlódni,
a borjú beleszáradt, a kis lába
kint volt, a feje meg el volt akadva.
Na, belenyúltam, lezsíroztam
a fejét, visszatoltam a lábát,
hogy tudjam bekenni és akkor
szépen helyére állítottam a fejét,
megfogtuk, aztán megellett.
Én nem vagyok orvos,
nem vagyok nagy tudású ember.
Én kiheréltem a malacot is,
kiheréltem a borjút is,
nem kellett állatorvos.
Avval is megáldott az Isten.
Zsákban is voltam, tarisznyában is.
Mindent meg kellett csinálni,
az égvilágon. A szekeret, a kerítést.
Én csempéztem, fürdőszobát csináltam,
konyhát, mindent a világon.
Gépet feljavítottam, ekét csináltam.
Tehát ami létezik egy átlagembernek,
nekem minden megvan.
"Gyere Bálint, a disznómat holnap
meg kell ölnünk!" Kérlek szépen!
"Gyere, Bálint, csinálni kéne
egy kaszanyelet!" Ott voltam.
"Gyere Bálint, el velem!
Szaladjunk ki egy kis szénáért!"
Szolgálatkész voltam.
"Köszönöm"-ért.
A faluban voltam karbantartó,
előbb az óvodánál,
utána a tanácsnál. A temetőt
én kerítettem körül.
Halottasháznak az alapját
én csináltam meg.
Bármi, bármilyen munkát
meg tudtam csinálni.
Meg kellett az ekevasat élezni,
meg kellett a baltát nyújtani.
Van tűzhelyem, kohóm.
Csinálni kellett egy baltanyelet,
meg kellett a kaszát kalapálni,
mert már nem látta.
Gereblyét csináljál,
ezt csináld, azt csináld!
Ásót, rugót rá,
ami jött sorba. Bárkinek.
Mikor nyugdíjba mentem,
vettem egy használt MTZ-t,
azt felújítottam, csináltam
utána egy hármas ekét,
csináltam rendsodrót,
vettem kaszagépet,
vettem vegyszerezőt, műtrágyaszórót.
Úgyhogy teljesen,
a gazdaságot beállítottam.
Kőműves szerszám, ács szerszám,
lakatos szerszám,
satutól kezdve, a fúrógéptől,
a flextől, a mindentől.
Tehát hiány nálam nincs, úgyhogy.
És egyszer úgy alakult,
tálcán hozta a sors, egy
K25-ös traktort megvettem.
És csináltam rá olyan húzatót, amivel
lehetett húzatni két kapagépet.
Utána lehetett, csináltam
egy kis pótkocsit utána,
takarmányt hozni, mindent. Volt pár
jó barátom, akikkel összedolgoztunk.
Ők jöttek nekem kaszálni,
gyűjteni, én meg hazahoztam.
A szobában megvan, amit
úgy hívnak, hogy koporsó.
Amit gyékényből fontam
meg, saját kezűleg.
És ott van a szobába betéve,
bármikor szükség lesz rá,
csak beletesznek. A bárka
megint készen van,
az is fűzfavesszőből
van megfonva, aranyosan.
És ott van a kopjafa is,
az is meg van írva, aranyosan.
Készen állok, minden percen.
Én a haláltól nem félek,
úgyhogy jöhet bármikor,
kész vagyok mindenre.
A koporsót előbb ugye,
elő kellett készíteni a gyékényt,
ugye azt le kellett a
Holt-Tisza-partról vágni.
Azt meg kellett szárítani,
mert ugye zöld.
Amiből a kosárt is kötik,
a szakítókosárt,
meg gyékény, na, meg a
lábtörlőt. Az az a gyékény.
Én azt szépen megszárítottam,
aranyosan.
És akkor egy télen hozzáfogtam fonni.
Volt, hogy tíz óráig fontam,
mikor meg, ameddig kedvem tartotta.
Utána összeadtam, összefontam megint.
Arra a keretre ráhelyeztem,
rászorítottam.
Körül szépen leszegtem,
evvel a spray-vel lefújtam.
A cifrát meg evvel az aranyporral
megint lefestettem,
úgyhogy ez szép, egy dísze. Majdnem,
mint egy bútor, úgy néz ki a házban.
Még vettem bele egy
paplant is, azt is megkérem majd,
akik hátramaradnak,
hogy azt tegyék alám,
hogy én abba pihenjek, a paplanba.
Ilyen, a kisari határba,
vagy a temetőbe,
meg itt a környéken, ilyen koporsó,
meg ilyen bárka a földbe nem megy.
Mint amit én csináltam.
(zene)
(zene)
(zene)
- Jó napot kívánok, Bálint bácsi!
- Jó napot kívánok!
- Megmutatja nekem, Bálint bácsi?
- De, mutatok neked valamit.
Mint egy agglegénynek,
megmutatom neked az éléskamrámat.
- Azt a mindenit!
- Hogy hogy él
egy ilyen öregember, mint én.
Saját kezűleg, nézd meg!
- Ezt bármelyik asszony
megirigyelhetné.
- Látod? Bármelyik befőtt,
ott a sonka, ott a szalonna.
- És ezt mindet maga
készítette, Bálint bácsi?
- Mindent.
Úgyhogy, nincs gondom.
Ha kell, meggymártást csinálok,
ha kell birsalmást,
ha kell, ott a paradicsom.
Bármi. Úgyhogy én
lehetetlent nem ismerek.
Gyere, megmutatom
neked a hűtőládámat.
- Igen?
- Hogy mi a reggelim,
vagy mi a vacsorám.
Parancsoljál! Látod?
Ezek a kolbászok.
- És mit szokott főzni,
Bálint bácsi?
- Mindent. Tessék, itt van
a paprikás krumpli, készen.
Itt van már a leszedett
paszuly, lefagyasztva.
Itt van a drága húsleves,
az a sárga, látod?
Meggyúrt tészta, aranyosan.
Egy marokkal megfőzök,
bele a levest és már készen van.
- És látom, kis adagokban
fagyasztotta le, Bálint bácsi.
- Hát, egy személyre,
egy személyre. Például jönne
egy olyan szép hölgy, mint ön,
akkor két adagot vennék ki, úgyhogy.
Úgy, mint ahol gazdasszony van.
Meg lehet, hogy van
olyan gazdasszony,
hogy nincs is neki ilyen,
ennyi kajája, mint nekem.
- Köszönöm szépen, Bálint bácsi!
És a tésztát is Bálint bácsi
saját maga gyúrja?
- Igen. Tíz tojásból csinálok.
És azt ide szépen kiterítem,
aranyosan és akkor.
- Ezt Bálint bácsi faragta?
- Én. Saját kezűleg.
- Nagyon szép.
- Úgy, hogy elterveztem
és körülbelül egy télen át csináltam.
Volt, hogy tíz óráig,
volt, hogy éjfélig, mikor.
Ezeket előbb meg kellett
fonni és utána összevarrni.
A saját darabjából.
Meg lehet emelni.
Itt van a belseje.
- És a sarkok miből készültek?
- Ha azt mondom, hogy akarni-e,
akartam volna ezt a zsanérsarkot,
de kitaláltam, hogy
nem kell zsanérsarok,
hanem vettem ilyen gurtnit. Látod?
- Ühüm.
- Mondom, miért kéne
nekem ott csavarozni,
eztet én szépen körülveszem,
vagyis nem én,
hanem aki majd erre meg lesz bízva.
És aranyosan eztet én belehúzom,
vagy belehúzzák.
Csinálok egy olyan árat,
ami eztet átszúrja,
tehát már a "Kislusta" benne fekszik.
És akkor ezt ráhúzza, a másikat
meg a másik végire.
És akkor nem kell itt csavarozni,
a zsanérsarokkal.
Utána pedig, mikor ez megtörténik,
akkor ezt a koporsót
beleteszik a bárkába.
- És hol a bárka?
- Az itt van, kívül.
- Megmutatja, Bálint bácsi, azt is?
- Meg. És akkor itt van két kötél,
eztet a koporsóra ráteszik
és leengedik. Bele a bárkába.
És utána a bárkának a tetejét
ráteszik és akkor két koporsó,
tehát egy bárka, meg ez.
- Értem.
- Úgyhogy nem akarom,
hogy a föld nyomjon engemet.
Parancsoljál! Itt van a kopjafám,
itt van a bárkám.
És ez is saját kezűleg
lett elkészítve.
- Ez a kopjafa miben más, mint a
szatmárcsekei temetőben
található kopjafák?
- Hát, hasonló.
Lehet, hogy az csinosabb,
vagy különb mester csinálta,
de ezt saját kezűleg,
én arról lekoppintottam
és úgy csináltam meg.
- És itt, a kisari temetőben
van már ilyen kopjafa?
- Nincsen, nincsen ilyen.
- Akkor ez lesz az első.
- Ilyen nincsen. Ilyen nincsen.
- És ezt faragta,
saját maga, Bálint bácsi.
- Ezt. Itt van a célszerszám.
"Annak rémület a halál,
akit nem elkészülve talál."
(zene)
"Nem választok időt, órát,"
"ha akarod, megyek mindjárt."
"Szeretett az Isten!
Koporsómat, bárkámat,"
"kopjafámat, 2011,
11-ik hó 26-ra,"
"a Kislusta befejezte."
"Nem zár be engemet
örökre a sírverem."
"Majd ama nagy napon
találkoztok velem!"
"Itt nyugszom én, olvasod te.
Olvasnám én, nyugodnál te!"
A bárka. Parancsoljál, megmutatom
neked! Ezt is saját kezűleg.
A Tisza-parton szedett
fűzfavesszőből. Látod?
Itt vannak hozzá a
célszerszámok, hogy ne kelljen.
Evvel szépen megfogják,
a halottas cimborák.
Elébb az alját, van ilyen
négy rúd, elébb az alját leteszik,
abba a koporsót belehelyezik.
Utána pedig jön a teteje. Látod?
- És ezt is maga fonta,
Bálint bácsi.
- Ezt is. És utána ezt pedig ráteszik
a tetejére, hogy: "Béke poraira!"
Rám mondták, hogy "Kislusta."
És én nem szégyellem, a fejfámra is
rá van írva. Vagyis a kopjafámra.
Én büszke vagyok rá. Mondom:
"Én Kislusta vagyok,
te meg nagy lusta vagy!"
Még a gyerek is azt mondja, hogy:
"Ismered Bálint bácsit?"
"Melyiket, a Kislustát?" Valaki
nem is tudja, ki az a Balla Bálint,
de ha azt mondja, hogy a
"Kislusta", azt már tudja.
Mikor Kisar, Nagyar
közös tanács együtt volt,
én voltam a karbantartója.
Úgy Kisarban, mint Nagyarban
a Petőfi-fát, meg itt a
parkokat egyedül végeztem.
És annyira kihalóban
volt a Petőfi-fa,
hogy volt még egy pár ág rajta,
amelyiken egy pár szem makk volt
és én aztat leszedtem.
És ezt, hogy télen beletettem
a pincébe, homokba,
az szépen kisarjadzott
és tavasszal kiültettem.
Négy, vagy öt darabot, de
egyetlenegy fogant meg belőle.
Úgyhogy örülök neki, hogy sikerült,
hogy helyette, az öreg fa helyett,
újult egy másik Petőfi-fa.
- Hát igen, átölelte az édesanyját,
a Petőfi-fa, a gyermekét.
- Amit nekem köszönhet,
úgy Nagyar, meg Kisar,
meg az itten meglévő emberek,
hogy gyönyörködhetnek benne,
mert nagyon szép.
- "Ott, ahol a kis Túr siet beléje,
mint gyermek anyja kebelébe."
- "Egyszer mi történt? Zúgva, bőgve.
Szegény Tisza, miért is bántjátok?"
"Hisz ő a világ
legjámborabb folyója."
"Egyszer zúgva, bőgve törte át a
gátot, el akarta nyelni a világot!"
- Régebben még sarjadzott
itt kint, a tetején egy kis ága,
de csak elhalt, mert elhalt,
mert ugye a gyerekek,
a mókuskák kiégették belőle
és így elpusztult az öreg tölgy.
(zene)
- Kisar falu ki van halva.
Emberek már, a fél kezemre
megfér, ami ember.
Hát, a teheneket eladtam,
fölszámoltam.
Egyáltalán nem is kellett a tej.
Hát, kiöntse az ember, vagy
mit csináljon vele? Adja oda?
Hát, annyi disznót nem tart
az ember, hogy evvel,
mikor húsz liter tej van, naponta?
Hát, az nem kevés, úgyhogy.
Nem volt átvevő, senki.
Egyáltalán nem kellett.
És most már nem kellett
neki menni, vagy tíz éve,
nálam, akarnám ezt a
fiatalokat befele állítani,
de ezek nem állnak kötélnek. Ezek:
"Hű, abba a büdös ebbe, meg abba?"
De vajon lesz-e ember rá,
megfelelő ember, meg tudású ember,
aki ért hozzá? Hát nem mindegy az,
hiába azt mondják, hogy:
"Hülye paraszt!"
Soknak több esze van,
mint a szolgabírónak.
Az nem tudja, hogy mi az,
mikor egy tehén elleni akar.
Vagy mikor termékenyítni kell.
Azt mondta édösapám:
"Az az ember nem ember,
aki a más csuprából él!"
Az én szüleimnek se a
szalonnáért, se a tejért,
se a zöldségért,
semmiért nem kellett,
mert azok mindent megtermeltek.
Ez volt a parasztember.
(zene)
(zene)
(kolomp, harangszó)
(az autó hangszórójából
kolomp, tehénbőgés)
- Van még egy kis tejed?
(zene)
...
Több

Személyek

03:04:40

Kisari Balla Bálint (1999)

03:13:16

Kisari Balla Bálint

Kiemelt részek

03:00:56

Tiszahát, 1999

03:06:10

Kisar, 2002

03:07:16

Kisar, 2013

03:00:48

Kolompok nyelvén

03:00:49

Kolompok nyelvén: Gyékénykoporsó